"Kicsit olyanok vagyunk mi nézők, mint a kisöcsi, akit már ötször felpofozott a bátyja, de még mindig nem hagyja békén."

 Azt előre le kell szögeznem, hogy ez nem egy megszokott véleménykifejtés lesz, ahol sorra veszem a színészek, a rendező vagy az operatőr teljesítményét. Abban is elég biztos vagyok, hogy a karakterek fejlődését és mélységét sem fogom mélyebben megvizsgálni. Hogy miért nem? Két okból.

1.        Egy Transformers filmről van szó, méghozzá állítólag az utolsóról, amit Michael Bay rendez.
2.        Az egyik legrosszabb film, amit életemben láttam.

Vitatkozhatnánk, hogy ki mit lát ebben a franchise-ban, ami miatt a széria már az ötödik részét éli meg és valószínűleg nem is az utolsót, az viszont biztos, hogy egy nagyon erős rajongótábora van. Őket onnan lehet megismerni, hogy mindig, amikor az értelmét keresem a Transformersnek, visszavágnak, hogy „ez a látványról szól, te barom, ne keress benne értelmet.”

Pedig én már a második rész óta úgy ülök le, hogy semmi értelmet nem keresek és tulajdonképpen nem is akarok, elég az, ha szórakoztatni tud. A negyedik részre öt pontot adtam, mert meg volt benne az a jó kis guilty pleasure érzés, és pont ezért bizakodtam abban, hogy Bay papa búcsúja legalább hasonló pillanatokat produkál.

De nem! Nincsenek arra szavak, hogy mennyire nem. Ez a film annyira fájdalmasan rossz, hogy az Index borzasztó lehúzó kritikája sincs távol a valóságtól. Ami pedig az egészben a legrosszabb, hogy a minőség az annyira másodlagos dolog egy átlagos néző számára, hogy nem kétséges, a sorozat két három rész után is simán visszahozza az árát még akkor is, ha már Magyarországon és az USA-ban is vannak jelei, hogy a Transformerseknek lassan leáldozott. (Kínában persze töretlen a sikere, ez egyértelmű.)

Kicsit olyanok vagyunk mi nézők, mint a kisöcsi, akit már ötször felpofozott a bátyja, de még mindig nem hagyja békén.

A helyzet az, hogy még azt sem tudom igazán, hogy ez a film miről szólt. Sokkal egyszerűbb és hatékonyabb lett volna mindenki számára, ha csak akciójelenetek vannak benne és a szereplők nem kezdenek el beszélni. A probléma mindig az volt a Transformers filmekkel, hogy a sztori épült az akcióba, és nem fordítva, Bay pedig a látszatát sem próbálta kelteni annak, hogy törekedne erre.

Már az ötletnél meghalt Az utolsó lovag alcímen futó fostenger, hiszen nem volt elég ez a hatalmas univerzum, amit több résszel ezelőtt felépítettek, erre is bővíteni akartak: ennek eredménye az lett, hogy kaptunk egy kicsit minden világból olyannyira, hogy az egész cselekmény az angolokkal indul, majd jön a II. világháború a nácikkal és Merlin, a varázsló sem maradt ki. Eközben a Földet is meg kell menteni a patrióta hős szerepekre maszturbáló Mark Wahlbergnek és két csajnak, illetve egy talizmánt is meg akarnak szerezni valakik valamiért.

Mintha Michael Bay megnézte volna Dan Brown egyik kalandponyvájának adaptációját és talán azt gondolta, ha van egy kis történelem a filmben, akkor okosabbnak tűnik az egész. Nem. Nem. Nem.

Bad Boys, A szikla, Armageddon, Pain&Gain, 13 óra. Ezek se hibátlan alkotások, de legalább látszik, ha Bay nem pazarolná az idejét ilyenekre, simán csinálhatna újra valami menő akciófilmet, aminek értelme is van, nemcsak elborult lövöldözésből áll. A 13 óra: Bengázi titkos katonái némelyik jelenete szinte szétrobbant a feszültségtől, tehát ha akarna, ezt is tudná.

Itt viszont a legnagyobb feszültséget az okozza, amikor a félmeztelenre vetkőző Wahlbergtől annyira begerjed az angol csaj, hogy beszélni sem tud.

Egy nappal a Transformers: Az utolsó lovag után kicsit olyan, mint amikor elindulsz az éjszakába és reggel az árokba kötsz ki. Vannak emlékeid, én például határozottan látom magam előtt Stanley Tuccit, de hogy milyen funkciója volt, azt már nem tudnám megmondani. De így van ez Josh Duhamel esetében is.

Azt szomorúan látom, hogy a színészlegenda Anthony Hopkins öregkorára nem valami értékeset akar hátrahagyni, hanem jól megtömni magát, ha egyáltalán még szükséges neki. Más okát nem látom, hogy ő is itt mutogatja magát.

Összefoglalva én úgy láttam ezt a filmet, hogy közben nem is. Ahogy az összes többi ember is úgy látta, hogy igazából nem is. Mivel ezt nem lehet látni, maximum érezni, de arra meg csak a legelvetemültebb rajongók képesek, akik csak az imázsuk miatt nem mondhatják azt, hogy „srácok, már én sem értem ezt a szart, inkább nézzünk meg valami normális filmet.”

Értékelés: 1/10

Megosztás a facebookon