Oscar 91 - ki nyer és kinek kéne?

Búskomor tippelgetések az utóbbi évek leggyengébb felhozatala közül.

Izgalmas esélylatolgatás novembertől, várakozás az amerikai államok kritikusainak díjaira, excel táblázatok minden mappában, erős késztetés arra, hogy félhavi fizetést elköltsek nasira és így tovább. Ezek azok a momentumok, amik az idei díjszezon alatt teljesen kimaradtak, lényegében csak a hagyomány továbbvitele és a twitteres elmélkedés miatt nézem meg a kétezres évek határozottan leggyengébb filmjeit felvonultató gálát. Arról nem is beszélve, hogy a lobbizás mindennél erősebb hatása és az akadémiai tagok nyílt dilettantizmusa – ismerjük a történeteket, persze névtelenül -, valamint a különböző színű, szagú és állagú mondvacsinált botrányok erősen rájátszanak abban, hogy miért is érzi több millió ember rajtam kívül, hogy az Oscar egyre inkább egy semmitmondó puccparádéba megy át.

De ahogy említettem, a hagyomány az hagyomány, ennek jelében pedig szokásomhoz híven elkészítettem az idei Oscar-díjátadó fontosabb díjainak várományosait egyrészt az én meglátásom, másrészt a tisztelt akadémiai tagok meglátása szerint.

(A számok a sorrendet jelölik).

 

LEGJOBB EREDETI BETÉTDAL

Jelöltek:

All the Stars – Fekete Párduc (2.)

I’ll Fight – RBG (5.)

The Place Where Lost Things Go – Mary Poppins visszatér (4.)

Shallow – Csillag születik (1.)

When a Cowboy Trades His Spurs For Wings – The Ballad of Buster Scruggs (3.)

 

Aki nyerni fog: Shallow – Csillag születik

Akinek nyernie kellene: Shallow – Csillag születik

Amikor a Shallow után a teljes itthoni és külföldi mainstream média Oscart kiáltott, úgy gondoltam, nem lehet olyan gyenge a betétdal mezőny, hogy ez nyerje meg. És de, mégis. Hogy az állandó fanyalgó mivoltomat kissé árnyaljam, bevallom, a végére egész hallgathatóvá vált, bár önmagában a film és a karakterek nélkül tucatzenének tartom. Az All the Stars nyomokban tartalmazott jó dolgokat, a többi viszont  egyenesen rossz. Nem mondanám, hogy új lenne a nap alatt, az utóbbi évek jelöltjei közül csak az Ordinary Love, a Glory és a Mystery of Love volt emlékezetes, mondjuk két whiskykóla után a Shallow is az lesz majd, szigorúan Gagáék előadásában.

 

LEGJOBB FÉRFI MELLÉKSZEREPLŐ

Jelöltek:

Mahershala Ali – Zöld könyv, mint Don Shirley (2.)

Adam Driver – Csuklyások, mint Phillip Zimmerman (4.)

Sam Elliott – Csillag születik, mint Bobby Maine  (5.)

Richard E. Grant – Can You Ever Forgive Me?, mint Jack Hock (1.)

Sam Rockwell – Alelnök, mint George W. Bush (3.)

 

Aki nyerni fog: Mahershala Ali – Zöld könyv

Akinek nyernie kellene: Richard E. Grant – Can You Ever Forgive Me?

Kétségtelen, hogy a Zöld könyvben megbújó, majd percről percre egyre látványosabban a néző elé tóduló klisétenger elviselhetőségét nagyban segíti Mahershala Ali és Viggo Mortensen játéka, a kategória győztese számomra ebben az évben mégis Richard E. Grant. Hogy miért? Őszintén nem vártam tőle egy ilyen összetett, komplex karakter megformálását, akiről süt le a képernyőről, hogy a való életben nehezen lehetne vele többet kibírni másfél óránál akár a stiklijei, akár a gyakran irritáló stílusa miatt, Grant viszont mégis eléri, hogy valamilyen formában szerethetővé, emberarcúvá váljon úgy, hogy közben nem megy az agyunkra, sőt. A Can You Ever Forgive Me egy elég erőtlen filmecske egyetemben sok olyan más alkotással, amiket ennek ellenére megszórtak egy csomó jelöléssel, de ha másban nem is igazán, a színészi alakításokban messze kiemelkedő teljesítményt nyújtott a film.

Az előzetes várakozások szerint a többiek már nem igazán rúghatnak labdába: Sam Elliott karakterének létjogosultsága megkérdőjelezhetetlen volt abból a szempontból, hogy a főszereplőnek igenis szüksége lett volna egy támogató testvérre, az már más kérdés, hogy a filmben ez a szál talán az összes közül a leggyengébben van kidolgozva, így Elliott is háttérbe szorul. Driver alakítása pont olyan volt, mint a Csuklyások maga: korrekt iparosmunka, amit két nap után elfelejt az ember, Rockwell pedig Elliothoz hasonlóan jó volt, de az időnkénti pár perces felbukkanásai azért nem ütöttek akkorát, hogy az Oscart érjen.

 

LEGJOBB NŐI MELLÉKSZEREPLŐ

Jelöltek:

Rachel Weisz – A kedvenc, mint Sarah Churchill (2.)

Emma Stone – A kedvenc, mint Abigail Masham (4.)

Amy Adams – Alelnök, mint Lynne Cheney (1.)

Marina de Tavira – Roma, mint Sofía (5.)

Regina King – If Beale Street Could Talk, mint Sharon Rivers (3.)

 

Aki nyerni fog: Regina King – If Beale Street Could Talk, mint Sharon Rivers

Akinek nyernie kellene: Amy Adams – Alelnök

Az Alelnök itthon és az Államokban is rendesen kapja az ívet, pedig az idei felhozatalból minden hibája ellenére is az egyik legjobb darabjának tartom. Ebben hatalmas szerepet játszik Christian Bale és Amy Adams, utóbbit pedig elsősorban azért kell kiemelnem, mert egy olyan életrajzi filmben tudott maradandó alakítást nyújtani, ahol a show főszereplője egyértelműen a hízásaiból, majd a lefogyásaiból lassan versenyt csináló Bale. Remekül érezni az alelnök mögött megbújó támaszt, másrészt a hatodik jelölését magáénak tudó Adams most már tényleg megérdemelné a szobrocskát. A kedvenc egyébként szintén a színészek hathatós közreműködésével válhatott olyan nagy sikerré, sőt, talán Rachel Weisz még bele is szólhat a harcba, de valószínű, hogy a sírópornó If Beale Street Could Talk Sharonja, Regina King nyeri a kategóriát.

 

LEGJOBB OPERATŐR

Jelöltek:

Csillag születik – Matthew Libatique (4.)

Roma – Alfonso Cuarón (2.)

Mű szerző nélkül – Caleb Deschanel

Hidegháború - ŁukaszŻal (1.)

A kedvenc – Robbie Ryan (3.)

 

Aki nyerni fog: Roma – Alfonso Cuarón

Akinek nyernie kellene: Hidegháború - Łukasz Żal

Az operatőri kategória esetében hatványozottan érzem a Roma túlértékeltségét. Az a vizuális környezet, amit Cuarón megteremtett, nagyon szép és tetszetős, de egy pillanatig nem tudott olyan szép és ütős atmoszférát teremteni, mint amilyet a Hidegháború operatőrének már a kezdetektől sikerült. A cselekmény minden része összhangban van a látottakkal, sehol semmi öncélú művészkedés, miközben a Roma a szerteágazó cselekmény előrehaladtával egyre inkább azzá válik. Mindazonáltal egy nagyon szép és érzelmes filmnek tartom, amit kiválóan fényképeztek, a kiváló azonban nem elég akkor, ha van itt egy Hidegháború is.

 

LEGJOBB EREDETI FORGATÓKÖNYV

Jelöltek:

Roma – Alfonso Cuarón (2.)

Alelnök – Adam McKay (5.)

Zöld könyv – Útmutató az élethez – Nick Vallelonga, Peter Farrelly és Brian Currie (4.)

A hitehagyott – Paul Schrader (1.)

A kedvenc – Deborah David és Tony McNamara (3.)

 

Aki nyerni fog: A kedvenc – Deborah David és Tony McNamara

Akinek nyernie kellene: A hitehagyott – Paul Schrader

Itt vannak még kérdőjelek, bár valószínűleg a kérdőjelek ellenére se merülhet fel az, hogy a kategória „eredeti” szavát kétszeresen is teljesítő Paul Schrader kapja a díjat. Igazából legtöbbjüknek nem is adnám oda jó szívvel: a Zöld könyvbe vannak megmosolyogtató részek és kétségtelenül egy koherens egészet alkot, de rettenetesen klisés és butácska, az Alelnök idegesítően sokat csapong, de a Romára és a főesélyesre, A kedvencre is csak a korrekt jelzőt tudnám mondani. Egyedül A hitehagyott volt az, amely összességében igazi nyomot hagyott bennem úgy, hogy a film azért elég távol áll a mesterműtől. Egy nagyon érdekes szemszögből mutatott be egy igazán hatásos és aktuális történetet, az pedig, hogy nem nézőkompatibilis, ami ebben az esetben egyet jelent azzal, hogy esélytelen, már nem a filmet és az azt írót minősíti.

 

LEGJOBB ADAPTÁLT FORGATÓKÖNYV

Jelöltek:

The Ballad of Buster Scruggs – Joel Coen és Ethan Coen saját novelláik alapján (4.)

Csillag Születik – Bradley Cooper, Will Fetters és Erich Roth az 1937-es film alapján (1.)

Can You Ever Forgive Me? – Nicole Holofcener és Jeff Whitty, Lee Israel memorája alapján (3.)

Csuklyások – BlacKkKlansman – Charlie Wachtel, David Rabinowitz, Kevin Willmott és Spike Lee, Ron Stallworth memoárkötete alapján (2.)

If Beale Street Could Talk – Barry Jenkins, James Baldwin novellája alapján (5.)

 

Aki nyerni fog: Csuklyások – Charlie Wachtel, David Rabinowitz, Kevin Willmott és Spike Lee, Ron Stallworth memoárkötete alapján

Akinek nyernie kellene: Csillag Születik – Bradley Cooper, Will Fetters és Erich Roth az 1937-es film alapján

Az, hogy a Csillag születik nem lett egy felejthető zenés romkom, nagyban köszönhető a remek forgatókönyvének. Az ilyenkor ismert papírmasé karakterek helyett egyaránt hús-vér ember lett Jack és Ally is, illetve remekül építi fel azt a légkört, amelynek a hitelessége által tud igazán nagyot ütni Jack lejtmenete a végén. Se a szkript, se maga a film nem találta fel a spanyol viaszt, de abban jelesre vizsgázott, hogy kvázi egy XXI. századi mesét - ismeretlen bárok ismeretlen énekesnője találkozik a világsztárral és együtt kezdenek el turnézni - tud úgy megmutatni, hogy az földhözragadt és közhelyektől mentes legyen, mi több, talán az egész idei felhozatalból a Csillag születik volt az, ahol a legjobban átjött a konfliktusok súlya. Ezzel szemben a kategória esélyese, a Csuklyások nem más, mint egy kétségtelenül szórakoztató kisujjból kirázott indok, hogy az utolsó öt percben Spike Lee-nek legyen lehetősége aktuálpolitizálni.

 

LEGJOBB FÉRFI FŐSZEREPLŐ

Jelöltek:

Viggo Mortensen – Zöld könyv – Útmutató az élethez, mint Frank Vallelonga (2.)

Willem Dafoe – At Eternity’s Gate, mint Vincent van Gogh (5.)

Bradley Cooper – Csillag születik, mint Jackson Maine  (4.)

Christian Bale – Alelnök, mint Dick Cheney (1.)

Rami Malek – Bohém rapszódia, mint Freddie Mercury (3.)

 

Aki nyerni fog: Rami Malek – Bohém rapszódia, mint Freddie Mercury

Akinek nyernie kellene: Christian Bale – Alelnök, mint Dick Cheney

Az a kategória már nem lehet rossz, ahol Vincent van Gogh, Dick Cheney és Freddie Mercury valamilyen formában egyszerre tud jelen lenni. A helyzet az, hogy kifejezetten sajnálnám Malek győzelmét, pedig jelen pillanatban erre van a legnagyobb esély: abban nincs vita, hogy a közönség által az egekig magasztalt Bohém rapszódia főszereplője teljesen megérdemli a jelölést, de maga a film összképe annyira rossz, hogy ezzel képes diszkreditálni az alakítását, ami azért nem kis bravúr. Arról nem is beszélve, hogy olyan vetélytársai vannak, mint Viggo Mortensen és Christian Bale. „Mercury” kiszorítására meglehetősen kicsi az esély, de a látatlanba elég foghíjasnak ígérkező este egyik fénypontja lenne számomra valamelyikük győzelmének kihirdetése. (Titkon egyébként van egy olyan érzésem, hogy Bale nyer, de az Alelnök otthoni fogadtatása azért elég erős visszahúzó erő).

 

LEGJOBB NŐI FŐSZEREPLŐ

Jelöltek:

Yalitza Aparicio – Roma, mint Cleodegaria Gutiérrez (2.)

Glenn Close – A férfi mögött, mint Joan Castleman (1.)

Melissa McCarthy – Can You Ever Forgive Me?, mint Lee Israel (5.)

Lady Gaga – Csillag születik, mint Ally Maine (4.)

Olivia Colman – A kedvenc, mint Anna brit királynő (3.)

 

Aki nyerni fog: Glenn Close – A férfi mögött, mint Joan Castleman

Akinek nyernie kellene: Glenn Close – A férfi mögött, mint Joan Castleman

Bár sokszor olyan kritikákat fogalmazok meg az Akadémiával kapcsolatban, hogy híján vannak a meglepetéseknek, nagyon remélem, hogy ezesetben a favorit ténylegesen díjazott lesz. Nem elsősorban azért, mert Glenn Close-on kívül nem lesz olyan ember a Dolby Színházban, aki jobban megérdemelné a szobrot, - azért Amy Adams közel jár hozzá -, hanem mert egész egyszerűen lehengerlő volt a filmben. Nagyon ritkán látni olyan alkotást, ahol a két főszereplő ilyen erőteljesen tudja kiegészíteni a másikat úgy, hogy az végig hiteles és érdekes legyen, épp ezért sajnálom, hogy Jonathan Pryce jelölésétől eltekintettek. A férfi mögött egy kiváló dráma brutálisan jó színészekkel, aki teheti, nézze meg és aztán szurkoljon Close győzelmének.

 

LEGJOBB RENDEZŐ

Jelöltek:

Spike Lee – Csuklyások  (4.)

Adam McKay – Alelnök (3.)

Pawel Pawlikowski – Hidegháború (2.)

Jorgosz Lantimosz – A kedvenc  (5.)

Alfonso Cuarón – Roma (1.)

 

Aki nyerni fog: Alfonso Cuarón – Roma

Akinek nyernie kellene: Alfonso Cuarón – Roma

Voltak pillanatok, amikor azt éreztem, hogy Cleo cselekményszálán kívül minden más üresjárat és az egész film nem szól messziről. Aztán eltelt két perc és arra gondoltam, hogy amit látok, nem más, mint egy nagyon szép és visszafogott megközelítése a kesze-kusza múltnak és az akkori mexikói életnek. Aztán megint üresjárat.

Nagyjából ilyen hullámvasúton utaztam a Roma nézése közben, a jó hír viszont az, hogy végül tényleg összeáll egy egésszé mindaz, amit Cuarón mondani akar. Nem erőszakkal, türelmesen, csendesen, nyugtató és egyben felkavaró módon, úgy, ahogy arra kevesen képesek napjainkban.

Nagyon úgy tűnik, nem is kell aggódnia a végső kimenetel miatt. McKay és Lanthimos aligha van benn a versenyben, talán csak Spike Lee szólhat közbe, esetleg Pawlikowski, de ebből a felhozatalból Cuarón teljesítménye érdemli meg legjobban az arany szobrocskát.

 

LEGJOBB FILM

Alelnök (3.)

Csillag születik (1.)

Bohém rapszódia (8.)

Fekete Párduc (4.)

A kedvenc (7.)

Zöld könyv (6.)

Csuklyások  (5.)

Roma (2.)

 

Aki nyerni fog: Roma

Akinek nyernie kellene: Senki

Elérkeztünk a legfájóbb ponthoz. Amióta vagyok olyan őrült, hogy élőben követem végig az évről évre egyre sekélyesebb és kiszámíthatóbb gálaprocedúrát, még nem volt olyan alkalom, ahol ilyen gyenge filmek versenyeztek volna. A Csillag születik, a Roma és az Alelnök ugrotta meg azt a mércét, ami arra predesztinálná őket, hogy egy jóval erősebb mezőny töltelékjelöltjei legyenek, a többiek még erre sem voltak képesek. A Zöld könyv, a Fekete párduc és a Bohém rapszódia jelölése egyenesen a nevetségesség határát súrolja. Már tavaly sem voltam teljesen boldog, amikor A víz érintése nyert, de ha csak visszagondolok, hogy egy évvel ezelőtt egy Tűnj el!, egy Három óriásplakát… és egy Szólíts a neveden versenyezett, most meg olyanok, amik egy erősebb filmévben arra sem alkalmasak, hogy lobbizzanak nekik pár jelölését, visszakívánom magam 2018 januárjába. Nem lehetne, hogy most tényleg a La La Land nyer?

 

Twitteren az egész gála ideje alatt csipogni fogok, ha érdekel, itt megtalálsz.

 

Oscar 2018 - A nyertesek:

Vége lett a jubileumi, 90. Oscar-gálának, ahol a 13 jelöléssel megszórt A víz érintése című Guillermo del Toro mozi lett a befutó a legjobb film kategóriájában. Enyedi Ildikó alkotása, a Testről és lélekről sajnos ezúttal nem vihette haza a szobrocskát, helyette a chilei A Fantastic Woman diadalmaskodott, de semmi okunk a szomorkodásra, már az is hatalmas eredmény, hogy minimális marketing mellett a legjobb öt közé be tudott férni.

Van néhány vesztese is az estének, elsősorban a Lady Bird, mely négy jelöléséből egyet sem tudott díjra váltani, de a Három óriásplakát Ebbing határában sem lehet túlságosan boldog, hiszen a díjszezon egyes részeiben aligha gondolták volna, hogy végül elhappolják előle a fődíjat. A gála jóval visszafogottabb volt, mint tavaly, sem humorában, sem stílusában nem tudta felülmúlni a tavalyit, sőt, jócskán alulteljesített.

Az alábbiakban a nyertesek listáját láthatjátok, aki csak most kelt, annak jó reggelt:

A legjobb film: A víz érintése

A legjobb női főszereplő: Frances McDormand (Három óriásplakát Ebbing határában)

A legjobb férfi főszereplő: Gary Oldman (A legsötétebb óra)

A legjobb rendezés: Guillermo del Toro (A víz érintése)

A legjobb adaptált forgatókönyv: Szólíts a neveden

A legjobb eredeti forgatókönyv: Tűnj el!

A legjobb operatőr: Roger Deakins

A legjobb női mellékszereplő: Allison Janney

A legjobb férfi mellékszereplő: Sam Rockwell

A legjobb filmzene: A víz érintése

A legjobb dal: Remember Me (Coco című film betétdala)

A legjobb animációs film: Coco

A legjobb vizuális effektus: A Szárnyas Fejvadász 2049

A legjobb vágás: Dunkirk

A legjobb rövidfilm: The Silent Child

A legjobb rövid dokumentumfilm: Heaven is a Traffic Jam on the 405

A legjobb animációs rövidfilm: Dear Basketball

A legjobb smink: A legsötétebb óra

A legjobb jelmeztervezés: Fantomszál

A legjobb dokumentumfilm: Icarus

A legjobb hangvágás: Dunkirk

A legjobb hangkeverés: Dunkirk

A legjobb látvány: A víz érintése

A legjobb idegen nyelvű film: A Fantastic Woman

 

Oscar 2018 - Műsorrend

Már csak néhány óra és kiderül, örülhetünk-e zsinórban harmadik alkalommal egy magyar sikernek az Oscaron, addig is érdemes megnézni a műsorrendet:

Actor in a Supporting Role

Makeup and Hairstyling

Costume Design

Documentary Feature

Sound Editing

Sound Mixing

Production Design

Foreign Language Film

Actress in a Supporting Role

Animated Short Film

Animated Feature Film

Visual Effects

Film Editing

Documentary Short Subject

Live Action Short Film

Adapted Screenplay

Original Screenplay

Cinematography

Original Score

Original Song

Directing

Actor in a Leading Role

Actress in a Leading Role

Best Picture

 

Ahogy látható, a legjobb idegen nyelvű film a nyolcadik a sorban, így viszonylag az elején választ kapunk a számunkra legégetőbb kérdésre. De nehogy azt higgyük, ez lesz az egyetlen érdekes eleme az estének: Hollywood elég nehéz éven van túl, érdekes lesz a szexuális zaklatások és a Me Too kampány fényében Kimmel monológja, na meg persze a nyertesek kiléte is sok izgalmat fog majd okozni.

Ide kattintva követhetitek Twitteren az élő közvetítésemet, ígérem jó lesz!

Oscar 2018 - ki nyeri a díjakat és kinek kellene?

A jelöltek bejelentésének napjánál már csak az Oscar-hétvége a jobb, amikor péntek estétől rohamléptekben próbálod bepótolni a még nem látott alkotásokat, miközben az addig kiosztott különböző díjakból próbálod megtippelni, kik lesznek a nagy nyertesek és vesztesek. Immár hatodik éve követem figyelemmel az Oscart, de összességében az idei évről is elmondható, hogy pár papírforma mellett néhány izgalmas kérdőjel is akad, na meg persze a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában jelölt Testről és lélekről, melynek kis esélye van a nyerésre – talán kisebb is, mint tavaly a Mindenkinek – de hátha pont ebben a kategóriában húznak valami váratlant. A kisebb kategóriák jelöltjei közül sajnos nem mindegyiket sikerült megnéznem, de a többséget azért volt szerencsém látni, így ebben a már szokásosnak mondható Oscar előtti posztban kategóriánként nézem meg, ki fogja kapni és kinek kellene kapnia a díjakat.

(Néhány kategóriát kihagytam, az azért van, mert nem láttam a jelöltek többségét.)

 

Legjobb eredeti filmzene

Jelöltek:

A víz érintése – Alexandre Desplat

Csillagok háborúja VIII: Az utolsó Jedik – John Williams

Dunkirk – Hans Zimmer

Fantomszál – Jonny Greenwood

Három óriásplakát Ebbing határában – Carter Burwell

 

Aki nyerni fog: A víz érintése – Alexandre Desplat

Akinek nyernie kellene: Dunkirk – Hans Zimmer

Erős mezőny brutális nevekkel, a választást pedig jócskán megnehezíti, hogy idén még az eddigieknél is nagyobb és fontosabb szerepet kapott a filmekben a zene: akár a Dunkirkre, akár a Fantomszálra gondolok, szinte a cselekmény szerves részévé váltak, tökéletesen kiegészítve egymást. A kategória esélyese Alexander Desplat, aki eddig egy szobrot tudhat magáénak A Grand Budapest Hotelért, de valószínű, néhány óra múlva ez a szám változni fog. Bár Desplat remek munkát végzett, de nem adott akkora érzelmi löketet del Toro alkotásának, mint mondjuk Zimmer zenéje, mely pont ugyanolyan kíméletlenül húsbavágó, mint maga a film.

 

Legjobb betétdal

Jelöltek:

„Mighty River” – Mudbound – Mary J. Blige, Raphael Saadiq és Taura Stinson

„Mystery of Love” - Szólíts a neveden – Sufjan Stevens

„Remember Me” – Coco – Kristen Anderson-Lopez és Robert Lopez

„Stand Up For Something” – Marshall – Diane Warren, Lonnie Lynn és Warren

„This Is Me” – A legnagyobb showman – Benj Pasek és Justin Paul

Aki nyerni fog: „Remember Me” – Coco – Kristen Anderson-Lopez és Robert Lopez

Akinek nyernie kellene: „Mystery of Love” - Szólíts a neveden – Sufjan Stevens

Minden bizonnyal a This Is Me és a Remember Me közül kerül majd ki a győztes, pedig van itt nekünk egy Sufjan Stevens is, akinek hála sikerült megkönnyeznem a befejezést, persze Timothée Chalamet hathatós közreműködésével. Elio és Oliver románcát nemcsak a képernyőt nézve, de Stevens dalait hallgatva is át tudjuk érezni: a bizonytalanságot, az első szerelem érzését, de legfőképpen a mérhetetlen szomorúságot, ami ezek után marad. A This Is Me nekem túl musical, a Mighty River és a Stand Up For Something bár fontos üzenetet mond, nincs esélye, így az Akadémia döntéshozatalának módszereit ismerve ebben a kategóriában valószínűleg a Remember Me fog nyerni.

 

Legjobb animációs film

Jelöltek:

Bébi úr – Tom McGrath és Ramsey Ann Naito

Coco – Lee Unkrich és Darla K. Anderson

Ferdinánd – Carls Saldanha

Lovinc Vincent – Dorotha Kobiela, Hugh Welchman és Ivan MacTaggart

A kenyérkereső – Nora Twomey és Anthony Leo

Aki nyerni fog: Coco – Lee Unkrich és Darla K. Anderson

Akinek nyernie kellene: Coco – Lee Unkrich és Darla K. Anderson

Ahogy az animációs filmeknél az utóbbi néhány évben lenni szokott, így idén is van egy nagy és teljességgel jogos favorit, akitől aligha lehet majd elvenni a díjat. A Coco nemcsak egy aranyos, szívet melengető film, hanem kellően bátor és eredeti ahhoz, hogy még a Pixar korábbi munkáival összehasonlítva is megállja a helyét. A Coco – ha majdnem tökéletes helyett csak szimplán kiváló lenne – még akkor se kéne izgulnia, hiszen A kenyérkereső PC-túltengése aligha hozza lázba az Akadémiát, a Loving Vincent/Ferdinánd kombó meg semennyi marketinget nem kapott. Ja, és a Bébi úr. Arról jobb, ha nem beszélünk.

 

Legjobb vágás

Jelöltek:

A víz érintése – Sidney Wollinsky

Dunkirk – Lee Smith

Én, Tonya – Tatiana S. Riegel

Három óriásplakát Ebbing határában – Jon Gregory

Nyomd, Bébi, nyomd – Paul Machliss és Jonathan Amos

 

Aki nyerni fog: Dunkirk – Lee Smith

Akinek nyernie kellene: Dunkirk – Lee Smith

Annyira precíz, rideg, és feszes vágása volt a Dunkirknek, hogy nincs igazság ebben az életben, ha nem Lee Smith viszi haza a szobrocskát. Nem elég, hogy Zimmer zenéje és Nolan rendezése miatt a végére a körmeid és a vérnyomáscsökkentő tablettáid egyszerre fogynak el, Smith vágása – természetesen Hoyte van Hoytema operatőri munkájával karöltve – a tavalyi év filmtermése közül egyedülállóan erős mozis élményt adnak.

A Dunkirk néha sokat mutat, néha keveset, de mindig pont annyit, amennyit kell. Akadémia, kérlek ne légy hülye!

 

Legjobb látványtervezés

Jelöltek:

A legsötétebb óra – Sarah Greenwood, Katie Spencer

A szépség és a szörnyeteg – Sarah Greenwood, Katie Spencer

A víz érintése – Paul Denham Austerberry, Shane Vieau és Jeff Melvin

Dunkirk – Nathan Crowley, Gary Fettis

Szárnyas fejvadász 2049 – Dennis Gassner, Alessandra Querzola

 

Aki nyerni fog: A víz érintése – Paul Denham Austerberry, Shane Vieau és Jeff Melvin

Akinek nyerni kellene: A víz érintése – Paul Denham Austerberry, Shane Vieau és Jeff Melvin

Azon kevés jelölések egyike A víz érintése kapcsán, amivel maradéktalanul egyetértek. A film minden percén látszik, hogy ácsingózik a design jelölésekre, de el kell ismerni, jól csinálja. Egy csodálatos, meseszerű látványvilágot kapunk, amit sokkal tovább is nézne az ember, ha del Toro magát a filmet nem Oscar-baitként fogta volna fel, ahol a fekete, a néma és a meleg győzedelmeskedik a csúnya gonosz felett.

A Szárnyas fejvadász 2049 talán megszorongathatja A víz érintését, de valószínű, hogy nem fogják túlzásba vinni a díjak osztogatását a fejvadásznak és „csak” Deakins győzelmével kell beérnie. A legsötétebb óra korhű, de sminkben erősebb, a Dunkirk és A szépség és a szörnyeteg pedig valószínű kimarad ebből a játszmából.

 

Legjobb smink

Jelöltek:

A legsötétebb óra – Kazuhiro Cudzsi, David Mallniwski és Lucy Sibbick

Az igazi csoda – Arjen Tuiten

Viktória királynő és Abdul – Daniel Phillips és Lou Sheppard

Aki nyerni fog: A legsötétebb óra – Kazuhiro Cudzsi, David Mallniwski és Lucy Sibbick

Akinek nyernie kellene: A legsötétebb óra – Kazuhiro Cudzsi, David Mallniwski és Lucy Sibbick

Azt hiszem elég annyit mondanom, hogy Gary Oldman.

 

Legjobb idegen nyelvű film

Jelöltek:

A négyzet – Ruben Östlund

L’insulte – Ziad Doueiri

Szeretet nélkül – Andrej Zvyagintsev

Testről és lélekről – Enyedi Ildikó

Una Mujer Fantástica – Sebastian Leilo

 

Aki nyerni fog: A négyzet – Ruben Östlund

Akinek nyernie kellene: Testről és lélekről – Enyedi Ildikó

Tavalyelőtt a Saul fia esetében jóval nyilvánvalóbb volt a ranglista, idén viszont előfordult az a helyzet, hogy szinte mindegyik film benne van a pakliban, szóval izgalmas kategória lesz főleg úgy, hogy Enyedi Ildikóék esetleges győzelme talán a legédesebb lenne mind közül. Nagyon szurkolunk majd neki, bár van egy olyan érzésem, hogy a L’insulte kliséi és a Szeretet nélkül fájó keserűsége miatt a sztárokkal megpakolt A négyzet fog nyerni, amibe azért az Una Mujer Fantástica című transznemű nőről szóló film is beleszólhat. Na meg a Testről és lélekről persze.

 

Legjobb adaptált forgatókönyv

Jelöltek:

Elit játszma – Aaron Sorkin

Logan – Scott Frank, James Mangold és Michael Green

Mudbound – Virgil Williams és Dee Rees

Szólíts a neveden – James Ivory

A katasztrófaművész – Scott Neustadter és Michael H. Weber

 

Aki nyerni fog: Szólíts a neveden – James Ivory

Akinek nyernie kellene: Szólíts a neveden – James Ivory

Nem igazán van versenyzője James Ivory szkriptjének. Akiknek nem tetszett a film, leginkább arról beszélnek, hogy nincs is igazi cselekménye, nem történik benne semmi. Ez többnyire tényleg igaz. Ehelyett a Szólíts a neveden egy különleges, kevés ember számára megtapasztalható életérzést próbál átadni minden elemével (fényképezés, zene) együtt, a forgatókönyv pedig az aprónak tűnő, de hatalmas jelentőséggel bíró és a nagyobb jeleneteket is ugyanolyan finom stílussal írja meg. Nem kérdés a győzelme és annak jogossága.

A Logan jelölése inkább csak szimbolikus, de örülünk neki, A katasztrófaművész a szkript botránya után örülhet, hogy itt van, talán a teljesen outsider Mudbound lehet az, aki elhappolhatja Ivory elől a díjat. Ne legyen így.

 

Legjobb eredeti forgatókönyv

Jelöltek:

A víz érintése – Guillermo del Toro és Vanessa Taylor

Három óriásplakát Ebbing határában – Martin McDonagh

Lady Bird – Greta Gerwig

Rögtönzött szerelem – Emily V. Gordon és Kumail Nanjiani

Tűnj el! – Jordan Peele

 

Aki nyerni fog: Tűnj el! – Jordan Peele

Akinek nyernie kellene: Tűnj el! – Jordan Peele

Ebben vagyok a legbizonytalanabb mind közül. Valószínű, hogy sem a rendezésben, sem a színészek között nem fog tarolni a Tűnj el!, de forgatókönyvben nagy esélyes Martin McDonagh és Greta Gerwig szkriptje mellett. Nagyon remélem, hogy valamilyen formában értékelni fogják a filmet még akkor is, ha néhány akadémiai szavazó szerint nem odavaló(WTF??), hiszen amellett, hogy tényleg az év egyik legjobbja, azt a fajta intenzív filmes élményt nyújtja, amire régóta kivolt már éhezve a horror-thrillereket kedvelő közönség.

 

Legjobb női mellékszereplő

Jelöltek:

Mary J. Blige – Mudbound

Allison Janney – Én, Tonya

Lesley Manville – Fantomszál

Lauire Metcalf – Lady Bird

Octavia Spencer – A víz érintése

 

Aki nyerni fog: Allison Janney – Én, Tonya

Akinek nyernie kellene: Lesley Manville

Nem sok jó dolgot találtam a Fantomszálban, de Lesley Manville ilyen volt. A semmiből castingolt Manville nem hogy egyenrangú partnere a visszavonuló Daniel Day Lewisnak, de néha le is játssza őt. Allison Janney valóban kiváló volt az Én, Tonyában, de úgy érzem, nem volt akkora kihívás eljátszani neki egy szadista prolit, mint Manvillenek egy ilyen összetett szerelmi kapcsolatban fuldokló nőt. Bár esélye alig van, szurkolni fogok neki.

Na de álljunk meg egy pillanatra: hogy a mocskos francba kerül ide Octavia Spencer? Octavia Spencert mindenki imádja, ez világos – én is -, de ne csináljunk már belőle Meryl Streep 2-őt. A nagyszájú fekete munkás karakterét kétszáznégymilliomodik alkalommal hozó Spencer egyáltalán nem érdemelt jelölést, teljesen érthetetlen miért van itt.

 

Legjobb férfi mellékszereplő

Jelöltek:

Willem Dafoe – Floridai álom

Woody Harrelson – Három óriásplakát Ebbing határában

Richard Jenkins – A víz érintése

Christopher Plummer – A világ összes pénze

Sam Rockwell – Három óriásplakát Ebbing határában

 

Aki nyerni fog: Sam Rockwell – Három óriásplakát Ebbing határában

Akinek nyernie kellene: Woody Harrelson – Három óriásplakát Ebbing határában

 

Az valószínű, hogy ez a kategória Három óriásplakát-győzelmet fog jelenteni, csak az a kérdés, Rockwell vagy Harrelson fog jobban örülni. Karaktereikben az a legjobb, hogy sem Dixon, sem Willougby nem az a könnyen megítélhető pasas, akik csak fekete-fehérben léteznek és a jó-rossz szabályai szerint gondolkodnak. Összetett, komplex emberek, csak úgy, mint a valóságban, de Harrelson visszafogott játéka annyira lehengerlő volt a film első felében, hogy én az ő győzelmének drukkolok.

 

Legjobb női főszereplő

Jelöltek:

Sally Hawkins – A víz érintése

Frances McDormand – Három óriásplakát Ebbing határában

Margot Robbie – Én, Tonya

Saoirse Ronan – Lady Bird

Meryl Streep – A Pentagon titkai

 

Aki nyerni fog: Frances McDormand – Három óriásplakát Ebbing határában

Akinek nyernie kellene: Frances McDormand – Három óriásplakát Ebbing határában

Merjék másnak adni és Mildred az egész színházat felgyújtja! McDormand végignyerte az összes létező elismerést, amit egy díjszezonban egy színész kaphat, így nem valószínű, hogy pont az Oscaron fogják pofára ejteni. Sally Hawkinsnak nagy kihívás lehetett egy néma nőt alakítania, ahogy Merly Streep… ja, bocs, nem. Meryl Streep miért van itt? Én tényleg annyira imádom őt, de ezeket a „lifetime achievement” jelöléseket igazán elhagyhatná már az Akadémia.

 

Legjobb férfi főszereplő

Jelöltek:

Timothée Chalamet - Szólíts a neveden

Daniel Day-Lewis - Fantomszál

Daniel Kaluuya - Tűnj el!

Gary Oldman - A legsötétebb óra

Denzel Washington - Roman J. Israel, Esq

 

Aki nyerni fog: Gary Oldman - A legsötétebb óra

Akinek nyernie kellene: Timothée Chalamet - Szólíts a neveden

Egyáltalán nem fogom sajnálni, ha Gary Oldman kapja a díjat. A legsötétebb óra az ő saját, szórakoztató one man-show-ja, lubickolt benne. Ugyanakkor van itt egy fiatal srác, akinek alakítása láttán nem az jutott az eszünkbe, hogy "ennek a színésznek gyorsan egy Oscart!", hanem hogy ő most tényleg alakít vagy ez a valóság? A Szólíts a neveden legtöbb összetevője -az olaszországi környezet, a látszólagos problémanélküliség, a pezsgő kulturális élet - nem ad okot arra, hogy az átlagember kapcsolatot találjon a saját életével, de ha a karakterekről és a színészekről van szó, egyből sokunk eszébe jut az első szerelmes nyár és a bizonytalan érzelmekkel való küzdés. Timothée Chalamet egy döbbenetesen érett alakítást nyújt, nagyon megérdemelné a díjat.

 

Legjobb rendező

Jelöltek:

Paul Thomas Anderson – Fantomszál

Guillermo del Toro – A víz érintése

Greta Gerwig – Lady Bird

Christopher Nolan – Dunkirk

Jordan Peele – Tűnj el!

 

Aki nyerni fog: Guillermo del Toro – A víz érintése

Akinek nyernie kellene: Christopher Nolan – Dunkirk

Nyilván sok kritika kereszttüzében állt a Dunkirk és maga Nolan is, hogy a háború emberi oldalát, azaz magukat az embereket miért nem mutatta be alaposabban, de számomra egyáltalán nem jelentett negatívumot a „karakternélküliség”, hiszen látszólag a cél is az volt, hogy minél brutálisabb legyen a végeredmény. A Dunkirk nézése közben azt éreztem, minden egyes része a helyén van ahhoz, hogy én egy olyan háborús élményt kapjak a vásznon át, amilyen valóságosat talán soha nem is akartam.

De ha itt van Guillermo del Toro, aki készít egy filmet arról, hogy egy takarítónő szabadon ki-be járkál a munkahelye legzártabb helységébe és ott szerelembe esik egy furcsa élőlénnyel, majd egy szovjet kém, a fekete munkatársa és a meleg barátja segít neki megszöktetni, akkor nehogy már ne ő nyerjen!

 

Legjobb film

Jelöltek:

A legsötétebb óra

A Pentagon titkai

A víz érintése

Dunkirk

Fantomszál

Három óriásplakát Ebbing határában

Lady Bird

Szólíts a neveden

Tűnj el!

 

Aki nyerni fog: Három óriásplakát Ebbing határában

Akinek nyernie kellene: Tűnj el!

Ha szigorúan azt nézem, hogy melyik film tetszett nekem a legjobban tavalyról, akkor csekély győzelmi eséllyel bíró Tűnj el! a befutó nálam, de szívből tudnék örülni az óriásplakátnak, a Szólíts a neveden-nek vagy a Dunkirknek is. Jelen állás szerint lehetetlen, hogy előáll a Crash-szindróma és valamelyik esélytelenebb jelölt nyeri, mint A legsötétebb óra, vagy A pentagon titkai, de a Három óriásplakát győzelmét sem mondanám biztosra. Del Toro elég régóta Hollywood halk üdvöskéje és nem lepődnék meg, ha esetleg a végén a legjobb film díját is elvinné. Tavaly sokan biztosra vették a La La Land győzelmét – majd később bizonyos okok miatt mindannyiunk – szóval a meglepetés benne van a levegőben, úgyhogy izgalmas éjszaka elé nézünk.

A Twitteren élőben fogok csiripelni a díjátadóról, illetve a blogon is érkeznek majd a frissülő posztok, ha érdekel és bírod a hajnalozást, tarts velem!

 

2018 Oscar: itt vannak a jelöltek!

Az Akadémia helyi idő szerint kora reggel kihirdette a 2018-as Oscar jelöltjeit és ahogy már ismert, a Legjobb idegennyelvű film kategóriában Enyedi Ildikó alkotása, a Testről és lélekről is ott van. Így a Saul fia és a Mindenki jelölése és győzelme után most újra egy magyar filmnek drukkolhatunk, ami a The Square vagy a Loveless mellett nem esélyesként készülhet a gálára, mint Nemes Jelesék két éve, de tavaly Deák Kristóf rövidfilmjéért is jó alaposan lehetett izgulni, szóval semmi nincs lejátszva. Jöjjenek a jelöltek:

Legjobb rendező

Christopher Nolan / Dunkirk
Jordan Peele / Tűnj el! (Get Out)
Greta Gerwig / Lady Bird
Paul Thomas Anderson / Fantomszál (Phantom Thread)
Guillermo del Toro / A víz érintése (The Shape of Water)

 

Legjobb film

Szólíts a neveden (Call Me By Your Name)
A legsötétebb óra (Darkest Hour)
Dunkirk
Tűnj el! (Get Out)
Lady Bird
Fantomszál (Phantom Thread)
A Pentagon titkai (The Post)
A víz érintése (The Shape of Water)
Három óriásplakát Ebbing határában (Three Billboards Outside Ebbing, Missouri)

 

Legjobb férfi főszereplő

Timothée Chalamet / Szólíts a neveden (Call Me By Your Name)
Daniel Day-Lewis / Fantomszál (Phantom Thread)
Daniel Kaluuya / Tűnj el! (Get Out)
Gary Oldman / A legsötétebb óra (Darkest Hour)
Denzel Washington, Roman J. Israel, Esq. 

 

Legjobb női főszereplő

Sally Hawkins / A víz érintése (The Shape of Water)
Francis McDormand / Három óriásplakát Ebbing határában (Three Billboards Outside Ebbing, Missouri)
Margot Robbie / Én, Tonya (I, Tonya)
Saoirse Ronan, Lady Bird

 

Legjobb adaptált forgatókönyv

Szólíts a neveden (Call Me By Your Name)
A katasztrófaművész / The Disaster Artist
Logan – Farkas (Logan)
Elit játszma (Molly’s Game)
Mudbound

 

Legjobb eredeti forgatókönyv

Rögtönzött szerelem (The Big Sick)
Tűnj el! (Get Out)
Lady Bird
A víz érintése (The Shape of Water)
Három óriásplakát Ebbing határában (Three Billboards Outside Ebbing, Missouri)

 

Legjobb dokumentumfilm

Abacus: Small Enough to Jail
Faces Places
Icarus
Last Man in Aleppo
Strong Island 

 

Legjobb eredeti dal

„Mighty River”, Mudbound
„Mystery of Love”, Szólíts a neveden / Call Me By Your Name
„Remember Me”, Coco
„Stand Up for Something”, Marshall
„The Greatest Showman”, This Is Me

 

Legjobb animációs film

Bébi úr (The Boss Baby)
A kenyérkereső (The Breadwinner)
Coco
Ferdinánd (Ferdinand)
Loving Vincent

 

Legjobb rövid dokumentumfilm

Edith+Eddie
Heaven Is a Traffic Jam on the 405
Heroin(e)
Knife Skills
Traffic Stop 

 

Legjobb idegennyelvű film

A Fantastic Woman (Chile)
The Insult (Libanon)
Loveless (Oroszország)
Testről és lélekről (On Body and Soul) (Magyarország) 
The Square (Svédország)

 

Legjobb női mellékszereplő

Mary J. Blige / Mudbound
Allison Janney / Én, Tonya (I, Tonya)
Lesley Manville / Fantomszál (Phantom Thread)
Laurie Metcalf / Lady Bird
Octavia Spencer / A víz érintése (The Shape of Water)

 

Legjobb férfi mellékszereplő

Willem Dafoe / Floridai álom (The Florida Project)
Woody Harrelson / Három óriásplakát Ebbing határában (Three Billboards Outside Ebbing, Missouri)
Richard Jenkins / A víz érintése (The Shape of Water)
Christopher Plummer / A világ összes pénze (All the Money in the World)
Sam Rockwell / Három óriásplakát Ebbing határában (Three Billboards Outside Ebbing, Missouri) 

 

Legjobb eredeti filmzene

Dunkirk
Fantomszál (Phantom Thread)
A víz érintése (The Shape of Water)
Star Wars: Az utolsó Jedik (Star Wars: The Last Jedi)
Három óriásplakát Ebbing határában (Three Billboards Outside Ebbing, Missouri)

 

Legjobb vizuális effektusok

Szárnyas fejvadász 2049 (Blade Runner 2049)
A galaxis őrzői vol. 2 (Guardians of the Galaxy Vol. 2)
Kong: Koponya-sziget (Kong: Skull Island)
Star Wars: Az utolsó Jedik (Star Wars: The Last Jedi)
A majmok bolygója: HÁború (War for the Planet of the Apes)

 

Legjobb vágás

Nyomd, bébi, nyomd! (Baby Driver)
Dunkirk
Én, Tonya (I, Tonya)
A víz érintése (The Shape of Water)
Három óriásplakát Ebbing határában (Three Billboards Outside Ebbing, Missouri)

 

Legjobb smink

A legsötétebb óra (Darkest Hour)
Viktória királynő és Abdul (Victoria & Abdul)
Az igazi csoda (Wonder) 

 

Legjobb látványtervezés/díszlet

A szépség és a szörnyeteg (Beauty and the Beast)
Szárnyas fejvadász 2049 (Blade Runner 2049)
A legsötétebb óra (Darkest Hour)
Dunkirk
A víz érintése (The Shape of Water)

 

Legjobb operatőr

Szárnyas fejvadász (Blade Runner 2049)
A legsötétebb óra (Darkest Hour)
Dunkirk
Mudbound
A víz érintése (The Shape of Water)

 

Legjobb jelmeztervezés

A szépség és a szörnyeteg (Beauty and the Beast)
A legsötétebb óra (Darkest Hour)
Fantomszál (Phantom Thread)
A víz érintése (The Shape of Water)
Viktória királynő és Abdul (Victoria & Abdul)

 

Legjobb hangvágás

Nyomd, Bébi, nyomd! (Baby Driver)
Szárnyas fejvadász (Blade Runner 2049)
Dunkirk
A víz érintése (The Shape of Water)
Star Wars: Az utolsó Jedik (Star Wars: The Last Jedi)

 

Legjobb hangkeverés

Nyomd, Bébi, nyomd! (Baby Driver)
Szárnyas fejvadász (Blade Runner 2049)
Dunkirk
A víz érintése (The Shape of Water)
Star Wars: Az utolsó Jedik (Star Wars: The Last Jedi)

 

Legjobb animációs rövidfilm

Dear Basketball
Garden Party
Lou
Negative Space
Revolting Rhymes

 

Legjobb rövidfilm

DeKalb Elementary
The Eleven O’Clock
My Nephew Emmett
The Silent Child
Watu Wote / All of Us

Mindjárt megtudjuk, követi-e a Testről és lélekről a Saul fia és a Mindenki útját

Néhány percen belül elkezdődik a 2018-as Oscar jelöltjeinek bejelentése, ahogy már megszokhattuk, két részre bontva. Enyedi Ildikó alkotása, a Testről és lélekről a második felvonásban lesz benne, ami 14:38-kor kezdődik majd, de érdemes a legelejétől nézni. 

Itt megtehetitek: https://twitter.com/i/live/953703045983948800

Oscar 2017: mi történt a gálán?

Összefoglaló a 89. Oscar-gála eseményeiből.

Egészen elképesztő dolgokat láthattunk néhány órával ezelőtt, amikor vége lett a 89. Oscar-díjátadónak és szembesülni kellett azzal, hogy mi is történt valójában. De mielőtt meg eljutnánk ahhoz a bizonyos incidenshez, ami valószínűleg médiatörténeti pillanat lesz a lehető legrosszabb értelemben, lássuk, hogy mik is előzték meg a hatalmas botrányt.

Kifejezetten jól indult a műsor, Justin Timberlake a Trollok betétdalával táncoltatta meg az össznépet, akik látszólag élvezték a dolgot és önfeledten buliztak.

Ezután következett a szokásos monológ az est házigazdájától, ami szintén meglepően szórakoztató volt. Ha eddig kevertétek Jimmy Fallont és Jimmy Kimmelt, ezután az este után garantáltan nem fogjátok, hiszen míg előbbi azt sem tudta normálisan kezelni, hogy néhány másodpercre elment a súgógépe, addig Kimmel képes volt improvizálni egy rohadt jó poént az évtized égése közepette.

Kimmel mindent megtestesített magában, aminek egy jó műsorvezetőnek lennie kell. Intelligensen csipkelődött, egyáltalán nem esett túlzásokba és Trump oltásai is sokkal jobban hatottak így visszafogottabban, mintha nekiesett volna. A Twitteres üzeneten például szakadtam.

Nagyjából húsz perccel a kezdés után adták át az első kategóriát a legjobb férfi mellékszereplőnek, ahol nem született meglepetés és Mahershala Ali nyert a Holdfényben nyújtott alakításáért. Állva tapsolták meg.

Ezután jött néhány unalmasabb rész, átadták a jelmeztervezést, a sminket, a dokumentumot és a hangvágásokat is. Az viszont feltűnően meglepő volt, hogy A kaliforniai álom elég sokáig díjtalan volt és olyan szekciókban maradt alul, ahol szinte egyértelmű volt a győzelme.

Érhetően nagy felzúdulást keltett, hogy a Suicide Squad most már hivatalosan is egy Oscar-díjas film, még ha csak a legjobb smink kategóriájában is. A hangoknál sem a favorit nyert, a vágást az egyetlen díjat magáénak tudó Érkezés kapta, a keverés pedig A fegyvertelen katonáé lett, ami azt jelentette, hogy Kevin O’Connell a tucat jelölése után végre haza is vihet egy szobrocskát.

A dokumentumfilmekben is a várományos lett a befutó, az O. J.: Made in America, bár vannak kétségeim afelől, hogy az összes szavazó Akadémiai tag szépen leült és hét és fél órán keresztül nézte a filmet, és nem inkább csak erről hallottak a legtöbbet.

A legjobb női mellékszereplő Viola Davis lett a Fences című színdarabból készült drámában nyújtott lehengerlő munkájáért, aki egyébként egy nagyon szép beszédet mondott, akkor azt hittem, az lesz majd a nagybetűs PILLANAT. Tévedtem.

A legjobb idegen nyelvű film, aminek tavaly nagyon drukkoltunk, az iráni Az ügyfél lett Aszhar Farhadi rendezésében. Egy ideig a Toni Erdmann és Az ember, akit Ovénak hívnak is esélyesebb volt, mint a nyertes, de miután kirobbant a Trump mizéria és kétséges volt Farhadi részvétele, egyértelmű volt, hogy neki adják. (Az alkotását egyébként nem láttam, de szimplán csak az is lehet, hogy egy mestermű, mint a Nader és Simin és azért kapta.)

Animációs rövidfilmben a Piper örülhetett, az egész estés animációsok közül pedig teljesen megérdemelten a Zootropolis.

Ekkor már rettenetesen állt a Kaliforniai álom szénája, a legjobb látványtervezést muszáj volt behúznia, ha nem akart nagy égést. Azt meg is kapta és a vizuális effektusokban sem született meglepetés, A dzsungel könyve kapta.

A díjak átadás közben amúgy daloltak is, a felállás ezúttal az volt, hogy minden jelölt betétdal hangozzon el, aminek azért örültem jobban, mint tavaly, mert akkor olyan rettenetes dalokat is végig kellett hallgatni, mint a Szürke 50 árnyalatából az Earned it vagy a Writings’s On The Wall.

A vágást is A kaliforniai álomnak jósolták, de John Gilbert kapta A fegyvertelen katonáért, így Mel Gibson filmjének már kétszer annyi győzelme van, mint amennyire számíthatott előzetesen.

Ekkor jött az a pillanat, amikor már nemhogy a győztes beszédére, de arra se tudtam rendesen odafigyelni, hogy levegőt vegyek, ugyanis Salma Hayek és David Oyelowoo elkezdte sorolni a rövidfilmek nomináltjait.

Sok minden átfutott rajtam, visszagondoltam például arra a pillanatra is, amikor a Saul fia győzelméért szurkoltam tavaly ugyanígy, ugyanazzal az üdítővel a kezemben, ugyanazon a széken ülve. Nagyon jó élmény volt, és néhány órával ezelőtt is az volt, amikor kimondták Deák Kristóf alkotásának angol címét!

Csodálatos érzés egymás után kétszer is egy ekkora sikert átélni, megmondom őszintén, utána nem is nagyon tudtam odafigyelni, annyira a hatása alatt voltam. Amikor feleszméltem, csak annyit láttam, hogy a Kaliforniai álom operatőre mondja a köszönőbeszédét, ezután pedig természetesen a filmzenét is megnyerte. Tüntetéssel fenyegettem, ha nem ő kapta volna, de az Akadémia érezhetően megijedt és jól döntött!

A betétdal után, mely a City of Stars lett, jöttek a királykategóriák. Az eredeti forgatókönyvért járó elismerést Kenneth Lonergan vehette át A régi városért, amely összesen két díjat nyert. Kétséges volt, hogy nem-e odaadják a Kaliforniai álomnak, de miután a show első felében mellőzték, jóval esélyesebbnek tűnt a neves színdarabíró győzelme.

Az adaptáltban jóval egyértelműbb volt a dolog, a nagy esélyes Holdfény hozta a kötelezőt.

A rendező kategóriára gondoltam azt, hogy sok minden eldől. Miután nem tarolt a La La Land, egy pillanatig azt is el tudtam képzelni, hogy Barry Jenkins vagy Lonergan kapja, de végül mégis Chazelle nyerte, mellyel nagyjából elégedetten nyugtáztam, hogy akkor a film is eldőlt.

És ekkor jött a pillanat, amikor jött a legjobb film. A show kezdete előtt megnéztem az átadókat és tök boldog voltam, hogy Beatty és Dunaway fogja prezentálni az év kilenc legjobb alkotását. Most már inkább jót röhögök ezen.

A két legenda feljött a színpadra, amikor én már épp a halálomon voltam, de ekkor már nem is próbáltam semmi felpofozást, vagy hideg vizes frissítőt, mert minek. Mindjárt alszok úgyis.

Egy számomra nagyra tartott kritikus írta ki Twitteren, hogy nyilván senki nem mond még semmit, de mindannyian tudjuk, mi következik. Tökéletesen egyetértettem vele, majd amikor kihirdették A kaliforniai álom győzelmét, elégedetten mosolyogtam annak ellenére, hogy én legszívesebben a Fencesnek adtam volna.

A köszönőbeszédeket hallgattam, közben pedig összepakoltam magam körül, amikor egyre több embert láttam feljönni a színpadon, fülessel a fejükön. Tudjuk, hogy még egyszer sem lett jó vége annak, ha fülessel a fejükön jönnek fel emberek egy díjátadón.

Aztán beütött a bomba, a Holdfény nyert! Olyan hirtelen jött az egész, hogy majdnem el is ejtettem a poharat, ami a kezemben volt. Mindenki értetlenül nézett maga elé, miközben a neten is hasonló „mifasz? WTF?” kommenteket láttam. Akkor gondoltam, hogy ez tényleg megtörténik?

Félelmetes volt. Teljesen lefagytam, már pedig ha én lefagytam, vajon mit érezhetett a La La Land teljes stábja, amikor le kellett vonulniuk a színpadról és át kellett adniuk azt a díjat(!!), amit néhány másodperccel ezelőtt még a sajátjuknak gondoltak.

Összefoglalva két dolgot sajnáltak. Az első az, hogy a Holdfény nyert, a másik pedig, hogy mindenki emiatt fog emlékezni a 89. Oscar-gálára. Pedig egyáltalán nem volt egy rossz este, sőt: Kimmel remekül vezette, a poénok ültek, jött pár pozitív meglepetés is, aztán teljesen váratlanul egy megcserélt boríték mindent megváltoztatott.

Végül jöjjön néhány mém, csak ne legyen már ilyen borús lezárása a dolognak.

 

 

 

A győztesek:

Legjobb film: Holdfény

Legjobb rendező: Damien Chazelle (Kaliforniai álom)

Legjobb színésznő: Emma Stone (Kaliforniai álom)

Legjobb színész: Casey Affleck (A régi város)

Legjobb női mellékszereplő: Viola Davis (Fences)

Legjobb férfi mellékszereplő: Mahershala Ali (Holdfény)

Legjobb adaptált forgatókönyv: Holdfény (Barry Jenkins)

Legjobb eredeti forgatókönyv: A régi város (Kenneth Lonergan)

Legjobb dokumentumfilm: O.J.: Made in America

Legjobb animációs film: Zootropolis - Állati nagy balhé

Legjobb idegen nyelvű film: Az ügyfél (Irán)

Legjobb operatőr: Kaliforniai álom

Legjobb rövid dokumentumfilm: The White Helmets

Legjobb rövidfilm: Mindenki

Legjobb betétdal: Kaliforniai álom - City of Stars

Legjobb eredeti filmzene: Kaliforniai álom

Legjobb vágás: A fegyvertelen katona

Legjobb vizuális effektus: A dzsungel könyve

Legjobb hangvágás: Érkezés

Legjobb hangkeverés: A fegyvertelen katona

Legjobb jelmez: Legendás állatok és megfigyelésük

Legjobb smink: Suicide Squad: Öngyilkos Osztag

Legjobb látvány és díszlet: Kaliforniai álom