Oscar 2015: jelölések, szerintük és szerintem

"Az Akadémia néhány héttel ezelőtt hirdette ki a 2015-ös Oscar jelöltjeit, ami ugyan nem okozott nagy meglepetést, annál inkább csalódásokban gazdag lett. Hogy pontosan melyik jelölések és nem jelölések miatt szomorkodtam, alább kiderül!"

Oscar jelöltek, szerintük és szerintem

Van egy nap, amikor a sztárvilág nagyjai összeülnek, hogy vihogjanak, hogy cikizzenek, hogy szelfizzenek, hogy pizzát rendeljenek, na és persze nem utolsó sorban, hogy díjakat osztogassanak. Nem hiába több mint fél évszázada az év legpompásabb és leggiccsesebb díjátadója lett az Oscar-díj, amit ugyan az elmúlt években sokan kritizáltak, számomra az év egyik legfontosabb napja. Felfoghatatlan, hogy egy-egy kis szobrocska mennyire fel tudja pumpálni a filmek promócióját, konkrétan többet ér, mint egy év vetítés a Times Square-en.

Az Akadémia néhány héttel ezelőtt hirdette ki a 2015-ös Oscar jelöltjeit, ami ugyan nem okozott nagy meglepetést, annál inkább csalódásokban gazdag lett. Hogy pontosan melyik jelölések és nem jelölések miatt szomorkodtam, alább kiderül!


LEGJOBB FILM

Amerikai mesterlövész
Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje)
A Grand Budapest Hotel
Kódjátszma
A mindenség elmélete
Selma
Sráckor
Whiplash

Meglepő: Nem mondanám, hogy meglepett volna, de kérdőjel volt, hogy Clint Eastwood új háborús akciófilmje bekerül e a Legjobb film kategóriába, hát bekerült. A többiekre száz százalékosan számítani lehetett.

A nyertes: A kérdés csak az, hogy a Sráckor, a Grand Budapest Hotel, vagy a Birdman, de érzésem szerint a Boyhood fog diadalmaskodni, minden többi meglepetésnek számítana.


Aki biztos nem: A Selmát ugyan sajnos még nem láttam, ezért nem akarom se dicsérni, se kritizálni, de tény, hogy nem kapott akkora hírverést, mint társai, és témája ellenére szerintem mellőzni fogja az Akadémia.


LEGJOBB FÉRFI FŐSZEREPLŐ

Steve Carell (Foxcatcher)
Bradley Cooper (Amerikai mesterlövész)
Benedict Cumberbatch (Kódjátszma)
Michael Keaton (Birdman avagy A mellőzés meglepő ereje)
Eddie Redmayne (A mindenség elmélete)


Meglepő: Bradley Cooper. Oké, hogy tényleg jó volt az Amerikai mesterlövészben, azonban kissé eltörpül társai mellett, és ezt egyáltalán nem bántásból mondom, de igazából bármilyen alakítást hozhatott volna, Michael Keaton-tól senki nem fogja tudni elvenni a díjat.

A nyertes: És ezzel el is árultam magam. Az egyik legbiztosabb kategóriának tartom ezt, mind a hat hímnemű kitett magáért, de Michael Keaton olyat mutatott a Birdman-ben, hogy azt jó pár évig meg fogják emlegetni. Nem kérdés.

Aki biztos nem: Nyugi, nem az "Égessük le Bradley Cooper-t" című műsorba tévedtél, de megint ismételnem kell magamat, ezért rá teszem a voksom. Hogy miért, azt előbb kifejtettem. De egyébként hatalmas respect Cooper-nek, hiszen zsinórban harmadjára sikerül neki begyűjteni a legjobb férfi főszereplő díját, 2013-ban a Napos oldalban, '14-ben az Amerikai botrányban, most pedig az Amerikai mesterlövészben. Ez eddig csak egy embernek sikerült.

LEGJOBB NŐI FŐSZEREPLŐ

Marion Cotillard (Két nap, egy éjszaka)
Felicity Jones (A mindenség elmélete)
Julianne Moore (Still Alice)
Rosamund Pike (Holtodiglan)
Reese Witherspoon (Vadon)

Meglepő: Reese Witherspoon és a Vadon című film úgy volt mellőzve ebben az évben, ahogy a nagykönyvben meg van írva. A kritikusok agyondicsérték, ennek ellenére meglepőnek tartom, hogy ebben az igazán erős kategóriában sikerült beférnie. Mindenesetre örülök neki.

A nyertes: Ritka, de két csodás hölgy között nem tudok dönteni. Amikor augusztus környékén láttam a Holtodiglant, kijelentettem, hogy Rosamund Pike-nak kötelező megkapni a szobrocskát, különben én magam megyek be a bizottsághoz, ami egy kicsit elhamarkodott döntés volt Julianne Moore, és a Still Alice megnézése előtt. Mindketten remekek voltak, szerintem Moore nyeri meg, de Pike-nak drukkolok. A Gone Girl mellőzéséről pedig majd máskor... Ha nem lenne ilyen erős ez a mezőny, Felicity Jones is komoly esélyekkel indulna, de így sajnos a két említett hölgyé lesz ez a kategória.

Aki biztos nem: Witherspoon-t kicsit túlértékelt színésznőnek tartom, és sok-sok évnyi tapasztalattal és egy Oscar szobrocskával a háta mögött szinte biztos, hogy nem ő lesz a kategória nyertese.

LEGJOBB FÉRFI MELLÉKSZEREPLŐ

Robert Duvall (A bíró)
Ethan Hawke (Sráckor)
Edward Norton (Birdman avagy A mellőzés meglepő ereje)
Mark Ruffalo (Foxcatcher)
J.K. Simmons (Whiplash)

Meglepő: Szintén azt kell mondanom, hogy egy nagyon kiszámíthatatlan kategória körvonalazódott ki, egyedüli, ami meglepett, hogy A Bíró című filmért a legendás Robert Duvall-t is jelölték, amit a kritikusok ugyan nem magasztaltak túlságosan, lehetséges, hogy az öreg második Oscar-díját is begyűjti az 1983-as Az Úr kegyelméből után.

A nyertes: Kétségtelen, hogy a díj legnagyobb esélyese a "vipleses" J.K. Simmons, egyszerűen letaglózó volt az alakítása Miles Teller mellett, de ne feledkezzünk meg Edward Norton-ról sem, aki Michael Keaton-nal együtt szintén hatalmasat mutatott. A nyertes e két úriember között fog eldőlni, szerintem.

Aki biztos nem: Annak ellenére, hogy a Sráckort tényleg az év legjobb filmjének tartom, Ethan Hawke alakítását egész évben mellőzték, pedig szívvel-lélekkel játszott a vásznon, öröm volt nézni, de míg Simmons-t és Norton-t, vagy esetleg Ruffalo-t az égig magasztalták, Hawke alakításáról teljesen elfeledkeztek. Utána nézve kicsit a nominációinak, eddig csak jelöléseket gyűjtött, de egyiket sem nyerte meg. Duwall-ról annyit sem beszéltek, szóval ők ketten biztosan nem veszik kezükbe a szobrot.

LEGJOBB NŐI MELLÉKSZEREPLŐ

Patricia Arquette (Sráckor)

Laura Dern (Vadon)

Keira Knightley (Kódjátszma)

Emma Stone (Birdman avagy A mellőzés meglepő ereje)

Meryl Streep (Vadregény)

Meglepő: Kettő olyan hölgy is van, akit sejteni lehetett, de biztosra venni nem: ez Meryl Streep, akit már sokadjára jelölt az Akadémia, és ebből háromszor nyert is, a másik pedig Laura Dern, a Vadonból.

A nyertes: Erre a kategóriára azonban már nem lehet a kiszámíthatatlan jelzőt adni. A filmes sajtó tele volt Patricia Arquette dicsérésével, hozzáteszem, teljesen jogosan, és attól függetlenül, hogy Emma Stone is remekül játszott a Birdman-ben, Arquette-től senki nem tudja elvenni a díjat. Keira Knightley pedig még mellékszereplőként is rendkívül kevés szerepet kapott a Kódjátszmában, nagyon látszott, hogy ez a történet igazából csak Alan Turing-ról és az Ő Enigmájáról szól.

Aki biztos nem: Mondhatni, hogy Arquette kivételével mindenki baromi nagy meglepetésnek számítana, és nagyon remélem, az Akadémia nem pont ennél a kategóriánál gondolja azt, hogy meg kéne lepni a nagyközönséget. De viccet félre téve aki tényleg nem jöhet szóba, az Laura Dern.

LEGJOBB RENDEZŐ

Alejandro González Inárritu (Birdman avagy A mellőzés meglepő ereje)
Richard Linklater (Sráckor)
Bennett Miller (Foxcatcher)
Wes Anderson (A Grand Budapest Hotel)
Morten Tyldum (Kódjátszma)

Meglepő: A Kódjátszma egy jó film, de tény, hogy Morten Tyldum neve eltörpül a többiek mellett, de ha már itt tartunk, a Mindenség elmélete rendezője jobban megérdemelte volna a jelölést.

A nyertes: Az egyik kedvenc kategóriámhoz érkeztünk, amiben nagyon nehéz lesz dönteni. A Birdman-t nem tartom klasszikusnak, többet vártam tőle, de tény, hogy rendezésben nagyon erős, Innáritu első vígjáték próbálkozása képileg és dramaturgiailag is rendkívüli, továbbá Linklater egy olyan világot alkotott meg a Sráckorral, amit nagyon nehéz űberelni, Bennett Miller újra a lelkileg megviselő, igaz történet alapján készült drámákhoz nyúlt, ami szokásosan jól sikerült, Wes Anderson szintén csodás volt, Morten Tyldum-ról pedig információ hiányában nem sok mindent tudok mondani, a Kódjátszmát látván azonban igen tehetséges karrier elé néz. A nyertes azonban szerintem mindent összevetve Richard Linklater lesz, a Boyhood rendezője.

Aki biztos nem: Lásd: Meglepő kategória.

LEGJOBB EREDETI FORGATÓKÖNYV

Birdman avagy A mellőzés meglepő ereje (Alejandro González Inárritu, Nicolás Giacobone, Alexander Dinelaris, Armando Bo)
Éjjeli féreg (Dan Gilroy)
Foxcatcher (E. Max Frye, Dan Futterman)
A Grand Budapest Hotel (Wes Anderson, Hugo Guinness)
Sráckor (Richard Linklater)

Meglepő: Talán az egyetlen kategória, ahol nem értem a Sráckor jelölését. Semmi nagy dolog nincs a forgatókönyvben, a párbeszédek kicsit olyanok, mint az élet: néhol unalmas, néhol vontatott. Bocsi, nem értem.

A nyertes: Újra nagy gondban vagyok. Az alakítások mellett a Birdman legnagyobb erőssége a forgatókönyv, briliáns a szkript és a beszólások, de itt van ám nekünk még egy csúnyán mellőzött Éjjeli féreg is, amiről szintén azt lehet elmondani, mint a Birdman-ről. A végső nyertes szerintem a madárember lesz, már csak azért is, ha már az Akadémia ízlésének nem tett eleget a Nightcrawler.

Aki biztos nem: A Foxcatcher és a Sráckor nyerését szinte lehetetlennek tartom.

 
LEGJOBB ADAPTÁLT FORGATÓKÖNYV

Amerikai mesterlövész (Jason Hall)
Beépített hiba (Paul Thomas Anderson)
Kódjátszma (Graham Moore)
A mindenség elmélete (Anthony McCarten)
Whiplash (Damien Chazelle)

Meglepő: Paul Thomas Anderson legújabb filmjét, a Beépített hibát úgy mellőzték a fejesek, ahogy csak lehetett, tudtommal ez az egyetlen kategória, amiben jelölt. Egyúttal a legesélytelenebb is.

A nyertes: A Whiplash-nek nagyon erős forgatókönyve van, továbbá az Amerikai mesterlövésznek is nagy nyerési esélyei vannak, az összes többi meglepetés lenne.

Aki biztos nem: A már említett Beépített hiba.

LEGJOBB IDEGEN NYELVŰ FILM

Eszeveszett mesék (Argentína)
Ida (Lengyelország)
Leviatán (Oroszország)
Mandarinok (Észtország)
Timbuktu (Mauritánia)

Meglepő: A Mandarinokról és a Timbukturól nem sokat lehetett hallani, az összes többit nagyon dicsérték a kritikusok.

A nyertes: Akármennyire is azt hittem, hogy az Ida fogja megnyerni a díjat, egyre inkább azt érzem, hogy a Golden Globe nyerés után a Leviatán fog győzedelmeskedni. Az Eszeveszett mesék jó, de nem annyira, mint az előbb említett kettő alkotás.

Aki biztos nem: Az utolsó kettő filmről szinte semmit sem tudok.

LEGJOBB ANIMÁCIÓS FILM

Doboztrollok
Hős6os
Így neveld a sárkányodat 2
Song of the Sea
The Tale of the Princess Kaguya

A Lego-kaland mellőzése miatt innentől kezdve számomra ez a kategória nem létezik.

LEGJOBB FÉNYKÉPEZÉS

Birdman avagy A mellőzés meglepő ereje (Emmanuel Lubezki)
A Grand Budapest Hotel (Robert D. Yeoman)
Ida (Ryszard Lenczewski, Lukasz Zal)
Mr. Turner (Dick Pope)
Rendíthetetlen (Roger Deakins)

Meglepő: Az Ida, amit nem tudok felfogni. S hogy miért? Nézzétek meg.

A nyertes: Mindenemet feltenném Emmanuel Lubezki nyerésére. Bármennyire is jó például a Grand Budapest Hotel fényképezése, a Birdman nyomába semmi sem érhet.

Aki biztos nem: Mr. Turner. Mit keres ez itt?

Ezek lettek volna tehát az én jelöltjeim, igen, kicsit foghíjasak, és biztos van egy-kettő furcsaság benne számodra, de ennek kiküszöbölése érdekében kommentben írd meg te is, számodra kik voltak az év legjobbjai.
És hogy ki nyeri meg a Legjobb film kategóriát? A Boyhood, a sok érzelme miatt? A Birdman, a színészek és az operatőri munka miatt? Vagy netán az Akadémia ebben az évben meglep minket, mondjuk egy Amerikai mesterlövésszel?
Feleslegesek a kérdések, február 22.-én minden kiderül.

 

James Bond: Teaser poszter!

Ha ma csak egy James Bond teaser posztert nézel meg, akkor ez legyen az!

Valamitől fogva az utóbbi időben még nagyobb James Bond fan lettem, így ez a teaser poszter nem is üthetett volna jobban szíven. Csak egy dolgot árulok el: a Sam Mendes rendezte új JB film, (nem Justin Bieber-re gondolok), a Spectre-ről is fog szólni.

Mikor lesz mááár premier?