"Redford rendezései közül tehát magasan kiemelkedik ez a darab, ami kissé lassú tempója miatt nem mondható remekműnek, de egyértelműen többször nézős film, amin sokáig rágódni fogsz magadban."

A XX. század egyik legnagyobb filméve volt 1994-'95. Nemrég írtam például a Remény rabjairól, ami szintén '94-ben kéazült, de ne feledkezzünk meg a Forrest Gump-ról és a Ponyvaregényről. Ezért akkoriban a Kvíz show-nak nem fordítottak akkora érdeklődést, mint az előbb említett alkotásoknak. Pedig kellett volna. Durva adat: még a költségvetést se hozta vissza a film.

Sok kritikus szerint Robert Redford legjobb filmjét tette le az asztalra, én azért még hozzá tenném azt is, hogy John Turturro-t se látuk mindig úgy színészkedni, mint a Kvíz show-ban. A legutóbbi Bérgavallér című rendezése/szereplése azért szinte botrányos volt.

Az igaz történet alapján készült film nem meglepő módon egy kvíz műsorról szól, mely ha elindul, kiürülnek az utcák, abbahagyja mindenki, amit csinál, és csak a televíziós műsorra szegezik tekintetüket.

Egy kiesett versenyző, Herbie Stempel azonban megvádolja a világ legnézettebb műsorát, hogy az egész show csak egy egyszerű csalás, melyben csak Charles Van Doren és az adó jön ki jól, aki miatt a csatorna még több nézőt tud szerezni.

Nem sokkal később azonban kiderül az igazság, mely az egész televíziózásba vetett hitünket megremegteti.

A színészi alakítások természetesen felsőfokúak, de olyan nevek mellett, mint Ralph Fiennes, John Turturro, vagy Hank Azaria, ez alapelvárás volt. A csavaros és végig feszült igaz történet hangulatát és magát a sztorit remekül adja vissza a film, nehéz lenne megmondani, hogy Redford mester a színészkedés vagy a rendezés fortélyait tanulta el jobban.

A Kvíz show sajnálatos módon eltörpült még nagyobb nevű társai mellől, ezért bevételét leginkább a DVD, valamint Blu-ray eladásokból szerezte, ettől függetlenül nem kétséges, hogy egy-két színész élete egyik legnagyobb alakítását nyújtotta a filmben.

John Turturro-ról például a való életben is elhinnéd, hogy olyan, mint megformált karaktere, Herbie Stempel, olyan jól átadja a szerepet. Esetlen, kissé bohókás, átlagos ember.

A bevétel ugyan elmaradt, a kritikusok méltatták, és elég sok díjjal is megszórták, bár a legtöbb kimerült jelölés formájában. A filmet jelölték a Legjobb rendező, és a Legjobb film kategóriájában is, emellett elnyerte a Legjobb forgatókönyvnek járó BAFTA díjat, John Turturro-t pedig jelölték a Golden Globe-ra is.

Redford rendezései közül tehát magasan kiemelkedik ez a darab, ami kissé lassú tempója miatt nem mondható remekműnek, de egyértelműen többször nézős film, amin sokáig rágódni fogsz magadban.

Értékelés: 10/7,5

 

Megosztás a facebookon

"A sok nehézség ellenére a film elkészült, a kasszáknál ugyan nem tarolt, de a nézőknek azonban egy életre megváltoztatta a filmes szemléletét, amellett, hogy 1995-ben a Forrest Gump és a Ponyvaregény mellett nagyon nehéz dolga volt kibontakozni."

A remény rabjai a világ legjobb filmje. Nemcsak az IMDb és különböző fórumok felhasználóinak nagy része tartja így, hanem az egész világ. Nemrég a VOX magazin írt róla, így nem is nagyon firtatnám a keletkezését, ha olvastátok az újságot, azt is tudjátok, hogy a filmről eleinte azt hitték, hogy bukta lesz, csak a sok Oscar jelölés után futott be igazán. (Az is igaz, hogy az összes szobrocskát elhalászta tőle a szintén 1994-ben készült Forrest Gump).

A Remény rabjai Stephen King kisregényéből készült, aki úgy támogatta az akkor még ismeretlen nevű rendezőt, Frank Darabont-ot, hogy a regény jogaiért csupán jelképes egy dollárt kért.

Darabontról nem lehetne azt mondani, hogy termékeny rendező, de legalább ő a minőségre megy. Öt évvel a Remény rabjai után elkészítette a Halálsoron-t, a tévénézők pedig a The Walking Dead című sorozatból ismerhetik, mint megalkotó.

Nem tudom, kell e koptatnom a billentyűzetet a történet leírásával, de fiatalabb olvasóimnak azért dióhéjban elmondanám. A cselekmény kissé lassan és vontatottan indul be, amikor is megtudjuk, hogy Andy Dufresne-t, aki eddig bankárként dolgozott, elítélték, a felesége és annak szeretője megöléséért. 

Andy bekerül a Shawshank Redemption nevű börtönbe, ahol eleinte nem találja a helyét, pont úgy, mint a többiek, de aztán egy idővel később barátokra lel: egyike a Morgan Freeman által alakított színes bőrű Ellis Boyd, akit csak Red-ként becéznek a "lakók".

Olyannyira otthonasan érzi magát a börtönben, hogy az igazgatónak segít a pénzmosásban, lévén ő bankár, könyvtárat hoz létre, valamint segít egy fiatalnak letennie a vizsgáját.

A börtönben tehát telik-múlik az élet, egy-két intézményfüggő is felbukkan a történetben, de a lényeg az, hogy egy olyan alkotást látunk, amin látszik, hogy az elejétől a végéig igen is rengeteg időt szántak rá, annak ellenére, hogy Darabont akkor még igen híján volt a tapasztalatokban.

Egyébként több neves színészt is megkértek, hogy játssza el Andy szerepét, mielőtt még megtalálták volna Tim Robbins-t, de azok nem fogadták el, mert féltek, a kezdő rendező nem tudja kordában tartani a filmet.

A sok nehézség ellenére a film elkészült, a kasszáknál ugyan nem tarolt, de a nézőknek azonban egy életre megváltoztatta a filmes szemléletét, amellett, hogy 1995-ben a Forrest Gump és a Ponyvaregény mellett nagyon nehéz dolga volt kibontakozni. 

Értékelés: 10/10

Megosztás a facebookon