Belépés Facebookkal
[ Ablak bezárása ]
Az ajándékot minden bizonnyal a 2015-ös legjobbak között fogjuk emlegetni. Én pedig mi többet is kívánhatnék, hogy legalább még négy ilyen élményben legyen részem ez évben, és ha ez teljesülni fog, már nincs okom szidni a filmipart.
Nem semmi. Ez jutott először eszembe, amikor nagyjából lélegzet nélkül, mozdulatlanul ültem végig Joel Edgerton rendezését, Az ajándék-ot. A pazar kritikák alapján az elvárásom igen magas volt a filmmel szemben, de még ennek ellenére is egy óriási, a 2015-ös évben (talán) megismételhetetlen thriller-rel van dolgunk. Már a poszter is kellően ijesztő ahhoz, hogy felkészülj a következő 110 percre, amit a megnézésével fogsz tölteni: az Edgerton (A nagy Gatsby) által játszott Gordo nyújt feléd egy ajándékot, a tekinteténél már csak a fekete háttér és a találó tagline rémisztőbb.
Hát igen, nem minden ajándék kicsomagolása után érzed azt, hogy ezt meg kéne köszönni. Simon és Robyn boldog házasságban élnek, a babaprojekten dolgoznak és nemrég költöztek be újdonsült házukba. Egy régi ismerős, a férfi iskolai osztálytársa, Gordo tűnik fel, aki természetesen felforgatja ezt a nagy idillt. Gordo többször eljön hozzájuk vacsorára, ajándékokat küldözget, a házaspár viszont nem nézi jó szemmel a dolgot és levakarják. Ez azonban egy elképesztő mértékű lavinát indít el mindhármuk életében, melyben többet játszik közre a múlt, mint a valóság.
Oké, az alapötlet egyszerűbb már nem is lehetne, hisz a filmesek, főleg mostanában, előszeretettel állítanak be egy karaktert kedvesnek meg jószívűnek, a másik pillanatban pedig már kést szorít az emberek torkához és magából kikelve gyilkol az éjszakában. Ebből persze nem mindig sül ki olyan jó dolog, gondoljunk csak A szomszéd fiú csúnya lebőgésére. Egy jó kivitelezés, netán egy jó rendező viszont a legklisésebb történetet is befogadhatóvá, mi több, érdekessé tudja tenni, Joel Edgerton pedig, aki eddig színészként kereste a kenyerét, világhírű direktorokat megelőzve rendezte meg nekünk ezt a páratlanul izgalmas és különös világú thriller-t.
Nézzük meg a színészeket. Néha hülyén éreztem magam, amikor megnéztem egy-egy szánalmas vígjátékot Jason Bateman-től, majd eszembe jutott, hogy neki sokkal inkább a drámai, komolyabb szerepek állnának jól és akkor talán nem érezném, hogy mennyire is ki van semmizve Hollywood-ban. Edgerton szerencsére rájött, mekkora potenciál is van a Förtelmes főnökök sztárjában, Az ajándék-ban pedig egyszerűen brillírozik. Ritka az olyan film, ahol Bateman egy őrült, kezelhetetlen palit alakítana, mindig is “normális” szerepeket kapott és maximum a haverjai hülyék egy kicsit. Lásd: megint csak Förtelmes főnökök 1,2.
Ő tehát egy fantasztikus választás volt a főszerepre. Filmbeli felesége, Rebecca Hall legismertebb szerepe talán a Vicky Cristina Barcelona, ahol az egyik címszereplőt alakítja. Nem mellesleg pedig megint csak az kell mondanom, hogy jobbat nála nem is lehetett volna találni. Mindketten remekül tudnak kétségbeesetten nézni, erre a jó képességükre pedig elég sok szükség volt Az ajándék forgatásán.
Egy pszicho-thriller-rel, de néha-néha horrorba hajazó jelenetekkel van dolgunk, véleményem szerint pedig ez a kis kitekintés a horror műfaja felé okozta, hogy két év múlva nem fogjuk a “tökéletes” jelzőt használni, ha egy beszélgetésben megemlítik a filmet. Teljesen felesleges és szükségtelen az egész, csak egy furcsa keveréket adott a hangulatnak, a nem jobbik értelemben. Egy thriller, de sokkal inkább az ilyen fajta thriller is pont eléggé félelmetes tud lenni egy-egy pillanatban, ezért is nem értettem a jumpscare-ek használatát.
De hagyjuk is, hisz talán ez az egyetlen hiba, amit fel tudnék hozni. Miért is? Mert Az ajándék-ról már az első pillanatban lerí, hogy sokat dolgoztak mind a forgatókönyvön, mind a casting-on, és olyan okosan, precízen építik fel ezt a különös, borzasztóan sötét világot, hogy még az erősebb idegekkel rendelkező emberek is könnyen kibukhatnak rajta.
Edgerton óriásit robbant első rendezésével, persze erre előbb-utóbb számítana lehetett, mivel kettő nagyon is sikeres forgatókönyvvel ajándékozta már meg a világot, és gyakran producerként is részt vesz egyes filmek elkészítésében. Az ajándék borzasztóan csekély, öt millió dolláros költségvetésből készült, és ha nincs is sajnos olyan hívogató ereje, mint egyes hülye romantikus komédiáknak, egyértelmű volt, hogy pluszt hoz majd a stúdiónak. Ha nem is sokat.
Nem akarok általánosítani, de sajnálattal láttam, hogy 30-35 embernél több nem ült be a moziba, ahol én is láttam az alkotást, szóval nagyon úgy tűnik, nem számít Bateman neve, mert nagyon úgy tűnik, a könnyebb filmek szerelmeseit sem tudja becsalogatni a filmszínházakba.
Én viszont azt mondom, hogy aki minőségi filmet szeretne látni és gondolkodni is rajta, nem csak a nachos általi élvezetekben gyönyörködni, feltétlen nézze meg Edgerton első rendezését moziban, mivel a megfelelő hang és a feszültség érzése csak így jön át megfelelő módon. Hogy mihez tudnám a legjobban hasonlítani? Talán egy kis Holtodiglan-szerű motívumokat éreztem, lássuk is, miből áll ez össze:
Az idill házaspár (Minden tökéletesen megy, a házaspár boldog és látszólag nem létezik olyan probléma, ami kikezdhetné a kapcsolatukat. Persze csak látszólag.)
A váratlan fordulat/senki nem az, akinek látszik (Hopp, és akkor jön a váratlan fordulat, azon belül is egy óriási változás az addig szelídnek hitt karakterről. Ez esetünkben mind Gordó-ra, mind Simon-ra igaz.)
A szomorú világ (Mindkettő film képi világa sötét és letargiás: vagy talán csak a fájó igazságot mutatja?)
A vég (Nincs teljes lezárás, nem tudjuk meg, mi lesz velük majd holnap meg holnapután. Talán ezért is olyan különlegesek.)
KICSIT SPOILER:
Simon és Gordo között a legnagyobb kapocs, hogy mindketten hibát követtek el, azon pedig vitatkozhatánk, hogy melyikük nagyobbat. Mert bár első ránézésre úgy tűnik, hogy utóbbi követte el a rosszabb dolgot, de ha pedig abba gondolunk bele, hogy Simon meg egy egész életet tett tönkre egyetlen, ártatlannak szánt hazugsággal, máris kiegyenlítődik a mérleg.
KICSIT SPOILER VÉGE
Sokan furcsának találhatják a film befejezését. Én mindig is imádtam az olyan mozgóképeket, melyek nyitva hagyják a cselekményt vagy nem válaszolják meg teljes mértékben a kérdéseket, amire mindenki várt. Az ajándék esetében is így vagyunk.
MEGINT SPOILER:
Gordo nézi a kórházban szenvedő és síró Simon-t. Az arckijfezése viszont most sokkal másabb, azon belül is nem olyan félelmetes és gyűlölködő, mint korábban volt. Jó kérdés, megsajnálta-e a férfit és annyiban hagyja-e őrült agymenését. Ha engem kérdeztek, igen. Talán végre beletörődik a sorsába, ami kicsit sem igazságos, viszont ezen már semmivel nem tud változtatni.
MEGINT SPOILER VÉGE
Az ajándék tehát összefoglalva egy nagyon érdekes thriller egy amúgy közepes alaptörténettel, Edgerton viszont olyan ügyesen rendez meg minden egyes jelenetet, hogy filmjét minden bizonnyal a 2015-ös legjobbak között fogjuk emlegetni. Én pedig mi többet is kívánhatnék, hogy legalább még négy ilyen élményben legyen részem ez évben, és ha ez teljesülni fog, már nincs okom szidni a filmipart.
Értékelés: 10/9
Reznor111 vagyok, a Filmmániás szerzője. Ha érdekelnek a filmek és a kritikák, kérlek olvasd, valamint oszd meg ismerőseiddel a posztjaimat, ha pedig véleményed van az írásokkal kapcsolatban, vagy csak egyszerűen melegebb éghajlatra szeretnél küldeni, komment formájában teheted meg. Ha privát kérdésed van, a fent látható email címen írhatsz nekem.
"A nagy Gatsby végre egy méltó film Scott Fitzergald regényéhez, amit többször kell látni ahhoz, hogy teljesen megfogjon és megértsd, szóval nem ajánlott egy könnyű, szombat esti szórakozásnak."
Jay Gatsby történetét már többször is próbálták megfilmesíteni, a siker azonban mindig elhagyta a készítőket. Talán azért is lehet, mert F. Scott Fitzergald regényét nagyon nehezen lehet helytálló módon vászonra vinni, annyira harsány és extravagáns. Ezért is nem csodálkozhatunk, ha a '70-es években egy ilyen látványos sztorit nem tudtak megfelelő módon a néző elé tárni, de az idő vasfoga jót tett a regénynek, a nagy költségvetésű romantikus filmek nagymestere, Baz Luhrmann pedig elérte, hogy a 2013-as adaptációja egyben a legjobb Gatsby adaptáció legyen.
Az Ausztrália, a Moulin Rouge!, és a Rómeó és Júlia filmek direktora olyan színészeket vonultat fel a stáblistán, mint Leonardo DiCaprio, akinek filmbeli arckifejezése sok internetes mémet szült, Carey Mulligan, a csaj a Drive-ból, akit valamiért én speciel nem csípek, és Tobey Maguire, aki nem a gonoszokat üldözi Pókember ruhában, hanem barátja különös lelki világát próbálja boncolgatni egy szanatóriumban.
Gatsby egy nagyon különös alak. Amerikában járunk a szesztilalom idején, amikor is Nick Carraway orvosának meséli el, hogyan is ismerkedett meg a '20-as évek egyik leghíresebb alakjával, aki villájában minden hétvégén party-t tart, őt azonban sosem lehet ott látni.
Carraway és Gatsby szomszédok lesznek, és szoros barátságot kötnek. Kiderül, hogy utóbbi az egész életét arra szentelte, hogy meghódítsa egykori szelemét, Daisey-t, a bulikat is ezért csinálja. Amikor pedig a két ember találkozik, az élet csúnyán közbeszól.
Luhrmann egy nagyon különös módon közelíti meg a karakterek ábrázolását: a film első harminc percében egy pillanatra nem látjuk meg Gatsby-t, mégis, Carraway leírása és a különböző történetek alapján szinte teljesen megismerjük a különc, érdekfeszítő és romantikus énjét, mely csak a fiatal lányért dobog, aki viszont sokszor nem viszonozza a szeretet, amit Gatsby ad neki.
A különleges fények, a remek és kézzel fogható hangulat, a feszültség, a narrálás, a pörgős párbeszédek és a szomorú, egyben mesteri lezárás hozzájárul ahhoz, hogy Luhrmann egyik legjobb filmjeként emlékezzünk a Nagy Gatsby-re.
Én kicsit sem éreztem "soknak" a kiugró és hivalkodó táncos jeleneteket, mivel azok a részek is létfontosságúak voltak a film szempontjából, hisz például akkor találkozik egymással Gatsby és Nick, talán az volt kicsit furcsa, amikor az 1920-as években Fergie "A Little Party Never Killed Nobody" című számára táncoltak.
De ha már a zenénél tartunk, Luhrmann tökéletesen választotta ki egyes jelenetekhez a muzsikát, csak még jobban emelve ezzel a hangulatot vagy a feszültséget. A színészekre sem lehet mondani egy rossz szót sem, DiCaprio remekül érzett rá Jay karakterére, de a rendezőnek is piros pont jár a castingért, hisz nem is tudnék mást elképzelni Gatsby szerepére, mint az Oscar-szűz Leonardo-t, Tobey Maguire pedig elég meglepő húzás volt, mint Nick, de végül jó választásnak bizonyult.
Összefoglalva tehát, A nagy Gatsby végre egy méltó film Scott Fitzergald regényéhez, amit többször kell látni ahhoz, hogy teljesen megfogjon és megértsd, szóval nem ajánlott egy könnyű, szombat esti szórakozásnak.
Értékelés: 10/8
Megosztás a facebookon
