Belépés Facebookkal
[ Ablak bezárása ]
" Ha átlagosan nézem, nem egy nagy rendezői teljesítmény, de Michael Bay-től bizony piros pontot érdemel."
Nem voltam épp túl jó lelkiállapotban, amikor rávettem magam, hogy a nagy szilveszteri csinnadratta után, amíg a többiek kipihenik a fáradalmakat, én megnézem Michael Bay filmjét, a 13 óra: Bengázi titkos katonáit. Lehetne ennél jobban kezdeni az évet?
De viccet félretéve az aggodalmak mellett egy kicsit bizakodó is voltam, hiszen pont ez az a közeg, amiben Bay tud értékelhető teljesítményt nyújtani, ugyanakkor meg csúnyán áteshetett volna a ló túloldalára, hiszen egyrészt neki ehhez nem kell sok, másrészt pedig hatszor jobb rendezőknek is meggyűlt volna a bajuk azzal, hogy ez egy tökös, izgalmas akciófilm legyen és ne egy giccstenger, amit csak az áldozatok hozzátartozói számára készítettek tiszteletből. De erről még később.
A lényeg az, hogy egy jó Michael Bay-filmet láttam!
Ami nagyszerű húzás Bay-től az az, hogy rögtön a helyzet kellős közepén találják magukat főszereplőink. Nincsen hosszas (és unalmas) szövegelés, egy-két részletet tudunk meg a narrálásból és ez pont jó is így: lényegében nincs is idő arra, hogy az ember az órájára pillantson vagy sóhajtson párat. Néha még a levegőt is csak módjával vettem.
Ugyan az akciók jelentős része a film második felében, a támadás után történnek, de a leginkább működő jeleneteket az első órában láthatjuk. Olyan dolgok, mint hiteles párbeszéd, vagy karakterek, melyekért izgulhat a néző, eléggé hiánycikkei voltak a mester életművének, a Bengázi titkos katonáiban viszont megtalálni ezeket.
A történetet valószínűleg nem kell túl sokáig ecsetelnem, hiszen jó eséllyel még a hírekben is láthattátok néhány éve. Pontosabban 2012. szeptember 11-én éjjel Líbiában megtámadták az USA diplomáciai egységét, a nagykövet, Chris Stevens pedig füstmérgezésben meghalt. A testőrök, katonák mellett azonban a civilek, a CIA dolgozói is veszélyben vannak addig, amíg nem jön a segítség. Az viszont (valami, vagy valaki miatt) nem akar jönni, ezért annak a kis csapatnak kell felvennie a harcot a terroristákkal.
Aztán, talán az ambíció hiánya vagy akciómániája miatt a második órában lényegében más nem történik, csak lövöldözés, amivel nem lenne semmi baj akkor, ha mindez élvezhető formában lenne megmutatva. A folyamatos, pontosabban szokásos kamerarángatása azért sokkal rosszabb, mint a Transformersben, mert ott nem is érdekelne, ami történik, akkor se ha látnám.
Itt viszont természetesen szurkoltam a jófiúknak és marha pipa voltam, amikor fogalmam sem volt, éppen kit vagy mit támadnak meg a filmben. És persze amikor elégedetten csettintenék, hogy végre egy tényleg, nagybetűsen jó Michael Bay film, akkor előhúzza a tarsolyából a régi kliséit, nevezetesen az idegesítő bratyizást.
A téma ismeretében annyira nem illik bele a képbe, hogy egy csomó barát és munkatárs halála után az életben maradt, még lövöldöző katonák olyan „vicces” egysorosokat mondtak volna a valóságban. A filmben már a kezdetektől ez történik, ez a teljesen indokolatlan jópofizás néha viszont olyannyira idegesítő számomra, hogy teljesen odavág egy-egy, amúgy feszült jelenetet.
Összefoglalva a 13 óra: Bengázi titkos katonái nem egy olyan film, ami túlságosan sokat vállalna. Egy tisztességes dokumentum egy nem is olyan régi sajnálatos eseményről, ami nem beszél a háború értelmetlenségéről, sőt, még a politikát is teljesen kivonja belőle: Bay egy izgalmas, pörgős akciót akart forgatni és azt is forgatott. Ha átlagosan nézem, nem egy nagy rendezői teljesítmény, de tőle bizony piros pontot érdemel.
Értékelés: 7,5/10
Az ajándékot minden bizonnyal a 2015-ös legjobbak között fogjuk emlegetni. Én pedig mi többet is kívánhatnék, hogy legalább még négy ilyen élményben legyen részem ez évben, és ha ez teljesülni fog, már nincs okom szidni a filmipart.
Nem semmi. Ez jutott először eszembe, amikor nagyjából lélegzet nélkül, mozdulatlanul ültem végig Joel Edgerton rendezését, Az ajándék-ot. A pazar kritikák alapján az elvárásom igen magas volt a filmmel szemben, de még ennek ellenére is egy óriási, a 2015-ös évben (talán) megismételhetetlen thriller-rel van dolgunk. Már a poszter is kellően ijesztő ahhoz, hogy felkészülj a következő 110 percre, amit a megnézésével fogsz tölteni: az Edgerton (A nagy Gatsby) által játszott Gordo nyújt feléd egy ajándékot, a tekinteténél már csak a fekete háttér és a találó tagline rémisztőbb.
Hát igen, nem minden ajándék kicsomagolása után érzed azt, hogy ezt meg kéne köszönni. Simon és Robyn boldog házasságban élnek, a babaprojekten dolgoznak és nemrég költöztek be újdonsült házukba. Egy régi ismerős, a férfi iskolai osztálytársa, Gordo tűnik fel, aki természetesen felforgatja ezt a nagy idillt. Gordo többször eljön hozzájuk vacsorára, ajándékokat küldözget, a házaspár viszont nem nézi jó szemmel a dolgot és levakarják. Ez azonban egy elképesztő mértékű lavinát indít el mindhármuk életében, melyben többet játszik közre a múlt, mint a valóság.
Oké, az alapötlet egyszerűbb már nem is lehetne, hisz a filmesek, főleg mostanában, előszeretettel állítanak be egy karaktert kedvesnek meg jószívűnek, a másik pillanatban pedig már kést szorít az emberek torkához és magából kikelve gyilkol az éjszakában. Ebből persze nem mindig sül ki olyan jó dolog, gondoljunk csak A szomszéd fiú csúnya lebőgésére. Egy jó kivitelezés, netán egy jó rendező viszont a legklisésebb történetet is befogadhatóvá, mi több, érdekessé tudja tenni, Joel Edgerton pedig, aki eddig színészként kereste a kenyerét, világhírű direktorokat megelőzve rendezte meg nekünk ezt a páratlanul izgalmas és különös világú thriller-t.
Nézzük meg a színészeket. Néha hülyén éreztem magam, amikor megnéztem egy-egy szánalmas vígjátékot Jason Bateman-től, majd eszembe jutott, hogy neki sokkal inkább a drámai, komolyabb szerepek állnának jól és akkor talán nem érezném, hogy mennyire is ki van semmizve Hollywood-ban. Edgerton szerencsére rájött, mekkora potenciál is van a Förtelmes főnökök sztárjában, Az ajándék-ban pedig egyszerűen brillírozik. Ritka az olyan film, ahol Bateman egy őrült, kezelhetetlen palit alakítana, mindig is “normális” szerepeket kapott és maximum a haverjai hülyék egy kicsit. Lásd: megint csak Förtelmes főnökök 1,2.
Ő tehát egy fantasztikus választás volt a főszerepre. Filmbeli felesége, Rebecca Hall legismertebb szerepe talán a Vicky Cristina Barcelona, ahol az egyik címszereplőt alakítja. Nem mellesleg pedig megint csak az kell mondanom, hogy jobbat nála nem is lehetett volna találni. Mindketten remekül tudnak kétségbeesetten nézni, erre a jó képességükre pedig elég sok szükség volt Az ajándék forgatásán.
Egy pszicho-thriller-rel, de néha-néha horrorba hajazó jelenetekkel van dolgunk, véleményem szerint pedig ez a kis kitekintés a horror műfaja felé okozta, hogy két év múlva nem fogjuk a “tökéletes” jelzőt használni, ha egy beszélgetésben megemlítik a filmet. Teljesen felesleges és szükségtelen az egész, csak egy furcsa keveréket adott a hangulatnak, a nem jobbik értelemben. Egy thriller, de sokkal inkább az ilyen fajta thriller is pont eléggé félelmetes tud lenni egy-egy pillanatban, ezért is nem értettem a jumpscare-ek használatát.
De hagyjuk is, hisz talán ez az egyetlen hiba, amit fel tudnék hozni. Miért is? Mert Az ajándék-ról már az első pillanatban lerí, hogy sokat dolgoztak mind a forgatókönyvön, mind a casting-on, és olyan okosan, precízen építik fel ezt a különös, borzasztóan sötét világot, hogy még az erősebb idegekkel rendelkező emberek is könnyen kibukhatnak rajta.
Edgerton óriásit robbant első rendezésével, persze erre előbb-utóbb számítana lehetett, mivel kettő nagyon is sikeres forgatókönyvvel ajándékozta már meg a világot, és gyakran producerként is részt vesz egyes filmek elkészítésében. Az ajándék borzasztóan csekély, öt millió dolláros költségvetésből készült, és ha nincs is sajnos olyan hívogató ereje, mint egyes hülye romantikus komédiáknak, egyértelmű volt, hogy pluszt hoz majd a stúdiónak. Ha nem is sokat.
Nem akarok általánosítani, de sajnálattal láttam, hogy 30-35 embernél több nem ült be a moziba, ahol én is láttam az alkotást, szóval nagyon úgy tűnik, nem számít Bateman neve, mert nagyon úgy tűnik, a könnyebb filmek szerelmeseit sem tudja becsalogatni a filmszínházakba.
Én viszont azt mondom, hogy aki minőségi filmet szeretne látni és gondolkodni is rajta, nem csak a nachos általi élvezetekben gyönyörködni, feltétlen nézze meg Edgerton első rendezését moziban, mivel a megfelelő hang és a feszültség érzése csak így jön át megfelelő módon. Hogy mihez tudnám a legjobban hasonlítani? Talán egy kis Holtodiglan-szerű motívumokat éreztem, lássuk is, miből áll ez össze:
Az idill házaspár (Minden tökéletesen megy, a házaspár boldog és látszólag nem létezik olyan probléma, ami kikezdhetné a kapcsolatukat. Persze csak látszólag.)
A váratlan fordulat/senki nem az, akinek látszik (Hopp, és akkor jön a váratlan fordulat, azon belül is egy óriási változás az addig szelídnek hitt karakterről. Ez esetünkben mind Gordó-ra, mind Simon-ra igaz.)
A szomorú világ (Mindkettő film képi világa sötét és letargiás: vagy talán csak a fájó igazságot mutatja?)
A vég (Nincs teljes lezárás, nem tudjuk meg, mi lesz velük majd holnap meg holnapután. Talán ezért is olyan különlegesek.)
KICSIT SPOILER:
Simon és Gordo között a legnagyobb kapocs, hogy mindketten hibát követtek el, azon pedig vitatkozhatánk, hogy melyikük nagyobbat. Mert bár első ránézésre úgy tűnik, hogy utóbbi követte el a rosszabb dolgot, de ha pedig abba gondolunk bele, hogy Simon meg egy egész életet tett tönkre egyetlen, ártatlannak szánt hazugsággal, máris kiegyenlítődik a mérleg.
KICSIT SPOILER VÉGE
Sokan furcsának találhatják a film befejezését. Én mindig is imádtam az olyan mozgóképeket, melyek nyitva hagyják a cselekményt vagy nem válaszolják meg teljes mértékben a kérdéseket, amire mindenki várt. Az ajándék esetében is így vagyunk.
MEGINT SPOILER:
Gordo nézi a kórházban szenvedő és síró Simon-t. Az arckijfezése viszont most sokkal másabb, azon belül is nem olyan félelmetes és gyűlölködő, mint korábban volt. Jó kérdés, megsajnálta-e a férfit és annyiban hagyja-e őrült agymenését. Ha engem kérdeztek, igen. Talán végre beletörődik a sorsába, ami kicsit sem igazságos, viszont ezen már semmivel nem tud változtatni.
MEGINT SPOILER VÉGE
Az ajándék tehát összefoglalva egy nagyon érdekes thriller egy amúgy közepes alaptörténettel, Edgerton viszont olyan ügyesen rendez meg minden egyes jelenetet, hogy filmjét minden bizonnyal a 2015-ös legjobbak között fogjuk emlegetni. Én pedig mi többet is kívánhatnék, hogy legalább még négy ilyen élményben legyen részem ez évben, és ha ez teljesülni fog, már nincs okom szidni a filmipart.
Értékelés: 10/9
Reznor111 vagyok, a Filmmániás szerzője. Ha érdekelnek a filmek és a kritikák, kérlek olvasd, valamint oszd meg ismerőseiddel a posztjaimat, ha pedig véleményed van az írásokkal kapcsolatban, vagy csak egyszerűen melegebb éghajlatra szeretnél küldeni, komment formájában teheted meg. Ha privát kérdésed van, a fent látható email címen írhatsz nekem.
