Oscar-díjas a Mindenki!

Elképesztő magyar siker, a Saul fia győzelme után megint nagyon boldogok lehetünk, ugyanis Deák Kristóf Mindenki című rövidfilmje is szobrocskát nyert! Nagyon gratulálok az alkotóknak és köszönjük!

Összefoglaló a gáláról délelőtt várható, addig kövessétek az eseményeket a Twitteren.

Minden, ami OSCAR - ÉLŐ

0:50-ig, a vörös szőnyeges bevonulás kezdetéig itt osztom majd az észt, utána pedig Twitteren. Sajnos meg is van az első aktualitás, ugyanis elhunyt Bill Paxton, akinek ikonikus alakításai voltak például a A bolygó neve: Halálban, a Twisterben és a Titanicban is. Mindössze 61 éves volt, egy műtét szövődményeibe halt bele. Az viszont kérdéses, hogy a szokásos megemlékezős szegmensbe be fog-e kerülni az időhiány miatt, vagy inkább a show házigazdája, Jimmy Kimmel említi meg előtte. 

 

20:57 Nagy a készülődés, még majdnem négy óra a kezdésig!

 

21:36 Ha esetleg eddig elkerülte a figyelmeteket, érdemes megnézni néhány részét ennek a cikksorozatnak, amelyben anonim Akadémiai tagok mesélnek a jelölt filmekről. Csak hát nem éppen úgy, ahogy azt gondolnád. A legújabb része.

21:41 Fél tizenegykor a Dunán érdemes nézni Szabó István Oscar-díjas, Mephisto című filmjét. Közvetlenül utána kezdődik a vörös szőnyeges felvonulás, amiben nincs sok izgalom, kivétel a wannabe divatguruknak, de ami a lényeg, hogy hajnali kettőkor érdemi részében is elkezdődik a díjátadó. Előreláthatólag hat körül lesz vége, szóval kólát, kávét elő, aki hajnalozni szeretne!

21:44 Minden jelölt betétdal elhangzik majd, szóval énekelni fog Justin Timberlake, John Legend, Lin-Manuel Miranda. Auli’i Cravalho, valamint Sting. Hát nem egy rossz felhozatal, főleg a tavalyihoz képest, ahol az a hapsi énekelt valami Szürke.. számot, akinek olyan a haja, mintha egy döglött pók mászna rajta.

21:46 Ő az!

 

Műsorrend:

1. Legjobb férfi mellékszereplő 2. Legjobb jelmeztervezés 3. Legjobb smink 4. Legjobb dokumentumfilm

5. Legjobb hangvágás 6. Legjobb hang 7. Legjobb női mellékszereplő 8. Legjobb idegen nyelvű film 9. Legjobb animációs rövidfilm

10. Legjobb animációs film 11. Legjobb látványtervezés 12. Legjobb vizuális effektusok 13. Legjobb vágás 14. Legjobb rövidfilm

15. Legjobb rövid dokumentumfilm 16. Legjobb operatőr 17. Legjobb filmzene 18. Legjobb betétdal 19. Legjobb eredeti forgatókönyv

20. Legjobb adaptált forgatókönyv 21. Legjobb rendezés 22. Legjobb férfi főszereplő 23. Legjobb női főszereplő 24. Legjobb film

 

22:24 Az est egyik nagy kérdése, hogy mennyit foglalkoznak majd politikával és azon belül Donald Trump őnagyságával. Elég valószínű, hogy sokat. Nagyon sokat.

23:04 Nagyon durva rekordok dőlhetnek meg ma hajnalban. Például ha Denzel Washington díjat nyer az alakításáért, ő lesz az első afroamerikai, aki három Oscart is a magáénak tudhat. De Lucas Hedges sem kutya, aki ha nyer, a legfiatalabb férfi díjazott lenne a színészi kategóriában. Persze ennek jóval kevesebb esélye van, mint Denzelnek. További érdekes információk itt olvashatsz.

23:48 Visszaszámláló! Már csak egy óra!

0:38 Még néhány perc a vörös szőnyegig, addig itt vannak az én tippjeim a díjakkal kapcsolatban:

0:54 Mostantól a Twitteren kövessetek, ha van kedvetek, hajrá Mindenki!

Oscar 2017 élőszereplős rövidfilmek: Ennemis intérieurs, Timecode, Silent Nights, La Femme et le TGV, Mindenki

Végre apropója is van annak, hogy körülnézzek az idei rövidfilmes termés között, hiszen Deák Kristóf Mindenki című kisjátékfilmje is jelölt a 89. Oscar-gálán. A hajnali két órakor kezdődő díjátadó nagyjából felénél oszthatják majd ki a szobrocskát, szóval lesz izgulnivalónk bőven.

Addig is nézzük meg, kik a Mindenki versenytársai és milyen esélyei vannak a magyar filmnek.

Ennemis intérieurs

Ha a fogadóirodák jóslatait nézzük, a legesélyesebb jelölt az öt közül a francia Ennemis intérieurs, mely kétségkívül a legfajsúlyosabb a kategóriában, hiszen egy algériai születésű férfiről szól, akit francia állampolgársági kérelme miatt hívatták be. Az ’50-es években született, amikor Algéria még Franciaországhoz tartozott. Hogy egy remek film címével éljek, puszta formalitásnak tűnik az egész, azonban a kihallgató egyre inkább „szükségtelennek” tűnő kérdéseket tesz föl és úgy állítja be a férfit, mintha bűnöző lenne.

A film kicsit kiegyenlíti a Silent Nights című, szintén ebben a kategóriában jelölt katyvaszt, mert amíg annak egy kifejezetten káros üzenete van a bevándorlókkal kapcsolatban, ez a film rengeteg tévhitet és hazugságot mutat meg. Egy nagyon feszült és kemény félórát láthatunk, melyben a nagy végkifejlet eléggé kiszámítható, de mégis érdekes az az út, amelyik elviszi a főszereplőt ahhoz, hogy ezt a lépést megtegye.

Nagyon komoly rivális, persze kérdéses, hogy az Akadémia inkább a szívet melengető, kedves történeteket vagy a fő kategóriákhoz hasonlóan a kemény drámát preferálja majd jobban. Reméljük, hogy az előbbit.

 

Timecode

A szekció legmeglepőbb filmje, melynek a látszólagos cselekménye mindössze annyi, hogy két biztonsági őr, Luna és Diego az unalmuk kellős közepén maguk és egymás szórakoztatására elkezdenek táncolni. Először külön-külön, majd együtt.

A legérdekesebb ebben a mindössze 15 perces kisfilmben, hogy parányi történései ellenére rengeteg mindenről szól és rengeteg minden juthat az ember eszébe a nézése közben. Minden embernek vannak álmai, céljai, amiknek nagy részét az életében nem tudja megvalósítani, ahogy valószínűleg Luna és Diego sem valósította meg, hiszen akkor nem itt lennének.

Talán mindketten táncosok akartak lenni gyerekkorukban? Mik voltak a vágyálmaik? Miért kerültek ide? Vagy egyszerűen csak céltalanul tengődnek? Rengetegen élünk úgy, hogy közben nem is élünk igazából. Aztán valakinek eszébe jut, hogy élhetne egy másik életet, valakinek pedig nem.

Számomra egy nagyon érdekes, tanulságos kis mese volt és még a rövidfilmek létjogosultságát is tökéletesen megmutatta. Mindazonáltal nem hinném, hogy nekiadják a díjat.

 

Silent Nights

Eljutottunk ide is. Nem tudom, hogy csak bennem váltott-e ki ilyen negatív érzelmeket a film, de például az IMDb értékelések szerint nem, ugyanis Oscar-jelölt film révén 6 pont alatt van, ami nem egy túl jó átlag mondjuk a Mindenkihez hasonlítva.

A gond ezzel a filmmel, hogy egész egyszerűen buta. Az egy dolog, hogy önmaga sem tudja, miről akar szólni. 30 perc alatt bedob mindenféle bugyuta, előkészület nélküli tragédiát, amik a szereplőinkkel megesnek, és ehhez nekünk még sajnálni is kellene őket.

A történet egy önkéntes dán lány és egy ghánai menekültről szól, akik szerelembe esnek, de a kapcsolatuk nem pont úgy alakul, ahogy azt elképzelték.

Tényleg úgy kell elképzelni ezt a filmet, mint egy kliségenerátort, ami minden ötödik percben előhúz valami drámát a tarsolyából. A gond ott van, hogy ezek olyan emberekkel történnek, melyek sorsa semennyire se érdekelt. Nyilván egy rövidfilmről van szó, nem lehet a bevezetés 30 perces, ha maga a film is annyi, de olyan felszínes munkát végeztek a karakterekkel, hogy már ott elbukott az egész alkotás.

Maradjunk annyiban, hogy nem ez a film fogja elvenni a Mindenki Oscarját, ha egyáltalán elfogja valaki.

 

La Femme et le TGV

Ahogy a Silent Nights, úgy a svájci La Femme et le TGV is nagyon meglepett. Viszont fontos hozzátenni, hogy a kettő között ég és föld a különbség, ugyanis Timo von Gunten filmje egy gyönyörű kis történet a szerelemről és a vágyakozásról, miközben annyira megérintő, hogy azt hosszabb társaik is megirigyelnék.

A történet egy kissé magányos hölgyről szó, akinek az a mániája, hogy több évtizede minden áldott nap, ugyanabban az időpontban kinéz a háza ablakán és kilenget egy svájci zászlót a mellette elhaladó gyorsvonatnak.

A vonat vezetője észreveszi a nőt és egy levelet ír neki. A levelezés aztán kölcsönös lesz, majd egy furcsa kapcsolat alakul ki a vonatvezető és a hölgy között.

A végén van egy keserédes csavar, ami tökéletesen mutatja be, hogyan törnek össze az elképzelt álmok egyetlen pillanat alatt. A főszereplő kissé nyers és udvariatlannak tűnik elsőre, de ez mind a magányából adódik. Ahogy mindenki más, ő is igényli a szeretet, a törődést és az idő, a kor nem kizáró ok, ahogy azt a fia gondolja.

Bár franciául beszélnek benne, a főszereplő Elise egy angliai színésznő, Jane Birkin, aki nagyszerűen alakította a karaktert, tulajdonképpen sikerült úgy megkedvelnem, hogy legalább annyit zsörtölődött, mint amennyit mosolygott.

A La femme et le TGV egy aranyos kis történet, mely könnyen okozhat meglepetést, a Mindenki után a második legjobb alkotás ebben a szekcióban.

 

Mindenki

Végül pedig jöjjön az a film, melyért egész hónapban dobogott a szívünk és hétfő hajnalban még jobban dobogni fog: a Mindenki, angol címén Sing, mely a fogadóirodáknál nem a legesélyesebbként van feltüntetve, de rengeteg nevezetes külföldi filmes portál mondta, hogy számukra ez volt a legjobb a nomináltak közül.

Lehet, hogy egy kicsit hazabeszélek, de ha objektív vagyok, akkor is ott lyukadok ki újra és újra, hogy a Mindenki adta a legtöbbet, amit csak egy 25 perces kisjátékfilm adni tud.

A történet a ’90-es évek Budapestjén játszódik, ahol az ország leghíresebb gyerekkórusába belép Zsófi, az új lány, akinek szembesülni kell azzal, hogy a kemény és sikeréhes tanárnő, Erika néni elmondja neki, hogy nem elég jó és inkább tátogjon.

A Mindenki ugyanabban a helyzetben van, mint a Timecode, hiszen mindkettejük egy látszólag piti dologról szól, a mélyére nézve viszont látszik, hogy ez egyáltalán nem igaz. Kristálytisztán világos, hogy Erika néni könyörtelen módszerei talán egy vállalat élén levő igazgatókra vall, nem pedig egy alsós énektanárra.

Nemcsak a film végi nagy bosszú miatt olyan jó film a Mindenki: egyrészt remekül adja vissza az akkori kor helyszíneit és a kevés szó esik a mesteri színvilágáról is. Másrést pedig egy lélekkel teli, pozitív üzenetű, iszonyúan szórakoztató félórát nyújt annak, aki megnézi.

Ha eddig nem tettétek, vasárnap 21:05-kor láthatjátok a Duna TV műsorán, a díjátadó előtt. Ahogy tavaly, úgy most is élőben kommentálom majd Twitteren az eseményeket, úgyhogy várok mindenkit sok szeretettel!

 

 

Oscar 2017: Összefoglaló

Minden évben van egy nap, ami egy kicsit más, mint a többi. Ez legtöbbünk számára mondjuk egy házassági évforduló vagy egy szülinap, nálam azonban ez nem más, mint az Oscar. Gyermeki lelkesedésem sajnos az utóbbi hetekben, sőt, hónapokban különböző gondok miatt csekélyebb volt, mint mondjuk tavaly vagy azelőtt, de a végére persze így is striguláznom kellett, hány napot kell még aludni.

A környezetemből sokan kérdezik, hogy mi is ebben annyira jó? Mi érdekes van abban, hogy néhány Akadémiai tag, akiket egyébként nem is nagyon ismerni, választ egy-két színész és film között néha úgy, hogy nem is veszik igazán komolyan a dolgukat. Nem igazán tudnék erre válaszolni, egyszerűen csak jó érzés, hogy megjutalmazzák azokat az embereket, akik rengeteget tettek azért, hogy egy adott évben elégedetten induljak haza a moziból.

Arról nem is beszélve, hogy a tavalyi Saul fia után újabb magyarnak drukkolhatunk, hiszen (ki nem tudná) Deák Kristóf Mindenki című rövidfilmje is jelölt. A kategória nyertesének személyére elég sokat kell várni, szóval izgulás is lesz bőven.

Bár az év végi toplistám elmaradt és február végeztével már enyhén okafogyottá vált az elkészítése, ezért ezt most hanyagoljuk, pótlásként itt láthatjátok a szokásos összegzőmet az idei jelöltekről, esélyekről és meglepetésekről.

A jelöltek neve mellett a zárójelekben az én személyes értékeléseimet láthatjátok.

LEGJOBB OPERATŐR

Jelöltek:

Érkezés – Bradford Young (2.)

Holdfény – James Laxton (4.)

Kaliforniai álom – Linus Sandgren (1.)

Némaság – Rodrigo Prieto (3.)

Oroszlán – Greg Fraser (5.)

 

Aki megkapja: Kaliforniai álom – Linus Sandgren

Akinek kellene: Kaliforniai álom – Linus Sandgren

Aki biztosan nem kapja meg: Némaság – Rodrigo Prieto

 

Mit is kellene mondanom A kaliforniai álommal kapcsolatban? Igazából semmit, ha eddig nem tetted, most azonnal nézd meg és egyértelmű lesz, hogy miért olyan nagy favorit (sok más kategóriával egyetemben) Damien Chazelle remekműve. Nem tudnám megmondani, mikor láttam utoljára még egy ilyen szépen fényképezett filmet, melynek bár van kihívója az Oroszlán személyében, de vajmi esélye van annak, hogy pont ebben a kategóriában fog elbukni a La La Land.

A Némaság ugyan gyönyörű és kifejezetten kellemes nézni, de a mellőzöttsége miatt szinte semmi reménye nem lehet, az Érkezés és a Holdfény győzelme pedig szintén nagy meglepetés lenne.

 

LEGJOBB EREDETI FILMZENE

Jelöltek:

Jackie – Micachu (4.)

Kaliforniai álom – Justin Hurwitz (1.)

Oroszlán – Dustin O’Halloran és Hauschka (3.)

Holdfény – Nicholas Britell (2.)

Utazók – Thomas Newman (5.)

 

Aki megkapja: Kaliforniai álom – Justin Hurwitz

Akinek kellene: Kaliforniai álom – Justin Hurwitz

Aki biztosan nem kapja meg: Utazók – Thomas Newman

 

Ha az operatőr kategóriában egyértelmű Kaliforniai álom győzelmet jósolnak, akkor a zenével mi a helyzet? Ha nem a La La Land nyer, az biztos, hogy legalább akkora tüntetés lesz, mint Trump megválasztása után, amit szerintem az Akadémiai tagok sem szeretnének nagyon, emellett pedig kifejezett „előnye” a filmnek, hogy egy rohadt mestermű a score.

A többiek valószínűleg már a jelöléssel tökéletesen elégedettek és legalább az Utazók is elmondhatja magáról, hogy Oscar-jelölt. A Jackie-nek nagyon különleges zenéje van, elsőre teljesen befogadhatatlannak találtam és nem is éreztem, hogy illene magához a filmhez, de később egyre jobban megszerettem. Az Oroszlán is szép meg jó, de véleményem szerint a nagy csodák nem ebben a szekcióban fognak bekövetkezni.

 

LEGJOBB ADAPTÁLT FORGATÓKÖNYV

Jelöltek:

A számolás joga - Allison Schroeder és Theodore Melfi: Margot Lee Shetterly A számolás joga című regényéből (5.)

Érkezés – Eric Heisserer: Ted Chiang Életed története című novellájából (1.)

Fences: August Wilson: saját Fences című drámájából (2.)

Holdfény – Barry Jenkins és Tarell Alvin McCraney: saját In Moonlight Black Boys Look Blue című színművéből (3.)

Oroszlán – Luke Davies: Sarro Brierley és Larry Buttrose Oroszlán című önéletrajzi könyvéből (4.)

 

Aki megkapja: Holdfény

Akinek kellene: Érkezés

Aki biztosan nem kapja meg: Fences

 

Ahogy az eredetiben, úgy az adaptált forgatókönyv kategóriájában sincs hiány erős szkriptekből, én pedig nagyon bízok benne, hogy Eric Heisserer könyve, az Érkezés fogja majd vinni a szobrocskát. Még egy ilyen komplex, gondolkodásra késztető és intenzív történetet ennyire erősen ebben az évben számomra nem készítettek az Érkezésen kívül.

A Moonlight egy korrekt dráma, ami sajnos nem érintett meg túlságosan, de elég valószínű, hogy kompenzálni fogják a Legjobb film kapcsán és nyerni fog. Persze nem mondom, hogy nem megérdemelt, hiszen tagadhatatlan, hogy remekül írták meg a főszereplő fontosabb jeleneteit, amikből a későbbi személyisége kialakult, de engem nem varázsolt el.

Az Oroszlán egy gyönyörű történetet dolgoz fel és még a giccset is elfogadtam, de annyira díjhajhász sztorit választottak, hogy már csak azért sem adnám neki. A számolás joga pedig számomra teljesen érthetetlen, nyilván van egy szép és pozitív üzenete, de alsó hangon súrolja a korrekt szintet.

 

LEGJOBB EREDETI FORGATÓKÖNYV

20th Century Women – Mike Mills (??)

A homár – Giorgos Lanthimos és Efthimis Fillippou (2.)

A régi város – Kenneth Lonergan (1.)

Hell or High Water – Taylor Sheridan (4.)

Kaliforniai álom – Damien Chazelle (3.)

 

Aki megkapja: A régi város – Kenneth Lonergan

Akinek kellene: A régi város – Kenneth Lonergan

Aki biztosan nem kapja meg: 20th Century Women, A homár, Hell or High Water

 

Az est egyik legkétségesebb része, ki nyeri a legjobb eredeti forgatókönyv kategóriáját, hiszen A régi város és a Kaliforniai álom is nagy versenyben van érte, a többiek szinte teljesen esélytelen jelöltek.

Damien Chazelle filmje, ha valamiben nem tökéletes, akkor az talán a forgatókönyv, míg A régi város tulajdonképpen csak a szkript és a színészek miatt üt olyan hatalmasat. Mindkét alkotónak kijár az érdem, de ha azt nézem, hogy egy majdnem két és félórás drámának vagy egy musicalnek volt nagyobb bravúr fenntartani az érdeklődést, akkor előbbire szavaznék.

Az Akadémia talán úgy gondolkodik, hogy úgyis a La La Land lesz az est nyertese és a többiek alighanem a háttérben lesznek, így „elvesznek” egy szobrot tőle abban a kategóriában, amiben talán a legkisebb esélye van, hogy megnyerje.

A homár, a Hell or High Water és a 20th Century Women győzelmének esélye egyelő a semmivel.

 

LEGJOBB NŐI MELLÉKSZEREPLŐ

Jelöltek:

Viola Davis - Fences (1.)

Naomie Harris - Holdfény (2.)

Nicole Kidman - Oroszlán (3.)

Octavia Spencer - A számolás joga (5.)

Michelle Williams - A régi város (4.)

 

Aki megkapja: Naomie Harris - Holdfény

Akinek kellene: Viola Davis - Fences

Aki biztosan nem kapja meg: Octavia Spencer - A számolás joga

 

Talán a női mellékszereplőt között volt a legnehezebb dolgom rangsorolni, hiszen idén tényleg nagyon erős alakítások születtek. Gondoljunk csak a sokadik alkalommal is ugyanolyan lehengerlő Viola Davis színészi teljesítményére, mellyel lekörözte az eddig vezető Naomie Harrist, aki szintén elkápráztatott úgy, hogy még a mellékszereplőkhöz viszonyítva is kevés szerepe volt.

De ha neki kevés szerepe volt, mit mondjon Michelle Williams, akinek tényleg csak percek jutottak? Ő is remekül alakította a kisiklott és fájdalmas életű karaktert, de a kevés játékideje miatt azért a díjat nem adnám neki. És vége Nicole Kidman is tud olyan érzékenyen játszani, amit a néhány évvel ezelőtti, elég gyenge filmjeiben valami miatt nem akart.

 

LEGJOBB FÉRFI MELLÉKSZEREPLŐ

Jelöltek: 

Mahershala Ali - Holdfény (3.)

Jeff Bridges - Hell or High Water (2.)

Lucas Hedges - A régi város (1.)

Dev Patel - Oroszlán  (5.)

Michael Shannon - Éjszakai ragadozók (4.)

 

Aki megkapja: Mahershala Ali - Holdfény

Akinek kellene: Lucas Hedges - A régi város = Jeff Bridges - Hell or High Water

Aki biztosan nem kapja meg: Lucas Hedges - A régi város

 

Egyszerűen nem tudtam dönteni Hedges és Bridges között, ezért inkább kettejüknek egyszerre fogok majd drukkolni. Persze Jeff Bridges kisujjból kirázza a texasi város rangerének karakterét, míg Hedges csak 20 éves, szóval legbelül inkább neki szorítok, de bármelyikük győzelme is nagy meglepetés lenne. 

Amúgy ez az a kategória, ahol senkitől sem sajnálnám, hiszen mindenki nagyszerű teljesítményt nyújtott. Shannon hatalmas király volt az Éjszakai ragadozókban, de még mindig fáj a szívem, ha arra gondolok, mennyire méltatlanul mellőzött filmről van szó. Dev Patel hozta azt a karaktert és szintet, amit tud, Ali pedig, a nagy esélyes szintén remek volt ebben a furcsa, jószívű drogdíler karakterében. Győzzön a jobbik!

 

LEGJOBB NŐI FŐSZEREPLŐ

Jelöltek:

Isabelle Huppert – Elle (1.)

Ruth Negga – Loving (3.)

Natalie Portman – Jackie (2.)

Emma Stone – Kaliforniai álom (4.)

Meryl Streep – Florence Foster Jenkins (5.)

 

Aki megkapja: Emma Stone – Kaliforniai álom

Akinek kellene: Isabelle Huppert – Elle

Aki biztosan nem kapja meg: Meryl Streep – Florence Foster Jenkins

 

Valaki szólhatna már az Akadémiának, hogy elég meghívót küldeni az Oscarra Meryl Streep-nek, nem kell egyből jelölés! Az egyik kedvenc színésznőm és nagyon kedvelem, de el nem tudom képzelni, miért kell egy olyan alakításért is jelölni, amiben ugyan jó volt, de valljuk be, egy Meryl Streep kisujjból kiráz egy komédiát, míg a szégyenszemre kihagyott Ady Adams lehengerlő alakítást nyújtott egy kifejezetten nehéz szerepben.

Szóval nagyon sajnálom az ő mellőzését, de van más, akinek én személy szerint szorítani fogok: Isabelle Huppert! Egyszerre kemény és gyenge, kedves és undok, mi több: ő maga viszi el a hátán az egész filmet, amiről egyébként szintén csak szuperlatívuszokban lehet beszélni.

A realitás talaján maradva viszont elég valószínű, Emma Stone lesz a nyertes, akitől egyáltalán nem fogom sajnálni, de a szívem ebben a szekcióban nem érte dobog. Ruth Negga jelölésének nagyon örülök, ha már a Loving méltatlanul alulértékelt maradt a díjszezonban, valamint Portman is remek alakítást nyújtott, mint Jackie Kennedy.

 

LEGJOBB FÉRFI FŐSZEREPLŐ

Jelöltek:

Casey Affleck – A régi város (1.)

Andrew Garfield – A fegyvertelen katona (5.)

Ryan Gosling – Kaliforniai álom (3.)

Viggo Mortensen – Captain Fantastic (4.)

Denzel Washington – Fences (2.)

 

Aki megkapja: Casey Affleck – A régi város

Akinek kellene: Casey Affleck – A régi város

Aki biztosan nem kapja meg: Viggo Mortensen – Captain Fantastic, Andrew Garfield – A fegyvertelen katona

 

Ez se lesz könnyű futam, hiszen nagy dilemma, hogy Casey Affleck botrányai mennyire ülték meg az Akadémiai tagok gyomrát és inkább döntenek úgy, hogy a szintén kiváló Denzel Washingtonnak adják a szobrocskát. Viszont amellett se mehetünk el, hogy Affleck az egész díjszezon során sokkal jobban teljesített, mint versenytársai, a többiek leginkább csak a jelölésig tudtak elmenetelni. Mortensen és Garfield nominálása már egy kisebb csoda, a harc nagy valószínűséggel Affleck és Washington között fog eldőlni.

Persze ki tudja, mikor akarnak húzni egy nagyot és Gosling lesz a befutó, nevető harmadikként?

 

LEGJOBB RENDEZŐ

Jelöltek:

Damien Chazelle – Kaliforniai álom (1.)

Mel Gibson – A fegyvertelen katona (5.)

Barry Jenkins – Holdfény (4.)

Kenneth Lonergan - A régi város (2.)

Dennis Villeneuve – Érkezés (3.)

 

Aki megkapja: Damien Chazelle – Kaliforniai álom

Akinek kellene: Damien Chazelle – Kaliforniai álom

Aki biztosan nem kapja meg: Mel Gibson – A fegyvertelen katona

 

Damien Chazelle a legfiatalabb Oscar-díjas rendező lehetne, ha megkapja, és több mint valószínű, hogy megkapja. Egy ideig kihívója volt a szezonban Barry Jenkins és talán egy kicsit Kenneth Lonergan is, de a végén már egyértelműen körvonalazódott, hogy ki a favorit. De gyorsan tegyük hozzá, teljesen megérdemelten, hiszen elképesztő bravúr egy olyan musical megrendezése, mely nemcsak egy pillanatnyi boldogságbomba, hanem megbújva komolyabb mélységekkel is bír, ez pedig mind igaz a Kaliforniai álomra.

Jenkins halvány reményei azért még nem hullottak szanaszét, Gibson és Villeneuve pedig a (teljesen) esélytelenek nyugalmával készülhet a kategóriára. Mondjuk remélem előbbi inkább nem készül sehogy, nagyon szép Gibson visszafogadása meg minden, de több nem kell belőle.

 

LEGJOBB FILM

Jelöltek:

A fegyvertelen katona (7.)

A régi város (2.)

A számolás joga (9.)

Érkezés (4.)

Fences (1.)

Hell or High Water (6.)

Holdfény (8.)

Kaliforniai álom (3.)

Oroszlán (5.)

 

Aki megkapja: Kaliforniai álom

Akinek kellene: Fences

Aki biztosan nem kapja meg: Fences, Hell or High Water

 

Na igen, elég érdekes a helyzet, hiszen a jelöltek legjobbja számomra az a Fences, melynek tényleg a nagybetűs SEMMI ESÉLYE nincsen. Tudni kell rólam, hogy nagyon szeretem a beszélgetős, „nyugodt” filmeket, az August Wilson színdarabjából készült Fencesnél pedig jobbat nem is találhattam volna. Iszonyúan erős élethelyzeteket boncolgató, megviselő dráma, de mégsem lélekromboló, hiszen a nagydumás főszereplő, Troy mindig bedob valami olyan sztorit, amivel látszólag csak a játékidő hosszabbodik, de egyébként meg marha szórakoztató.

De minderről alighanem felesleges beszélni, hiszen van nekünk egy filmünk, mely úgy robbant be a díjszezon kellős közepébe, mint valami tank, és úgy is tiport el mindent. Kétségtelen, hogy hatalmas fail lenne, ha pont a végén ejtenék pofára A kaliforniai álmot, és ha a szívemre teszem a kezem, nem is lenne korrekt.

Egy olyan filmélményt nyújtott az a két óra, amit a többi jelölt nem tudott adni. Nyilván ahogy mondtam, imádtam a Fences-t, de már csak jellegéből adódóan képtelen volt úgy elvarázsolni, ahogy Chazelle alkotása tette. Szóval nem sajnálom tőle.

Hogy kitől sajnálnám? Hát a Holdfény ne nyerje meg, de ha nem a La La Land, akkor a Fences, az Érkezés és A régi város győzelme után is mosolyognék. A számolás joga indokolatlan túlértékelése kicsit zavar, ahogy A fegyvertelen katona is jóval kevesebbet tud, mint ahány kategóriában jelen van.

 

Összefoglalva a 89. Oscar-gála sem lesz egy rossz buli, ami bár elég sok helyen egyértelműnek tűnik, de azért bízzunk benne, hogy lesznek meglepetések is. Ha másért ne, a gifekért!

A Twitteren élőben fogom kommentálni a díjátadót, várok minden filmrajongót! 

A díjak átadásának sorrendje

A 18. a legjobb idegennyelvű kategória a 24-ből, úgyhogy erősnek kell maradni, aki hallani akarja (remélhetőleg) Nemes Jeles László beszédét. Itt a sorrend:

  1. Original Screenplay
  2. Adapted Screenplay
  3. Actress in a Supporting Role
  4. Costume Design
  5. Production Design
  6. Makeup and Hairstyling
  7. Cinematography
  8. Film Editing
  9. Sound Editing
  10. Sound Mixing
  11. Visual Effects
  12. Animated Short Film
  13. Animated Feature Film
  14. Actor in a Supporting Role
  15. Documentary Short Subject
  16. Documentary Feature
  17. Live Action Short Film
  18. Foreign Language Film
  19. Original Song
  20. Original Score
  21. Directing
  22. Actress in a Leading Role
  23. Actor in a Leading Role
  24. Best Picture

88. Oscar-gála -- a tippjeim

Egyetlen év sem maradhat el a filmesek megjutalmazása nélkül, jókora bojkottokat, mellőzéseket és váratlan jelöléseket egyaránt hozott nekünk ez az Oscar szezon is, az igazi, nagy része viszont még csak most jön. Ez a filmév azonban nem úgy ment, ahogy menni szokott Oscar szempontból: a díjeső első felében a Spotlight vitt szó szerint mindent, csak a Mad Max tudta kicsit megszorongatni. Aztán előtérbe került A nagy dobás, miután a producerek McKay alkotását hozták ki győztesnek.

A fordulatok ekkor még nem értek véget, mivel a rendezők is átadták honoráriumaikat, ezúttal A visszatérőnek, ami alaposan megbolygatta a mezőnyt, így szinte négy esélyesünk is van a királykategóriában.

A nevek mellett zárójelbe tettem, hogy nekem mennyire tetszett a mezőnyből xy film. Ahol nincsen, azt értelemszerűen nem láttam még. Legjobb idegennyelvű kategóriát nem vettem számba, mert egyrészt egyértelmű kinek drukkolok (Theeb), másrészt meg csak a Sault és a Mustangot láttam a jelöltekből. 

De kezdjünk is bele:

 

Legjobb eredeti betétdal

Earned it – A szürke ötven árnyalata (3.)

Manta Ray – Racing Extinction – A kihalás kora (5.)

Simple Song #3 – Ifjúság (1.)

Til It Happens to You – The Huning Ground (2.)

Writing’s on the Wall – Spectre – A fantom visszatér (4.)

 

Akinek nyernie kellene: Simple Song #3 – Ifjúság

Aki nyerni fog: Til It Happens to You – The Huning Ground

Egy csodálatos utolsó jelenetben hallhatjuk az Ifjúság betétdalát, melynek nincs sok esélye Sam Smith kornyikálása és Lady Gaga hol jobb, hol rosszabb dalával szemben, de nekem, mint opera/komolyzene kedvelőnek nagyon jóleső érzés volt, hogy az Akadémia, ha van mersze ugyan jelölni a Szürke ötven árnyalatát bármiben is, azért ezeket a gyöngyszemeket sem felejti el.

Nagyon sajnálnám, ha Lady Gaga száma nyerne, szintén, ha Sam Smith, hiszen a Skyfall után egy teljesen felejthető, sőt, helyenként kifejezetten idegesítő dalt rakott le az asztalra, de a Bond-filmek között is ez az egyik leggyengébb szám.

 

 

Legjobb eredeti filmzene

Aljas Nyolcas – Ennio Morricone (1.)

Carol – Carter Burwell (2.)

Csillagok Háborúja VII: Az ébredő Erő – John Williams (4.)

Kémek hídja – Thomas Newman (5.)

Sicario – A bérgyilkos – Jóhann Jóhannsson (3.)

 

Akinek nyernie kellene: Aljas Nyolcas – Ennio Morricone

Aki nyerni fog: Aljas Nyolcas – Ennio Morricone

Egyértelmű kategória, a legendás Morriconének, ahogy Tarantino is fogalmazott a GG beszédében, már nagyon kijár a szobrocska. Az Aljas nyolcas egy csodálatosan hangulatos film lenne zene nélkül is, de így, ilyen kiváló és izgalmas dallamokkal, amelyeknek nagy részét még A dologból emelte át, elképesztő élmény.

 

 

Legjobb operatőr

A visszatérő – Emmanuel Lubezki (1.)

Aljas nyolcas – Robert Richardson (4.)

Carol – Ed Lachman (5.)

Mad Max – A harag útja – John Seale (2.)

Sicario – A bérgyilkos – Roger Deakins (3.)

 

Akinek nyernie kellene: A visszatérő - Emmanuel Lubezki

Aki nyerni fog: A visszatérő - Emmanuel Lubezki

Nem kérdés, hogy zsinórban harmadjára(!!) Chivo fog győzedelmeskedni a Legjobb operatőr kategóriában. Hosszú snittek, gyönyörű képek, és akármennyire is éreztem egy kicsit erőltetettnek a Birdman után ugyanezt a formátumot és stílust, tagadhatatlanul az év legjobban fényképezett filmje A visszatérő volt. Az Aljas nyolcasban szerintem semmi elképesztő nincs képileg, ugyanezt értem a Carol esetében is, egyetlen igazi vetélytársa a Mad Max talán, amit még premierkor eme kategória jövőbeli győztesének tituláltam, de hát néhány hónapra rá aztán befutott A visszatérő és vitt mindent.

 

 

Legjobb animációs film

Agymanók – Pete Docter és Jonas Rivera (1.)

Amikor Marnie ott volt – Jonebajasi Hiromasza és Nisimura Josiaki

Anomalisa – Charlie Kaufman, Duke Johnson és Rose Tran (2.)

Shaun, a bárány – A film – Mark Burton és Richard Starzak

Boy & the World – Ale Abreu

 

Akinek nyernie kellene: Agymanók - Pete Docter és Jonas Rivera

Aki nyerni fog: Agymanók - Pete Docter és Jonas Rivera

Egyelőre nagyon összhangba vagyok az Akadémiával, ugyanis ha nem gondolják azt, hogy most valami nagyon nagy meglepetést kell okozniuk ebben a kategóriában, tutira az Agymanók nyer. És hogy mennyire is szerettem ezt a filmet? Az év végi toplistámban bizony az első helyet csípte meg. Ugyanakkor nem feledkezhetünk meg a Shaun, a bárányról sem, ami szintén egy csodálatos alkotás, de még az Anomalisa is nagyobb esélyesnek számít nála.

 

 

Legjobb vágás

A nagy dobás –Hank Corwin (2.)

A visszatérő – Stephen Mirrione (3.)

Csillagok háborúja VII: Az ébredő Erő – Maryann Brandon és Mary Jo Markey

Mad Max – A harag útja – Margaret Sixel (1.)

Spotlight – Tom McArdle (4.)

 

Akinek nyernie kellene: Mad Max – A harag útja – Margaret Sixel

Aki nyerni fog: Mad Max – A harag útja – Margaret Sixel

A vetélytárs talán a A nagy dobás lehet, amiben tényleg volt egy-két ötletes vágás, de a fényképezés annyira szétcsapta az egész látványt, hogy onnantól Corwin munkáját sem tartottam annyira kiemelkedőnek. Ellenben Margaret Sixelét, aki azon kívül, hogy George Miller felesége, a házi vágója is egyben, ezeket az epikus, katartikus akciójeleneteket ilyen tiszta és mindent megmutató formában tudta a közönség elé tárni, lenyűgöző.

 

 

Legjobb adaptált forgatókönyv

A nagy dobás – Adam Mckay és Charles Randolph, Michael Lewis: A nagy dobás c. regényből (2.)

A szoba – Emma Donoghue, saját, Room c. regényéből (1.)

Brooklyn – Nick Hornby, Colm Tóibín: Brooklyn c. regényéből (3.)

Carol – Phyllis Nagy, Patricia Highsmith: The Price of a Salt c. regényéből (4.)

Mentőexpedíció – Drew Goddard, Andy Weir: The Martian c. regényéből (5.)

 

Akinek nyernie kellene: A szoba – Emma Donoghue, saját, Room c. regényéből

Aki nyerni fog: A nagy dobás – Adam Mckay és Charles Randolph, Michael Lewis: A nagy dobás c. regényből

Nagyon kevés megindítóbb filmélmény volt tavalyról, mint Lenny Abrahamson A szoba című alkotása. Gyakorlatilag egy felfoghatatlan történetét kellett felfogható módon bemutatnia a szkriptnek, ezt pedig szinte hibátlanul meg is tette.

A párbeszédek élethűek, a kicsit visszafogottabb jelenetek is tele vannak feszültséggel, a legfontosabb pedig, hogy egy ilyen szomorú történetből ilyen szívhez szóló filmet írt nekünk Donoghue.

A véleményem viszont az, hogy A nagy dobás nyeri, mivel más kategóriában nincs túlságosan nagy esélye, és ha hoppon marad, ez legalább itt van neki.

 

 

Legjobb eredeti forgatókönyv

Agymanók – Josh Cooley, Ronnie del Carmen, Pete Docter és Meg LeFauve (2.)

Ex Machina – Alex Garland (3.)

Kémek hídja – Matt Charman, Ethan Coen és Joel Coen (4.)

Spotlight – Tom McCarthy és Josh Singer (1.)

Straight Outta Compton – Andrea Berloff, Jonathan Herman, S. Leigh Savidge és Alan Wenkus

 

Akinek nyernie kellene: Spotlight – Tom McCarthy és Josh Singer

Aki nyerni fog: Spotlight – Tom McCarthy és Josh Singer

Fáj a szívem, mivel ebben a kategóriában két olyan forgatókönyv is van, amelynek érdemes lenne nyernie: egyik a Spotlight, a nagy esélyes, a másik pedig az Agymanók, aminek csak minimális esélye van, de annyi kreatív, humoros és megérintő jelenetet egy szkriptbe összezsúfolni baromi nehéz feladat, így lélekben nekik szurkolok.

De csak lélekben, ugyanis tagadhatatlanul a Spotlight egy nagyon fontos dologra hívja fel a figyelmet és ha azt nézzük, melyik érdemli meg jobban, akkor én is McCarthyék felé húzok. A többiek szóba sem jöhetnek, mondjuk az Ex Machina jelölésnek kifejezetten örülök.

 

 

Legjobb férfi mellékszereplő

Christian Bale – A nagy dobás (5.)

Tom Hardy – A visszatérő (4.)

Mark Ruffalo – Spotlight (3.)

Mark Rylance – Kémek hídja (2.)

Sylvester Stallone – Creed (1.)

 

Akinek nyernie kellene: Sylvester Stallone – Creed

Aki nyerni fog: Sylvester Stallone – Creed

A díjszezon kezdeti szakaszában még Rylance tűnt az esélyesnek, aztán befutott a Creed és Sly papa, az Akadémia pedig biztosan nem fog úgy dönteni, hogy meglepetést okoz ebben a kategóriában. Stallone remek volt a Creedben, minden percét öröm volt nézni, de Mark Rylance is megérdemli az említést, hiszen szinte mindenkinél kevesebb játékidőt kapott és így is az egyik legemlékezetesebb a mezőnyből.

A nagy kérdés már csak az, hogy Bale mit keres itt?

 

 

Legjobb női mellékszereplő

Jennifer Jason Leigh – Aljas nyolcas (1.)

Rooney Mara – Carol (5.)

Rachel McAdams – Spotlight (4.)

Alicia Vikander – A dán lány (3.)

Kate Winslet – Steve Jobs (2.)

 

Akinek nyernie kellene: Jennifer Jason Leigh – Aljas nyolcas

Aki nyerni fog: Alicia Vikander – A dán lány

Jennifer Jason Leigh az év felfedezettje! Ugyan nem most kezdte a karrierjét, de nagyon alulértékelt színésznő, az Aljas nyolcassal viszont olyat tett le az asztalra, hogy rögtön a favoritom lett ebben a kategóriában. Vikander fogja ugyan megnyerni és nem tényleg nem volt rossz, de még Kate Winsletnek is szívesebben adnám, mint neki.

(De ha választani kellene, hogy Mara vagy Vikander, ezerszer az utóbbi.)

 

 

Legjobb férfi főszereplő

Bryan Cranston – Trumbo

Matt Damon – Mentőexpedíció (4.)

Leonardo DiCaprio – A visszatérő (1.)

Michael Fassbender – Steve Jobs (2.)

Eddie Redmayne – A dán lány (3.)

 

Akinek nyernie kellene: Leonardo DiCaprio – A visszatérő

Aki nyerni fog: Leonardo DiCaprio – A visszatérő

Ugyan nem álltam be az „adjunk már Capriónak Oscar-t vagy kapja be az Akadémia” mozgalomba, de egyértelműen neki drukkolok az idei mezőnyből. Az az igazság, hogy még csak kihívója sincs: Redmayne főleg a vége felé nagyon túltolta, Fassbender lenyűgöző volt, de a Steve Jobs senkit nem érdekelt, Damon pedig mindenkit kihozott, amit csak kilehetett, de nyilván esélye sincs.

DiCaprio szenved, nyers májat eszik és Iñárritu dirigál neki = Oscar-díj.

 

 

Legjobb női főszereplő

Cate Blanchett – Carol (3.)

Brie Larson – A szoba (1.)

Jennifer Lawrence – Joy

Charlotte Rampling – 45 év (4.)

Saoirse Ronan – Brooklyn (2.)

 

Akinek nyernie kellene: Brie Larson – A szoba

Aki nyerni fog: Brie Larson – A szoba

Hasonlóan a férfi színészekhez, itt sem várható túl nagy meglepetése. Brie Larson letaglózó erejű alakítást nyújtott A szobában, a többiek pedig a nyomába sem érhetnek. Blanchett az idei évben egy sokkal visszafogottabb alakítást hozott, de nemrég nyert, úgyhogy rá nem számítok, Ronan pedig akármennyire is jó volt, Larsonnal nem vetekedhet és még rengeteg ideje lesz, hogy elnyerje a szobrocskát.

 

 

LEGJOBB RENDEZŐ

Lenny Abrahamson – A szoba (5.)

Alejandro González Iñárritu – A visszatérő (2.)

Tom McCarthy – Spotlight (3.)

Adam McKay – A nagy dobás (4.)

George Miller – Mad Max – A harag útja (1.)

 

Akinek nyernie kellene: George Miller – Mad Max – A harag útja

Aki nyerni fog: Alejandro González Iñárritu – A visszatérő

Borzasztó nehézségek ide-oda Iñárrituék részéről, Miller egy olyan filmet hozott össze, amit évtizedekkel később is emlegetnek majd,  meg egyébként se hiszem azt, hogy A visszatérő forgatásakor csak egy kicsivel több probléma merült volna fel, mint a Mad Max-ben, csak épp azt többször hangsúlyozták.

George Miller életet lehelt abba a két szóba, hogy Mad Max. Egy teljesen új és más világba vitte a karaktereket, tett hozzá egy pofonegyszerű történetet és az évtized leglátványosabb akciójeleneteit. Nagyjából az összes technikai díjat neki adnám, amiben jelölték.

 

 

LEGJOBB FILM

A nagy dobás (7.)

A szoba (4.)

A visszatérő (2.)

Kémek hídja (6.)

Mad Max – A harag útja (5.)

Mentőexpedíció (8.)

Spotlight (1.)

Brooklyn (3.)

 

Akinek nyernie kellene: Spotlight

Aki nyerni fog: Spotlight

Igen, tudom, hogy nagyobb esélye van A visszatérőnek, ugyanakkor ebben a kategóriában (számomra kellemes) meglepetésre számítok. Régóta nem volt olyan film annyira izgalmas és kegyetlen, ahol nem csinálnak mást, csak irodákban beszélgetnek és házakba kopogna be információért.

A Spotlight egyszerűen mindent képvisel, ami igazán jóvá tesz egy filmet. Remek színészi alakítások és karakterek, erős dialógusok, és ami talán a legfontosabb: napokkal később sem megy ki a fejedből, annyira erős élményt nyújt.

Azt sejtem, A visszatérő elviszi a rendezést és a technika díjakat, de az igazi nyertes a Spotlight lesz. (Ha nem is a számok, de a kategóriák értéke tekintetében mindenképp. A Brooklyn, a Mentőexpedíció és a Kémek hídja az esélytelenek nyugalmával később, a többiek viszont szerintem esélyesek.

 

Ez nem az a szezon, amikor már januárban megmondod a végeredményt, de pont ettől lesz izgalmas! Éjfélkor kezdődik nálam a LIVE, de az elemzések délután is folytatódnak!

Addig legalább van időtök pótolni az esetleges kimaradásokat.