" Porter képtelen volt látni, hogy szereplői elcseszettsége és a való életből való „kiragadásuk” még nem teszi se viccessé, se érdekessé a filmet."

Sally Porter filmje, A vendégek nem sok jóval kecsegtet annak, aki bátor ember lévén a munka utáni értékes szabadidejében egy 70 perces, fekete-fehér kamaradrámát (vígjátékot?) választ. De rosszul fogalmaztam: ez a film senkinek nem kecsegtet jóval, sőt, leginkább semmivel sem, miközben erőltetett módon járja végig a műfaj összes idegesítő kliséjét.

Az egy helyszínen és kevés szereplővel forgatott filmeknek nincs sok esélye alibizni, így hamar kiderül, hogy egy mesterműt látunk  vagy egy katyvaszt, ami leginkább csak a dilettáns karaktereinek idiotizmusán keresztül próbál valamiféle hangulatot teremteni, miközben előre kódolva van, hogy a végére mindenki elveszíti a fejét.

Sajnos a The Party mindent megtesz annak érdekében, hogy az utóbbiak csoportjához tartozzon.

Itt van nekünk hét különböző ember, köztük Janet, a főszereplő, akinek barátai a miniszteri kinevezését akarják megünnepelni egy vacsora mellett. Ám az egyszerű beszélgetésnek induló csipkelődések hamar eltitkolt dolgokat hoznak a felszínre, miközben a szereplők a lehető legkülönfélébb módon mutatják meg, mekkora lúzerek.

Először is beszélnünk kell a karakterekről, akik kétség kívül a film legrosszabb elemei a forgatókönyvön kívül. Bruno Ganz alakítja a szenilis öregembert, akinek mindenkihez van egy idézete/gondolata Oravecz Nóra és Coelho szintjén. April, a felesége szerepe kimerül abban, hogy mindenkit szénné éget a beszólásaival. Martha és Jinny, a leszbikus pár általában egymással vitatkozik, de egyből a köszönés után a kokaincsíkért a mosdóba rohanó Tom se tesz hozzá túl sokat a cselekményhez, legfontosabb ismérvei, hogy állandóan izzad és totálisan meg van kergülve.

A másik házigazda, Janet férje, Bill sem jobb az eddigi felhozatalnál, de legalább csendben van a játékidő nagy részében.

A filmnek nincs más a tarsolyába azon kívül, hogy a szereplőket berakja teljesen képtelen helyzetekbe és megmutatja, hogyan esnek egymásnak. Maga a konfliktusok célja sem nyilvánvaló, de akárhogy is nézzük, A vendégek drámának és fekete komédiának se elég jó.

Kicsit olyan, mintha elrontott szkeccseket látnánk, hiszen tíz percenként biztos, hogy témát váltanak és jönnek újra ugyanazok a hülyeségek. Porter képtelen volt látni, hogy szereplői elcseszettsége és a való életből való „kiragadásuk” még nem teszi se viccessé, se érdekessé a filmet. Világos, hogy embertípusokat testesít meg egy-egy karakter, pont ezért is vannak eltúlozva, de ettől még egyáltalán nem lesz abszurd. Mindössze unalmas, de az nagyon.

A lehető legjobb döntés volt ilyen rövidre vágni, pedig a maga 70 csekélynek tűnő perce azért ezt nem vetítette előre.

A The Party egyik érdekes része a kevés közül, hogy mit tud kezdeni ennyi remek színész ilyen rossz karakterekkel. Timothy Spall nem mondhatja, hogy élete kihívása volt egy fotelben ülni, majd a film egy pontján a földön elvágódni, de nem lehetett rá panasz, de ha mondani kéne valakit, akkor Janet és Tom, vagyis Kristin Scott Thomas és Cillian Murphy voltak azok, akikre jobban ráillett a szerep és némiképp sikerült kozmetikázniuk.

A The Party mindent bedob, amit ilyenkor illik: fegyver, verekedés, drog, megcsalás és egy rakás ordibálás. A végeredmény pedig hét jobb filmre, egyben jobb sorsra érdemes színész, akiket bár jó látni a képernyőn, de még ők sem tudják elfeledtetni azt, Sally Potter alkotása mennyire lusta volt igazi problémákat mutatni igazi emberekkel.

Értékelés: 3/10

Megosztás a facebookon

"A pénzeteket inkább a Star Wars hetedik felvonására gyűjtögessétek!"

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy mind Magyarországon, mind az Egyesült Államokban alaposan megbukott A tenger szívében, legalábbis is a 100 milliós büdzsé mellett a 11 milliós hétvégi bevétel nem túl kecsegtető tény a stúdiónak. Vajon mi volt a gond? Talán Chris Hemsworth neve (még) nem elég ahhoz, hogy eladjon egy egész filmet? Vagy a nézők nem kíváncsiak egy újabb Moby Dick történetre? Ki tudja, annyi viszont biztos, hogy alaposan rászolgált Ron Howard alkotása a sikertelenségre.

Bűn az, ha valaki csakis a látvány és az esztelen CGI-orgiáért készít filmet? Szerintem igen, és attól függetlenül, hogy nem tudom a pontos indokot, amiért Howard leforgatta ezt a filmet, nem hiszem, hogy a pazar effekteken kívül bármi mással is foglalkozott volna-e egy kicsit.

Pedig ha belegondolunk, egy egész jó kis filmet lehetett volna összeállítani: az ötlet, miszerint a Moby Dick későbbi írója, Herman Melville ellátogat az Essex egyetlen túlélőjéhez egy kis pénzzel és azzal a céllal, hogy regényt ír a tragédiából, egész jó. Tulajdonképpen a két különböző időben futó cselekmény sem ártott volna, a Marshall Herskovitz által készített forgatókönyv azonban mintha csak azon versenyezne, mikor tudja hamarabb lerontani egy-egy teljesen érdektelen jelenettel az addig felépített feszültséget.

De tényleg! Amikor már kezded azt érezni, hogy ezek az emberek nem viccből zárták össze magukat annyi napra és hamarosan egy nem túl ígéretes vihar következik és egyre ingerültebb mindenki, visszavágunk Melville és a cetvadászat idején még fiatal Thomas Nickerson-hoz, akik néhány teljesen felszínes és semmitmondó mondat után újra háttérbe kerülnek, majd mire visszatérünk a viharhoz, már hűlt helye bárminemű feszültségnek.

A tenger szívében szólhatott volna a kitartásról, belemehetett volna a szereplők lelkébe, de így, hogy gyakorlatilag egyetlen ember (Thomas Nickerson) meséli el az egészet (nem narrációval, nyugi), a keretek sokkal szűkösebbek voltak. A film nem éreztethette a lelki őrlődést mondjuk Chase-ben, hiszen Nickerson-nak fogalma sem volt róla, hogy Chase min megy keresztül.

Talán jobb lett volna, ha ezt a mesélős-írós szálat teljesen elfelejtik és csakis a lényegre koncentrálnak, a két időben futó cselekménnyel azonban csak annyit értek el, hogy a film főszereplője, Owen Chase nagyjából annyira lesz karakteres, mint Barkhad Abdi a Phillips kapitányban.

A lélek hiányzott ebből az egészből. Elhiszem, hogy Chris Hemsworth nem keveset küzdött azért, hogy jó, vagy éppen rossz kondiban legyen az alkotás kedvéért, de a leadott kilóktól sajnos nem lesz egy Matthew McConaughey, a nevétől pedig még nem adják el az egész filmet.

Annyit azonban meg kell említeni, hogy a film első fele sokkal rosszabb, mint a második. A néhány jól megkomponált akciójeleneten kívül semmi mást nem tud felmutatni A tenger szívében első órája, attól kezdve azonban, hogy a legénység elhagyja a hajót, sokkal izgalmasabbá válik minden.

Ott végre látunk valódi problémákat, valódi gondokat, és nem egyszerűen csak néhány szakállas pasast térképpel a kezükben, akik csak tengődnek a tengeren. Micsoda szép mondat!

De akármennyire is lényegesen jobbnak éreztem az utolsó hatvan percet, mint az előtte levőt, nem tudom neki elfelejteni, hogy sokkal hosszabb a kelleténél, a karakterek egysíkúak és érdektelenek, ahogy a cselekmény is, összefoglalva: A tenger szívében egy nyugodtan kihagyható alkotás, a pénzeteket inkább a Star Wars hetedik felvonására gyűjtögessétek!

Értékelés: 10/5

 

Megosztás a facebookon