Kritika: Red 2 (2014)

"A film pozitívuma, hogy megtartotta a megszokott szereplőgárdáját, Mary-Louise Parker például üde színfoltja mind a kettő alkotásnak, az öregek azonban látványosan lejjebb adták a színészi teljesítményt."

Akkoriban, amikor a Red első része a mozikba került, nemigen foglalkoztam vele, mert bár a húzónevek ellenére semmi olyat nem váltott ki bennem se a promója, se az előzetese, hogy ezt nekem feltétlenül látnom kellene.

Egy szép napon azonban DVD-n mégis tettem vele egy próbát, és legnagyobb meglepetésemre bejött, sőt, az év egyik nagy pozitív meglepetéseként tartottam számon. Bruce Willis, Morgan Freeman, Helen Mirren, John Malkovich: és ez még csak néhány név volt.

A nagy kasszasikerre való tekintettel persze elkerülhetetlen volt a folytatás, amiről éreztem, hogy még az első rész közelébe se fog érni, de legbelül valahogy szurkoltam neki, mindhiába.

Még a legnkább negatív kritikai visszhang sem tántorított el attól, hogy megnézzem, pedig durva módon ócsárolták a filmet: mind Magyarországon, mind külföldön.

A második rész számomra azért is lett egy rossz film, mert 2010-ben anno Robert Schwentke nagyon eltalálta az úgynevezett "Red-es világot", a folytatásban azonban már Dean Parisot irányította a munkálatokat, akit leginkább a TV nézők ismerhetnek olyan sorozatok rendezőjeként, mint a Monk, a Férjem védelmében, vagy a Vészhelyzet.

Szerintem túl nagy falat volt ez egy TV-s rendezőnek, aki egész pályafutása alatt nem ehhez a környezethez van szokva: oké, nem mondom, hogy tapasztalatlan lenne, hiszen az elébb említett három sorozat igen nagy kedvencem, de teljesen más világ a filmeknek és a sorozatoknak.

A film pozitívuma, hogy megtartotta a megszokott szereplőgárdáját, Mary-Louise Parker például üde színfoltja mind a kettő alkotásnak, az öregek azonban látványosan lejjebb adták a színészi teljesítményt.

A második részben egyszerűen már minden olyan ismerős, hogy egyáltalán nem adja vissza azt az élményt, amit elvárunk tőle. Már alapjába véve azt se értem, miért kell csak azért folytatást csinálni, mert az első rész sikeres volt? És ez sok filmre igaz..

A történet szerint Frank Moses újabb nagy kaland elé néz. Nem tudom, ez a pasas több éve visszavonult, de durvább dolgokat csinál, mint fénykorában. A lényeg tehát csak annyi, hogy a nagy csapatnak ki kell derítenie, kik és miért is akarják megölni őket. Merthogy megakarják, már megint, még mindig.

A csapat nemhogy fogyott, még bővült: itt van egy orosznak egyáltalán nem kinéző Catherine Zeta-Jones, valamint Bailey professzor, róla azonban egy s más dolog kiderül a sztori végén.

Ezt a filmet talán csak azok tudják értékelni, akiknek elég néhány jó nő és akciójelenet ahhoz, hogy megvegyék a mozijegyet, a többieket pedig óva inteném tőle, mert a Red folytatását sajnos semmi nem tudja megmenteni.

Értékelés: 10/4

Ajánló
Kommentek
  1. Én