Kritika: Az ajándék (The Gift, 2015)

Az ajándékot minden bizonnyal a 2015-ös legjobbak között fogjuk emlegetni. Én pedig mi többet is kívánhatnék, hogy legalább még négy ilyen élményben legyen részem ez évben, és ha ez teljesülni fog, már nincs okom szidni a filmipart.

Nem semmi. Ez jutott először eszembe, amikor nagyjából lélegzet nélkül, mozdulatlanul ültem végig Joel Edgerton rendezését, Az ajándék-ot. A pazar kritikák alapján az elvárásom igen magas volt a filmmel szemben, de még ennek ellenére is egy óriási, a 2015-ös évben (talán) megismételhetetlen thriller-rel van dolgunk. Már a poszter is kellően ijesztő ahhoz, hogy felkészülj a következő 110 percre, amit a megnézésével fogsz tölteni: az Edgerton (A nagy Gatsby) által játszott Gordo nyújt feléd egy ajándékot, a tekinteténél már csak a fekete háttér és a találó tagline rémisztőbb.

Hát igen, nem minden ajándék kicsomagolása után érzed azt, hogy ezt meg kéne köszönni. Simon és Robyn boldog házasságban élnek, a babaprojekten dolgoznak és nemrég költöztek be újdonsült házukba. Egy régi ismerős, a férfi iskolai osztálytársa, Gordo tűnik fel, aki természetesen felforgatja ezt a nagy idillt. Gordo többször eljön hozzájuk vacsorára, ajándékokat küldözget, a házaspár viszont nem nézi jó szemmel a dolgot és levakarják. Ez azonban egy elképesztő mértékű lavinát indít el mindhármuk életében, melyben többet játszik közre a múlt, mint a valóság.

Oké, az alapötlet egyszerűbb már nem is lehetne, hisz a filmesek, főleg mostanában, előszeretettel állítanak be egy karaktert kedvesnek meg jószívűnek, a másik pillanatban pedig már kést szorít az emberek torkához és magából kikelve gyilkol az éjszakában. Ebből persze nem mindig sül ki olyan jó dolog, gondoljunk csak A szomszéd fiú csúnya lebőgésére. Egy jó kivitelezés, netán egy jó rendező viszont a legklisésebb történetet is befogadhatóvá, mi több, érdekessé tudja tenni, Joel Edgerton pedig, aki eddig színészként kereste a kenyerét, világhírű direktorokat megelőzve rendezte meg nekünk ezt a páratlanul izgalmas és különös világú thriller-t.

Nézzük meg a színészeket. Néha hülyén éreztem magam, amikor megnéztem egy-egy szánalmas vígjátékot Jason Bateman-től, majd eszembe jutott, hogy neki sokkal inkább a drámai, komolyabb szerepek állnának jól és akkor talán nem érezném, hogy mennyire is ki van semmizve Hollywood-ban. Edgerton szerencsére rájött, mekkora potenciál is van a Förtelmes főnökök sztárjában, Az ajándék-ban pedig egyszerűen brillírozik. Ritka az olyan film, ahol Bateman egy őrült, kezelhetetlen palit alakítana, mindig is “normális” szerepeket kapott és maximum a haverjai hülyék egy kicsit. Lásd: megint csak Förtelmes főnökök 1,2.

Ő tehát egy fantasztikus választás volt a főszerepre. Filmbeli felesége, Rebecca Hall legismertebb szerepe talán a Vicky Cristina Barcelona, ahol az egyik címszereplőt alakítja. Nem mellesleg pedig megint csak az kell mondanom, hogy jobbat nála nem is lehetett volna találni. Mindketten remekül tudnak kétségbeesetten nézni, erre a jó képességükre pedig elég sok szükség volt Az ajándék forgatásán.

Egy pszicho-thriller-rel, de néha-néha horrorba hajazó jelenetekkel van dolgunk, véleményem szerint pedig ez a kis kitekintés a horror műfaja felé okozta, hogy két év múlva nem fogjuk a “tökéletes” jelzőt használni, ha egy beszélgetésben megemlítik a filmet. Teljesen felesleges és szükségtelen az egész, csak egy furcsa keveréket adott a hangulatnak, a nem jobbik értelemben. Egy thriller, de sokkal inkább az ilyen fajta thriller is pont eléggé félelmetes tud lenni egy-egy pillanatban, ezért is nem értettem a jumpscare-ek használatát.

De hagyjuk is, hisz talán ez az egyetlen hiba, amit fel tudnék hozni. Miért is? Mert Az ajándék-ról már az első pillanatban lerí, hogy sokat dolgoztak mind a forgatókönyvön, mind a casting-on, és olyan okosan, precízen építik fel ezt a különös, borzasztóan sötét világot, hogy még az erősebb idegekkel rendelkező emberek is könnyen kibukhatnak rajta.

Edgerton óriásit robbant első rendezésével, persze erre előbb-utóbb számítana lehetett, mivel kettő nagyon is sikeres forgatókönyvvel ajándékozta már meg a világot, és gyakran producerként is részt vesz egyes filmek elkészítésében. Az ajándék borzasztóan csekély, öt millió dolláros költségvetésből készült, és ha nincs is sajnos olyan hívogató ereje, mint egyes hülye romantikus komédiáknak, egyértelmű volt, hogy pluszt hoz majd a stúdiónak. Ha nem is sokat.

Nem akarok általánosítani, de sajnálattal láttam, hogy 30-35 embernél több nem ült be a moziba, ahol én is láttam az alkotást, szóval nagyon úgy tűnik, nem számít Bateman neve, mert nagyon úgy tűnik, a könnyebb filmek szerelmeseit sem tudja becsalogatni a filmszínházakba.

Én viszont azt mondom, hogy aki minőségi filmet szeretne látni és gondolkodni is rajta, nem csak a nachos általi élvezetekben gyönyörködni, feltétlen nézze meg Edgerton első rendezését moziban, mivel a megfelelő hang és a feszültség érzése csak így jön át megfelelő módon. Hogy mihez tudnám a legjobban hasonlítani? Talán egy kis Holtodiglan-szerű motívumokat éreztem, lássuk is, miből áll ez össze:

 

  1. Az idill házaspár (Minden tökéletesen megy, a házaspár boldog és látszólag nem létezik olyan probléma, ami kikezdhetné a kapcsolatukat. Persze csak látszólag.)

  2. A váratlan fordulat/senki nem az, akinek látszik (Hopp, és akkor jön a váratlan fordulat, azon belül is egy óriási változás az addig szelídnek hitt karakterről. Ez esetünkben mind Gordó-ra, mind Simon-ra igaz.)

  3. A szomorú világ (Mindkettő film képi világa sötét és letargiás: vagy talán csak a fájó igazságot mutatja?)

  4. A vég (Nincs teljes lezárás, nem tudjuk meg, mi lesz velük majd holnap meg holnapután. Talán ezért is olyan különlegesek.)

 

KICSIT SPOILER:

Simon és Gordo között a legnagyobb kapocs, hogy mindketten hibát követtek el, azon pedig vitatkozhatánk, hogy melyikük nagyobbat. Mert bár első ránézésre úgy tűnik, hogy utóbbi követte el a rosszabb dolgot, de ha pedig abba gondolunk bele, hogy Simon meg egy egész életet tett tönkre egyetlen, ártatlannak szánt hazugsággal, máris kiegyenlítődik a mérleg.

KICSIT SPOILER VÉGE

 

Sokan furcsának találhatják a film befejezését. Én mindig is imádtam az olyan mozgóképeket, melyek nyitva hagyják a cselekményt vagy nem válaszolják meg teljes mértékben a kérdéseket, amire mindenki várt. Az ajándék esetében is így vagyunk.

MEGINT SPOILER:

Gordo nézi a kórházban szenvedő és síró Simon-t. Az arckijfezése viszont most sokkal másabb, azon belül is nem olyan félelmetes és gyűlölködő, mint korábban volt. Jó kérdés, megsajnálta-e a férfit és annyiban hagyja-e őrült agymenését. Ha engem kérdeztek, igen. Talán végre beletörődik a sorsába, ami kicsit sem igazságos, viszont ezen már semmivel nem tud változtatni.

MEGINT SPOILER VÉGE

Az ajándék tehát összefoglalva egy nagyon érdekes thriller egy amúgy közepes alaptörténettel, Edgerton viszont olyan ügyesen rendez meg minden egyes jelenetet, hogy filmjét minden bizonnyal a 2015-ös legjobbak között fogjuk emlegetni. Én pedig mi többet is kívánhatnék, hogy legalább még négy ilyen élményben legyen részem ez évben, és ha ez teljesülni fog, már nincs okom szidni a filmipart.

Értékelés: 10/9

 

Cím: Az ajándék
Rendező: Joel Edgerton
Forgatókönyvíró: Joel Edgerton
Zene: Clay Duncan, Lucas Vidal
Operatőr: Eduard Grau
Szereplők: Jason Bateman, Rebecca Hall, Joel Edgerton, Allison Tolman, Beau Knapp, David Denman, P.J. Byrne

Reznor111 vagyok, a Filmmániás szerzője. Ha érdekelnek a filmek és a kritikák, kérlek olvasd, valamint oszd meg ismerőseiddel a posztjaimat, ha pedig véleményed van az írásokkal kapcsolatban, vagy csak egyszerűen melegebb éghajlatra szeretnél küldeni, komment formájában teheted meg. Ha privát kérdésed van, a fent látható email címen írhatsz nekem.

 

Kritika: Mielőtt végleg elmegyek (This Is Where I Leave You, 2014)

"Shawn Levy legújabb alkotása leginkább egy adalékanyagokkal teli húsvéti sonkára hasonlít. Első ránézésre jól néz ki, majd mire kibontod, szétmállik a kezedben."

Shawn Levy évek óta nem készített már egy épkézláb vígjátékot, ehelyett sora gyártja magából a butábbnál butább Éjszaka a múzeumban, vagy a Rózsaszín párduc filmeket, de mindennek a legalja azért a 2013-as Gyakornokok volt, a teljesen humortalan Vince Vaughn és Owen Wilson főszereplésével. A Mielőtt végleg elmegyek című dramedy-n látszik, hogy a stúdió végre feleszmélt, nem csak a kasszasikereket hozó filmeket lehet a direktorra bízni. Minden adott volt, hogy Levy végre megmutassa, mit tud, de nagyon igaz a mondás, miszerint kutyából nem lesz szalonna.

Shawn Levy-ből pedig tehetséges rendező. Először is kezdjük ott, hogy a történetet már egy évvel korábban filmre vitték Augusztus Oklahomában címmel, a Mielőtt végleg elmegyek pedig ugyanezt az alapkoncepciót használja/lopja, azzal a különbséggel, hogy az utóbbi még nevettetni is próbál. Nem sikerül neki.

A történet tehát egy családról szól, akik inkább menekülnének egymás elől, sem mint összejönnének, a sors azonban úgy hozza, hogy az egyik családtag meghal, és utolsó kívánsága az, hogy a család tartson egy hét napos sivát, azaz ne hagyják el a házat.

A fő karakterünk Judd Altman, akit Jason Betaman alakít: az ember egy totális csőd. Kezdjük ott, hogy már a 3. percben megcsalja a felesége, még a nevét sem tudjuk meg, de már sajnálnunk kéne.. Nem megy.

Van itt minden, ami hét nap alatt megtörténhet: váratlan terhesség, megcsalás több frontról, verekedés, leszbikus smárolás, a baj csak az, hogy Levy annyira felejtősre és lassú üteműre fogta a történetvezetést, hogy az első fél órában konkrétan visszasírtam az Éjszaka a múzeumban trilógiát.

A színészekkel egyáltalán nem lenne probléma, hisz mind profik LENNÉNEK, ha a stáb fordított volna egy kis időt a karakterekre is, mert ebbe a filmbe egy olyan ember sincs, aki valamiért legalább egyszer ne lenne idegesítő: Judd Altmant nem csoda, hogy megcsalja a felesége, annyira tesze-tosza. Phillip egy síkagyú és agyilag zokni, hogy már rossz nézni, Annie pedig még a gyerekekre is rámozdulna, ha nem tiltaná a törvény, az anyának, Hilary-nak pedig az a mániája, hogy a gyerekeivel osztja meg halott férje hálószobatitkait.

Szép kis társaságba keveredtünk.

Kevés olyan pillanat volt, ami tetszett a filmbe, de ezen kevés pillanatok közül az egyik az, hogy a történet vége koránt sem végződik happy end-del, sőt, sok dolog lezáratlanul marad, így nem hasonlítható a tipikus dramedykhez. A Mielőtt végleg elmegyek egyetlen igazán értékelhető jelenete talán az, amikor a család több tagja is a kórházban összeverekedik azzal a férfival, aki Judd feleségét kúrálta.

Dax Shepard, Wade megformálója kísértetiesen hasonlít Zach Braff-ra, csak világosabb a haja. (Már a Bébi mama című filmben is összekevertem őket, Tina Fey és Amy Poehler főszereplésével.)

Apropó Tina Fey: a Mielőtt végleg elmegyek-ben is szerepelt, és már rengetegszer bizonyította, hogy többet ér holmi ostoba, egyszernézős vígjátékok főszereplőjénél, a stúdiók most már igazán felfigyelhetnének rá a drámaibb vonalakban is.

Shawn Levy legújabb alkotása leginkább egy adalékanyagokkal teli húsvéti sonkára hasonlít. Első ránézésre jól néz ki, majd mire kibontod, szétmállik a kezedben.

Értékelés: 10/4,5

Cím:  Mielőtt végleg elmegyek
Rendező:  Shawn Levy
Forgatókönyvíró:  Jonathan Tropper
Zeneszerző:  Michael Giacchino
Operatőr:  Terry Stacey
Vágó:  Dean Zimmerman
Szereplők:  Jason Bateman, Jane Fonda, Tina Fey, Corey Stoll, Jane Fonda, Adam Driver