"Vagy fogadásokat kötöttek, hogy ki tud több olyan szöveget mondani, amik már a '90-es években sem voltak viccesek, vagy egyszerűen egy értékelhető poént sem tudott papírra vetni a két író, Galerick és Jay Lavender."

Nem túl sok elvárásom volt egy olyan filmmel kapcsolatban, ahol a két húzónév, jelen esetben Josh Gad és Kevin Hart közül egyik sem áll közel a szívemhez. Már a kettejük párosítását sem értettem, annyiban viszont tényleg megegyeznek, hogy külön-külön mindkettejük vicces, lásd Justin Bieber égetése, de a filmjeiket sorra húzzák le a kritikusok, hozzáteszem, jogosan. Nagyon úgy tűnik, hogy kis időre egy valóságos sznob lett belőlem, de kell bevallanom, az Agymenők is hidegen hagynak, amiben a Bérhaverok másik szereplője, Kaley Cuoco-Sweeting játszik. Szóval ha azt nézzük, hogy a három főszereplő közül egyet sem láttam még jó filmben, akkor viszonylag pozitv dolog, hogy a Bérhaverok is egyszerűen csak rossz lett.

A viszonylag érdekfeszítő történetünk középpontjában a barátok nélküli Doug Harris áll, aki most készül házasságot kötni gyönyörű feleségével, Gretchen-nel. A gond akkor következik be, amikor a vőfélyek, azaz a barátok felkutatására kerül a sor, hisz ekkor derül ki, hogy Doug-nak igazából egyetlen haverja sincsen, aki elvállalná. Ekkor felkeresi a Jimmy Callahan által vezetett elég furcsa céget, akik pont a Doug félékre szakosodtak.

Jeremy Garelick már 2002-ben elkészítette a forgatókönyvet, akkor még más címen, azt viszont képtelen vagyok megérteni, milyen megfontolásból döntött úgy, hogy ezt bizony le is kell forgatni, nehogy már egy 12(!!) éves szkriptnek ne legyen sikere 2015-ben. Essünk túl azon, hogy Josh Gad figurája, Doug ténylegesen egy lúzer. Azt persze különböző események miatt nem tudjuk meg, milyen lett volna a házasélete, de biztos vagyok benne, hogy egy tipikus papucsférj lenne, aki még azért is engedélyt kér, hogy egyáltalán levegőt vegyen.

De a legidegesítőbb, egyben legabszurdabb karakter egyértelműen Jimmy, azaz nem is Jimmy, hanem maga a színész, Kevin Hart. Miért is? Jimmy Callahan egy vagány, talpraesett fickó aki munkája miatt kénytelen habzsolni az életet. De pont ez a 165 cm-es Kevin Hart? A Pofázunk és végünk egy nagyon rossz film, viszont mégis jól állt neki a szerepe, mert sokkal félénkebb és ügyetlenebb volt Ice Cube mellett, a Bérhaverokban viszont ő kapta meg a "vagány" jelzőt, amiből persze semmi jó nem sült ki.

A másik nagy probléma, hogy ez nem egy vígjáték. De akkor milyen műfajú? Talán a "viccesnek akar tűnni de közben egyáltalán nem az, kellemes a hangulata viszont rohadt idegesítő" kategória áll neki a legjobban és a legigazabb rá.

A főszereplők között, legyen az férfi-férfi, nő-nő, vagy férfi-nő párosítás, működnie kell a kémiának, főleg egy vígjátékban, ahol a poénokon is sokat szokott dobni, ha érezni, hogy a színészek között megvan az összhang. De a Bérhaverok rendezőjének, Jeremy Garelick-nek sikerült összehoznia a két lehető legfurcsább komikust így együtt, ami alapjában véve nem lenne baj, mondjuk ha összeeresztenék őket egy stand-up műsorban, ez viszont mégis csak egy film.

Vagy fogadásokat kötöttek, hogy ki tud több olyan szöveget mondani, amik már a '90-es években sem voltak viccesek, vagy egyszerűen egy értékelhető poént sem tudott papírra vetni a két író, Galerick és Jay Lavender. Bár azt is furcsának tartom, hogy néhány órája láttam a filmet, viszont mégis csak a Harris/Callahan/Gretchen trió jut az eszembe, meg ott van az a hét kamu vőfély, akik az utolsó néhány percben tényleg viccesek, de addig csak egy idegesítő, félig normális félig őrült bagázsnak titulálnám őket.

De térjünk csak egy kicsit vissza arra az "utolsó" szóra. Mert hogy ez menti meg a teljes szégyentől a Bérhaverokat. A film vége előtti néhány percben, amikor Gretchen kezdi összerakni a dolgokat, onnantól éreztem azt, hogy végre kicsit felpörgött a film és érdekelt is, hogy végül is mi a franc lesz ennek a nagy bonyodalomnak a vége. Kár, hogy a Bérhaverok 107 percében 70 tele van klisével, 10 egyszerűen csak unalmas, a megmaradt 25-30 perc pedig tényleg szórakoztatni tud.

Sok rossz dolog van Hart és Gad filmjében, de már az említett finálé miatt is, ahol az arcodra fagy a mosoly, nem lehet hibáztatni, mindössze sajnálod azt az időt, amit elpazaroltál erre a teljesen kihagyható alkotásra, ami egy kicsivel jobb, mint mondjuk az Üzlet bármi áron, de így is bátran kihagyható, sőt, valószínűleg így járnál vele a legjobban.

Értékelés: 10/4

"A főszerepben egyértelműen a család, a családi összetartás és a szeretet áll."

Al Pacino talán újra elkezd színészkedni? Ez a kérdés járta át az agyamat, miközben a Danny Collins Rotten Tomatoes adatlapját néztem. Nagyon úgy tűnik, hogy nem csak filmbéli karaktere, de saját maga is próbál megváltozni, ott van például a 2013-as Wilde Salomé, ami ugyan nem jutott el sok emberhez, de azok jókat mondanak róla, vagy a Phil Spector, viszont az olyan félresiklásokat sem felejthetjük el, mint a Jack és Jill, vagy a 88 perc. Legújabb filmje egy kellemes, kiváló hangulatú alkotás olyan mesteri színészek mesteri alakításával, mint Pacino, Annette Bening és Bobby Cannavale.

Dan Fogelman, a rendező első ízben ült rendezői székbe, leginkább forgatókönyvi munkáiról ismert, ő jegyezte a Last Vegas, a Verdák és az Őrült dilis szerelem szkriptjét is, és rögtön egy nagyon érdekes, nem utolsó sorban pedig igaz történetet tárt a néző elé.

Danny Collins, a kissé öreg, de remek formában levő énekes menedzsere talál egy levelet, amit még anno a '70-es években írt neki a legendás John Lennon. Ekkor úgy dönt, hogy teljesen megváltoztatja az életét, felkutatja a családját és beköltözik az egyik New Jersey-i Hilton hotelbe, ahol pedig megismerkedik a vezetővel, Mary-vel.

Lehet, hogy kicsit korai kijelenteni, de szinte biztos vagyok benne, hogy 2015 összes filmje közül a Danny Collins biztosan benne lenne a TOP5-be a "Legszórakoztatóbb mozgóképek" listáján. Egy percre sem éreztem azt, hogy leült volna a film, az elejétől a végéig pörgős és érdekes marad, annak ellenére is, hogy nem igazán tudta eldönteni, melyik irányba is menjen.

Az alapszituáció az lenne, hogy Danny annyi év után a levél hatására meg akar változni és felkeresi családját. Aztán kiderülnek egyes nem túl pozitív dolgok a fiával kapcsolatban, kicsit klisésen ugyan, de nem is ez lenne a legnagyobb probléma, hanem a fia lányának teljesen felfoghatatlan jelleme. Nem túl nagy spoiler, hogy a lány kissé hiperaktív, ami egyrészt borzasztóan idegesítő volt, másrészt meg teljesen felesleges, mivel az elején említették meg néhányszor, de utána egyáltalán nem foglalkoztak vele, ezért is érthetetlen a dolog, hogy miért kellett egy borzasztóan idegesítő kisgyereket csinálni, ha a történettől függetlenül simán lehetett volna egy kedves, nyugodt lány is, aki miatt nem mászik minden második percben a falra a néző.

Viszont ezektől az apró dolgoktól eltekintve a Danny Collins egy borzasztóan szerethető film borzasztóan aranyos karakterekkel. Itt van például Mary, a hotel vezetője, akit Annette Bening alakít olyan kedvesen és szerethetően, hogy rögtön azt kívánjuk, Danny és ő jöjjenek össze! De nem túl nagy csoda, hogy Bening jól alakít, egy leszbikus nőtől kezdve egy kisvárosi, ugyanakkor boldogtalan feleséget/anyát is épp olyan kiválóan játszik, mint ezt a "könnyebb" szerepet.

Bobby Cannavale alakítja Collins fiát, szintén jól, viszont egyszerűen képtelen vagyok megérteni, hogy ennek a pasinak miért nem adnak már egy igazi főszerepet? Én legalábbis csak félresikerült sorozatokban láttam, de ha minden igaz, A Hangyában lesz majd egy mellékszereplése.

Ugyan nem vagyok énekes, konkrétan semmi közöm a zenéhez, de én legalábbis elgondolkodtam rajta, mi lenne, ha a nagyvilágban számomra is létezne egy ilyen levél, teljesen mindegy, hogy milyen, témától függetlenül, amit írhatott akár egy rokon vagy egy barát és ami miatt akár az én életem is 180 fokos fordulatot venne. Mondjuk annyi biztos, Lennon tuti nem írt..

Nem tudom biztosan, hogy Fogelman, a direktor a forgatókönyv írása közben már tudta, hogy Pacinó-ra osztja a főszerepet, vagy egyszerűen castingoltak, de mesteri ötlet volt, ez egy ízig-vérig Pacino film, sőt, az egyik legszórakoztatóbb.

A Danny Collins nem a show businessről, nem a jó nőkről szól, ezek mind a háttérben vannak, a főszerepben egyértelműen a család, a családi összetartás és a szeretet áll. Bármikor újra lehet kezdeni és mindent meg lehet bocsátani.. Collins-ék esete persze nem mindig olyan vidám a való életben, mint a filmvásznon.

Értékelés: 10/8

" Ha tehetsz valamit, ne nézd meg az utolsó húsz percet, mivel rengeteg gondtól megkímélnéd magad, abba pedig a legrosszabb álmaidba se gondolj, milyen lenne a film egy félórával hosszabb játékidő mellett."

The Lazarus Effect. Nagyon érdekes hangzik a film címe, nem tagadom, rögtön felkeltette az érdeklődésemet. Egyenlő mennyiségű gondolataim voltak arról, hogy lehet, ez megint csak egy közhelyekkel teli, klisés horror lesz, ami a tizenéveseknek készült, és ennek a fordítottja is, bár sokszor kétségbe vontam utóbbi állításomat, ugyanis már a szereposztásról lerí, hogy ez nem egy nagy költségvetésű alkotás, konkrétan az egyetlen húzónévnek számító színész Olivia Wilde. De mégis, azt kell mondjam, kíváncsi voltam, hogy Oculus vagy Ouija válik belőle.

Se a Rotten, se az IMDb pontszám nem kecsegtetett valami jól, a film viszont meglepően jól indul. Sokáig azt sem tudjuk, mi történik a képernyőn, és tetszett, hogy nem is próbáltak valami mondvacsinált szöveggel beavatni minket, jó volt ez így. Viszont az is lehet, azért álltam ilyen bátran a filmnek, mert mindösszesen 83 perces játékidővel bír, szóval úgy voltam vele, ha mérhetetlenül rossz lesz, nem kell sokáig kínlódnom vele.

A végeredmény pedig felemás. Az egésszel a legnagyobb baj, hogy iszonyúan klisés, minden mozdulatot, minden eseményt, ami megtörténik a filmben, már vagy háromszor láttunk egy más alkotásokban, pedig azt kell mondjam az első 45-50 perc igen szórakoztató. Egészen addig gondoltam, hogy ez akár egy kellemes meglepetés is lehet, amikor Zoe-t visszahozzák a halálból. Ezután A Lazarus hatás egy irdatlan nagyot esik minőségileg, aztán persze csak ott lyukadunk ki, hogy azért vannak a lánynak visszatérő rémálmai, mert kiskorában felgyújtotta a házukat. Ez nekem valahonnan nagyon ismerős.. (Paranormal Activity)

De rémisztően sokat másolt le a rendező a Parajelenségek első részéből. Például amikor az "élőhalott" kutya bemegy Zoe szobájába, felmászik az ágyára és hosszan elkezdi őt nézni. Ekkor már sejteni, hogy ő lesz a későbbiekben a kiválasztott, mivel a kutya, akit egyszer már visszahoztak az élők közé, rengetek különleges és furcsa képesség birtokában áll.

Kettő történetszálra és nagy részt kettő helyszínre oszthatjuk a filmet: előbbiek közül az egyik szál amikor még Zoe teljesen normális volt, és a kutyával kísérleteztek, a második pedig, amikor már megmagyarázhatatlan dolgok és tragédiák történnek a labor falain belül, és ezt egyedül a nőnek köszönhetik. Az egyik helyszín az említett labor, a másik pedig a "pokol", vagyis Zoe régi házának egyik folyosója, ahol a tűz már lángokban áll, az emberek azonban nem tudnak kimenekülni.

Ebben a részben rohadtul érdekelt, hogy vajon, hogy kerül Zoe álmának helyszínére a munkatársa? Mert hogy kétszer is sikerül betennie a lábát a lány "koponyájába", de semmi előzmény nélkül, egyszer csak úgy ott terem.

Viszont hogy a pozitívumokat is megemlítsem, meglepően jól tud félelmet kelteni. Nem tartozom abba a kategóriába, akik már az első ajtócsapkodástól sírva rohannak valami biztonságos helyre, de én is jó párszor meglepődtem/leestem a székről egyes jumpscare jeleneteknél, pedig sejteni lehetett, hogy valami itt fog történni. Főleg akkor volt ez, amikor Rocky, a kutya először elszabadul.

Valószínűleg csak az én beteg elmémnek jött be, de nagyon tetszett, hogy a film bátran teszi el a legfontosabb és legszimpatikusabb karaktereket is láb alól, ez valóban adott egy kicsit a félelmetességi rátához, viszont sajnálatos, hogy néhány jeleneten kívül A Lazarus hatás kicsit sem tud ijesztő lenni. Kivétel ezek közül mondjuk az a pillanat, amikor Zoe berepíti a szekrénybe az egyik kollégáját és szépen lassan, fokozatosan nyomja össze. Nagyon ötletes és egyben félelemkeltő is volt, a film talán legjobb pillanata!

Viszont ott van az egyik talán legnagyobb WTF dolog, amikor a szintén tudós férje elindul egy szérummal, hogy megölje a feleségét. Most komolyan? Ez a nő olvas az emberek gondolatában, mi több, meg is öli az embereket és akár több órás áramszünetet tud okozni, de te egyszerű szérummal akarod ártalmatlanná tenni?

A film utolsó 15-20 percéig nagyon úgy tűnt, hogy lesz ebből egy 6 pont, viszont a befejezés és az a "hatalmas" fordulat, ami a végén bekövetkezik és ami egyetlen horror műfajú alkotásból sem maradhat ki, teljesen lerontotta az addig szépen, gondosan felépített filmet. Úgy akartam befejezni a szöveget, hogy nem fogja megváltani a világot, de egy szombat esti borzongásra kiváló. Nos, a végével együtt nem. Ha tehetsz valamit, ne nézd meg az utolsó húsz percet, mivel rengeteg gondtól megkímélnéd magad, abba pedig a legrosszabb álmaidba se gondolj, milyen lenne a film egy félórával hosszabb játékidő mellett.

Értékelés: 10/5

Kövess a Twitteren is!

A Lazarus hatás PORT.hu adatlapja

"Vaughn új dobása már megint ugyanazokkal az elemekkel játszik, mint az összes vígjáték, amit készített, semmi új nincs benne, vigaszom talán csak annyi, hogy viszonylag hamar eltelik az a 90 perc és ha a színészek nincsenek is mindig a top-on, azért nem akármilyen castot hozott össze Ken Scott.'"

Ha elsőre nem ugrana be Ken Scott neve a stáblista láttán, ő az a pasi, aki 2011-ben leforgatta a Starbuck című filmjét és rá két évre remake-t csinált belőle Vince Vaughn főszereplésével. Egyik alkotást sem tartom valami sokra, sőt, az Elpuskázva című filmet úgy raktároztam el magamban, mint az egyik legrosszabb mozis élményem evör. Ezek után elég nagy bátorságra vall tőlem, hogy megnéztem új filmjét, Az üzlet bármi áron-t, és azt kell mondjam, hogy ugyanezt a színvonalat és minőséget hozza, mint az összes vígjáték, amit Vaughn valaha is készített.

Mert már megint ugyanazt a karakter hozza, már megint! Oké, más a munkája, más az érdeklődési köre és mások a barátai, de évek óta ugyanazt a szerepet alakítja, és nagyon úgy tűnik, hogy nem is akarja ezt abbahagyni.

Már az Index is figyelmeztetett a poszter és a film közti hatalmas különbségre. Mert mit is látunk a plakáton? Három, valószínűleg holtrészeg hapsi közül az egyik a fején tart két sört, a másik folyamatosan füvezik, a harmadik pedig egy céltáblával karöltve azt várja, hogy eltalálják a szintén fején levő almát. Bulizós film? Ezek alapján szinte biztos, viszont a film egy igen nagy meglepetést fog okozni azoknak, akik ezt gondolták.

Mivel az Üzlet bármi áron csekély 90 perces játékideje és kb. három történetszála mellett csak néha-néha fordít időt a bulizásra, sőt, konkrétan egy "nagy jelenet" van benne amikor három, esetleg négy percig lazulnak a bárban, ezen kívül csak ritkán látunk néhány bejátszást, amikor részegen tajtékzanak valahol, szóval a buli része a film kb. 15%-át teszi ki.

Ezzel persze nincsen semmi baj, nem a Másnaposok 4-et vártam, vagy a Wall Street farkasát, de igen váratlan lehet azoknak, akik a poszter láttán egy ízig-vérig bulizós filmre akartak beülni, és ezt kapták.

Lassan a nép is kezdi észrevenni, hogy a Vaughn féle vígjátékok minősége évek óta nem változik, viszont a film meglehetősen jó stábot vonultat fel: itt van James Marsden és Sienna Miller, mindketten elég jelentéktelen szerepben, a "nagy hármast" pedig Vaughn-Franco-Wilkinson alkotja, akik közül csak az utolsón éreztem azt, hogy tényleg átérezte magát a szerepben. Mike karaktere, akit Dave F. alakít, már lassan idegesítőnek hatott, és folyton az a kérdés járt az eszembe, hogy mit tudhat egy ilyen fiatal, amúgy is kicsit visszamaradott jellemű fiú, és egyáltalán hogy köthetnek meg egy ilyen nagy üzletet, mindössze hárman?

A talicskapózról és a flügelschlagen-ről a film egyszerűen nem volt hajlandó leszokni, ez tipikusan az a helyzet, amikor a stáb azt hiszi, hogy ezek jó poénok, és még a legvégén is megemlítik vagy háromszor. De a legnagyobb problémát még nem is mondtam!

Az Unfinished Businnes egyszerűen nem vicces. Fájó ezt mondani, de háromszor mosolyodtam el a másfél óra alatt, átlagban félóránként egyszer, és ez azért is szomorú, mivel a film vígjátéknak van titulálva, így elsősorban mégiscsak azt kell néznem, hogy mennyire tudott szórakoztatni és mennyire vicces, a válasz pedig mindkettőre az, hogy egyáltalán nem.

Az emlékezetes jelenetek közé tartozott, amikor Dan többször is megjátssza a családjának, hogy lefagyott a tabletje, miközben csak mozdulatlanul próbálja ezt elhitetni, aztán Timothy Szürke ötven árnyalatás poénja is betalált, a harmadik kellemes jelenet pedig az volt, amikor Mike és a kínai férfi, akivel előző nap még pofozkodtak italozás közben, a hörcsöglabdában gurulnak fényes nappal.

Talán maga sem tudja eldönteni, hogy miről szóljon. Dan cégéről nem tudunk meg olyan sokat, folyton azokról a hülye számokról beszél, de hogy van-e azoknak értelme vagy nincs, azt már nem tudni, mivel ennyire nem engedik be a közönséget. Valamint ott van a "családi idill", Dan fiát, Paul-t folyton cikizik az iskolában és az interneten a súlya miatt: sok időt szentel a film ennek a témának, viszont teljesen felszínes az egész, és nem elég érdekfeszítő.

Már magát a nyitójelenetet sem értettem, Dan-nek mindössze annyit mondtak, hogy 5%-ot levonnak tőle, mire a férfi annyira beindul, hogy otthagyja az egész céget, és a parkolóban(!!) alapítja még új vállalatát a 67 éves Timothy-val és a kissé szerencsétlen Mike-kal.
Összefoglalva Vaughn új dobása már megint ugyanazokkal az elemekkel játszik, mint az összes vígjáték, amit készített, semmi új nincs benne, vigaszom talán csak annyi, hogy viszonylag hamar eltelik az a 90 perc és ha a színészek nincsenek is mindig a top-on, azért nem akármilyen castot hozott össze Ken Scott.

Értékelés: 10/4

"Annyi fordulattal akar előrukkolni nekünk, hogy maga a film is belezavarodik, nemhogy a néző, van itt nekünk gyilkolás, tűz, szexvideó, autóbaleset, mindezt egy idegesítő, teljesen inkoherens vágással, de ezt a színészek borzalmas alakításai mégis feledtetni tudják."

A szomszéd fiú és a Szürke ötven árnyalata között annyi a különbség, hogy utóbbi vége nem fordul át horrorisztikusnak szánt és gondolt jelenetbe, a főszereplőnő pedig nem törekedik olyan kínosan arra, hogy még mindig csodaszépnek tűnjön. Jennifer Lopez persze egy nagyon bájos teremtés, de talán ő is biztosan jobban járt volna, ha az éneklésnél marad. De meg kell hagyni, Rob Cohen filmében minden adott ahhoz, hogy a 2015-ös filmévad egyik legrosszabb élményeként tekintsünk rá, én még sem mondanám azt, hogy egy ennyire rossz lenne, csupán egy teljesen érdektelen és semmitmondó "erotikus" thriller-dráma-horror keverék a szó legrosszabb értelmében.

Egyáltalán ki gondolta azt, vagy ki gondolta jó ötletnek a különböző műfajok ilyen abszurd keverését? Önmagában persze ez nem lenne abszurd, de Cohen és bandája a romantikától kezdve a horrorig mindenféle jeleneteket belecsempészett a filmbe, de ezt is csak annak tudhatom be, hogy többféle kategóriát akartak magukénak tudni az IMDb-n, hogy a legkülönfélébb nézőket is be tudják csábítani a moziba. Üzenné, hogy ennyire senki nem hülye.

Nem mondanám azt, hogy kellemes meglepetés ért, de ha már az első bekezdésben is megemlítettem a Szürke ötven árnyalatát, újra meg kell hogy tegyem: hisz abban talán mindnyájan egyetértünk, hogy mindkét film rossz és hemzseg a hibáktól, viszont egyiket sem mondanám vállalhatatlannak, mint azt sok kritikus és néző egyöntetűen beharangozta.

A szomszéd fiú csupán egy végtelenül buta és magát nagyon is okos thriller-nek képzelő alkotás, mely szinte biztosan csak azért készült el, hogy Jennifer Lopez megmutassa, még mindig jól néz ki ruhában - és ruha nélkül.

Sok helyen találkozunk az erotikus thriller megkülönböztetéssel is, amin csak azért néztem jó nagyokat, mert a filmben nem túlzok, ha 30 perc fellelhető anyag van, amit thriller-nek lehet nevezni, erotika pedig abban a néhány pillanatban, amikor Claire és Noah először "egymásnak esnek". Inkább drámának mondanám, abból is a rosszabbik fajta. A sokkal rosszabbik.

De mi is viszi el annyira a filmet, hogy egy teljesen jellegtelen, rossz alkotás váljék belőle? Elsősorban a forgatókönyvnek nem nevezhető mocsadék, már elnézést a kifejezésért, és ezáltal a karakterek ábrázolása. Mennyire is újszerű történet, hogy a tanár Claire megismeri és beleszeret a szomszédjába, egyben a diákjába, amikor pedig a kapcsolatnak vége lesz, legalábbis a nő szerint, a diák természetesen kiakad, és egy "ha harc, legyen harc" felkiáltással bosszút esküd a nő ellen.

De oké, essünk túl rajta, hisz mennyiszer láttunk már egy elcsépelt és teljesen klisés történetből egy jó filmet? Sokszor. Viszont a karakterek azok, amelyek teljes mértékben megölik A szomszéd fiút, a fogalom átvitt értelmében.

A Transformers negyedik része után, ahol Mark Whalberg egy tudóst(!) játszik, itt is megtalálták a lehető "legélethűbb" színészt és mellé szerepet. Mivel Lopez formás alakja és kedvessége mellett egy tanár, amit igazából csak úgy tudunk meg, hogy néha bejár veszekedni az igazgatóval és a fia iskolai báljára.

Az pedig már csak a hab a tortán, hogy a szóban forgó bál egyik részében valaki megkéri Claire-t, hogy nézze meg a WC-t, mert valószínűleg eldugult. A budoárban persze ott várja Noah, de nem is ez a lényeg, hanem az az szintén életszerű pillanat, amikor az igazgatóság egyik tagja a tanárt, a tanárt kéri meg a WC kitakarítására. A gondnok fizetését legalább sikerült megspórolni!

Annyi fordulattal akar előrukkolni nekünk, hogy maga a film is belezavarodik, nemhogy a néző, van itt nekünk gyilkolás, tűz, szexvideó, autóbaleset, mindezt egy idegesítő, teljesen inkoherens vágással, de ezt a színészek borzalmas alakításai mégis feledtetni tudják. (Végül is pozitív dolog, hogy egy rossz dolog feledtet egy másik rossz dolgot.)

Rob Cohen viszont Hollywood-i berkekben csekélynek számító, négy millió dollárból készítette el a filmet, így persze több mint az ötszörösét sikerült összehoznia, de ha azt nézzük, hogy egy igazán nagy húzónév egy erotikusnak mondott filmben "mindössze" harminc millió dollárt tud szerezni, részben elgondolkodtató.

A direktor úr neve ismerős lehet a XXX című Vin Diesel magánszámból, de ő próbálgatta drámai szerepben megmutatni Typer Perry-t is a Alex Croft-ban, sőt, a Halálos iramban széria első része is hozzá fűződik. Ezen filmográfia után tehát csodát ne várjunk tőle, de A szomszéd fiú talán még tőle is egy negatív mérföldkő.

Ne csak mindig rosszat mondjak a filmről, azt meg kell hagyni, hogy némelyik jelenet, kb. huszonöt percenként egy, tényleg le tudott kötni, amit leginkább a kiváló feszültségkeltésnek köszönhet. Azok tényleg érdekes pillanatok voltak, amikor Noah Claire családjában jelenik meg, ilyenkor pattanásig feszült a hangulat, és ezt a képernyőn keresztül is jól érezni. Kár, hogy a maradék 80 percben gyakorlatilag semmi sem történik, ennek ellenére a film egészen a végéig be akarja nekünk beszélni a fordítottját. Na meg ha pozitívumnak lehet venni, hogy A szomszéd fiú egészen rövid játékidővel bír, mindössze 90 perc az egész..

Ian Nelson-nak is sikerült kiváltania belőlem a gyerekszínészek iránt érzett negatív érzéseimet, annyira idegesítően alakít, de egy ilyen kaliberű filmben, mint A szomszéd fiú, talán ez a legkevesebb. Összefoglalva a film teljes egészében kihagyható, sőt, jobban jársz vele, ha teljesen elkerülöd, de vállalhatatlan szennynek mégsem mondanám. Oké, bevallom, győzött Jennifer Lopez teste..

Értékelés: 10/4

"Unalmat nem éreztem, felesleges és logikailag értelmetlen részeket már annál inkább. Az viszont szinte teljes mértékben kárpótolni tud, hogy Colin Trevorrow alkotása a második és harmadik résszel ellentétben szórakoztatni tud."

Ideje volt már, hogy valaki életet leheljen a Jurassic filmekbe. Spielberg 1993-as klasszikusa nem kérdés, hogy egyszeri és megismételhetetlen volt, ezt a két teljesen félresikerült folytatás is remekül tükrözi, amik se Spielberg-gel, se Spielberg nélkül nem működtek, Colin Trevorrow filmrendező viszont olyannyira más meglátásból, más szemszögből mutatta be az elképesztő látványosság hírében álló parkot, hogy végre valahára egy épkézláb folytatást tudott letenni az asztalra egy olyan filmmel, aminek címében benne van az a szó, hogy Jurassic.

A film sikerének egyik legfontosabb nyitja bizony a színészekben van: Chris Pratt kitűnő választás volt a menő, félelmet nem ismerő idomár karakterének eljátszására, már a tekintetéből látszik a lazasága, a higgadtsága, és róla a való életben is elképzeled ezeket a tulajdonságokat, és tulajdonképpen meg is érdemli, hogy egyre nagyobb hírnevet kap a személye, egyes pletykák szerint ő lehet Harrison Ford méltó(??) utódja is az Indiana Jones sorozatokban.

Aztán itt van Bryce Dallas Howard, a jelenlegi helyzetben kissé szétesett, de határozott vezető, akinek minden akarata ellenére kicsúszik a kezéből az irányítás, valamint meglepő módon Ty Simpkins is jól alakít a vásznon. (A "jól alakít" nálam relatív a gyerekszínészeknél, ezt a jelzőt már az is ki tudja érdemelni nálam, akinél nem érzem azt, hogy felrobbanok, ha még egy perccel tovább kellene néznem.)

A casting tehát mesteri volt, még BD Wong is szerepel a filmben, aminek csak annyi különlegessége van, hogy az 54 éves színész már az első részben is játszott, és a Jurassic World szereplői között ezzel ő az egyedüli.

A film ezen kívül olyan hangulattal és feszültséggel rendelkezik, hogy egyes jeleneteknél, főleg akkor, amikor először megjelenik az Indominus Rex, teljesen megfagyott a levegő a moziban, amiben persze nagy szerepet játszik a szintén kiváló CGI is.

Trevorrow végre rájött, hogy az emberek már nem remake-re, hanem egy igazi folytatásra vágynak, ezt a kérésüket pedig tökéletesen teljesítette ez, hisz 22 évvel a Jurassic Park "kisiklása" után vesszük fel a fonalat, ahol a mostani embereknek néhány dinoszaurusz már nem jelent izgalmat és érdekességet, ezért a Jurassic World laboránsai egy teljesen új, még számukra is ismeretlen lényt hoznak létre, aki viszont egy idő után átjátssza gondozóit, és a többi állattal együtt/külön óriási küzdőtérré változtatják a park minden egyes részét.

A gondok ott kezdődnek, hogy a két óra feletti játékidő alatt sajnos csak négyszer, esetleg ötször láttam valami újnak mondhatót és maradandót, továbbá ez az idétlen bohóckodás sem jött be a film közben, amit igazából minden blockbuster-ben erőltetnek a készítők, műfajtól függetlenül.

Eléggé érezni, hogy Spielberg alaposan belenyúlt, legalábbis ellenőrzött egyes jeleneteket és a film folyamatát, ami engem egyébként egyáltalán nem zavart, hisz tagadhatatlanul teljesen más világot látunk a World-ben és a Park-ban, de senki sem csodálkozhat, hogyha nem mernek 150 millió dollárt adni csakis egy rendező kezébe.

A filmen belül egy családi történetet is látunk, gyakran Gary és Zach szemszögéből látjuk az eseményeket, akik egy testvérpár, nénikéjük pedig a karizmatikus vezető, Claire. Attól függetlenül, hogy nincsenek túl bensőséges kapcsolatban egymással, vagy legalábbis maradjunk annyiban, hogy ritkán találkoznak, kapnak VIP belépéséket és az irányítóközpontba is meginvitálták őket, a harcos és kitörni vágyó dinók azonban tönkre teszik a kellemes backstage látogatást.

Sok logikai hibát is véltem felfedezni, elsősorban az szúrta nagyon a szememet, hogy egy ennyire költséges, és, említsük meg, nyereséges üzem, mint a Jurassic World, hogy lehetett annyira amatőr, hogy egy olyan élőlényt teremtenek meg a parkban, amelyről maguk sem tudják, hogy mikre képes, és milyen tulajdonságai vannak. Miért nem lehetett volna egy külön szigeten vagy bárhol máshol tesztelni a viselkedését, sem mint egy olyan népszerű helyen, ahol húszezer ember kíváncsi tekintete fürkészi a félelmetesebbnél félelmetesebb állatokat.

Minden alkotásban becsúsznak ilyen hibák, itt még nem lenne gond, ha nem éreztem volna a befejezésen, hogy iszonyúan túl akartak már lenni rajta, és valami összecsapott, néhány perces dinó vs. dinó párharcot próbáltak nekünk bemutatni, ami kicsit kínosan hajazott a 2014-es Godzillára, de viszont a legrosszabb dolog, hogy minőségben is hajazott rá.

De mondok mást: a film egyik jelenetében észreveszik, hogy kaparás nyomok vannak az Indominus Rex kerítésénél, majd megemlítik, hogy a válaszfal több mint 10 méter magas. Teszem fel a kérdést, egyetlen egy ember sem képes észrevenni, ha egy dinoszaurusz egy 10 méter magas kerítésen kaparja a falat?

Unalmat nem éreztem, felesleges és logikailag értelmetlen részeket már annál inkább. Az viszont szinte teljes mértékben kárpótolni tud, hogy Colin Trevorrow alkotása a második és harmadik résszel ellentétben szórakoztatni tud, de Chris Pratt, Vincent D'Onofrio és Bryce Dallas Howard játéka is sokat hozzátett, hogy élvezni tudjam a Jurassic felvonás negyedik részét. Ezek után azt kell mondjam, kíváncsian várom a folytatást..

Értékelés: 10/7

"A Mad Max - A harag útja egy páratlan élmény, mely csak egy hajszálnyira van attól, hogy tökéletesnek hívjuk: George Miller 2015-ben valami hatalmasat alkotott, olyan sok fiatalsággal, lendületességgel, hogy azt bármelyik 30-as filmrendező megirigyelné. Meg mindenki."

2015. május 22.-én megtörtént az, amire csaknem már egy fél éve várok: kezembe foghattam a Mad Max mozijegyét, és konkrétan stresszeltem a vetítés előtt, hisz annyi helyen ujjongtak a filmtől, konkrétan az év legjobbjának is nevezték sok helyen, és szép lenne, ha pont nekem ne tetszene ez a tömény két órás akcióorgia. Ami viszont megdöbbentő, hogy az én vállalhatatlanul rossz ízlésem ellenére is úgy tartom, az év egyik legjobb alkotását készítette el George Miller.

Az első, '79-es Mad Max hatalmas sikere után egyértelmű volt a folytatás, de a direktor úr az animációs- és családi filmek hangulatába is belekóstolt, miután Max kalandjainak harmadik folytatása pedig inkább hajazott egy egyszerű kalandfilmre, jegelni kellett a trilógiát, azt persze senki nem gondolta volna, hogy ez a "jegelés" ilyen sok ideig, kerek harminc évig eltart.

Hatalmas elvárásaim voltak, nem tagadom, de hát egy Rotten Tomatoes 98% és egy Metacritic 89% esetében ez nem meglepő, ugyanakkor arra is kíváncsi voltam, Tom Hardy méltó utódja lesz-e Mel Gibsonnak, a válasz pedig: teljes mértékben.

Kevés film van, amelyik valósággal ordít a folytatásért, a Mad Max trilógia viszont pont ilyen. Elég fájdalmas lehetett a rajongóknak a harmadik rész után, ami sem hangulatban, sem feszültségben nem hasonlítható elődjeihez, ráadásul Tina Turner is megmutatja, mennyire is jó, hogy ő igazából énekesnő.

Ezeket a "rossz emlékeket" azonban nagyrészt begyógyította az idő, és már annak a nézőnek sem lesznek fenntartásai a negyedik résszel szemben, aki még tinédzser volt akkor, amikor a MM filmek mozikba kerültek.

Mert a Harag útja egy brutálisan jó film! Emlékszem még, amikor a Hobbit befejező részét azért utáltam annyira, mert olyan érzésem volt, mintha az egész filmet csak azért az egy csatajelenetért készítették volna el, hisz a játékidő 90%-a azzal ment el.

Az tény, hogy a Mad Max-ben is nagy részt csak üldözéseket és őrült hajszákat láthatunk, George Miller azonban az akció egyik legizgalmasabb pillanatában hirtelen visszavesz a tempóból, majd újraindul az adrenalinbombája, ez az egyensúly pedig egy nagyon érdekes temperamentumot visz a filmbe.

Meg kell jegyezni, kicsit haragszok rá. Haragszok rá, mert nem túlzok, ha azt mondom, sutba vágta az idei évtized összes akciómoziját, továbbá ezentúl sosem tudok már úgy tekinteni egy akciófilmre, mint egy egyszerű, kellemes szombat esti szórakozásra, mert a szívem mélyén minden ilyen kategóriájú alkotásban azt a bizonyos "Mad Max érzést" fogom keresni.

A 70 éves George Miller, aki tulajdonképpen leiskolázta a mostani összes Hollywood-i fiatal filmest, egy minden eddiginél érdekesebb világot teremtett meg, amihez sem az első, sem a második részben látottak nem érhetnek fel: itt már tényleg minden romokban van, és Max-től, miután feleségét és gyerekét brutálisan megölték, már "csak" az életét vehetik el.

A karakterek és a színészek is egyszerűen tökéletesek, a Charlize Theron által alakított Furiosa olyan jól van megírva, hogy a néző valóban azt érzi, ez a nő tényleg olyan kiváló harcos, mint Max, és emellett persze egyenrangú társ is. Hardy és Theron között remekül működik a kémia, még annak ellenére is, hogy a filmben alig van dialógus kettejük között: egy arcrándulásból, pillantásból megértik egymást, továbbá azt is érezni, ők csak kényszerből vannak egy hajóban, és ha vége van ennek a kálváriának, egyikőjüknek tovább kell állni. (Szóval senki se számítson szerelmi szálra!)

Nicholas Hoult is ügyesen játszik, mondjuk én kicsit le voltam döbbenve, hisz az X-Men filmeken kívül csak az Egy fiúról című alkotásban láttam, ott pedig még egy különc kisfiút alakít Hugh Grant mellett, és a két óra játékidő alatt csak arra tudtam gondolni, vajon mit szólhat ehhez Fiona, a filmbeli anyja, hogy egy konkrét őrültté változott a fia? :)

Plusz itt van még nekünk Halhatatlan Joe, az egyik legfélelmetesebb karakter a film alatt, akinek borzalmas tekintetén kívül még van egy érdekes jellemvonása: az a Hugh Keays-Byrne alakítja, aki az első részben is keresztbe tett már Max-nek.

A Mad Max - A harag útja tehát összességében egy páratlan élmény, mely csak egy hajszálnyira van attól, hogy tökéletesnek hívjuk: George Miller 2015-ben valami hatalmasat alkotott, olyan sok fiatalsággal, lendületességgel, hogy azt bármelyik 30-as filmrendező megirigyelné. Meg mindenki.

Értékelés: 10/9