" Porter képtelen volt látni, hogy szereplői elcseszettsége és a való életből való „kiragadásuk” még nem teszi se viccessé, se érdekessé a filmet."

Sally Porter filmje, A vendégek nem sok jóval kecsegtet annak, aki bátor ember lévén a munka utáni értékes szabadidejében egy 70 perces, fekete-fehér kamaradrámát (vígjátékot?) választ. De rosszul fogalmaztam: ez a film senkinek nem kecsegtet jóval, sőt, leginkább semmivel sem, miközben erőltetett módon járja végig a műfaj összes idegesítő kliséjét.

Az egy helyszínen és kevés szereplővel forgatott filmeknek nincs sok esélye alibizni, így hamar kiderül, hogy egy mesterműt látunk  vagy egy katyvaszt, ami leginkább csak a dilettáns karaktereinek idiotizmusán keresztül próbál valamiféle hangulatot teremteni, miközben előre kódolva van, hogy a végére mindenki elveszíti a fejét.

Sajnos a The Party mindent megtesz annak érdekében, hogy az utóbbiak csoportjához tartozzon.

Itt van nekünk hét különböző ember, köztük Janet, a főszereplő, akinek barátai a miniszteri kinevezését akarják megünnepelni egy vacsora mellett. Ám az egyszerű beszélgetésnek induló csipkelődések hamar eltitkolt dolgokat hoznak a felszínre, miközben a szereplők a lehető legkülönfélébb módon mutatják meg, mekkora lúzerek.

Először is beszélnünk kell a karakterekről, akik kétség kívül a film legrosszabb elemei a forgatókönyvön kívül. Bruno Ganz alakítja a szenilis öregembert, akinek mindenkihez van egy idézete/gondolata Oravecz Nóra és Coelho szintjén. April, a felesége szerepe kimerül abban, hogy mindenkit szénné éget a beszólásaival. Martha és Jinny, a leszbikus pár általában egymással vitatkozik, de egyből a köszönés után a kokaincsíkért a mosdóba rohanó Tom se tesz hozzá túl sokat a cselekményhez, legfontosabb ismérvei, hogy állandóan izzad és totálisan meg van kergülve.

A másik házigazda, Janet férje, Bill sem jobb az eddigi felhozatalnál, de legalább csendben van a játékidő nagy részében.

A filmnek nincs más a tarsolyába azon kívül, hogy a szereplőket berakja teljesen képtelen helyzetekbe és megmutatja, hogyan esnek egymásnak. Maga a konfliktusok célja sem nyilvánvaló, de akárhogy is nézzük, A vendégek drámának és fekete komédiának se elég jó.

Kicsit olyan, mintha elrontott szkeccseket látnánk, hiszen tíz percenként biztos, hogy témát váltanak és jönnek újra ugyanazok a hülyeségek. Porter képtelen volt látni, hogy szereplői elcseszettsége és a való életből való „kiragadásuk” még nem teszi se viccessé, se érdekessé a filmet. Világos, hogy embertípusokat testesít meg egy-egy karakter, pont ezért is vannak eltúlozva, de ettől még egyáltalán nem lesz abszurd. Mindössze unalmas, de az nagyon.

A lehető legjobb döntés volt ilyen rövidre vágni, pedig a maga 70 csekélynek tűnő perce azért ezt nem vetítette előre.

A The Party egyik érdekes része a kevés közül, hogy mit tud kezdeni ennyi remek színész ilyen rossz karakterekkel. Timothy Spall nem mondhatja, hogy élete kihívása volt egy fotelben ülni, majd a film egy pontján a földön elvágódni, de nem lehetett rá panasz, de ha mondani kéne valakit, akkor Janet és Tom, vagyis Kristin Scott Thomas és Cillian Murphy voltak azok, akikre jobban ráillett a szerep és némiképp sikerült kozmetikázniuk.

A The Party mindent bedob, amit ilyenkor illik: fegyver, verekedés, drog, megcsalás és egy rakás ordibálás. A végeredmény pedig hét jobb filmre, egyben jobb sorsra érdemes színész, akiket bár jó látni a képernyőn, de még ők sem tudják elfeledtetni azt, Sally Potter alkotása mennyire lusta volt igazi problémákat mutatni igazi emberekkel.

Értékelés: 3/10

Megosztás a facebookon

"Egyszer mindenképpen érdemes megnézni azoknak, akik nem rohannak rögtön ki a világból, ha meghallják azt a nevet, hogy Woody Allen."

Hopp, egy újabb Woody Allen film. Nem akarattal írok zsinórban másodjára a mester munkáiról, egyszerűen csak így jött ki a lépés. Az Annie Hall után, mely engem csak közepes mértékkel ragadtatott el, a Vicky Cristina Barcelona kerül górcső alá. Az utóbbi néhány évben Woody legtöbb filmjét nem szeretett hazájában, Amerikában forgatta, hanem Európában. A teljesség igénye nélkül ezek közé tartozik a kiválóan sikerült Match Point, a Rómának szeretettel, amiről már nem lehet ugyanezt elmondani, az Éjfélkor Párizsban, a Káprázatos holdvilág és a mostani filmünk is, mely a csodálatos Barcelonába vezeti el a kedves közönséget.

Ez persze nem olyan meglepő, a rendező legtöbb alkotásában nagy hangsúlyt fektet a tájra vagy legalábbis a helyszínekre, sokszor ez adja meg a hangulatát a cselekményeknek is. Itt pedig magától értetődött, hogyha Spanyolország, akkor csodaszép táj, és ha ezek mellé még társul egy jó fényképezés is, ami képes mindent megmutatni és olyan érzetet kelteni, mintha a néző is ott lenne, akkor egy kiváló filmmel van dolgunk.

Woody azonban szerencsére nem érte be ennyivel, emellé kapunk egy parádés szereposztást is, ami többek között Scarlett Johansson, Javier Bardem, Rebecca Hall, Penélope Cruz és Patricia Clarkson nevét jelenti, plusz egy borzasztóan egyszerű és nagyszerű alapsztorit.

Adott két nő, akik a legjobb barátok, de minden tekintetben más felfogásban élik az életüket: egyikük Vicky, aki házasodni készül és úgy összességében sokkal felnőttesebben viselkedik, mint társa, Cristina, aki minden elképzelhető méretben keresi a kalandot és a boldogságot. Ők ketten elindulnak a nyár elején Barcelonába, egy nagy kiruccanás erejéig. Azonban feltűnik egy jóképű, sikeres férfi, aki mindkét lány kiszemeltje lesz.

Woody egy rém egyszerű alapszituációból csinált egy ízig-vérig temperamentumos, kissé furcsa, de mindenképpen érdekes filmet, ami a kellemes hangulatából adódóan egy romantikus vígjáték néha-néha drámai elemekkel, szóval Match Point-szerű hosszas, nyomasztó monológokra és fájdalmakra nem kell számítani.

Tipikus az a mozi, amikor az ember leül, megnézi, feláll, majd elfelejti. Ehhez társul a kissé  semmitmondó befejezés, ami nagyjából azt jelenti hogy ami Spanyolországban történt, az Spanyolországban marad, az előtte levő 85-90 percben viszont egy sok helyen érdekes, néha viszont unalomba fulladó, legalább három szálon játszódó cselekménynek lehetünk a tanúi, ami legalább a műfaja ellenére mindennemű lehetséges klisét és közhelyet ügyesen elkerül.

Érdekes volt látni ezt a különös szerelmi háromszöget, főleg egy két nő/egy férfi felállásban, de mindenképpen adott a filmnek egy löketet és egy nem mindennapi hangulatot, amiben természetesen közrejátszottak a gyönyörű építmények, helyszínek, valamint a csodálatos zene, azon belül is a nyitó, valamint a záró pillanatban felcsendülő, na azt bármikor meg tudnám hallgatni újra és újra.

A gondok mind a történetben, mind igazából a férfi volt feleségének feltűnése okozza. A Penélope Cruz által játszott Maria Elena egy idegesítő, cseppet sem szimpatikus, heves vérű nőszemély, aki anno még kést döfött férjébe, válásuk után viszont kicsivel jobb lett a kapcsolatuk. Az elején még vicces, ahogy nyomatja a végtelenül hosszú és pörgős spanyol szövegeit, a későbbiekben viszont szimplán csak borzasztóan kellemetlen alak. Nem tagadom, hogy magára a karakterre szükség volt a film szempontjából, hisz kell valaki, aki mindkét főszereplőt rendesen kiosztja és felkavarja az állóvizet, de annyira bosszantó és mindenben csak a hibát kereső fruska, hogy nehezen bírod nem negatív szavakkal illetni a karakterét. Cruz persze ebből is kihozza a legjobbat, bár sokan az alakítására csak Johansson kisasszony és közte történő csók miatt emlékeznek.

Javier Bardem is tisztességesen megállta a helyét a három nő között, bár nem állnak messze tőle a macsó szerepek, plusz külön piros pontot érdemel a kiválóan megírt narráció, melytől még otthonosabban éreztem magam a tájak pontos leírása és az érezhetően nagy hangulat miatt.

A Vicky Cristina Barceloná-nak tehát határozottan vannak erényei és ha szereted a tipikus Woody alkotásokat, amiben nem tűnik fel, mint színész, nyugodtan próbálkozz meg vele, ellenben rengeteg idegesítő pillanata van, valamint sok párbeszéd-kevés igazi cselekmény típusú filmmel van dolgunk, egyszer viszont mindenképpen érdemes megnézni azoknak, akik nem rohannak rögtön ki a világból, ha meghallják azt a nevet, hogy Woody Allen.

Értékelés: 10/7

 

 

Megosztás a facebookon