Belépés Facebookkal
[ Ablak bezárása ]
"John Wells sorozatkirály komikai elemekkel is átszőtt drámája ezúttal sem mutat bármi újat a műfajról, de ettől még teljesen szórakoztató, egyes részeiben pedig még izgulni is lehet a szereplőkért."
Gasztrofilmet elég nehéz úgy készíteni, hogy a végére még bármi eredetiség is maradjon benne, hiszen tény, hogy az utóbbi évtizedekben talán több ilyen műfajú alkotás készült, mint kellett volna. A 2014-es Élet ízei viszont egy nagyon is pozitív csalódás volt, ami új dolgokat tényleg nem mondott, legalább volt benne valódi konfliktus, de közben azért mosolyra is állt néhányszor az ember szája.
De nem Lasse Hallström művéről fogok beszélni, hanem a tavaly bemutatott Az ételművészt veszem górcső alá, amellett viszont nem mehetek el szó nélkül, hogy mennyire sok is a hasonlóság a két film között, azon kívül, hogy mindkettő az ételkészítés kemény valóságába kalauzol el bennünket.
De ami a legfontosabb párhuzam a kettő között, hogy mindkettő jó. Bevallom, nem számítottam arra, hogy egy igazán komolyan vehető, humort csak a legkisebb mértékben használt filmet fogunk látni annak ellenére, hogy az előzetesben is a komoly jeleneteket ollózták össze.
A Burnt, ami a Google-n egyébként még mindig „Untitled John Wells Project” címen van nyilvántartva, sokkal jobb, mint amilyennek tűnik. Legfontosabb érv emellett talán az, hogy nagyon ritkán áll meg a cselekmény. Mindig érkezik egy újabb és újabb helyzet, amit a nem túl szerencsés hősünknek vagy társainak meg kell oldania.
A feszültségteremtésben is remekel. Nem akarok spoilereket elsütni, mert bármennyire hihetetlen, nem is egy van belőle, de nem csak a vásznon, hanem bennem is teljesen megfagyott a levegő, amikor Omay Sy karaktere, Michel visszaadja azt a bizonyos dolgot Adam-nek.
Hatalmas húzás volt és tényleg teljesen ésszerű, az viszont már teljes hülyeségnek és a kötelező happy-endnek tudható be, hogy ennek később semmilyen következménye nem lett. Csak ennyit mondhatok, a többit nézzétek meg magatok, mert érdemes.
A történet szerint Adam Jones valaha a séfek királya volt, mostanra azonban semmije se maradt. Egy kis gasztronómiai vezeklés után úgy dönt, nem elég neki a két Michelin-csillag és meg akarja szerezni a bűvös harmadikat is. Az új étterem kialakításában segít neki régi társa, Tony, egykori ellensége, Michel, és egy új munakerő, Helene is.
Az addig remekül felépített film tehát pont az egyik nagyon fontos pillanatában hozza be a kliséit, ugyanakkor fogalmam sem volt például, miért kell azt a tartozásos dolgot erőltetni vagy miért tűnik fel minden fél órában Adam mesterének lánya és mint egyszer említették, volt szerelme, Anne Marie.
Viszont kifejezetten bátor dolog, hogy a főszereplő, Adam gyakran egy rohadt nagy szemét. Azért is bátor, mert pont egy ilyen filmnél lehet kritikai szempont az, kivel lehet azonosulni és kivel nem, de fittyet hányva ezekre pont egy olyan központi karaktert építenek fel, ami egy igazi mesterszakácsra vall, többek között a mérhetetlen egójával, a cinizmusával, a káromkodásival és a nem egyszer a 200-at csapkodó vérnyomásával gondoljuk azt, ez a szakma megköveteli ezeket a jelzőket.
Az ételművész egyébként úgy vonultat fel egy elképesztő sztárparádét, hogy közben észre sem veszed. Cooper mellett láthatjuk Alicia Vikander, Uma Thurman, Emma Thompson, Sienna Miller és Daniel Brühl játékát is kisebb-nagyobb szerepekben. Egy séfet, szakácsot alakítani nem túl hálás feladat, mint ahogy az előző bekezdésben mondtam, de jó volt látni, hogy a többségük próbált kibújni a felszínességből és saját magukat is beleadni egy kicsit.
A filmnek tehát tagadhatatlanul vannak kisiklásai, ugyanakkor mégis fenntartja az érdeklődést. Persze az is hozzátartozik, hogy jó döntés volt a vágóasztalon elhagyni részeket, hiszen a másfélórás játékidő még pont nem elég kikészítő ahhoz, hogy fejvesztve menekülj ebből a világból.
Összefoglalva John Wells sorozatkirály komikai elemekkel is átszőtt drámája ezúttal sem mutat bármi újat a műfajról, de ettől még teljesen szórakoztató, egyes részekben pedig még izgulni is lehet a szereplőkért. Azt hiszem, egy gasztrofilm esetében ez pontosan elég.
Értékelés: 10/7
"Vaughn új dobása már megint ugyanazokkal az elemekkel játszik, mint az összes vígjáték, amit készített, semmi új nincs benne, vigaszom talán csak annyi, hogy viszonylag hamar eltelik az a 90 perc és ha a színészek nincsenek is mindig a top-on, azért nem akármilyen castot hozott össze Ken Scott.'"
Ha elsőre nem ugrana be Ken Scott neve a stáblista láttán, ő az a pasi, aki 2011-ben leforgatta a Starbuck című filmjét és rá két évre remake-t csinált belőle Vince Vaughn főszereplésével. Egyik alkotást sem tartom valami sokra, sőt, az Elpuskázva című filmet úgy raktároztam el magamban, mint az egyik legrosszabb mozis élményem evör. Ezek után elég nagy bátorságra vall tőlem, hogy megnéztem új filmjét, Az üzlet bármi áron-t, és azt kell mondjam, hogy ugyanezt a színvonalat és minőséget hozza, mint az összes vígjáték, amit Vaughn valaha is készített.
Mert már megint ugyanazt a karakter hozza, már megint! Oké, más a munkája, más az érdeklődési köre és mások a barátai, de évek óta ugyanazt a szerepet alakítja, és nagyon úgy tűnik, hogy nem is akarja ezt abbahagyni.
Már az Index is figyelmeztetett a poszter és a film közti hatalmas különbségre. Mert mit is látunk a plakáton? Három, valószínűleg holtrészeg hapsi közül az egyik a fején tart két sört, a másik folyamatosan füvezik, a harmadik pedig egy céltáblával karöltve azt várja, hogy eltalálják a szintén fején levő almát. Bulizós film? Ezek alapján szinte biztos, viszont a film egy igen nagy meglepetést fog okozni azoknak, akik ezt gondolták.
Mivel az Üzlet bármi áron csekély 90 perces játékideje és kb. három történetszála mellett csak néha-néha fordít időt a bulizásra, sőt, konkrétan egy "nagy jelenet" van benne amikor három, esetleg négy percig lazulnak a bárban, ezen kívül csak ritkán látunk néhány bejátszást, amikor részegen tajtékzanak valahol, szóval a buli része a film kb. 15%-át teszi ki.
Ezzel persze nincsen semmi baj, nem a Másnaposok 4-et vártam, vagy a Wall Street farkasát, de igen váratlan lehet azoknak, akik a poszter láttán egy ízig-vérig bulizós filmre akartak beülni, és ezt kapták.
Lassan a nép is kezdi észrevenni, hogy a Vaughn féle vígjátékok minősége évek óta nem változik, viszont a film meglehetősen jó stábot vonultat fel: itt van James Marsden és Sienna Miller, mindketten elég jelentéktelen szerepben, a "nagy hármast" pedig Vaughn-Franco-Wilkinson alkotja, akik közül csak az utolsón éreztem azt, hogy tényleg átérezte magát a szerepben. Mike karaktere, akit Dave F. alakít, már lassan idegesítőnek hatott, és folyton az a kérdés járt az eszembe, hogy mit tudhat egy ilyen fiatal, amúgy is kicsit visszamaradott jellemű fiú, és egyáltalán hogy köthetnek meg egy ilyen nagy üzletet, mindössze hárman?
A talicskapózról és a flügelschlagen-ről a film egyszerűen nem volt hajlandó leszokni, ez tipikusan az a helyzet, amikor a stáb azt hiszi, hogy ezek jó poénok, és még a legvégén is megemlítik vagy háromszor. De a legnagyobb problémát még nem is mondtam!
Az Unfinished Businnes egyszerűen nem vicces. Fájó ezt mondani, de háromszor mosolyodtam el a másfél óra alatt, átlagban félóránként egyszer, és ez azért is szomorú, mivel a film vígjátéknak van titulálva, így elsősorban mégiscsak azt kell néznem, hogy mennyire tudott szórakoztatni és mennyire vicces, a válasz pedig mindkettőre az, hogy egyáltalán nem.
Az emlékezetes jelenetek közé tartozott, amikor Dan többször is megjátssza a családjának, hogy lefagyott a tabletje, miközben csak mozdulatlanul próbálja ezt elhitetni, aztán Timothy Szürke ötven árnyalatás poénja is betalált, a harmadik kellemes jelenet pedig az volt, amikor Mike és a kínai férfi, akivel előző nap még pofozkodtak italozás közben, a hörcsöglabdában gurulnak fényes nappal.
Talán maga sem tudja eldönteni, hogy miről szóljon. Dan cégéről nem tudunk meg olyan sokat, folyton azokról a hülye számokról beszél, de hogy van-e azoknak értelme vagy nincs, azt már nem tudni, mivel ennyire nem engedik be a közönséget. Valamint ott van a "családi idill", Dan fiát, Paul-t folyton cikizik az iskolában és az interneten a súlya miatt: sok időt szentel a film ennek a témának, viszont teljesen felszínes az egész, és nem elég érdekfeszítő.
Már magát a nyitójelenetet sem értettem, Dan-nek mindössze annyit mondtak, hogy 5%-ot levonnak tőle, mire a férfi annyira beindul, hogy otthagyja az egész céget, és a parkolóban(!!) alapítja még új vállalatát a 67 éves Timothy-val és a kissé szerencsétlen Mike-kal.
Összefoglalva Vaughn új dobása már megint ugyanazokkal az elemekkel játszik, mint az összes vígjáték, amit készített, semmi új nincs benne, vigaszom talán csak annyi, hogy viszonylag hamar eltelik az a 90 perc és ha a színészek nincsenek is mindig a top-on, azért nem akármilyen castot hozott össze Ken Scott.
Értékelés: 10/4
"Eastwood ahelyett, hogy bemutatta volna az érem két oldalát, a mesterlövészt úgy ábrázolta, mintha mindenki hősként tekintett volna rá, ami pedig valljuk be, nem igaz."
Az Amerikai mesterlövésszel szinte minden megtörtént, amire nem számítottak: hatalmasat robbant a kasszáknál, hat Oscar-díjra jelölték, köztük a "Legjobb film" kategóriába is, sőt, Bradley Cooper is elnyerte zsinórban harmadik jelölését az Akadémiánál. Hogy miért nem kapta meg most sem, azt az előbbi cikkemben részleteztem.
Az akut filmmániában szenvedők talán felkeltek hajnali kettőkor, mint én, és egy PRO7 közvetítés vagy egy stream keretében élőben nézték a szobrocskák átadását, többi társaink pedig 7:00 vagy 8:00 óra körül felébredtek, és a neten egy szempillantás alatt megnézték a nyerteseket. Nem tudják, mit hagynak ki...
De térjünk át a filmre: Egy olyan rendező neve, mint Clint Eastwood, baromira fel tudja kelteni az érdeklődést az emberek között, ráadásul úgy, hogy Chris Kyle élete és halála még ma is téma az amerikai emberek között, duplán vált érdekessé a film.
Kevés olyan ember van, főleg az USA-ban, aki ne ismerné Chris Kyle-t, és az ő 160 találatát, ami egyes információk szerint jóval meghaladta a 200-at is, csak ennyit ismernek el neki hivatalosan.
Clint Eastwood mind színészként, mind rendezőként bizonyította, hogy ő az egyik legtehetségesebb filmes, akit valaha hátán hordott a föld, emlékezzünk csak a Gran Torino, a Millió dolláros bébi, vagy a Levelek Ivo Dzsimáról című filmekre: mind remekművek, melynek rendezője és egyes esetekben egyik főszereplője Eastwood bácsi.
A filmnek azonban vannak kisebb/nagyobb hibái. Annak ellenére, hogy végig le tudott kötni és az igaz történet tudomása ellenére élveztem az Amerikai mesterlövészt, rendkívül egysíkúan mutatta be az egészet: Chris Kyle-t hősként mutatta be, ami Amerikában igen nagy visszhangot keltett. Sokan az életrajzi könyvéből úgy vették ki, hogy élvezetből ölt, ami szerény véleményem szerint addig nem baj, amíg ezt terroristákkal teszi. Eastwood pedig ahelyett, hogy bemutatta volna az érem két oldalát, a mesterlövészt úgy ábrázolta, mintha mindenki hősként tekintett volna rá, ami pedig valljuk be, nem igaz.
Sokan csak a "Legendának" szólították.
A másik gond a filmmel, hogy csakis a SEAL-os időszakára van kihegyezve, egy életrajzi film esetében pedig elvárnám, hogy kicsit bővebben bontakoztassa ki, miért is akart cowboy lenni, milyen megfontolásból lett katona, milyen a kapcsolata a szüleivel, mert oké, hogy látunk egy-két flashback-et, meg az első tíz perc a katonaság előtti éveiről készült, de ez egy 130 perces játékidő mellett édeskevés.
Ami kissé meglepett, az az, hogy Eastwood konkrétan úgy mutatta be a mesterlövész életét, hogy egy csöppnyi bátorságot sem vitt bele, olyan volt, mintha csak tiszteletből készítette volna az alkotást Kyle családjának. Ennek eredménye pedig az lett, hogy kissé vontatott, könyvízű, ámbár érdekfeszítő filmet készített, melyre egyáltalán nem lehet azt mondani, hogy középszerű, de hat Oscar-jelölést talán én sem adtam volna neki. Az pedig, hogy Kyle halálát, akiről az egész film szólt, csak egy kétsoros felirattal oldotta meg, csak a család iránti tisztelet lehet az oka.
A sok negatívum után azért jó dolgai is vannak a filmnek: Bradley Cooper remek volt, végre kitört a buta, Másnaposok kaliberű karakterekből, Sienna Miller-nek elég csekély szerep jutott, de abban jó volt, a többi szereplő pedig 5-5 perc után el is tűnt a vászonról, szóval még értékelni sem volt időm. (Egy sztorit például félbe is hagytak, így végül nem derült ki, mi történik a mesterlövész testvérével, visszatér e Irakból, vagy sem.)
Amerikában igen nagy visszhangot váltott ki 2014 legtöbb bevételt hozó filmje, de 400 millió dollár ide-oda, tény, hogy a 6 Oscar-jelöléséből csak egyet tudott díjra váltani, azt is csak a "hangos" kategóriákban.
Az American Sniper tehát mindenképpen egy maradandó élmény marad, amihez kell egy kis idő, hogy fel tudd dolgozni, de már csak Bradley Cooper alakításáért is érdemes megnézni, a hibái azonban kissé elnyomja a drámaiságát, és most nem a műbabára gondolok, amit a mindent látó kritikusok persze most is kiszúrtak.
Ajánlom, foglalkozzunk inkább az üzenetével.
Értékelés: 10/7,5
háborús akciófilm
134 perc
