Kritika: Bohém rapszódia (Bohemian Rhapsody, 2018)

"A szórakoztatás és az önfeledt nosztalgiatenger oltárán való feláldozása a hitelességnek és az eredetiségnek sajnos kifizetődőbb, mint valaha."

A Bohém Rapszódia elkészülte nem volt egy könnyű menet: nemcsak a stúdió, de a jogokat birtokló egykori Queen-tagok is meglehetősen nagy beleszólással rendelkeztek a végeredménybe, közben Sacha Baron Cohen nézeteltérésekkel indokolva távozott a produkcióból, jött helyére a brutálisan jó Rami Malek, majd a végén még a botrányba keveredett rendezőt, Bryan Singert is ki kellett rúgni. Nem kívánom feltérképezni, ezek közül mely volt a kegyelemdöfése a Bohém Rapszódiának, ami által egy meglehetősen unalmas, semmitmondó alkotás lett, de sajnos az lett. 

Bár egy életrajzi filmről beszélünk, kísérlet sem történik arra vonatkozólag, hogy bármi érdemlegeset megtudjunk a Queen frontemberéről azon kívül, amit egy kis megerőltetéssel a Wikipédiáról ne tudnánk meg: olyan, mintha egy lelkes elsőfilmes kezébe adták volna az egészet, a kinek nincs elég erős víziója ahhoz, hogy a kasszasiker érdekében minél több manírt, felszínességet és közhelyet látni kívánó producerek ne rángassák marionettbábuként.

A Bohém rapszódia legfőbb hibája, hogy olyan steril, mintha patikamérlegen mérték volna ki kezdve a zenés jelenetekkel, a zenekar közötti veszekedésekkel, a betegségével kapcsolatosakkal és így tovább. A szerényebb képességű biopicok jól ismert eszköztárát látjuk viszont, elindulva Mercury fiatalkorától egészen a legendás Queen-koncertig. A probléma ott folytatódik, hogy a köztes 130 percben a tankönyv fellapozásán kívül semmi nem történik.

A Bohém rapszódia az Akadémia és a mainstream közönség ízlésével ellentétben számomra nem több egy átlagos filmév átlagos termésénél, amire nem is igazán tudnék haragudni egyrészt Malek miatt, másrészt mert különösebb elvárásom se volt Singer botrányai és kirúgása után. Hogy miért vagyok mégis mérges? Mert nagyon visszataszítónak, hogy miután közfelháborodás érte a bejelentést, miszerint már idén bevezetik a "legnépszerűbb film" kategóriáját, inkább átették jövőre, hogy aztán a 2019-es jelöléseknél olyan filmek tűnjenek fel, mint a pénzügyileg brutálisan sikeres Bohém Rapszódia vagy a Fekete Párduc, amivel az Akadémia egyszerre két legyet is üt. Az egykoron önnön magát intellektuálisnak, művészi értékeket képviselőnek beállító csoportosulás hamar eljutott oda, hogy se az eredetiség, se valami újnak a megmutatása ne legyen szükséges ahhoz, hogy egy film 5 jelölést kapjon.

Ha egy dokumentumfilmen keresztül látnánk, ahogy a fiatal Mercury összeveszik az apjával a sok bulizás miatt, vagy azt, hogyan alakul a kapcsolata az egyik legfontosabb emberrel az életében, akkor egyből benne lenne az a mélység, amit csak egy doku és az abban levő igazságtöltet tud megadni, a Bohém Rapszódia viszont abba a hibába esik, hogy úgy tesz, mintha az lenne és elégnek gondolja, ha a játékidőt Mercury életének fontosabb állomásainak másodpercekre kimért bemutatásával tölti ahelyett, hogy egy jóval személyesebb hangnemben a mögötte levő emberre fókuszáljon.

De félreértés se essék: az indulataim a film iránt inkább az Akadémia tagjainak köszönhetőek, mintsem magának a filmnek, főleg úgy, hogy Rami Malek rengeteget ment a helyzeten. Az a fajta beleélés és eggyé válás a szereppel, amit a játékidő alatt tanúsít, őszintén elbizonytalanít, megérdemli-e egyáltalán egy ilyen céltalan film ezt a remek alakítást?

A szórakoztatás és az önfeledt nosztalgiatenger oltárán való feláldozása a hitelességnek és az eredetiségnek sajnos kifizetődőbb, mint valaha.

Nagyon úgy tűnik, hogy a projekt már akkor félresiklott, amikor Sacha Baron Cohen annak ürügyén került lapátra, hogy túl őszinte akart lenni Mercury ábrázolásában: nem akarok olyan filmről véleményt nyilvánítani, ami el sem készült, de elég esélyesnek tartom, hogy Cohennel a Bohém Rapszódia fele ennyire se nézne ki így. Brian May és Roger Taylor, a Queen zenészei amellett, hogy kifogásolták társuk homoszexualitásának és háttéréletének részletesebb bemutatását, azzal sem voltak elégedettek, hogy az eredeti verzióban a banda egésze helyett a szkript csak a frontemberre fókuszál. 

Ehelyett lett Rami Malek, aki tűnő választás volt a szerepre, lett Bryan Singer, lett az őt pótló, de kredit nélküli Dexter Fletcher és végül lett egy sekélyes, felejthető feldolgozása egy nagyon különleges embernek és időszaknak. A Freddie Mercury-t megítélő emberek skáláján csak a két véglet található, utálják, vagy imádják. Elég ironikus, hogy az őt bemutatni szándékozó Bohém Rapszódia pont az átlagot súrolja, azt, amit a főszereplő sosem ismert élete során.

Értékelés: 5/10

Cím: Bohém rapszódia
Rendező: Bryan Singer
Forgatókönyvíró: Anthony McCarten, Peter Morgan, Stephen J. Rivele, Christopher Wilkinson
Vágó: John Ottman
Operatőr: Newton Thomas Sigel
Szereplők: Rami Malek, Lucy Boynton, Ben Hardy, Mike Myers, Aidan Gillen, 

Twitter: Filmmániás

Ajánló
Kommentek
  1. Én