Kritika: Szellemirtók (Ghostbusters, 2016)

"A Szellemirtók egy olyan film, ami csak azért okozott akkora felbolydulást, mert Szellemirtóknak hívják. A mai társadalom egy része képtelen elfogadni, hogy semmit nem vesz el egy új film az eredetiből, ha mondjuk rosszul sikerül, ilyenről viszont ebben az esetben szó nincs.

Egyes esetekben elkerülhetetlen, hogy ne csak magáról a filmről, hanem annak keletkezéséről, visszhangjairól is beszéljünk, főleg akkor, amikor egy két és félperces előzetes után majdnem egymillió ember fejezte ki nemtetszését a YouTube-on a Ghostbusters iránt.

Hogy mennyire etikus dolog az, hogy az új Szellemirtókat már a teljes film mozikba kerülése előtt lepontozták az IMDb-n, azt mindenki döntse el maga, de véleményem szerint minden egyes filmnek, legyen az remake, reboot, spin-off, teljesen mindegy, meg kell adni az esélyt. Nem kötelező ezreket adni érte a mozik kasszájánál, ezért vannak a torrentoldalak és a fórumok, hogy ott lehessen utána (vagy előtte, khm) szitkozódni.

Én ilyen össznépi utálást, amit ez a film kapott, esküszöm nem láttam. Nyilván a készítők is tehetnek azért, hogy sikerült a film legrosszabb pillanatait összevágni, de valószínű ha a világ legjobb poénjait láttuk volna az ízelítőben, akkor is ugyanolyan gyűlöletet kapnak.

De tegyük fel a nagy kérdést a nyár legmegosztóbb filmjéről: jó? Igen!

Őszintén szólva én sem vártam sokat ettől az alkotástól, egyedül Paul Feig neve volt biztató, hiszen ő ritkán ad ki rosszat a kezéből, és mivel a Ghostbusters egy családi filmként (is) van titulálva, nem féltem, hogy átesik a ló túloldalára a disznóviccek terén.

De óriást csalódtam azután is, hogy a Rotten Tomatoes meglehetősen jó százalékot adott neki. Ez a film egyszerűen szórakoztató. Nincsenek eszméletlen nagy minőségi magaslatai, nem ül le a közepén vagy a végén, hanem az elejétől az utolsó másodpercig egy egységes szintet képvisel, amiből nem ad se feljebb, se lejjebb.

Ez a szint pedig tökéletesen elég arra, hogy remek szórakozást nyújtson. Már ha nem vagy barom és túl tudod tenni magad azon, hogy négy férfi helyett négy nő van a főszerepben. Kicsit úgy érzem, mintha az egész botrány jóval súlyosabb lenni, mint amit maga az alkotás "megérdemel". 

A négy nő, ergo a nagybetűs probléma, ami annyi embert tart majd távol a moziktól, remekül működik együtt. Ez meglehetősen fontos része a filmnek, hiszen ahhoz, hogy ezek a hirtelen jövő egysorosak, ami a fő humorforrás, jól működjenek, kellenek szerethető és vicces karakterek, akik tényleg humorossá tesznek olyan mondatokat, amiket nem most először hallunk egy vígjátékban.

Ja, és a történet. Azt gondolom mindenki ismeri.

Ki kell emelnem Leslie Jones-t négyük közül, ő az aki utoljára csatlakozik és pont ezért nem voltam benne biztos, hogy nem-e azért kell, hogy meglegyen a legendás négyes, de amilyen cool szövegeket tol ez a nő a film minden percében.. Lehidaltam szó szerint pár alkalommal.

Abby a bevállalós, aki az egész életét erre tette fel, más célja nincs is nagyon ezen a világon. Erin a megszállott, aki az anyját is eladná egy új kütyüért, de négyük közül leginkább ő van a háttérben. Jillian a félénk, mert mindig kell egy olyan szereplő, aki először nem akar benne lenni a buliban, de később rábeszélik, Patty pedig a nagyszájú, vagány csajszi, aki ismeri New York-ot és ezzel amúgy nem tudom hol segít a csapatnak a térképek és a Google Maps világában, de mindegy, a lényeg, hogy itt van.

Ugye, hogy nem hangzik túl jól? Pedig marhára megvan köztük a kémia és bár a forgatókönyv gyakran elkövet apróbb hibákat a felületességével, annyira feelgood az egész, hogy nem lehet haragudni érte.

De hogy említsek valami példát is a felületességgel kapcsolatban, ejtsünk egy szót Kevinről, az asszisztensről. Ahogy Abby mondja, Kevin fogyatékos és... valóban.

Nem igazán foglalkozik vele, hogy mellette csörög a telefon és felvenni sem tudja igazán, vagy hogy minden második alkalommal nekimegy valami tárgynak. Egy darabig tényleg vicces, hiszen Chris Hemsworth-tól azért nem ilyen karaktereket szoktunk meg, de ahogy egyre inkább erőltetik, úgy veszti el minden abszurditását.

De ezerszer többször néztem volna Kevin agymenéseit mint a film főgonoszát, illetve főgonosznak csak nyomokban nevezhető szereplőjét, mert Rowan az egyik legrosszabban megírt karakter nemcsak a filmet, hanem az egész nyár termését nézve. Nyilván Louis karakterére próbáltak hajazni, de mivel semmit nem tudunk meg róla azon kívül, hogy furcsa dolgokat szokott mormolni idegen embereknek.

Összefoglalva a Szellemirtók egy olyan film, ami csak azért okozott akkora felbolydulást, mert Szellemirtóknak hívják. A mai társadalom egy része képtelen elfogadni, hogy semmit nem vesz el egy új film az eredetiből, ha mondjuk rosszul sikerül, ilyenről viszont ebben az esetben szó nincs.

De a valós helyzet az, hogy a két órás játékidő tele van jobbnál jobb poénokkal, remekül kinéző szörnyekkel és ami a legfontosabb, egy nem tahó Melissa McCarthy-val. Akkor meg mit akarunk még?

Értékelés: 10/7,5

Cím: Szellemirtók
Rendező: Paul Feig
Forgatókönyvíró: Dan Aykroyd, Katie Dippold, Paul Feig
Vágó: Brent White
Operatőr: Robert D. Yeoman
Szereplők: Melissa McCarthy, Kristen Wiig, Leslie Jones, Kate McKinnon, Andy Garcia, Matt Walsh, Chris Hemsworth, Steve Higgins, Bill Murray, Dan Aykroyd, Sigourney Weaver, Elizabeth Perkins

Kritika: A tenger szívében (In the Heart of the Sea, 2015)

"A pénzeteket inkább a Star Wars hetedik felvonására gyűjtögessétek!"

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy mind Magyarországon, mind az Egyesült Államokban alaposan megbukott A tenger szívében, legalábbis is a 100 milliós büdzsé mellett a 11 milliós hétvégi bevétel nem túl kecsegtető tény a stúdiónak. Vajon mi volt a gond? Talán Chris Hemsworth neve (még) nem elég ahhoz, hogy eladjon egy egész filmet? Vagy a nézők nem kíváncsiak egy újabb Moby Dick történetre? Ki tudja, annyi viszont biztos, hogy alaposan rászolgált Ron Howard alkotása a sikertelenségre.

Bűn az, ha valaki csakis a látvány és az esztelen CGI-orgiáért készít filmet? Szerintem igen, és attól függetlenül, hogy nem tudom a pontos indokot, amiért Howard leforgatta ezt a filmet, nem hiszem, hogy a pazar effekteken kívül bármi mással is foglalkozott volna-e egy kicsit.

Pedig ha belegondolunk, egy egész jó kis filmet lehetett volna összeállítani: az ötlet, miszerint a Moby Dick későbbi írója, Herman Melville ellátogat az Essex egyetlen túlélőjéhez egy kis pénzzel és azzal a céllal, hogy regényt ír a tragédiából, egész jó. Tulajdonképpen a két különböző időben futó cselekmény sem ártott volna, a Marshall Herskovitz által készített forgatókönyv azonban mintha csak azon versenyezne, mikor tudja hamarabb lerontani egy-egy teljesen érdektelen jelenettel az addig felépített feszültséget.

De tényleg! Amikor már kezded azt érezni, hogy ezek az emberek nem viccből zárták össze magukat annyi napra és hamarosan egy nem túl ígéretes vihar következik és egyre ingerültebb mindenki, visszavágunk Melville és a cetvadászat idején még fiatal Thomas Nickerson-hoz, akik néhány teljesen felszínes és semmitmondó mondat után újra háttérbe kerülnek, majd mire visszatérünk a viharhoz, már hűlt helye bárminemű feszültségnek.

A tenger szívében szólhatott volna a kitartásról, belemehetett volna a szereplők lelkébe, de így, hogy gyakorlatilag egyetlen ember (Thomas Nickerson) meséli el az egészet (nem narrációval, nyugi), a keretek sokkal szűkösebbek voltak. A film nem éreztethette a lelki őrlődést mondjuk Chase-ben, hiszen Nickerson-nak fogalma sem volt róla, hogy Chase min megy keresztül.

Talán jobb lett volna, ha ezt a mesélős-írós szálat teljesen elfelejtik és csakis a lényegre koncentrálnak, a két időben futó cselekménnyel azonban csak annyit értek el, hogy a film főszereplője, Owen Chase nagyjából annyira lesz karakteres, mint Barkhad Abdi a Phillips kapitányban.

A lélek hiányzott ebből az egészből. Elhiszem, hogy Chris Hemsworth nem keveset küzdött azért, hogy jó, vagy éppen rossz kondiban legyen az alkotás kedvéért, de a leadott kilóktól sajnos nem lesz egy Matthew McConaughey, a nevétől pedig még nem adják el az egész filmet.

Annyit azonban meg kell említeni, hogy a film első fele sokkal rosszabb, mint a második. A néhány jól megkomponált akciójeleneten kívül semmi mást nem tud felmutatni A tenger szívében első órája, attól kezdve azonban, hogy a legénység elhagyja a hajót, sokkal izgalmasabbá válik minden.

Ott végre látunk valódi problémákat, valódi gondokat, és nem egyszerűen csak néhány szakállas pasast térképpel a kezükben, akik csak tengődnek a tengeren. Micsoda szép mondat!

De akármennyire is lényegesen jobbnak éreztem az utolsó hatvan percet, mint az előtte levőt, nem tudom neki elfelejteni, hogy sokkal hosszabb a kelleténél, a karakterek egysíkúak és érdektelenek, ahogy a cselekmény is, összefoglalva: A tenger szívében egy nyugodtan kihagyható alkotás, a pénzeteket inkább a Star Wars hetedik felvonására gyűjtögessétek!

Értékelés: 10/5

Cím: A tenger szívében
Rendező: Ron Howard
Forgatókönyvíró: Marshall Herkovitz
Zene: Roque Banos
Operatőr: Anthony Dod Mantle
Szereplők: Chris Hemsworth, Ben Whishaw, Brendan Gleeson, Benjamin Walker, Cillian Murphy

 

Kritika: Vakáció (Vacation, 2015)

"Általában két hatalmas nagy baromság közepette lehet fellelni az igazán vicces momentumokat, de tényleg nagyítóval kell keresni, hisz a felszínen csak kliséhalmazt és száz összezárt, ásítozó embert lehet találni egy sötét teremben."

Griswoldék balszerencséje a vakációkban bizony továbbra is folytatódik, a családfő Clark-ot viszont váltja fia, az Ed Helms által alakított Rusty, de csak a név változik, a “talpraesettség” nem. Alapjába véve egyáltalán nem vagyok nagy rajongója a sorozat régi darabjainak, persze megmosolygok egy-egy klasszikus jeleneten, de ez minden. Sőt, szerintem több, rossznak vélt darabot ki is hagytam. Nagy elvárásaim nem voltak, hisz csak így lehet kicsit is szórakozni rajta, bár kicsit kínosnak tartom, hogy egy olyan filmsorozatról beszélek, mely már 1997-ben is erőltetettnek számított. Igen, a Vegasi vakációra gondolok. Chevy Chase feledhetetlen arcjátéka persze okozott maradandó nyomokat nálam is, az már más kérdés, hogy a Griswold család feje ezúttal idegesítőbb, mint valaha.

Ed Helms olyan a Másnaposokban, mint Jason Bateman a Förtelmes főnökökben: sokkal inkább az okosabban gondolkodó, általában higgadt figurát hozza, akit néha azért rendesen ki lehet hozni a sodrából. Nos, valahol itt is ez a helyzet, Rusty pilótaként dolgozik egy ismeretlen légitársaságnál. Egy nap elhatározza, mint anno apja, hogy útra kelnek a családdal együtt egy óriási vakáció erejéig.

Hol is kezdjem a problémákat? Mondjuk a karaktereknél. Rusty hasonlít apjához, ugyanakkor mégsem. Kicsit sem vicces, hogy mindenre, a legidegesítőbb dolgokra is békésen reagál, ugyanakkor a régi Griswold, Chase-nek pont ez volt a bája. Idegesítő, hogy minden pillanatban Helms “ragyogó” fogait kell néznem minden egyes jelenetben, de hát mégis csak egy fogorvosról beszélünk. (Trollok, trollok mindenütt..)

Továbbá mindkettő gyerek karakterét sikerült a lehető legrosszabbul megírni: a kisebb egy igazi nagyképű, a bátyját porig alázó kölök, aki legalább százszor beoltja tesóját, amiből kb. csak három igazán vicces, a nagyobb pedig egy igazi lúzer, aki a játékidő kilencven százalékában tényleg megérdemli, hogy ezt csinálják vele.

A Vakációt az a Jonathan M. Goldstein írta és rendezte, aki többek között a már említett Förtelmes főnökök 1-2, a Derült égből fasírt 2 és a Fantasztikus Burt Wonderstone szkriptjét is jegyzi. Mint látjátok, az úriember eddig egyetlen nagyjátékfilmet sem rendezett és talán lehet, hogy a Vakáció is túl nagy falat volt neki.

De nem csak ezen a hasal el a film, kifejezetten akarja, hogy egy-egy jobb jelenet, poén után teljesen eltűnjön az arcunkról a mosoly és felváltsa azt valami furcsa, kicsit sem kellemes érzés. Van itt rasszizmus, szexizmus és minden negatív dolog, aminek “izmus” van a végén, de ezzel még nem is lenne probléma, ha nem százszor, hozzáteszem, sokkal jobban előadott poénokkal operálni folyton folyvást. Néhány viccesnek szánt résznél már az én pofámról égett a bőr, hogy mennyi pénzt tudnak még lehúzni egy másik bőrről.

Rusty egy igazi seggfej. De nem a vicces értelemben. Fogalmazhatnék úgy is, hogy ami poén Chevy Chase-nél, az unalom és humortalanság Ed Helms-nél. Ez pedig nem (teljesen) az ő hibája, mivel nagy részben a rendezésen és a forgatókönyvön bukik el a dolog.

Viszont nem bukott volna el, ha el sem készül. És most nem azt mondom, hogy vállalhatatlanul rossz lenne, csak teljesen felesleges és sok helyen idegesítő.

Rengeteg mindent elmond egy vígjátékról, ha egyes jelenetek közepette a néző kezd feszengeni és nem a készítők: persze ki tudja, lehet, hogy az általam elnevezett Josh Trank-utóérzés érvényesül, aki a Fantasztikus Négyes “remek” kritikája után hevesen kifakadt a Twitteren, hogy ez bizony nem az a film, amit ő leforgatott.

Amikor Chevy Chase volt a vásznon, mivel igen, ő is megjelenik, sokkal boldogabban és felszabadultabban ültem és próbáltam bármiféle nevető hatást is kinyögni magamból, azért jobbára sikerült. Ez is bizonyítja, hogy belőle egy van és az a hatás, ami anno volt a Vakáció filmekben, az már egyáltalán nem fog átjönni a XXI. században.

Na, akkor gyorsan a pozitívumok. A Vakáció, amikor nem próbál görcsösen vicces lenni, lásd a film eleji képeket, akkor meglepően jól működik. Ez persze nem sok perc erejéig tart, általában két hatalmas nagy baromság közepette lehet fellelni az igazán vicces momentumokat, de tényleg nagyítóval kell keresni, hisz a felszínen csak kliséhalmazt és száz összezárt, ásítozó embert lehet találni egy sötét teremben.

A befejezés teljesen korrekt volt egy kellemes happy-enddel és humoros összecsapással, ha a film többi része is ilyen önfeledt és kidolgozott lenne, akkor talán nem éreznéd, hogy elpazaroltál másfél órát az életedből.

Már a castingnál is húztam a szám szélét, pedig rengeteg jó színész tűnik fel, akik vagy nem kaptak annyi időt, amennyi járt volna nekik, vagy egyszerűen csak tartogatják az erejüket későbbre. A gond Rusty karakterével, hogy egyáltalán nem így képzeled el őt. Annyival megoldották az egészet, hogy az ügyetlenségét megemelték egy jó nagy adaggal, de bármi pluszt vagy érdekes, kicsit is szerethető dolgot nem adtak mellé. Képzeld el úgy, mint bármelyik két kilónál nehezebb LEGÓ palotát írásos instrukció nélkül.

Néha vicces, néha megmosolyogtató és gyakran kínos: a Vakáció annyi, amit az előzetesben is látni lehetett belőle, se több, se kevesebb. Ed Helms mutatja a fogait és mosolyog, a gyerekektől a falra mész, vigaszom viszont, hogy rövid és két pillanat alatt el lehet felejteni. Kivéve azt a film végi bizonyos képkockát..

Értékelés: 10/5 

Cím: Vakáció
Rendező: Jonathan M. Goldstein, John Francis Daley
Forgatókönyvíró: Jonathan M. Goldstein, John Francis Daley
Vágó: Jamie Gross
Operatőr: Barry Peterson
Szereplők: Ed Helms, Chris Hemsworth, Leslie Mann, Christina Applegate, Beverly D’Angelo, Chevy Chase, Steele Stebbins, Skyler Gisondo, Charlie Day, Norman Reedus, Regina Hall

Reznor111 vagyok, a Filmmániás szerzője. Ha érdekelnek a filmek és a kritikák, kérlek olvasd, valamint oszd meg ismerőseiddel a posztjaimat, ha pedig véleményed van az írásokkal kapcsolatban, vagy csak egyszerűen melegebb éghajlatra szeretnél küldeni, komment formájában teheted meg. Ha privát kérdésed van, a fent látható email címen írhatsz nekem.