Belépés Facebookkal
[ Ablak bezárása ]
"Kicsit olyanok vagyunk mi nézők, mint a kisöcsi, akit már ötször felpofozott a bátyja, de még mindig nem hagyja békén."
Azt előre le kell szögeznem, hogy ez nem egy megszokott véleménykifejtés lesz, ahol sorra veszem a színészek, a rendező vagy az operatőr teljesítményét. Abban is elég biztos vagyok, hogy a karakterek fejlődését és mélységét sem fogom mélyebben megvizsgálni. Hogy miért nem? Két okból.
Vitatkozhatnánk, hogy ki mit lát ebben a franchise-ban, ami miatt a széria már az ötödik részét éli meg és valószínűleg nem is az utolsót, az viszont biztos, hogy egy nagyon erős rajongótábora van. Őket onnan lehet megismerni, hogy mindig, amikor az értelmét keresem a Transformersnek, visszavágnak, hogy „ez a látványról szól, te barom, ne keress benne értelmet.”
Pedig én már a második rész óta úgy ülök le, hogy semmi értelmet nem keresek és tulajdonképpen nem is akarok, elég az, ha szórakoztatni tud. A negyedik részre öt pontot adtam, mert meg volt benne az a jó kis guilty pleasure érzés, és pont ezért bizakodtam abban, hogy Bay papa búcsúja legalább hasonló pillanatokat produkál.
De nem! Nincsenek arra szavak, hogy mennyire nem. Ez a film annyira fájdalmasan rossz, hogy az Index borzasztó lehúzó kritikája sincs távol a valóságtól. Ami pedig az egészben a legrosszabb, hogy a minőség az annyira másodlagos dolog egy átlagos néző számára, hogy nem kétséges, a sorozat két három rész után is simán visszahozza az árát még akkor is, ha már Magyarországon és az USA-ban is vannak jelei, hogy a Transformerseknek lassan leáldozott. (Kínában persze töretlen a sikere, ez egyértelmű.)
Kicsit olyanok vagyunk mi nézők, mint a kisöcsi, akit már ötször felpofozott a bátyja, de még mindig nem hagyja békén.
A helyzet az, hogy még azt sem tudom igazán, hogy ez a film miről szólt. Sokkal egyszerűbb és hatékonyabb lett volna mindenki számára, ha csak akciójelenetek vannak benne és a szereplők nem kezdenek el beszélni. A probléma mindig az volt a Transformers filmekkel, hogy a sztori épült az akcióba, és nem fordítva, Bay pedig a látszatát sem próbálta kelteni annak, hogy törekedne erre.
Már az ötletnél meghalt Az utolsó lovag alcímen futó fostenger, hiszen nem volt elég ez a hatalmas univerzum, amit több résszel ezelőtt felépítettek, erre is bővíteni akartak: ennek eredménye az lett, hogy kaptunk egy kicsit minden világból olyannyira, hogy az egész cselekmény az angolokkal indul, majd jön a II. világháború a nácikkal és Merlin, a varázsló sem maradt ki. Eközben a Földet is meg kell menteni a patrióta hős szerepekre maszturbáló Mark Wahlbergnek és két csajnak, illetve egy talizmánt is meg akarnak szerezni valakik valamiért.
Mintha Michael Bay megnézte volna Dan Brown egyik kalandponyvájának adaptációját és talán azt gondolta, ha van egy kis történelem a filmben, akkor okosabbnak tűnik az egész. Nem. Nem. Nem.
Bad Boys, A szikla, Armageddon, Pain&Gain, 13 óra. Ezek se hibátlan alkotások, de legalább látszik, ha Bay nem pazarolná az idejét ilyenekre, simán csinálhatna újra valami menő akciófilmet, aminek értelme is van, nemcsak elborult lövöldözésből áll. A 13 óra: Bengázi titkos katonái némelyik jelenete szinte szétrobbant a feszültségtől, tehát ha akarna, ezt is tudná.
Itt viszont a legnagyobb feszültséget az okozza, amikor a félmeztelenre vetkőző Wahlbergtől annyira begerjed az angol csaj, hogy beszélni sem tud.
Egy nappal a Transformers: Az utolsó lovag után kicsit olyan, mint amikor elindulsz az éjszakába és reggel az árokba kötsz ki. Vannak emlékeid, én például határozottan látom magam előtt Stanley Tuccit, de hogy milyen funkciója volt, azt már nem tudnám megmondani. De így van ez Josh Duhamel esetében is.
Azt szomorúan látom, hogy a színészlegenda Anthony Hopkins öregkorára nem valami értékeset akar hátrahagyni, hanem jól megtömni magát, ha egyáltalán még szükséges neki. Más okát nem látom, hogy ő is itt mutogatja magát.
Összefoglalva én úgy láttam ezt a filmet, hogy közben nem is. Ahogy az összes többi ember is úgy látta, hogy igazából nem is. Mivel ezt nem lehet látni, maximum érezni, de arra meg csak a legelvetemültebb rajongók képesek, akik csak az imázsuk miatt nem mondhatják azt, hogy „srácok, már én sem értem ezt a szart, inkább nézzünk meg valami normális filmet.”
Értékelés: 1/10
" Ha átlagosan nézem, nem egy nagy rendezői teljesítmény, de Michael Bay-től bizony piros pontot érdemel."
Nem voltam épp túl jó lelkiállapotban, amikor rávettem magam, hogy a nagy szilveszteri csinnadratta után, amíg a többiek kipihenik a fáradalmakat, én megnézem Michael Bay filmjét, a 13 óra: Bengázi titkos katonáit. Lehetne ennél jobban kezdeni az évet?
De viccet félretéve az aggodalmak mellett egy kicsit bizakodó is voltam, hiszen pont ez az a közeg, amiben Bay tud értékelhető teljesítményt nyújtani, ugyanakkor meg csúnyán áteshetett volna a ló túloldalára, hiszen egyrészt neki ehhez nem kell sok, másrészt pedig hatszor jobb rendezőknek is meggyűlt volna a bajuk azzal, hogy ez egy tökös, izgalmas akciófilm legyen és ne egy giccstenger, amit csak az áldozatok hozzátartozói számára készítettek tiszteletből. De erről még később.
A lényeg az, hogy egy jó Michael Bay-filmet láttam!
Ami nagyszerű húzás Bay-től az az, hogy rögtön a helyzet kellős közepén találják magukat főszereplőink. Nincsen hosszas (és unalmas) szövegelés, egy-két részletet tudunk meg a narrálásból és ez pont jó is így: lényegében nincs is idő arra, hogy az ember az órájára pillantson vagy sóhajtson párat. Néha még a levegőt is csak módjával vettem.
Ugyan az akciók jelentős része a film második felében, a támadás után történnek, de a leginkább működő jeleneteket az első órában láthatjuk. Olyan dolgok, mint hiteles párbeszéd, vagy karakterek, melyekért izgulhat a néző, eléggé hiánycikkei voltak a mester életművének, a Bengázi titkos katonáiban viszont megtalálni ezeket.
A történetet valószínűleg nem kell túl sokáig ecsetelnem, hiszen jó eséllyel még a hírekben is láthattátok néhány éve. Pontosabban 2012. szeptember 11-én éjjel Líbiában megtámadták az USA diplomáciai egységét, a nagykövet, Chris Stevens pedig füstmérgezésben meghalt. A testőrök, katonák mellett azonban a civilek, a CIA dolgozói is veszélyben vannak addig, amíg nem jön a segítség. Az viszont (valami, vagy valaki miatt) nem akar jönni, ezért annak a kis csapatnak kell felvennie a harcot a terroristákkal.
Aztán, talán az ambíció hiánya vagy akciómániája miatt a második órában lényegében más nem történik, csak lövöldözés, amivel nem lenne semmi baj akkor, ha mindez élvezhető formában lenne megmutatva. A folyamatos, pontosabban szokásos kamerarángatása azért sokkal rosszabb, mint a Transformersben, mert ott nem is érdekelne, ami történik, akkor se ha látnám.
Itt viszont természetesen szurkoltam a jófiúknak és marha pipa voltam, amikor fogalmam sem volt, éppen kit vagy mit támadnak meg a filmben. És persze amikor elégedetten csettintenék, hogy végre egy tényleg, nagybetűsen jó Michael Bay film, akkor előhúzza a tarsolyából a régi kliséit, nevezetesen az idegesítő bratyizást.
A téma ismeretében annyira nem illik bele a képbe, hogy egy csomó barát és munkatárs halála után az életben maradt, még lövöldöző katonák olyan „vicces” egysorosokat mondtak volna a valóságban. A filmben már a kezdetektől ez történik, ez a teljesen indokolatlan jópofizás néha viszont olyannyira idegesítő számomra, hogy teljesen odavág egy-egy, amúgy feszült jelenetet.
Összefoglalva a 13 óra: Bengázi titkos katonái nem egy olyan film, ami túlságosan sokat vállalna. Egy tisztességes dokumentum egy nem is olyan régi sajnálatos eseményről, ami nem beszél a háború értelmetlenségéről, sőt, még a politikát is teljesen kivonja belőle: Bay egy izgalmas, pörgős akciót akart forgatni és azt is forgatott. Ha átlagosan nézem, nem egy nagy rendezői teljesítmény, de tőle bizony piros pontot érdemel.
Értékelés: 7,5/10
"Buta és egyáltalán nem vicces poénokból persze most is akad bőven, dehát ha olyan név erősíti a producerek csapatát, mint Michael Bay, akkor nem is olyan meglepő a dolog, pláne úgy, hogy a rendező Jonathan Liebesman-nak is egyre rosszabb filmjei vannak."
Sosem értettem, hogy a gyerekek, és egy kis százalékban a felnőttek mit esznek ezeken a buta, Nickelodeon-os rajzfilmeken, kivétel ez alól a Madagaszkár pingvinjei, meg amelyeken törekedtek arra, hogy ne csak abból álljon az összes jelenetet, hogy a főszereplők elesnek, neki mennek valaminek, büfögnek, vagy az ehhez hasonló értelmes poénokkal operáljanak.
A Tini nindzsa teknőcök pont abba a kategóriába tartozik, hogy soha, és semmilyen körülmények között nem akarnám látni. Igen ám, de van itt nekünk egy Megan Fox, és egy Will Arnett. Előbbiért nem kell indoklást kifejtenem, utóbbit azonban igen megkedveltem a Millerék című sorozat óta.
Azaz kőkemény egy éve.
Így hát akarva-akaratlanul, mély lélegzetet vettem, leültem, és készen álltam 90 percnyi szenvedésre. Ehelyett kissé mosolyogva konstatáltam, hogy ez a film nem rossz, csak csupán rettentően középszerű. Nagyon meglátszik Michael Bay keze nyoma a filmen, a Teenage Mutant Ninja Turtles szinte egy Transformers, csak gyerekeknek, lightosabban.
Hiszitek vagy sem, a teknősök már több mint harminc éve boldogítják a jónépet. Először képregényként jelent meg, aztán több sorozatot és filmet is készítettek kizárólag gyerekek számára, majd jött eme alkotás, amellyel a négy reneszánsz festőről elnevezett teknőc végképp megutáltatta magát a szívemben.
A történet szerint Zúzó és csapata egész New York-ot a hatalma alá veszi, ebben pedig micsoda meglepetésképpen Michelangelo, Raffaello, Donatello, és Leonardo próbálják megakadályozni a már említett Megan Fox karakterével, valamint egy teljesen felesleges szereplővel, az operatőr Vern-nel.
Will Arnett játékáról lerítt, hogy az egész forgatás alatt csak arra gondolt, hogy "istenem, miért adom mindig hülye filmekre a fejemet..."
Buta és egyáltalán nem vicces poénokból persze most is akad bőven, de hát ha olyan név erősíti a producerek csapatát, mint Michael Bay, akkor nem is olyan meglepő a dolog, pláne úgy, hogy a rendező Jonathan Liebesman-nak is egyre rosszabb filmjei vannak.
Van itt minden giccs, ami szem-szájnak ingere: borzasztó akciójelenetek és CGI, erőtlen színészi játék, nem mellesleg a forgatókönyvet egy tizenéves is jobban megírta volna.
A Tini Nindzsa Teknőcöket tehát senki ne nézze meg, aki kicsit sem szimpatizál a négy teknőssel, a családok tehetnek vele egy próbát, de nagy essélyel a 9+ kategória már inkább egy Transformers filmre menne el, mint a TNT-re. Egyik jobb, mint a másik...
Értékelés: 10/5
Megosztás a facebookon
