Kritika: Annabelle 2: A teremtés (Annabelle: Creation, 2017)

"Az Annabelle 2 puzzle-ként illik be a mostani horrortermés közé, ám David F. Sandberg neve és a jó visszhang miatt ennél sokkal többet feltételeztem a „baba legújabb kalandjaiból”.

Nagyon bíztam abban, hogy az Annabelle második része képes legalább olyan nagy minőségi változásra, mint ahogy például az Ouija tette, melynek első felvonása csaknem nézhetetlenül unalmas, a Mike Flanagan által ráncba szedett történet viszont annál inkább üti meg a mércét. A rosszul sikerült horrorfilmek folytatásainak gyenge mércéjét legalábbis ezerszeresen.

Az Ouija tökéletesen bizonyítja, hogy egyetlen film sem menthetetlen a cím alapján, csak egy jó rendező, szkript és színészek kérdése a dolog. Pont emiatt voltam nagyon izgatott a kezdeti kritikák után, főleg úgy, hogy a jó rendező kiléte adott, hiszen az a David F. Sandberg dirigálta a munkálatokat, aki a 2016-os Amikor kialszik a fénnyel már megmutatta a tehetségét.

Sandberg egy teljesen új energiát adott a kiégett horror rendezők stílusához szokott közönségnek, ám érthetetlen módon az Annabelle 2 egy tökéletesen végig vitt biztonsági játék lett, mely elvitathatatlanul tisztességesen betanulta a műfaj szokványosságait, de ez 2017-ben, a klisékben fulladozó nézőknek aligha jelent pozitívumot.

Sandbergék pontosan tudták, hogy az első részre aligha alapozhatnak, és jól is tették, hogy egy másik történethez nyúltak, melyben egy babakészítő férfi és a fekvőbeteg felesége az árvaházból lakhatást biztosít néhány kislánynak és egy apácának, ám ahogy ilyenkor lenni szokott, a kezdeti örömök után mindenki egyre inkább kezd rájönni, hogy nincs minden rendben azzal a házzal.

Annabelle tényleg nem viccel, ugyanolyan para, mint néhány évvel ezelőtt volt, illetve maga az ötlet is remek, hogy az egész cselekményt kitették a puszta közepére elzárva az emberektől. A kezdést nagyon fontos kiemelni, azt a néhány percet látva tényleg elhiszi az ember, hogy az egész film ilyen kreatív és izgalmas lesz. De sajnos nem. Nagyon nem.

Talán a felénél éreztem először, hogyha így folytatjuk, akkor nem lesz minden rendben a filmmel. Addig egészen jó mederben haladt a film, a karaktereket remekül megismertük, még ha nyilván nem is a legeredetibb szereplőket láthatjuk a vásznon. Az említett nyitójelenet a feszültséget is remekül megadta, szóval minden adva volt ahhoz, hogy az Annabelle folytatása megcáfolja első részét, de ez sajnos nem történik meg.

Legfőképpen azért, mert az utolsó egy órában belesüpped abba a folyamatos ritmusba, amit felállított magának. A lámpa elkezd pislogni, a gyerekeket valami elkapja, bemennek egy olyan helyre, ahova nem szabadna, leszidják őket, este jön Annabelle: és ezeknek mindegyike egymást váltogatva történik meg legalább háromszor. Az addig jól felépített feszültség és „valami gáz van” feeling is jelentősen sokat veszt a rengeteg jump scare miatt.

Gyakran szidjuk a horrorfilmekben látható karaktereket, amiért olyan hülyén és érthetetlenül viselkednek. Valószínű te is sokszor átélted már, hogy a tévé előtt őrjöngsz, amiért a hülyegyerek képes volt lemenni a pincébe, ezzel kiengedni a szellemet. Vagy nem látja, hogy hol a kulcs, vagy felbukik a semmiben, szóval sorolhatnánk.

Az is tény, hogy ugyanilyen helyzetben valószínű senki nem tudna racionális döntéseket hozni. De! Én nem akarok túlságosan mélyre menni egy horrorfilm karaktereinek lelki világában, de az, amit ezek a lányok leművelnek, az tényleg lenyűgöző. Én pontosan tudom, hogy nem lehet filmet csinálni abból, hogy a szereplők minden kis neszre elmenekülnek a házból, de egyszerűen nem tudom megérteni azt, hogy miért viselkednek ilyen elborult módon, már a kezdetektől. Mintha cseppnyi veszélyérzetük sem lenne, és az sem kifogás, hogy még nem tudtak Annabelle-ről, mert elég hamar kiderül a „jelenléte”:

A színészek viszont elég sokat kihoztak a karakterükből, Linda és Janice, azaz Lulu Wilson és Talitha Bateman viszik a pálmát a gyerekszínészek között, a felnőtteknél pedig Anthony LaPagglia félelmetes arckifejezése mindenképpen valami különdíjat érdemel majd az év végi összegzéseknél. Ami még számomra kicsit érdekes, az Charlotte nővér (félre)castingja, mert bár Stephanie Sigman elég jó látványt tud nyújtani egyes részeknél, de elég érthetetlen, hogy egy ilyen karakterre pont őt választották.

Összefoglalva az Annabelle 2: A teremtés egy teljesen nézhető, talán a kelleténél kicsit hosszabb film, ami puzzle-ként illik be a mostani horrortermés közé, ám David F. Sandberg neve és a jó visszhang miatt ennél sokkal többet feltételeztem a „baba legújabb kalandjaiból”. Most már csak abban bizakodhatok, hogy az Az nem lesz pofára esés, melynek forgatókönyvét egyébként az a Gary Dauberman írja, aki az Annabelle szkriptjéért is felelős volt.

Értékelés: 5/10

 

Cím: Annabelle 2: A teremtés
Rendező: David F. Sandberg
Forgatókönyvíró: Gary Dauberman
Producer: Peter Safran, James Wan
Operatőr: Maxime Alexandre
Szereplők: Stephanie Sigman, Miranda Otto, Lulu Wilson, Anthony LaPaglia, Talitha Bateman, Kerry O'Malley, Phillipa Coulthard

 

 

 

 

Ajánló
Kommentek
  1. Én