"A sok nehézség ellenére a film elkészült, a kasszáknál ugyan nem tarolt, de a nézőknek azonban egy életre megváltoztatta a filmes szemléletét, amellett, hogy 1995-ben a Forrest Gump és a Ponyvaregény mellett nagyon nehéz dolga volt kibontakozni."

A remény rabjai a világ legjobb filmje. Nemcsak az IMDb és különböző fórumok felhasználóinak nagy része tartja így, hanem az egész világ. Nemrég a VOX magazin írt róla, így nem is nagyon firtatnám a keletkezését, ha olvastátok az újságot, azt is tudjátok, hogy a filmről eleinte azt hitték, hogy bukta lesz, csak a sok Oscar jelölés után futott be igazán. (Az is igaz, hogy az összes szobrocskát elhalászta tőle a szintén 1994-ben készült Forrest Gump).

A Remény rabjai Stephen King kisregényéből készült, aki úgy támogatta az akkor még ismeretlen nevű rendezőt, Frank Darabont-ot, hogy a regény jogaiért csupán jelképes egy dollárt kért.

Darabontról nem lehetne azt mondani, hogy termékeny rendező, de legalább ő a minőségre megy. Öt évvel a Remény rabjai után elkészítette a Halálsoron-t, a tévénézők pedig a The Walking Dead című sorozatból ismerhetik, mint megalkotó.

Nem tudom, kell e koptatnom a billentyűzetet a történet leírásával, de fiatalabb olvasóimnak azért dióhéjban elmondanám. A cselekmény kissé lassan és vontatottan indul be, amikor is megtudjuk, hogy Andy Dufresne-t, aki eddig bankárként dolgozott, elítélték, a felesége és annak szeretője megöléséért. 

Andy bekerül a Shawshank Redemption nevű börtönbe, ahol eleinte nem találja a helyét, pont úgy, mint a többiek, de aztán egy idővel később barátokra lel: egyike a Morgan Freeman által alakított színes bőrű Ellis Boyd, akit csak Red-ként becéznek a "lakók".

Olyannyira otthonasan érzi magát a börtönben, hogy az igazgatónak segít a pénzmosásban, lévén ő bankár, könyvtárat hoz létre, valamint segít egy fiatalnak letennie a vizsgáját.

A börtönben tehát telik-múlik az élet, egy-két intézményfüggő is felbukkan a történetben, de a lényeg az, hogy egy olyan alkotást látunk, amin látszik, hogy az elejétől a végéig igen is rengeteg időt szántak rá, annak ellenére, hogy Darabont akkor még igen híján volt a tapasztalatokban.

Egyébként több neves színészt is megkértek, hogy játssza el Andy szerepét, mielőtt még megtalálták volna Tim Robbins-t, de azok nem fogadták el, mert féltek, a kezdő rendező nem tudja kordában tartani a filmet.

A sok nehézség ellenére a film elkészült, a kasszáknál ugyan nem tarolt, de a nézőknek azonban egy életre megváltoztatta a filmes szemléletét, amellett, hogy 1995-ben a Forrest Gump és a Ponyvaregény mellett nagyon nehéz dolga volt kibontakozni. 

Értékelés: 10/10

Megosztás a facebookon

"Egyáltalán nem egy mesterműről van szó, főleg mai szemmel nézve rengeteg helyen bele lehetne kötni, de a néző szó szerint hagyja a francba az egészet, és átadja magát a hangulatnak, valamint a bitang jó párbeszédeknek. (Már ekkor is rázva, nem keverve kérte Bond az italát.)"

James Bond. Egy filmcsalád, mely ugyanolyan szórakoztatást nyújtott nagypapáinknak és nagymamáinknak a '70-es években, mint nekünk, azon különbséggel, hogy a két korszak között kb. 40 év eltelt. Nekik a Csak kétszer élsz, nekünk a Casno Royale, vagy a Skyfall.

James Bond tehát egy időtálló, vagány, energikus, jó szövegekkel megspékelt akcióthriller, de senki nem lehet olyan profi, hogy több mint 20 filmen keresztül csak pozitívumokat tudjunk mondani, ezért néha bekacsingatott egy-két félresikerült alkotás, gondolok itt a Quantum csendjére, elsősorban, amit én kifejezetten rühellek, de nem mondom, megvan a maga hangulata.

Úgy gondoltam, kezdjünk mindent az elejéről, ami azt jelenti, visszarepülünk több mint 50 évet az időbe, tehát a következő filmünk, amit jól kivesézünk, az a Dr. No.

Úgy emlékeztem, régebben többször is láttam már a filmet, de sok jelenetére nem emlékeztem, ezért tettem vele még egy próbát. Azért mondom így, mert akkoriban nem jött be túlságosan.

Most is arra számítottam, hogy halálra unom magam, hiszen lehet, hogy akkoriban ez izgalmasnak számított, de az idő vasfoga mindenen és mindenkin áthatol, de kellemesen kellett csalódnom. Olyannyira, hogy már le is töltöttem a második részt.

De ne szaladjunk ennyire előre.

Az Ian Fleming novellájából készült film főhősét, James Bondot Jamaicába küldik, hogy nyomozzon John Strangways és titkárnője halála után, mivel a férfi a brit titkosszolgálat fontos ügynöke volt. A film hatalmas siker volt akkoriban, a mindössze egymillió dollárból készült Dr. No az 59-szeresét hozta vissza, ami hatalmas arány, főleg úgy, hogy ez mégiscsak a kezdet volt, és akkor még semmi garancia nem volt arra, hogy jó lesz a film.

Még Sean Connery sem.

Bond és társai eljutnak a titokzatos Crab Key szigetre, ahol börtönbe zárják, de megszökik, és megpróbálja megakadályozni Honey Ryder-rel, az első Bond lánnyal az akciót. A film egyik hibája, hogy Dr. No karaktere egyáltalán nem kidolgozott, és kaphatott volna nagyobb teret is.

Kissé naiv, ámde aranyos, szórakoztató film, szinte megalapozta a további James Bond filmek sorsát, Terence Young jól megérezte Fleming regényének hangulatát, Bond karakterét és vagányságát, stb..

Egyáltalán nem egy mesterműről van szó, főleg mai szemmel nézve rengeteg helyen bele lehetne kötni, de a néző szó szerint hagyja a francba az egészet, és átadja magát a hangulatnak, valamint a bitang jó párbeszédeknek. (Már ekkor is rázva, nem keverve kérte Bond az italát.)

Sean Connery és Ursula Andress, a két, akkor még ismeretlen főszereplő remekül alakítják a szerepeket, Connery-ben megvan az a fajta laza hanyagság, ami miatt nők ezrei képesek csak ezért elsétálni a moziba, megvenni a jegyet, és beülni rá, amit az MGM 100%-osan ki is használt.

Értékelés:

10/7

Megosztás a facebookon

"Természetesen nem csalódtam a filmben, azt is tudja, mikor nem kell már erőltetni a jeleneteket, és mikor kell abbahagyni, és ha egy rendező ezzel tisztában van, sok kellemetlenséget háríthat el a nézőről."

Magyar film. Furcsa érzések kavarognak bennem, amikor e két szót mondom ki: a 2010-es években, olyan furcsán hangzik ez az összetétel, hogy magyar, és film. Persze honfitársaink mindig készíteni fognak majd alkotásokat, csak az nem mindegy, milyeneket.

Álom.net, Dobogó kövek, Holnap történt: ezek feketítették be a magyar film hírnevét, amivel azt értük el, hogy nemzetközileg nem fogadták túl nagy örömmel a filmeket, mostanság azonban már eltűnni látszik a magyarok iránti ellenszenv.

Gondolok erre azzal, hogy készült ám itt egy Isteni műszak, A nagy füzet, Pálffi György összes filmje: szóval csak összehoztunk az utóbbi években egy tisztességes felhozatalt, sőt, a nagyfesztiválokon is egyre több elismerést kapunk.

Hosszú órákon, vagy akár napokon át tarthat a magyar film mivoltának elemzése, úgyhogy inkább azt javaslom, térjünk át mai kiszemelt filmünkre, a Kontroll című gyöngyszemre.

Nagy bátorságra vallt, hogy egy egész estét játékfilmet az első filmes Antal Nimród kezébe adtak, ami ugyan pozitívum, főleg manapság, amikor már csak azok rendeznek filmeket, akik közel vannak a zsíros bödönhöz, (Értsd: folyamatosan rendezik a rossznál-rosszabb filmeket, egyre több költségvetéssel), A Kontroll azonban Magyarországon és nemzetközileg is nagy sikert aratott, a hazai filmezésben 2003 a Kontroll éve volt.

Pedig nincs itt semmiféle lövöldözős akciójelenet, vagy durva megerőszakolás több percen keresztül: a stáb csak forgatott egy baromi jó filmet egy metró aluljáróban, nem is túl sok pénzből, és mégis nagy siker lett. Eme mondataimat leginkább Andy Vajnának és a Magyar Filmalap összes tagjának ajánlanám.

Egy furcsa világban játszódik, furcsa karakterekkel, furcsa szerelemmel, egy teljesen fiktív világban. Azonban 100%-osan érezni, hogy ez a nagybetűs MAGYARORSZÁG, továbbá valami eszméletlen jó atmoszférát teremt Antal Nimród és Pados Gyula operatőr.

Már 2003-ban is ugyanazok a nevek voltak a főszerepekben, mint napjainkban, annyi különbséggel, hogy akkor még színészkedni is tudtak, be kell vallani, néhány azért nagyon elszálltak maguktól...

A műfaját tekintve thriller-nek mondható, rengeteg szatirikus elemmel, bár ennek a filmnek egy külön műfajt kellene alkotni. Mert megérdemli.

Antal Nimród aztán bekerült a körforgásba, elköltözött Amerikába, és leforgatta az egyik kedvenc thrilleremet, az Elhagyott szobát, ami szintén a hangulaton és az atmoszférán alapszik.

A rendező remekül tudja adagolni a feszültséget, és akkor jönnek a poénok, amikor már pattanásig feszült a levegő. Nemrég készített el egy Metallica koncert filmet, amit a mai napig nem tudok megérteni, valahogy sehogy sem illik be a filmográfiájába, de nem baj, minden rendezőnek becsúszik egy-egy ilyen kitérő, ami akár pozitív is lehet.

A történet Bulcsúról szól, aki jegyellenőrként dolgozik őrült társaival együtt, de unalmas életét azonban megtöri egy gyilkos, aki utasokat lök ki a metró elé: nekem már ez elég volt, hogy megnézzem a filmet, megvettek kilóra.

Természetesen nem csalódtam a filmben, azt is tudja, mikor nem kell már erőltetni a jeleneteket, és mikor kell abbahagyni, és ha egy rendező ezzel tisztában van, sok kellemetlenséget háríthat el a nézőről.

Antal Nimródnak tehát már nagyon kijárna egy igazi, hollywoodi, nagy költségvetésű film, hiszen nézve a filmjei adatait, egyikre sem lehet rámondani, hogy megbukott volna a kasszáknál, sőt, mindegyik szépen termelt, aminek pedig nagyon örülök, hogy a Rotten Tomatoes szerint a Kontrollnak sikerült százezer dollárt összekapirgálnia Amerikában, ami azért egy hatalmas szám, ahhoz képest, hogy ez egy igazi, vérbeli magyar film, minden poénjával és butaságával együtt. 

Értékelés:

10/7

 

Megosztás a facebookon