Kritika: Godzilla (2014)

"Szóval, ha még nem néztétek meg, mindenképpen vegyétek meg DVD-n vagy BD-n, esetleg töltsétek le, de egy jó tanács: vegyétek maximumra a hangot!"

Egyes sorokban spoileres tartalmat tulajdoníthatsz el, szóval csak csínján-bínján az olvasással! 

Annyi utálatot hallottam a 2014-es Godzillával kapcsolatban, hogy gyakorlatilag rögtön elvette tőle a kedvem, hogy moziba nézzem meg a filmet, pedig miután mégis rászántam magam, hogy a számítógépem tárhelyéből elvegyen egy gigát, ami néhány éven belül igen nagy pénzt fog jelenteni, megbántam, hogy nem IMAX képernyőkön láttam Gareth Edwards új robbanását. 

Nem mellesleg az is érdekelt, mennyi köze van az 1998-as Godzillához, ami nem egy mestermű, és persze, hogy jobb e, és azt kell mondjam, igen, sokkal-sokkal-sokkal jobb, de nem tökéletes. Rengeteg olyan karakter van, amivel nem is foglalkoztak, és a kidolgozásával semmit nem törődtek, gondolok itt a Ken Watanabe által megszemélyesített Dr. Ichiro Serizawára. 

Ott volt, tanácsot adott, félt, és ennyi: mint mindenki más, az ő szerepe tehát teljesen felesleges volt, és csak az idő ment vele.

A film olyan monotonná válik a háromnegyedétől, hogy sajnos sokszor unalomba fullad. Harc, sírás, aggodalom, félelem, harc, sírás, aggodalom, félelem, és végül happy end. Én nem mondom, biztos sokkal több olyan néző van, aki jobban tud értékelni egy filmet, mert szép vége van, de egy ilyen kaliberű filmnél, mint ez, ahol már a játékidő első percében harcolnak a szörnyekkel, nagyon kiszámítható és nyálas végeredménye lett. (Persze ki csodálkozik egy Godzilláról szóló filmnél, hogy közhelyes?)

Azt azonban pozitívumként könyveltem el, hogy egy-egy főszereplőnek hitt karaktert rendkívül könnyen el tud tenni láb alól a film, neveket nem akarok mondani, de azért erre számíthatok.

Továbbá nem csak Watanabe karakterével vannak problémák, de ne csak a negatívumokról beszéljünk, a film egyik igazi jó tulajdonsága, hogy iszonyúan jól bánik a hangokkal, egyrészt ezért is bántam meg, hogy nem egy SÖTÉT SZOBÁBAN néztem meg a Godzillát.

A tenger lágy hangja, a szélsüvítés, a zene: ezek bizony Oscar esélyesek. 

A Godzilla tehát nem egy rossz film. Emberek, ennél ezerszer rosszabb filmeket is csináltak, amik nagyobb pozitív kritikai és nézői visszhangnak örültek, szóval nem értem, miért szidják annyian: talán divatos lenne? (Egyébként sosem értettem, miért divatos egyes filmeket szeretni és nem szeretni..)

Fontos elmondani, hogy hangulatban is nagyon erős a film, és sokakkal ellentétben szerintem sokkal félelmetesebb volt, hogy nem minden percben Godzillát és az ő kibírhatatlan ordítását látjuk, hanem azokat az embereket, akik szavakkal és tettekkel próbálják megoldani a kialakult helyzetet.

Az 1998-as változatnál sokkal jobb, Jean Reno bohóckodását most felváltotta a fantasztikus közérzet, amit a film közben lehet érezni, a brutálisan jó hangi effektek, és persze Bryan Cranston-ért is megéri megnézni egyszer.

Szóval, ha még nem néztétek meg, mindenképpen vegyétek meg DVD-n vagy BD-n, esetleg töltsétek le, de egy jó tanács: vegyétek maximumra a hangot!

Értékelés: 10/7

 

 

Ajánló
Kommentek
  1. Én