"Ethan Hawke kocsija nyolcvan percnyi száguldozás után úgy néz ki, mintha a való életben neki ment volna egy kukának."

A Getaway, magyar címén a Versenyfutás az idővel pont olyan, mint a végefőcíme, amikor a drámainak gondolt és akciódús zárójelenet után a rendező és a többi stábtag neve már a borzasztóan kellemesen csengő Jingle Bells című karácsonyi számra indul meg: komolytalan, idegesítő, magát amúgy roppant okosnak és fordulatosnak gondolt összecsapott fércmunka, amit még maga Selena Gomez is letagadna a filmográfiájából, ami, csak hogy még jobban kihangsúlyozzam, nagyon nagy szó.

Számomra felfoghatatlan, hogy egy olyan jó és népszerű színész, mint Ethan Hawke, hogyan fogadhatott el egy ilyen szánalomra méltó filmet. Hawke amúgy még azok közé tartozik, akik általában meg szokták válogatni a szerepeiket és csak néha-néha, alkalomadtán csúsznak be neki pont olyan alkotások, mint a Getaway.

A cselekmény.. várjunk. Cselekménynek még csak kicsit sem tudnám nevezni kilencven percnyi folyamatos száguldást és akciózást. Vannak, akik jól csinálják, Mad Max 4, de ehhez azért nem csak pénz, de tehetséges kaszkadőrök, kivitelezők is kellenek. Az a néhány dolog, ami mostani filmünkből teljesen hiányzik.

Na, de ha amúgy dióhéjban annyi a sztori, hogy Brent Magna egy kocsiban ül egy szerencsétlenül járt fiatal lánnyal, és együtt próbálják az utasításokat végrehajtva visszaszerezni a férfi elrabolt feleségét.

A durva az, hogy gyakorlatilag semmit nem tudunk meg és nem hinném, hogy azért, mert a rendező, esetleg a forgatókönyvíró úgy gondolta volna, hogy milyen különös érzést, hangulatot adna a filmnek, ha a néző azt se tudja, hogy hívják az egyik főszereplőt és mi a gonosz célja.

Mert biza azt se tudjuk meg. Mégis hogy van képük egyáltalán leforgatni vagy mozikba küldeni egy olyan alkotást, amiben nincsenek célok: oké, kell a feleség, azt tudjuk, de a főgonosznak, akit sok helyen “The Voice” nevű karakternek titulálnak, egyetlen olyan indoka sincsen, ami miatt ezt kellene csinálni Magnával, aki korábban kiváló autóversenyző volt.

A befejezés kifejezetten sírva röhögős érzéseket táplált bennem, ugyanis a magyarázat az volt az egész napos herce-hurca és a néző IQ-jának folyamatos rombolása után, hogy az emberrabló igazából Magna egyik nagy rajongója és csak arra akarta felhívni a figyelmet, hogy öregkora (bocs Ethan) ellenére is van még benne potenciál.

Persze az utolsó képkockákon még látjuk, hogy kapott egy zsíros utalást egy halomnyi pénzzel, de hogy honnan és miért, az nekem borzasztóan homályos. Talán a bankrablásos fiaskónál? Vagy annál a fiaskónál? Vagy ennél a fiaskónál? Igen, jobb szót nem tudok a filmben feltűnő jelenetekre.

Nem érted, vajon Selena Gomez hogy kerülhetett ebbe a filmbe? Könnyű a magyarázat. A két főszereplő marketinges megvizsgálását követően te is sokkal okosabb leszel:

Selena Gomez:

Ez a név szerintem mindent elmond magáról. Courtney Solomon, a film rendezője szerintem már magában röhögött és számolta a nem létező dollárjait, amikor a casting során kiválasztották a hölgyeményt, hisz számításai szerint a rajongói, magyarul minden harmadik tinilány a Getawayért fog szaladni a moziba Szerencsére, ha nem is olyan jó a zenei ízlésük, a többséget azért nem lehetett átverni: persze a plakát alapján szerintem már rögtön tudták, hogy ez bizony nem egy koncertfilm és Selena itt csak másodhegedűs. Amúgy Selenának a 2%-os értékelést sikerült megkoronáznia a Behaving Badly-vel egy nullával. Csodálatos.

Ethan Hawke:

Na, itt valószínűleg a jóízlésű emberekben bíztak. Hawke és Gomez igazából mindketten nagy húzónévnek számítanak a maguk kategóriájában, korosztályában, csak nagyon úgy tűnik, Selena korosztályát Hawke, Hawke korosztályát Selena tántorította el a megnézéstől.

 

Bárhogy is nézem tehát, a Getaway már az elején halálra volt ítélve. Mindannyian ismerjük az akciófilmek megmentőjét, magát az akciót! Ha nincs értelem az alkotásodban, pakold tele minőségi harci jelenetekkel legyen az a földön, vízen, vagy levegőben. Solomon tökéletesen tudta, hogy a Getawayt csak széttört rendőrautókkal és száguldozó sportkocsikkal lehet kicsit is maradandóvá tenni. De még így sem sikerült.

Nagyon ritkán látok ennyire elcseszett akciójeleneteket. Az egész abból áll, hogy a hülye zsaruk mindennek neki mennek, aminek csak neki lehet és a rég leszerelt autóversenyző a kisujjából kirázza az útvonalakat és még a legvégén is áll az autó: mi az, hogy! Nyolcvan percnyi száguldozás után úgy néz ki a kocsija, mintha a való életben neki ment volna egy kukának.

Minden percben kapunk legalább kettő olyan beállítást, amit már láttunk ezelőtt egy csomószor. Így akármennyire is érződik néha, hogy ebben a néhány percben nem kis munka lehetett, tönkreteszi az egészet az operatőri stáb, akik létfontosságúnak ítélték, hogy a kamerát rángatni kell úgy igazán, Transformers módra.

Összefoglalva a Getaway egy unalmas, dilettáns emberektől készített B-film, amiben nem hogy kémia nincs a két főszereplő között, de még azt sem hiszed el, hogy valóban egymáshoz beszélnek. Megértem, hogy Selena elvállalta, hisz film és neki minden egyes sok pénzzel járó szakmát ki kell próbálni, de Ethan Hawke szereplését a mai napig nem értem. Courtney Solomon, aki többek között a Cake producere volt, hő önmagához és a sokadik vállalhatatlan filmhez adja a nevét. Soha. Ne. Nézd. Meg!

Értékelés: 10/3

Reznor111 vagyok, a Filmmániás szerzője. Ha érdekelnek a filmek és a kritikák, kérlek olvasd, valamint oszd meg ismerőseiddel a posztjaimat, ha pedig véleményed van az írásokkal kapcsolatban, vagy csak egyszerűen melegebb éghajlatra szeretnél küldeni, komment formájában teheted meg. Ha privát kérdésed van, a fent látható email címen írhatsz nekem.

 

 

Megosztás a facebookon

"Látszott, hogy az Időhurok készítői az év legcsavarosabb filmjét akarták elkészíteni, melyről még egy évvel később is beszélnek az emberek, ami részben lehetséges, részben viszont sok jelenet egy nagy kérdőjelként marad meg."

Kevés színész létezik a világon, akire szinte minden szerepet rá lehet osztani, mert tökéletesen hozza a legkülönfélébb karaktereket is. Ezen kevesek közé tartozik Ethan Hawke, akit, be kell vallanom, az elején nem kedveltem, de aztán egyre és egyre szimpatikusabb lett, míg egy nap arra döbbentem, hogy a kedvenceim egyike. Bizonyított már a Mielőtt... trilógiában, a Holt költők társaságában, vagy akár a tavaly megjelent Sráckorban is.

Édesapának, titkos ügynöknek, vagy naiv kisembernek is ugyanúgy megfelelő a vásznon, talán csak űrhajósként nem láthattuk még, de nem kétlem, hogy annak is remek lenne. A Spierig fivérek, akik a Predestination-t is jegyzik, nem túl jártasok a szakmában, eddig csak két, jelentéktelenebb darab található a filmográfiájukban, szóval az első igazi áttörésnek tekinthetjük a filmet.

Hawke legutóbbi filmje, az Időhurok első negyven perce olyan dinamikusan és érdekfeszítően indult, hogy azt hittem, a 2014-es év egyik legjobb alkotását nézem. Kiváló dialógusok, kirobbanó első jelenet, még kirobbanóbb operatőri munka: egyszóval minden a helyén volt.

Hawke karakterének 180 fokos megfordulása után azonban teljesen más irányt vett a történet, rossz értelemben. Úgy vettem észre, maga az alkotás is belezavarodott a történetmesélésébe, így adódik a kérdés: hogy értsünk meg egy filmet, ha saját maga se tudja, merre menjen?

Látszott, hogy az Időhurok készítői az év legcsavarosabb filmjét akarták elkészíteni, melyről még egy évvel később is beszélnek az emberek, ami részben lehetséges, részben viszont sok jelenet egy nagy kérdőjelként marad meg. (És ez nem az a fajta kérdőjel, amit David Llynch is előszeretettel használ.)

Viszont kifejezetten tetszett, hogy az Időhurok egy thriller, mégis sokkal inkább szavakkal, sem mint vérben tocsogó jelenetekkel próbált tanúbizonyságot tenni a műfaját illetően. Tény, hogy nagyon különc film, egyáltalán nem nevezhető szokványosnak, már csak a lendületessége és a furcsa időbeli ugrásai miatt is.

A Predestination Robert A. Heinlen könyvén alapul, aki a teljesség igénye nélkül a Csillagközi invázió, vagy az Őrjárat a világűrben írója is. A történet egy időügynökről szól, aki különböző küldetéseket hajt végre egy időgép segítségével, egészen addig, amíg el nem jut utolsó megbízásáig, ahol a saját fiatalkori önmagát kell a cégébe szerveznie, eközben pedig egy őrült gyilkosra is vadászik, akit még sosem sikerült elkapnia, és sorra gyilkolja le az embereket.

Az Időhurok simán lehetett volna 2014 egyik legjobb thriller-e, ehelyett elbagatellizálta a lezárást, emiatt pedig csak egy egyszer nézős, átlagos alkotást kapunk, amiben ott van, és ott is volt a potenciál, amit viszont csak részben használt ki.

Enne ellenére viszont mindenképp tegyél vele egy próbát, mert, bár maradandó alkotásnak egyáltalán nem nevezhető, üde színfoltja a thrillereknek, Ethan Hawke pedig remekül hozza a kettős életet élő férfi szerepét.

Értékelés: 10/7

 

 

Megosztás a facebookon

"Azon kevés filmek közé tartozik a Purge, amelynek mérföldekkel jobb a második része, mint az első. A tavalyit volt szerencsém moziban megtekinteni, és arra lehetett mondani, hogy egy jól elkészített horrorfilm, ez azonban még thriller-nek is éppen hogy mondható."

A bűn éjszakája talán az egyik legjobb példa rá, hogy lehet egy baromi érdekes sztorijú filmet jól elrontani a rendezői tapasztalatlansággal. Mert az elejétől a végéig látszott, hogy James DeMonaco egyszerűen nem tudta, merre menjen a történet szempontjából, sőt, kifejezetten a rendezés hibájának tudható be, hogy nem merte tágabb környezetre engedni a helyszínt: egész végig egy házban történt a cselekmény, viszont érdekes lett volna az utcára is "kimenni", mert attól feszültebb lett volna a hangulat. (Aztán a második részben, egy évvel később ez meg is történt.)

Továbbá azon kevés filmek közé tartozik a Purge, amelynek mérföldekkel jobb a második része, mint az első. A tavalyit volt szerencsém moziban megtekinteni, és arra lehetett mondani, hogy egy jól elkészített horrorfilm, ez azonban még thriller-nek is éppen hogy mondható.

Most attól kellett volna félnünk 2013-ban, hogy a gonoszok nagy része idegesítő, mint sem rémisztő műarcot hordanak? Köszi, de nem...

Fontos megemlíteni azon kívül, hogy önmagában a történet érdekfeszítő, rengeteg kisebb hibája van. Egy példa: a főszereplő család remekül él, pénzügyi gondjak nincsenek, akkor nem értem, a Megtisztulás előtt miért nem utazhatnak el repülővel egy másik országba? Mert ha jól vettem ki, ez az egész öldöklés csak az USA-ra érvényes.

Dióhéjban csak annyit a sztoriról, hogy minden évben egy nap, 12 óráig szabad bármilyen bűncselekményt elkövetni, a gyilkosságot is. Valaki a fegyvereit gyártja a megtisztulás napjára, hogy kiadja magából a felgyülemlett erőszakot, más inkább a biztonságot közel sem jelentő házában próbálja átvészelni ezt a fél napot.

Ami jókedvre derített, hogy a legfiatalabb gyerek, aki egyébként szabadidejébe értelmes és távirányítással működő robotot gyárt, hogy lehet annyira felelőtlen, hogy kinyitja a kaput egy idegennek? A filmben azzal próbálják magyarázni, hogy még gyerek, de aki ilyen ketyerét gyárt, azt már inkább tinédzsernek nevezzük.

Az egyszerű kisvárosi üzletember, akit Ethan Hawke alakít, átváltozik a családját védő oroszlánná, aki egyes jelenetekben jobban nyomja a verekedést/öldöklést, mint Stallone fénykorában, így a hitelességnek is jócskán odavan.

Az viszont kétségtelen, hogy a filmnek van egy nagyon erős feszültsége, amit már az első percekben, közvetlenül azután érzel, hogy megtudod, miért is zárkózik be mindenki a házába. Ez a feszültség viszont az utolsó jelenetekben már teljesen elszáll, helyette viszont valami furcsa érzést vált ki belőled, és csak az lebeg a szemed előtt, "milyen jó filmet lehetett volna ebből kihozni, ha nem megy át a nevetségesség határán..."

Mert amikor már a saját szomszédjai akarnak megtisztulni, arra nincs jobb szó, mint a nevetségesség. Annyi klisét kapsz a film háromnegyedétől kezdve, hogy számolni sem tudod, végeredményben pedig egy teljesen felejthető thriller-t fogsz kapni, amit véleményem szerint csak a marketing miatt neveznek horrornak.

Egyedül, ami kissé boldogíthat, hogy a második rész legalább nem vesz teljesen hülyének...

Értékelés: 10/5

 

 

Megosztás a facebookon

"A Boyhood nem szól másról, mint a felnövésről, és az azzal járó boldogsággal, szomorúsággal, növéssel, cikizéssel, bulizással, ivással.. Ez a nagybetűs élet, amit élvezni kell, egészen addig, amíg csak lehetőség van rá."

Richard Linklater sosem arról volt híres, hogy nagynevű filmstúdióknak rendezett blockbustereket. De nincs is ezzel baj. Az ő szakterülete a kis költségvetésű romantikus és kamara dráma, most éppen a Mielőtt.. trilógiára gondolok, de a filmográfiájában nagy számmal megtalálhatóak, kevésbé ismert, de annál jobb alkotások. És ennek a fazonnak, akinek a kezébe egy filmre húsz millió dollárnál többet nem adtak, ez az ember 12 évig forgatott egyetlen egy filmet, ami ebben az évben lett kész, és került a mozikba.

Amikor néhány nappal ezelőtt megírtam, hogy ebben az évben melyek voltak a legjobb filmek, nem számoltam azzal, hogy én még bizony meg akarom nézni a Sráckort. Láttam a magyar és a külföldi kritikákat, az emberek áradoztak róla, igazi masterpiece-nek nevezték, és egyébként is érdekelt a film, úgyhogy leültem, megnéztem, és sírtam.

Mit is akar bemutatni ez a mozi? Az idő múlását. Hogy lesz egy gyerekből érett, gimnazista férfi. De nem csak egy egyszerű coming of age filmmel állunk szemben. Ez annál sokkal több. Amikor elmegyünk egymás mellett az utcán, a zebrán, a bevásárlóközpontban, teljesen mindegy, hogy hol, el kéne gondolkodni, hogy minden embernek egy saját életútja van, és a Boyhood akár a mi életünkről is szólhatna.

Linklater-nek volt bátorsága, leforgatta, megcsinálta, és végül világszenzáció lett belőle. A film nem szól másról, mint egy kisgyerekről, Masonről, aki átmegy azokon a mérföldköveken, amik velünk is ugyanúgy megtörténnek: első szerelmi kapcsolat, alkoholista nevelőapa, iskolai problémák..

Linklater iszonyú fájdalmasan mutatja be az idő múlását, olyannyira, hogy miután megnézzük ezt a filmet, alaposan átgondoljuk az életünket: ezt így kellett volna csinálni? Jó döntést hoztunk? Hibáztam az életem során?

A Boyhood nem szól másról, mint a felnövésről, és az azzal járó boldogsággal, szomorúsággal, növéssel, cikizéssel, bulizással, ivással.. Ez a nagybetűs élet, amit élvezni kell, egészen addig, amíg csak lehetőség van rá.

A 170 percben rengeteget tanulunk az életről. A Sráckort egyszerűen nem lehet filmnek nevezni, mert tényleg olyan, mintha rólad mintázták volna Mason karakterét, attól függetlenül, hogy mondjuk neked nem volt alkoholista nevelőapád. A Sráckor rólad szól, róla szól, rólunk szól. Az egész világról!

Ellar Coltrane remekül játszik a filmben, attól eltekintve, hogy teljesen amatőr, és előtte semmilyen színészi pályafutása nem volt. Oké, mi is lehetett volna, hisz hatévesen kezdték el a forgatásokat..

Az alatt a 12 év alatt bármilyen dolog történhetett volna, ami miatt a film nem készül el, de most mégis itt van, csak rád vár, úgy hogy szaladj, és nézd meg a moziban.

Értékelés: 10/10

Megosztás a facebookon