Kritika: Amerikai mesterlövész (2014)

"Eastwood ahelyett, hogy bemutatta volna az érem két oldalát, a mesterlövészt úgy ábrázolta, mintha mindenki hősként tekintett volna rá, ami pedig valljuk be, nem igaz."

Az Amerikai mesterlövésszel szinte minden megtörtént, amire nem számítottak: hatalmasat robbant a kasszáknál, hat Oscar-díjra jelölték, köztük a "Legjobb film" kategóriába is, sőt, Bradley Cooper is elnyerte zsinórban harmadik jelölését az Akadémiánál. Hogy miért nem kapta meg most sem, azt az előbbi cikkemben részleteztem.

Az akut filmmániában szenvedők talán felkeltek hajnali kettőkor, mint én, és egy PRO7 közvetítés vagy egy stream keretében élőben nézték a szobrocskák átadását, többi társaink pedig 7:00 vagy 8:00 óra körül felébredtek, és a neten egy szempillantás alatt megnézték a nyerteseket. Nem tudják, mit hagynak ki...

De térjünk át a filmre: Egy olyan rendező neve, mint Clint Eastwood, baromira fel tudja kelteni az érdeklődést az emberek között, ráadásul úgy, hogy Chris Kyle élete és halála még ma is téma az amerikai emberek között, duplán vált érdekessé a film.

Kevés olyan ember van, főleg az USA-ban, aki ne ismerné Chris Kyle-t, és az ő 160 találatát, ami egyes információk szerint jóval meghaladta a 200-at is, csak ennyit ismernek el neki hivatalosan.

Clint Eastwood mind színészként, mind rendezőként bizonyította, hogy ő az egyik legtehetségesebb filmes, akit valaha hátán hordott a föld, emlékezzünk csak a Gran Torino, a Millió dolláros bébi, vagy a Levelek Ivo Dzsimáról című filmekre: mind remekművek, melynek rendezője és egyes esetekben egyik főszereplője Eastwood bácsi.

A filmnek azonban vannak kisebb/nagyobb hibái. Annak ellenére, hogy végig le tudott kötni és az igaz történet tudomása ellenére élveztem az Amerikai mesterlövészt, rendkívül egysíkúan mutatta be az egészet: Chris Kyle-t hősként mutatta be, ami Amerikában igen nagy visszhangot keltett. Sokan az életrajzi könyvéből úgy vették ki, hogy élvezetből ölt, ami szerény véleményem szerint addig nem baj, amíg ezt terroristákkal teszi. Eastwood pedig ahelyett, hogy bemutatta volna az érem két oldalát, a mesterlövészt úgy ábrázolta, mintha mindenki hősként tekintett volna rá, ami pedig valljuk be, nem igaz.

Sokan csak a "Legendának" szólították.

A másik gond a filmmel, hogy csakis a SEAL-os időszakára van kihegyezve, egy életrajzi film esetében pedig elvárnám, hogy kicsit bővebben bontakoztassa ki, miért is akart cowboy lenni, milyen megfontolásból lett katona, milyen a kapcsolata a szüleivel, mert oké, hogy látunk egy-két flashback-et, meg az első tíz perc a katonaság előtti éveiről készült, de ez egy 130 perces játékidő mellett édeskevés.

Ami kissé meglepett, az az, hogy Eastwood konkrétan úgy mutatta be a mesterlövész életét, hogy egy csöppnyi bátorságot sem vitt bele, olyan volt, mintha csak tiszteletből készítette volna az alkotást Kyle családjának. Ennek eredménye pedig az lett, hogy kissé vontatott, könyvízű, ámbár érdekfeszítő filmet készített, melyre egyáltalán nem lehet azt mondani, hogy középszerű, de hat Oscar-jelölést talán én sem adtam volna neki. Az pedig, hogy Kyle halálát, akiről az egész film szólt, csak egy kétsoros felirattal oldotta meg, csak a család iránti tisztelet lehet az oka.

A sok negatívum után azért jó dolgai is vannak a filmnek: Bradley Cooper remek volt, végre kitört a buta, Másnaposok kaliberű karakterekből, Sienna Miller-nek elég csekély szerep jutott, de abban jó volt, a többi szereplő pedig 5-5 perc után el is tűnt a vászonról, szóval még értékelni sem volt időm. (Egy sztorit például félbe is hagytak, így végül nem derült ki, mi történik a mesterlövész testvérével, visszatér e Irakból, vagy sem.)

Amerikában igen nagy visszhangot váltott ki 2014 legtöbb bevételt hozó filmje, de 400 millió dollár ide-oda, tény, hogy a 6 Oscar-jelöléséből csak egyet tudott díjra váltani, azt is csak a "hangos" kategóriákban.

Az American Sniper tehát mindenképpen egy maradandó élmény marad, amihez kell egy kis idő, hogy fel tudd dolgozni, de már csak Bradley Cooper alakításáért is érdemes megnézni, a hibái azonban kissé elnyomja a drámaiságát, és most nem a műbabára gondolok, amit a mindent látó kritikusok persze most is kiszúrtak.

Ajánlom, foglalkozzunk inkább az üzenetével.

Értékelés: 10/7,5

 

 

Amerikai mesterlövész (2014)

Szereplők
Rendezte:
Forgatókönyv:
Zene:

háborús akciófilm

134 perc