Kritika: Időhurok (Predestination, 2014)

"Látszott, hogy az Időhurok készítői az év legcsavarosabb filmjét akarták elkészíteni, melyről még egy évvel később is beszélnek az emberek, ami részben lehetséges, részben viszont sok jelenet egy nagy kérdőjelként marad meg."

Kevés színész létezik a világon, akire szinte minden szerepet rá lehet osztani, mert tökéletesen hozza a legkülönfélébb karaktereket is. Ezen kevesek közé tartozik Ethan Hawke, akit, be kell vallanom, az elején nem kedveltem, de aztán egyre és egyre szimpatikusabb lett, míg egy nap arra döbbentem, hogy a kedvenceim egyike. Bizonyított már a Mielőtt... trilógiában, a Holt költők társaságában, vagy akár a tavaly megjelent Sráckorban is.

Édesapának, titkos ügynöknek, vagy naiv kisembernek is ugyanúgy megfelelő a vásznon, talán csak űrhajósként nem láthattuk még, de nem kétlem, hogy annak is remek lenne. A Spierig fivérek, akik a Predestination-t is jegyzik, nem túl jártasok a szakmában, eddig csak két, jelentéktelenebb darab található a filmográfiájukban, szóval az első igazi áttörésnek tekinthetjük a filmet.

Hawke legutóbbi filmje, az Időhurok első negyven perce olyan dinamikusan és érdekfeszítően indult, hogy azt hittem, a 2014-es év egyik legjobb alkotását nézem. Kiváló dialógusok, kirobbanó első jelenet, még kirobbanóbb operatőri munka: egyszóval minden a helyén volt.

Hawke karakterének 180 fokos megfordulása után azonban teljesen más irányt vett a történet, rossz értelemben. Úgy vettem észre, maga az alkotás is belezavarodott a történetmesélésébe, így adódik a kérdés: hogy értsünk meg egy filmet, ha saját maga se tudja, merre menjen?

Látszott, hogy az Időhurok készítői az év legcsavarosabb filmjét akarták elkészíteni, melyről még egy évvel később is beszélnek az emberek, ami részben lehetséges, részben viszont sok jelenet egy nagy kérdőjelként marad meg. (És ez nem az a fajta kérdőjel, amit David Llynch is előszeretettel használ.)

Viszont kifejezetten tetszett, hogy az Időhurok egy thriller, mégis sokkal inkább szavakkal, sem mint vérben tocsogó jelenetekkel próbált tanúbizonyságot tenni a műfaját illetően. Tény, hogy nagyon különc film, egyáltalán nem nevezhető szokványosnak, már csak a lendületessége és a furcsa időbeli ugrásai miatt is.

A Predestination Robert A. Heinlen könyvén alapul, aki a teljesség igénye nélkül a Csillagközi invázió, vagy az Őrjárat a világűrben írója is. A történet egy időügynökről szól, aki különböző küldetéseket hajt végre egy időgép segítségével, egészen addig, amíg el nem jut utolsó megbízásáig, ahol a saját fiatalkori önmagát kell a cégébe szerveznie, eközben pedig egy őrült gyilkosra is vadászik, akit még sosem sikerült elkapnia, és sorra gyilkolja le az embereket.

Az Időhurok simán lehetett volna 2014 egyik legjobb thriller-e, ehelyett elbagatellizálta a lezárást, emiatt pedig csak egy egyszer nézős, átlagos alkotást kapunk, amiben ott van, és ott is volt a potenciál, amit viszont csak részben használt ki.

Enne ellenére viszont mindenképp tegyél vele egy próbát, mert, bár maradandó alkotásnak egyáltalán nem nevezhető, üde színfoltja a thrillereknek, Ethan Hawke pedig remekül hozza a kettős életet élő férfi szerepét.

Értékelés: 10/7

 

Cím:  Időhurok
Rendező:  Spierig fivérek
Forgatókönyvíró:  Spierig fivérek
Operatőr:  Ben Nott
Vágó:  Matt Villa
Szereplők:  Ethan Hawke, Noah Taylor, Sarah Snook, Christopher Kirby

 

Ajánló
Kommentek
  1. Én