"Vagy fogadásokat kötöttek, hogy ki tud több olyan szöveget mondani, amik már a '90-es években sem voltak viccesek, vagy egyszerűen egy értékelhető poént sem tudott papírra vetni a két író, Galerick és Jay Lavender."

Nem túl sok elvárásom volt egy olyan filmmel kapcsolatban, ahol a két húzónév, jelen esetben Josh Gad és Kevin Hart közül egyik sem áll közel a szívemhez. Már a kettejük párosítását sem értettem, annyiban viszont tényleg megegyeznek, hogy külön-külön mindkettejük vicces, lásd Justin Bieber égetése, de a filmjeiket sorra húzzák le a kritikusok, hozzáteszem, jogosan. Nagyon úgy tűnik, hogy kis időre egy valóságos sznob lett belőlem, de kell bevallanom, az Agymenők is hidegen hagynak, amiben a Bérhaverok másik szereplője, Kaley Cuoco-Sweeting játszik. Szóval ha azt nézzük, hogy a három főszereplő közül egyet sem láttam még jó filmben, akkor viszonylag pozitv dolog, hogy a Bérhaverok is egyszerűen csak rossz lett.

A viszonylag érdekfeszítő történetünk középpontjában a barátok nélküli Doug Harris áll, aki most készül házasságot kötni gyönyörű feleségével, Gretchen-nel. A gond akkor következik be, amikor a vőfélyek, azaz a barátok felkutatására kerül a sor, hisz ekkor derül ki, hogy Doug-nak igazából egyetlen haverja sincsen, aki elvállalná. Ekkor felkeresi a Jimmy Callahan által vezetett elég furcsa céget, akik pont a Doug félékre szakosodtak.

Jeremy Garelick már 2002-ben elkészítette a forgatókönyvet, akkor még más címen, azt viszont képtelen vagyok megérteni, milyen megfontolásból döntött úgy, hogy ezt bizony le is kell forgatni, nehogy már egy 12(!!) éves szkriptnek ne legyen sikere 2015-ben. Essünk túl azon, hogy Josh Gad figurája, Doug ténylegesen egy lúzer. Azt persze különböző események miatt nem tudjuk meg, milyen lett volna a házasélete, de biztos vagyok benne, hogy egy tipikus papucsférj lenne, aki még azért is engedélyt kér, hogy egyáltalán levegőt vegyen.

De a legidegesítőbb, egyben legabszurdabb karakter egyértelműen Jimmy, azaz nem is Jimmy, hanem maga a színész, Kevin Hart. Miért is? Jimmy Callahan egy vagány, talpraesett fickó aki munkája miatt kénytelen habzsolni az életet. De pont ez a 165 cm-es Kevin Hart? A Pofázunk és végünk egy nagyon rossz film, viszont mégis jól állt neki a szerepe, mert sokkal félénkebb és ügyetlenebb volt Ice Cube mellett, a Bérhaverokban viszont ő kapta meg a "vagány" jelzőt, amiből persze semmi jó nem sült ki.

A másik nagy probléma, hogy ez nem egy vígjáték. De akkor milyen műfajú? Talán a "viccesnek akar tűnni de közben egyáltalán nem az, kellemes a hangulata viszont rohadt idegesítő" kategória áll neki a legjobban és a legigazabb rá.

A főszereplők között, legyen az férfi-férfi, nő-nő, vagy férfi-nő párosítás, működnie kell a kémiának, főleg egy vígjátékban, ahol a poénokon is sokat szokott dobni, ha érezni, hogy a színészek között megvan az összhang. De a Bérhaverok rendezőjének, Jeremy Garelick-nek sikerült összehoznia a két lehető legfurcsább komikust így együtt, ami alapjában véve nem lenne baj, mondjuk ha összeeresztenék őket egy stand-up műsorban, ez viszont mégis csak egy film.

Vagy fogadásokat kötöttek, hogy ki tud több olyan szöveget mondani, amik már a '90-es években sem voltak viccesek, vagy egyszerűen egy értékelhető poént sem tudott papírra vetni a két író, Galerick és Jay Lavender. Bár azt is furcsának tartom, hogy néhány órája láttam a filmet, viszont mégis csak a Harris/Callahan/Gretchen trió jut az eszembe, meg ott van az a hét kamu vőfély, akik az utolsó néhány percben tényleg viccesek, de addig csak egy idegesítő, félig normális félig őrült bagázsnak titulálnám őket.

De térjünk csak egy kicsit vissza arra az "utolsó" szóra. Mert hogy ez menti meg a teljes szégyentől a Bérhaverokat. A film vége előtti néhány percben, amikor Gretchen kezdi összerakni a dolgokat, onnantól éreztem azt, hogy végre kicsit felpörgött a film és érdekelt is, hogy végül is mi a franc lesz ennek a nagy bonyodalomnak a vége. Kár, hogy a Bérhaverok 107 percében 70 tele van klisével, 10 egyszerűen csak unalmas, a megmaradt 25-30 perc pedig tényleg szórakoztatni tud.

Sok rossz dolog van Hart és Gad filmjében, de már az említett finálé miatt is, ahol az arcodra fagy a mosoly, nem lehet hibáztatni, mindössze sajnálod azt az időt, amit elpazaroltál erre a teljesen kihagyható alkotásra, ami egy kicsivel jobb, mint mondjuk az Üzlet bármi áron, de így is bátran kihagyható, sőt, valószínűleg így járnál vele a legjobban.

Értékelés: 10/4

 

 

Megosztás a facebookon

"A főszerepben egyértelműen a család, a családi összetartás és a szeretet áll."

Al Pacino talán újra elkezd színészkedni? Ez a kérdés járta át az agyamat, miközben a Danny Collins Rotten Tomatoes adatlapját néztem. Nagyon úgy tűnik, hogy nem csak filmbéli karaktere, de saját maga is próbál megváltozni, ott van például a 2013-as Wilde Salomé, ami ugyan nem jutott el sok emberhez, de azok jókat mondanak róla, vagy a Phil Spector, viszont az olyan félresiklásokat sem felejthetjük el, mint a Jack és Jill, vagy a 88 perc. Legújabb filmje egy kellemes, kiváló hangulatú alkotás olyan mesteri színészek mesteri alakításával, mint Pacino, Annette Bening és Bobby Cannavale.

Dan Fogelman, a rendező első ízben ült rendezői székbe, leginkább forgatókönyvi munkáiról ismert, ő jegyezte a Last Vegas, a Verdák és az Őrült dilis szerelem szkriptjét is, és rögtön egy nagyon érdekes, nem utolsó sorban pedig igaz történetet tárt a néző elé.

Danny Collins, a kissé öreg, de remek formában levő énekes menedzsere talál egy levelet, amit még anno a '70-es években írt neki a legendás John Lennon. Ekkor úgy dönt, hogy teljesen megváltoztatja az életét, felkutatja a családját és beköltözik az egyik New Jersey-i Hilton hotelbe, ahol pedig megismerkedik a vezetővel, Mary-vel.

Lehet, hogy kicsit korai kijelenteni, de szinte biztos vagyok benne, hogy 2015 összes filmje közül a Danny Collins biztosan benne lenne a TOP5-be a "Legszórakoztatóbb mozgóképek" listáján. Egy percre sem éreztem azt, hogy leült volna a film, az elejétől a végéig pörgős és érdekes marad, annak ellenére is, hogy nem igazán tudta eldönteni, melyik irányba is menjen.

 

Az alapszituáció az lenne, hogy Danny annyi év után a levél hatására meg akar változni és felkeresi családját. Aztán kiderülnek egyes nem túl pozitív dolgok a fiával kapcsolatban, kicsit klisésen ugyan, de nem is ez lenne a legnagyobb probléma, hanem a fia lányának teljesen felfoghatatlan jelleme. Nem túl nagy spoiler, hogy a lány kissé hiperaktív, ami egyrészt borzasztóan idegesítő volt, másrészt meg teljesen felesleges, mivel az elején említették meg néhányszor, de utána egyáltalán nem foglalkoztak vele, ezért is érthetetlen a dolog, hogy miért kellett egy borzasztóan idegesítő kisgyereket csinálni, ha a történettől függetlenül simán lehetett volna egy kedves, nyugodt lány is, aki miatt nem mászik minden második percben a falra a néző.

Viszont ezektől az apró dolgoktól eltekintve a Danny Collins egy borzasztóan szerethető film borzasztóan aranyos karakterekkel. Itt van például Mary, a hotel vezetője, akit Annette Bening alakít olyan kedvesen és szerethetően, hogy rögtön azt kívánjuk, Danny és ő jöjjenek össze! De nem túl nagy csoda, hogy Bening jól alakít, egy leszbikus nőtől kezdve egy kisvárosi, ugyanakkor boldogtalan feleséget/anyát is épp olyan kiválóan játszik, mint ezt a "könnyebb" szerepet.

Bobby Cannavale alakítja Collins fiát, szintén jól, viszont egyszerűen képtelen vagyok megérteni, hogy ennek a pasinak miért nem adnak már egy igazi főszerepet? Én legalábbis csak félresikerült sorozatokban láttam, de ha minden igaz, A Hangyában lesz majd egy mellékszereplése.

Ugyan nem vagyok énekes, konkrétan semmi közöm a zenéhez, de én legalábbis elgondolkodtam rajta, mi lenne, ha a nagyvilágban számomra is létezne egy ilyen levél, teljesen mindegy, hogy milyen, témától függetlenül, amit írhatott akár egy rokon vagy egy barát és ami miatt akár az én életem is 180 fokos fordulatot venne. Mondjuk annyi biztos, Lennon tuti nem írt..

Nem tudom biztosan, hogy Fogelman, a direktor a forgatókönyv írása közben már tudta, hogy Pacinó-ra osztja a főszerepet, vagy egyszerűen castingoltak, de mesteri ötlet volt, ez egy ízig-vérig Pacino film, sőt, az egyik legszórakoztatóbb.

A Danny Collins nem a show businessről, nem a jó nőkről szól, ezek mind a háttérben vannak, a főszerepben egyértelműen a család, a családi összetartás és a szeretet áll. Bármikor újra lehet kezdeni és mindent meg lehet bocsátani.. Collins-ék esete persze nem mindig olyan vidám a való életben, mint a filmvásznon.

Értékelés: 10/8

 

 

Megosztás a facebookon