"A Mélyütés sajnos semmi újat, semmi eredetit nem tud felmutatni, ami kicsit is emlékezetes maradna és visszatekinthetnénk rá néhány év múlva is, sőt, kifejezetten mindent megtesz annak érdekében, hogy a bokszos klisék összes létező fajtáját fel tudja mutatni."

Pozitív és negatív értelemben lehet felfogni a Mélyütés című filmet: ha utóbbi akarok lenni, azt mondanám, a Southpaw tulajdonképpen az összes létező, boksszal kapcsolatos klisét felvonultatja, ennek ellenére viszont mégsem vállalhatatlan. Ha negatívan vonom le a következtetéseket, szimplán csak annyit mondok, hogy klisés. Jake Gyllenhaal, (Fogságban, Éjjeli féreg) aki a film kedvéért magára pakolt annyi izmot, amit még nézni is elképesztő, remekül játszik és szó szerint a hátán viszi el az egészet Froest Whitakerrel karöltve, ennek ellenére viszont ő sem tudja megmenteni két órányi tömény unalomtól.

Persze az is magára vessen, aki van annyira elvetemült, hogy 2015-ben egy olyan filmet készít, amiben a boksz viszi a főszerepet. Ez a téma már tíz éve is sokszor közhelyesnek számított, nem hogy mostanában, főleg ha a casting még saját magát is kiparodizálja és beteszi az egyik szerepbe 50 Cent-et, aki nagyon-nagyon remélem, hogy 50 centnél tényleg nem kapott többet az alakításáért.

A Mélyütés egyébként tényleg elkövet minden olyan momentumot, ami miatt kicsit sem fog néhány óránál tovább megmaradni az emberek memóriájában a cselekmény. A történet Billy Hope bokszolóról szól, aki felesége halála után nem találja a helyét a világban és kislányát is elveszik tőle.

Rengetegszer láttunk már egy híres sportoló összeomlását, legtöbbször családi tragédia vagy egy piszkos üzlet miatt, esetünkben előbbi érvényesül. Azok a jelenetek, melyek Billy harcáról szólnak a lánya visszaszerzéséért, sokkal jobban megérintik az embert és tud szurkolni értük, sem mint valami rég lecsengett, azért elengedhetetlenül fontos rap szám alatt bevonuló két félmeztelen izomkolosszusnak, ezen jelentek nagy részét viszont elég hamar elvarrták.

Úgy gondolom, akármennyire is nagy mértékben a boksz van kihangsúlyozva, talán sokkal jobbat tett volna neki, ha ezt az egészet hagyják a fenébe és a családra, a feleség elvesztése utáni felépülésre koncentrálnak. Ha már a családnál tartunk: a kislány meglepően érett viselkedése egy pozitív visszajelzés volt számomra, hogy ha még eldugott helyen élnek is, azért megtalálhatók jó gyerekszínészek is Hollywood környékén. Az említett viselkedést egyébként mind a karakterre, mind az őt alakító Oona Laurencre értem.

A legszomorúbb talán az, hogy tényleg csak minimális elvárásaim voltak, szóval még azzal sem lehet magyarázni a középszerűségét, hogy a megváltást vártam tőle. Sőt, ha jobban belegondolok, a két húzónév, nevezetesen Whitaker és Gyllenhaal nélkül ez a film teljes káosz lenne.

Ahhoz, hogy klisés boksz filmet csináljunk, nézd meg a Mélyütést vagy ha nincs annyi időd, elég, ha betartod ezeket a lépéseket:

1. Ne törődj azzal, hogy a filmben látott események 70%-a a való életben valószínűleg sosem történhetne meg.

2. Minél unalmasabban szenvedjen főhősünk szerette elvesztése után, hogy még véletlenül se váltson ki semmilyen együttérzést belőlünk.

3. Ha van elég pénzed, keress néhány jó színészt, csak legyen már benne valami jó dolog is.

4. De nehogy túl sok jó színész legyen egy helyen, szóval egy kisebb mellékszerep erejéig szerepeltesd 50 Cent-et is. Csak a biztonság kedvéért.

5. A földön fekvő, teljesen véres és félig ájult főhősünk rögtön szúrja ki a nagy tömegből a feleségét és vessen rá egy kellemes, szerelmes pillantást.

6. Főhősünknek minél kevesebb testőre legyen és fontos, hogy ne tegyenek semmit.

Amin igazán elcsúszott Gyllenhaal drámája, az a rendezés. Legtöbbünknek nem mond semmit az a név, hogy Antoine Fuqua és valószínűleg ezek az emberek is járnak jobban. Neki “köszönhetjük” a Támadás a Fehér Ház ellen és A Védelmező című filmeket is, de ha tovább keresgélünk a filmográfiájában, rájöhetünk, hogy tulajdonképpen semmi köze a dráma műfajához és ez az első próbálkozása. Eddig legtöbbször akció vagy krimifilmekben örvendeztette meg a közönséget és ez kis mennyiségben a Mélyütésben is észrevehető: sokszor sötét, letargiás képekkel operál és néhány párbeszéd is sokkal inkább hasonlít egy drogdíler, sem mint egy bokszoló/ex-bokszoló/menedzser szavaira.

A Mélyütés összefoglalva sajnos semmi újat, semmi eredetit nem tud felmutatni, ami kicsit is emlékezetes maradna és visszatekinthetnénk rá néhány év múlva is, sőt, kifejezetten mindent megtesz annak érdekében, hogy a bokszos klisék összes létező fajtáját fel tudja mutatni, Gyllenhaal és Whitaker viszont profizmusokkal megmentik a filmet a teljes unalomtól.

Értékelés: 10/5

Reznor111 vagyok, a Filmmániás szerzője. Ha érdekelnek a filmek és a kritikák, kérlek olvasd, valamint oszd meg ismerőseiddel a posztjaimat, ha pedig véleményed van az írásokkal kapcsolatban, vagy csak egyszerűen melegebb éghajlatra szeretnél küldeni, komment formájában teheted meg. Ha privát kérdésed van, a fent látható email címen írhatsz nekem.

 

 

Megosztás a facebookon