Kritika: Őfelsége titkosszolgálatában (1969, On Her Majesty's Secret Service)

"A gond csak az, hogy Lazenby konkrétan nem kalibrálható át James Bond szerepére. Az öt film alatt, amiben Connery szerepelt, annyira magáévá tette a karaktert, hogy nem csoda, ha egy kisfiús kinézettel rendelkező modell nem tudja tovább öregbíteni a Bond nevet."

El kellett jönnie ennek a pillanatnak is, amikor szeretett titkosügynökünk első megformálóját, Sean Connery-t leváltja egy akkoriban babaarcú pojácának hitt modellből lett színész, nevezetesen George Lazenby. Szegényt annyira nem bírta a közönség, amit meg tudok érteni, hogy Connery rögtön vissza is tért, majd aztán végleg leváltották. (Egy nem hivatalos verzióban ugyan még visszatért, de arról inkább ne is beszéljünk.)

Meg tudom érteni, miért gyűlölték kimondhatatlan módon a filmet és a főszereplőt, egyrészt a befejezés miatt, másrészt pedig egyáltalán nem hasonlított a Connery által játszott alkotásokra. Olyan újszerű, korát meghazudtoló mozgóképet tett le Peter R. Hunt az asztalra, hogy az még a '80-as években is simán megállta volna a helyét, egy-két jelenetet kivéve.

Ugyanakkor a hangulata is sokkal másabb volt, mint elődjeinek, Bond feltűnően többet poénkodott, mint régebben, az egy maradandó jelenet volt például, amikor a 007-es a két kezelt lánynak ugyanazt a szöveget nyomta. Továbbá Hunt ügyesen mutatja be az utódot, több percig csak egy-egy testrészét, a kezét, a lábát, a szemét látjuk, majd lassanként megmutatja a teljes arcát.

Az újszerű érzés lehet amiatt is adódott, hogy szinte az összes jellemző megtalálható ebben a filmben, ami Bond-ra igaz, és a későbbiekben is fellelhető: rázva, nem keverve kéri az italát, és az első maradandó kaszinós jelenetet is az Őfelsége titkosszolgálatában láthatjuk.

A gond csak az, hogy Lazenby konkrétan nem kalibrálható át James Bond szerepére. Az öt film alatt, amiben Connery szerepelt, annyira magáévá tette a karaktert, hogy nem csoda, ha egy kisfiús kinézettel rendelkező modell nem tudja tovább öregbíteni a Bond nevet.

Viszont ha túllépünk azon, hogy Lazenby nem titkosügynök típus, egy nagyon jó szórakozás is kisülhet a filmből. A történet sok meglepetést tartalmaz, főleg a végén található egy nagy csavar, amely sokaknak kiszámítható lehet, de összességében teljesen rendben volt. Bond úr megismerkedik Tracy Darcy-val, miután megakadályozza, hogy a lány öngyilkos legyen, az apja pedig megkéri a karakán 007-est, hogy vegye el Darcy-t, mivel akkor jó kezekben lesz. Persze jó sok pénzért. Cserébe viszont információkat kell átadni Blofeldről, a legfőbb ellenségről, akinek természetesen megint sikerül nem keveset bekavarnia.

Telly Savalas szerintem az egyik legjobb főgonosz volt az évek során, remekül hozza az őrült Ernst Blofeldről, az bántott egy kicsit, hogy a film feléjéig igazából nem is tudjuk meg, ki is pontosan az a főgonosz, hisz a történet az első ötven percben leginkább csak Tracy-ről és annak apjáról szól.

Én Lazenby színészi alakítását sem tartottam annyira borzalmasnak, mint azt sokan leírták, de mint már előbb mondtam, képtelen volt felzárkózni az elődje után. Nem is annyira meglepő, hogy utána semmilyen nagyobb szerepet nem kapott.

Továbbá amiatt nem tartozik még a szokásos Bond filmek közé, hogy ugyan sok akciójelenet van benne, néhol jobb, néhol rosszabb, de tény, hogy kevesebb, mint az előzőekben, meglepő módon ehelyett viszont sok helyen szavakban próbálnak érvelni. Cserébe viszont lehet kevesebb a lövöldözés, de maradandóbb is: a személyes kedvencem, amikor Tracy-vel berontanak az autóverseny kellős közepére, és minden egyes kocsit kilöknek maguk mellől, de a síelős üldözés is korát meghazudtoló.

Az Őfelsége titkosszolgálatában tehát egy remek szombat esti szórakozás, igazi ízig-vérig menő Bond film, a 140 perces játékidő nagyon gyorsan eltelik, ez pedig viszonylag kárpótolja George Lazenby és a teljesen felejthető Bond lányok hibáit.

Értékelés: 10/8

 

 

Cím:  Őfelsége titkosszolgálatában
Rendező:  Peter R. Hunt
Forgatókönyvíró:  Richard Mailbaum
Zeneszerző:  John Barry
Operatőr:  Michael Reed
Vágó:  John Glen
Szereplők:  George Lazenby, Diana Rigg, Telly Savalas, Gabriele Ferzetti, Lois Maxwell, Bernard Lee, Desmond Llewelyn

 

 

Kritika: Kingsman - A titkos szolgálat (2015)

"Remek volt, hogy a Kingsman nem csak a James Bond filmeknek mutat be, hanem gyakorlatilag az összes klisés blockbusternek, amik valaha is készültek. (Kár, hogy néha már úgy érzed, a paródia átmegy valóságba, és tényleg ilyen klisés a film. Vagy nagyon jól csinálták, vagy nagyon rosszul.)

Colin Firth eddig nagyrészt piperkőc, aggastyán arisztokrataként ejtette ámulatba a nagyvilágot, lásd például Woody Allen legújabb filmjét, a Káprázatos holdvilágot, most azonban egy teljesen új oldalát mutatta meg: 180 fokos stílusváltása ezúttal nagyon betalált, persze ehhez egy pösze Samuel L. Jackson és Matthew Vaughn rendező is kellett.

Első fordulóban vessünk egy kitérőt Vaughn karrierjére. Direktorként, producerként, és forgatókönyvíróként is tevékenykedik, legtöbben a Kick-Ass filmekből ismerhetik, aminek első részét én nem kedveltem, másodikat pedig nem láttam, aztán megírta Bryan Singer X-Men filmjét, ami egy okés kategória, most pedig újra berobbant a kasszákhoz a Kingsman filmmel. Kiismerhetetlen fickó, legalábbis szerintem.

Kifejezetten tetszett, hogy az alkotás nem ment át tömény disznóságba, nem úgy, mint a Ha/Ver, mert az is egy jó alapkoncepció volt, de az iszonyat sok marhaság és altesti poénok teljesen elvették az élvezhetőségét.

Persze itt is akadnak úgynevezett "Vaughn féle poénforrások", ami leginkább a káromkodás, a csöcsök, és a seggek irányába ment, de ahhoz képest, hogy a Kick-Ass-ban másodperceként kaptad ezeket a bizarr vicceket, ez kész művészfilm.

A főszereplő srác Taron Egerton. Mármint Egerton. Nem ismered? Nyugi, szinte senki sem, mert ismeretlen a szakmában, de ő is rengeteget hozzáadott a filmhez, tipikus menőgyerek arca van, sokra viheti még a karrierjében.

Aztán itt van nekünk a már említett Samuel L. Jackson, aki viszont Colin Firth-szel ellentében a vagány pasi címkéből ment át a piperkőcre, hiszen két évtizede még a Ponyvaregényben osztotta az észt, pontosabban az igét, most pedig a pösze, kissé transzszexuális főgonoszt alakítja.

Az is remek volt, hogy a Kingsman nem csak a James Bond filmeknek mutat be, hanem gyakorlatilag az összes klisés blockbusternek, amik valaha is készültek. (Kár, hogy néha már úgy érzed, a paródia átmegy valóságba, és tényleg ilyen klisés a film. Vagy nagyon jól csinálták, vagy nagyon rosszul.)

A játékidő kicsit lehetett volna rövidebb, tudtommal nem Judd Apatow rendezte a filmet, és a filmvégi nagy zárójelenetből is vághattak volna le egy kicsit, mert vontatottnak éreztem, de ezektől ha átadod magad a tömény ultramenőségnek, könnyen eltekinthetsz.

Kissé szomorú vagyok, hogy a már rég lefutott Szürke Ötven Árnyalata még mindig többet hozott ezen a héten a mozikban, mint a Kingsman, ami persze mondanom sem kell, sokkal jobban érdemelné meg az első helyet. Ennek ellenére azonban így is szépen produkál a mozikban.

Bitang jó jelenetek sora váltja egymást, amik egyaránt okoznak meglepetést, szomorúságot és sírva röhögést is, a dialógusok is rendben voltak, és ami még külön tetszett, hogy nem vágtak minden másodpercben, sőt, néha több perces jeleneteket csináltak meg egy kamerával. Az eleje kicsit lassan indul, de a közepe és a vége minden hibáját kijavítja.

Egyszóval: menjetek el a moziba, mert tökéletes élményt csak ott nyújt, és dőljetek hátra, majd élvezzétek a filmet. Ennyi a recept, és garantáltan mosolyogva fogtok kijönni a teremből. (Akinek pedig nem tetszett, nézze meg még egyszer a Ben Hur-t.)

Értékelés: 10/8

Kingsman - A titkos szolgálat (2015)

Szereplők
Rendezte:
Forgatókönyv:
Zene:

akcióvígjáték

117 perc

 

James Bond: Teaser poszter!

Ha ma csak egy James Bond teaser posztert nézel meg, akkor ez legyen az!

Valamitől fogva az utóbbi időben még nagyobb James Bond fan lettem, így ez a teaser poszter nem is üthetett volna jobban szíven. Csak egy dolgot árulok el: a Sam Mendes rendezte új JB film, (nem Justin Bieber-re gondolok), a Spectre-ről is fog szólni.

Mikor lesz mááár premier?

Kritika: Dr. No (1962)

"Egyáltalán nem egy mesterműről van szó, főleg mai szemmel nézve rengeteg helyen bele lehetne kötni, de a néző szó szerint hagyja a francba az egészet, és átadja magát a hangulatnak, valamint a bitang jó párbeszédeknek. (Már ekkor is rázva, nem keverve kérte Bond az italát.)"

James Bond. Egy filmcsalád, mely ugyanolyan szórakoztatást nyújtott nagypapáinknak és nagymamáinknak a '70-es években, mint nekünk, azon különbséggel, hogy a két korszak között kb. 40 év eltelt. Nekik a Csak kétszer élsz, nekünk a Casno Royale, vagy a Skyfall.

James Bond tehát egy időtálló, vagány, energikus, jó szövegekkel megspékelt akcióthriller, de senki nem lehet olyan profi, hogy több mint 20 filmen keresztül csak pozitívumokat tudjunk mondani, ezért néha bekacsingatott egy-két félresikerült alkotás, gondolok itt a Quantum csendjére, elsősorban, amit én kifejezetten rühellek, de nem mondom, megvan a maga hangulata.

Úgy gondoltam, kezdjünk mindent az elejéről, ami azt jelenti, visszarepülünk több mint 50 évet az időbe, tehát a következő filmünk, amit jól kivesézünk, az a Dr. No.

Úgy emlékeztem, régebben többször is láttam már a filmet, de sok jelenetére nem emlékeztem, ezért tettem vele még egy próbát. Azért mondom így, mert akkoriban nem jött be túlságosan.

Most is arra számítottam, hogy halálra unom magam, hiszen lehet, hogy akkoriban ez izgalmasnak számított, de az idő vasfoga mindenen és mindenkin áthatol, de kellemesen kellett csalódnom. Olyannyira, hogy már le is töltöttem a második részt.

De ne szaladjunk ennyire előre.

Az Ian Fleming novellájából készült film főhősét, James Bondot Jamaicába küldik, hogy nyomozzon John Strangways és titkárnője halála után, mivel a férfi a brit titkosszolgálat fontos ügynöke volt. A film hatalmas siker volt akkoriban, a mindössze egymillió dollárból készült Dr. No az 59-szeresét hozta vissza, ami hatalmas arány, főleg úgy, hogy ez mégiscsak a kezdet volt, és akkor még semmi garancia nem volt arra, hogy jó lesz a film.

Még Sean Connery sem.

Bond és társai eljutnak a titokzatos Crab Key szigetre, ahol börtönbe zárják, de megszökik, és megpróbálja megakadályozni Honey Ryder-rel, az első Bond lánnyal az akciót. A film egyik hibája, hogy Dr. No karaktere egyáltalán nem kidolgozott, és kaphatott volna nagyobb teret is.

Kissé naiv, ámde aranyos, szórakoztató film, szinte megalapozta a további James Bond filmek sorsát, Terence Young jól megérezte Fleming regényének hangulatát, Bond karakterét és vagányságát, stb..

Egyáltalán nem egy mesterműről van szó, főleg mai szemmel nézve rengeteg helyen bele lehetne kötni, de a néző szó szerint hagyja a francba az egészet, és átadja magát a hangulatnak, valamint a bitang jó párbeszédeknek. (Már ekkor is rázva, nem keverve kérte Bond az italát.)

Sean Connery és Ursula Andress, a két, akkor még ismeretlen főszereplő remekül alakítják a szerepeket, Connery-ben megvan az a fajta laza hanyagság, ami miatt nők ezrei képesek csak ezért elsétálni a moziba, megvenni a jegyet, és beülni rá, amit az MGM 100%-osan ki is használt.

Értékelés:

10/7