Belépés Facebookkal
[ Ablak bezárása ]
"A Mélyütés sajnos semmi újat, semmi eredetit nem tud felmutatni, ami kicsit is emlékezetes maradna és visszatekinthetnénk rá néhány év múlva is, sőt, kifejezetten mindent megtesz annak érdekében, hogy a bokszos klisék összes létező fajtáját fel tudja mutatni."
Pozitív és negatív értelemben lehet felfogni a Mélyütés című filmet: ha utóbbi akarok lenni, azt mondanám, a Southpaw tulajdonképpen az összes létező, boksszal kapcsolatos klisét felvonultatja, ennek ellenére viszont mégsem vállalhatatlan. Ha negatívan vonom le a következtetéseket, szimplán csak annyit mondok, hogy klisés. Jake Gyllenhaal, (Fogságban, Éjjeli féreg) aki a film kedvéért magára pakolt annyi izmot, amit még nézni is elképesztő, remekül játszik és szó szerint a hátán viszi el az egészet Froest Whitakerrel karöltve, ennek ellenére viszont ő sem tudja megmenteni két órányi tömény unalomtól.
Persze az is magára vessen, aki van annyira elvetemült, hogy 2015-ben egy olyan filmet készít, amiben a boksz viszi a főszerepet. Ez a téma már tíz éve is sokszor közhelyesnek számított, nem hogy mostanában, főleg ha a casting még saját magát is kiparodizálja és beteszi az egyik szerepbe 50 Cent-et, aki nagyon-nagyon remélem, hogy 50 centnél tényleg nem kapott többet az alakításáért.
A Mélyütés egyébként tényleg elkövet minden olyan momentumot, ami miatt kicsit sem fog néhány óránál tovább megmaradni az emberek memóriájában a cselekmény. A történet Billy Hope bokszolóról szól, aki felesége halála után nem találja a helyét a világban és kislányát is elveszik tőle.
Rengetegszer láttunk már egy híres sportoló összeomlását, legtöbbször családi tragédia vagy egy piszkos üzlet miatt, esetünkben előbbi érvényesül. Azok a jelenetek, melyek Billy harcáról szólnak a lánya visszaszerzéséért, sokkal jobban megérintik az embert és tud szurkolni értük, sem mint valami rég lecsengett, azért elengedhetetlenül fontos rap szám alatt bevonuló két félmeztelen izomkolosszusnak, ezen jelentek nagy részét viszont elég hamar elvarrták.
Úgy gondolom, akármennyire is nagy mértékben a boksz van kihangsúlyozva, talán sokkal jobbat tett volna neki, ha ezt az egészet hagyják a fenébe és a családra, a feleség elvesztése utáni felépülésre koncentrálnak. Ha már a családnál tartunk: a kislány meglepően érett viselkedése egy pozitív visszajelzés volt számomra, hogy ha még eldugott helyen élnek is, azért megtalálhatók jó gyerekszínészek is Hollywood környékén. Az említett viselkedést egyébként mind a karakterre, mind az őt alakító Oona Laurencre értem.
A legszomorúbb talán az, hogy tényleg csak minimális elvárásaim voltak, szóval még azzal sem lehet magyarázni a középszerűségét, hogy a megváltást vártam tőle. Sőt, ha jobban belegondolok, a két húzónév, nevezetesen Whitaker és Gyllenhaal nélkül ez a film teljes káosz lenne.
Ahhoz, hogy klisés boksz filmet csináljunk, nézd meg a Mélyütést vagy ha nincs annyi időd, elég, ha betartod ezeket a lépéseket:
Ne törődj azzal, hogy a filmben látott események 70%-a a való életben valószínűleg sosem történhetne meg.
Minél unalmasabban szenvedjen főhősünk szerette elvesztése után, hogy még véletlenül se váltson ki semmilyen együttérzést belőlünk.
Ha van elég pénzed, keress néhány jó színészt, csak legyen már benne valami jó dolog is.
De nehogy túl sok jó színész legyen egy helyen, szóval egy kisebb mellékszerep erejéig szerepeltesd 50 Cent-et is. Csak a biztonság kedvéért.
A földön fekvő, teljesen véres és félig ájult főhősünk rögtön szúrja ki a nagy tömegből a feleségét és vessen rá egy kellemes, szerelmes pillantást.
Főhősünknek minél kevesebb testőre legyen és fontos, hogy ne tegyenek semmit.
Amin igazán elcsúszott Gyllenhaal drámája, az a rendezés. Legtöbbünknek nem mond semmit az a név, hogy Antoine Fuqua és valószínűleg ezek az emberek is járnak jobban. Neki “köszönhetjük” a Támadás a Fehér Ház ellen és A Védelmező című filmeket is, de ha tovább keresgélünk a filmográfiájában, rájöhetünk, hogy tulajdonképpen semmi köze a dráma műfajához és ez az első próbálkozása. Eddig legtöbbször akció vagy krimifilmekben örvendeztette meg a közönséget és ez kis mennyiségben a Mélyütésben is észrevehető: sokszor sötét, letargiás képekkel operál és néhány párbeszéd is sokkal inkább hasonlít egy drogdíler, sem mint egy bokszoló/ex-bokszoló/menedzser szavaira.
A Mélyütés összefoglalva sajnos semmi újat, semmi eredetit nem tud felmutatni, ami kicsit is emlékezetes maradna és visszatekinthetnénk rá néhány év múlva is, sőt, kifejezetten mindent megtesz annak érdekében, hogy a bokszos klisék összes létező fajtáját fel tudja mutatni, Gyllenhaal és Whitaker viszont profizmusokkal megmentik a filmet a teljes unalomtól.
Értékelés: 10/5
Reznor111 vagyok, a Filmmániás szerzője. Ha érdekelnek a filmek és a kritikák, kérlek olvasd, valamint oszd meg ismerőseiddel a posztjaimat, ha pedig véleményed van az írásokkal kapcsolatban, vagy csak egyszerűen melegebb éghajlatra szeretnél küldeni, komment formájában teheted meg. Ha privát kérdésed van, a fent látható email címen írhatsz nekem.
Megosztás a facebookon
"Ha nem akarsz tudomást venni néhány fájó igazságról a mai társadalomról vagy csak egy könnyű, szombat esti szórakozásra vágysz és nem egy elgondolkodtató, néhol igazán durva thrilerre, ne nézd meg. Mindenki más számára kötelező darab."
A Fogságban egy borzasztóan depresszív film. Lehet, hogy csak én vettem észre és nekem tűnt fel, de a film szinte minden egyes percében szakad az eső vagy esik a hó: és ez nem feltétlen annak tudható be, hogy tél van. Sokkal inkább Denis Villeneuve rendező a hangulatot akarta még sötétebbé és fájdalmasabbá tenni, szavak nélkül.
De nem csak a hangulatkeltésből vizsgázott jelesre rendezés szempontjából a direktor. A Fogságban, mint azt a címéből is sejteni, egy emberrablós sztorit tár a néző elé, és ha nem lettem volna olyan jókedvemben azon a napon, amikor rávettem magam, hogy megnézzem, valószínűleg sosem éreztem volna többet, hogy Jackman és Gyllenhaal főszereplésével készült drámát nekem feltétlen látni kéne.
Az emberrablós történetek lassan a found footage műfajhoz kezdenek hasonlítani: egy tucat megjelenik belőle, egyik sem tartalmaz semmi eredetit, emellett pedig borzasztóan klisés.
A Prisoners is ilyen lenne? Hála Istennek egyáltalán nem, sőt, megkockáztatom, ember még ilyen jól nem kerülte el a kínos közhelyeket, mint Villeneuve. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy a film sokszor a nézőre bízza az adott szituáció végkifejletét, gondoljunk csak az utolsó jelenetre.
De nem feledkezhetünk meg a Coen fivérek házi operatőréről, Roger Deakinsről sem, aki a csodálatos képsorokat szolgáltatta a filmhez és akinek tényleg kijárna már egy Oscar, de a Gravity mellett esélye sem volt a díjátadón.
A tizenkét alkalommal jelölt, de egyszer sem nyertes Deakins egyébként a mesteri fényképezéssel a hangulatot, feszültséget is jócskán megemelte.
A történet szerint a Dover család látogatóba megy egy szomszédos családhoz, az önfeledt beszélgetést azonban megzavarja a két kislány eltűnése. A család és a rendőrség, bár sokkal inkább előbbi, mindent megtesz a felderítésük érdekében, a nyomozás azonban nem várt meglepetéseket tartogat.
Én személy szerint örülök, hogy nem vettek elő századjára is egy pedofil szálat, bár ha jobban belegondolunk sok emberrablós film az egész cselekményét erre építi. (A fogoly)
De ha már megemlítettük Egoyan heves kritikai visszhangot kapott filmjét, vessük össze a kettő alkotást, mivel több közös van bennünk, mint az elsőre tűnik.
- Mindkettő a fagyos időjárással teremt feszültséget
- Mindkettőben gyanús az apa viselkedése a rendőrség szerint
- Mindkettő jó (A fogoly csak fenntartásokkal)
- Mindkettőben remek a fényképezés
Villeneuve és Egoyan filmje között persze a minőség a legnagyobb különbség, mégis nagyon érdekes látni, hogy mennyire is egy kaptafára épülnek az emberrablós témájú filmek és mégis mennyire különbözőek tudnak lenni.
Na és a mesteri színészek.. Gyllenhaal talán a második legjobb alakítását nyújtja az Éjjeli féreg után, Jackman is nagyon erős alakítást nyújt, (a szakálla még nagyobbat), de Viola Davis, Terrence Howard, Paul Dano, Maria Bello és Melissa Leo is páratlanok.
Jóhann Jóhannsson, az Oscarra jelölt Mindenség elmélete zeneszerzője készítette a Fogságban scoreját is, nem is akárhogyan. A muzsikájától folyamatosan azt várod, hogy kitörjön, mint egy vulkán, mert addig csak szép lassan szól, de ez a kitörés nem történik meg, így minél nyugodtabb és lágyabb a zene, annál nagyobb feszültséget kelt: mesteri!
Nem mondanám, hogy unatkoztam, de a 150 perces játékidőt kissé túlzásnak tartottam. Máshogy fogalmazva úgy éreztem, ki lehetett volna vágni egyes részeket vagy nem kellett volna annyit foglalkozni egy-egy eseménnyel vagy karakterrel.
SPOILER
Itt van például a pedofilra vágott hajú Paul Dano figurája, akiről kiderül, hogy tulajdonképpen nincs is sok köze az egészhez, mégis, végig kell néznünk minden vele kapcsolatos cselekményt, de ez természetesen csak az én szegénységi bizonyítványom.
SPOILER VÉGE
Megdöbbentő, fájdalmas, izgalmas, nem mindennapi, érdekes, látványos, sötét, depresszív. Nem minden ember számára jelentenek jó dolgokat az amúgy egy film számára pozitív szavak, így, ha nem akarsz tudomást venni néhány fájó igazságról a mai társadalomról vagy csak egy könnyű, szombat esti szórakozásra vágysz és nem egy elgondolkodtató, néhol igazán durva thrilerre, ne nézd meg. Mindenki más számára kötelező darab.
Értékelés: 10/8
"Remek választás volt Gyllenhaal, a tekintetéből sugárzik a nyugodtság és a magabiztosság, ugyanakkor félelmetes és rendkívülien kegyetlen.
A kritika spoiler-t tartalmaz!
Mondhatni, hogy több évtizeden keresztül Dan Gilroy csak úgy tengődött a filmiparban. Rene Russo férjének eddigi legnagyobb kiugrása a The Bourne Legacy volt Jeremy Renner-rel, ami számomra nem volt egy nagy szám, de még mindig nagy fellendülés az elég silány filmográfiájában. Nem is tudom,de nem is érdekel, hogy engedte meg valaki, hogy Gilroy filmre vigye a saját ötletéből, pontosabbanaz élet ötletéből készült Éjjeli férget, amit nem mellesleg ő is írt, és ő is rendezett. A Nightcrawler az év egyik legnagyobb meglepetése, Jake Gyllenhaal pedig élete alakítását nyújtja.
Tény, hogy minden évben van egy film, melyet a fejesek kezdő rendeződnek adnak oda, kipróbálás céljából, néhány millió dolláros büdzséből, de ezek sorra balul sülnek el, egészen idáig.
Furcsa, tragikus, megdöbbentő: ezekkel a szavakkal lehetne jellemezni 2014 egyik legnagyobb filmjét. Miközben néztem, és láttam, hogy a főszereplő karakter egyre mélyebbre és mélyebbre süllyed az erkölcstelenség bugyraiban, elgondolkoztam, hogy miféle borzasztó lény is az ember.
A Nightcrawler azért is egy nagyon különleges és egyedi film, mert nincs egy olyan karakter, akit szeretni lehet. Néhány romcom-os filmes persze arra esküszik, hogy a szerethető karakter határozza meg az egész filmet, de ez nem így van.
A másik hatalmas pozitívum maga a sztori. Sok film próbálkozott már bemutatni egy-egy hírműsor vagy riporter botrányos életét, de ezek közül biztos vagyok benne, hogy Gilroy akció-thrillere sikerült a legjobban.
Jake Gyllenhaal karrierje az utóbbi években szárnyalt, de még sem mondható igazi A-listás sztárnak, már csak a mellőzése miatt is. Már a Fogságban is nagy fellendülés volt neki, de ezek után biztos vagyok benne, hogy a közeljövőben egy-két blockbuster-t is meghiteleznek majd neki. (Tőlem maradhat a drámai műfajban is, mert rohadt jól áll neki.)
Egyrészt remek választás volt Gyllenhaal, a tekintetéből sugárzik a nyugodtság és a magabiztosság, ugyanakkor félelmetes és rendkívülien kegyetlen.
Másrészt annyi introvertált, magába forduló szereplő van a filmben, hogy azt számolni sem lehet, emiatt a nézés közben kissé a saját magad életét is átgondolod, hogy nehogy fiatalkorodra/öregkorodra te is olyan gonosz legyél, mint a filmbeli Louis Bloom.
Mert Louis Bloom egy gonosz ember, aki csak kényszerből lett ilyen kegyetlen és szívtelen, mert mégis ki lenne képes kézremegés nélkül levideózni a munkatársa megrázó halálát, vagy farkasszemet nézni egy gyilkossal, vagy éppen fontos gyilkossági bizonyítékokat eltitkolni csak a pénz miatt.
Bloom munkanélküli, ugyanakkor fontos céljai vannak az életben, amit pénz nélkül persze nem tud elérni. Piti tolvajként szokták emlegetni a vásárlói, akik legtöbbször vasat vagy drótot vesznek tőle. A férfi azonban lát egy balesetet, és néhány perc múlva a kiérkező riportereket és operatőröket. Elhatározza, hogy beruház egy kamerába, vesz egy rendőrségi rádiót, és próbál a leggyorsabban odaérni a baleset/tűz/tetthely helyszínészre, még a zsaruk előtt is.
Megismerkedik a jobb napokat látott Ninával, akinek nagyon fontos, hogy a következő néhány hétben nézzék a hírműsorát, ugyanis hamarosan letelik a szerződése. Bloom hozza neki a jobbnál jobb felvételeket, a férfi azonban egyre beképzeltebb lesz, és nem csak pénzt akar a nőtől.
Az egyik negatívum az, hogy már idegesítően túl sokat képzel magáról. Első munkájában levideóz egy esetet, amit elvisz a hírcsatornának, adnak is neki 250 dollárt, és sok-sok dicséretet, ettől pedig annyira beképzelt lesz, hogy azt már rossz nézni.
Munkatársat vesz fel, igazi "cége" lesz, amit a híradóban is bemondanak, egyszóval úgy tűnik, sínen van az élete. Az Éjjeli féreg egy rendkívül tragikus, mondhatni, botrányos alkotás, mely tökéletesen tükrözi, hogy néhány ember mennyi kegyetlenséget tud elkövetni pénz és nézettség reményében. Durva világ ez, durva világ...
Értékelés: 10/9
bűnügyi-thriller
117 perc
Megosztás a facebookon
