Belépés Facebookkal
[ Ablak bezárása ]
"Ebben a filmben sikerült összesűríteni 110 percben annyi klisét, annyi idegesítő jelenetet és karaktert, hogy az mindenképpen díjra esélyes, ha másra nem is, Arany Málnára biztosan.
Cameron Diaz kegyetlenül megbukott kritikai szempontból a 2014-es évben, ez persze nem azt jelenti, hogy a kasszáknál ne lett volna sikeres: akár nézhetjük az Annie, a Csajok bosszúja, vagy a Szexvideó esetében is, egyik büdzséje sem volt magasabb hetven millió dollárnál, és ahogy annak lennie kell, legalább a dupláját vissza is hozta mindegyik, sőt, a The Other Woman esetében majdnem a kétszáz milliót is megugrotta. Hiába, mi zabáljuk Diaz munkásságát, én pedig, mielőtt tényleg rátérnénk mostani filmünkre, egy nagy beismeréssel tartozom. Én moziban láttam ezt a filmet!
Most, hogy mindössze három ember maradt a blogon, amiért nagyon hálás is vagyok, el kell mondanom, hogy A csajok bosszúja valami kegyetlenül rosszul sikerült barbárkodás egy rossz passzban levő rendezőtől. Ennyi. Akár itt és most le is zárhatjuk az egész posztot, hisz gyakorlatilag ez a legtöbb, amit el lehet mondani róla. Az ember egy súlytalan, ugyanakkor szórakoztató, kikapcsoló vígjátékot vár, már aki nem ismeri Cameron Diaz korábbi filmjeit egy-két kivétellel.
Ehelyett Nick Cassavetes egy bevált taktikát követ: semmi újítás, semmi változás, szépen-lassan halad a brutálisan rossz vígjátékok mocsaras, szurkos útján, eközben pedig gyakorlatilag egy új rekordot állít fel, hisz kevés alkotás mondhatja el magáról, hogy az első tíz percben, lényeges cselekmény vagy bármi történés nélkül kínossá tud válni.
Az alapsztori egy sikeres bombanőről szól, (értsd: Cameron Diaz egy filmben szerepel), a szép, idill állapotot azonban jócskán lerombolja az a tény, hogy a szerelme igazából házas. A feleséggel összefog, hogy móresre tanítsák ezt a szemétládát, aki egyébként tényleg egy címeres szemétláda, de itt igazából senki nem százas. A rossz értelemben.
Nem tudom, csináltak-e már a film megjelenése után egy olyan listát, melyben a legidegesítőbb karaktereket szedték össze, de ebben a filmben nem túlzok, a szereplők három negyede simán elférne a felsorolásban. Kezdjük ott, hogy Leslie Mann, vagyis a feleség egy kiállhatatlan, folyamatosan ordibáló és elviselhetetlen nőszemély, olyan típus, akit kb. három perce ismertél meg, de tudod, hogy azonnal el kell tűnnöd a közeléből, különben te is ilyen leszel.
A csaló férj, azaz a Trónok Harcából ismert Nikolaj Coster-Waldau már-már túlzottan is köcsög, ami akármennyire is direkt van, egyszerűen irritál és bocs, ha nem tudok 2015-ben egy olyan jeleneten nevetni, mely arról szól, hogy Waldauval a két csaj valami furcsa port itatott meg és attól fosik valami elképesztő módon.
A csajok bosszúja egyébként pont olyan, mint a plakátja. Együgyű, idegesítő és első ránézésre látni, hogy itt valami brutális mennyiségű pénzhajhászás miatt készítették el ezt a förmedvényt.
Amikor a fejesek megnézték a forgatókönyv kezdeti szakaszát, valószínűleg annyira vállalhatatlannak tartották, hogy rögtön az első számú bomba fegyverükkel támadtak: két Uptonnal, izé, Kate Uptonnal és az ő melleivel. Hát ez a bombafegyver kétszáz milliót hozott.
Azt hiszem két poénon tudtam elmosolyodni, és az is az én rossz ízlésemnek volt köszönhető, amúgy egy vállalhatatlan, unalmas, kínos, és iszonyúan hosszú(!!) film. De tényleg, 109 perces! Egyetlen kérdésem, hogy miért? Az amatőr stúdiók is pontosan tudják, hogy az egyetlen kiút a kegyetlenül rossz vígjátékokból az a kellemes, 80-90 perces játékidő, amellyel a néző is azt fogja érezni, hogy “szar volt, szar volt, de legalább rövid.”
Ez A csajok bosszúja esetében egyáltalán nincs így, hosszú a bevezetés, hosszú a befejezés, sőt, néha a roppant csekély, akár harminc másodperces, viccesnek szánt jelenetek is marha hossz ideig tartanak. Legalábbis úgy érzed.
Nick Cassavetes és csapata egyértelműen összehozta a 2014-es év egyik legrosszabb filmjét. Egyszerűen sikerült összesűrítenie 110 percben annyi klisét, annyi idegesítő jelenetet és karaktert, hogy az mindenképpen díjra esélyes, ha másra nem is, Arany Málnára biztosan.
Értékelés: 10/2
Reznor111 vagyok, a Filmmániás szerzője. Ha érdekelnek a filmek és a kritikák, kérlek olvasd, valamint oszd meg ismerőseiddel a posztjaimat, ha pedig véleményed van az írásokkal kapcsolatban, vagy csak egyszerűen melegebb éghajlatra szeretnél küldeni, komment formájában teheted meg. Ha privát kérdésed van, a fent látható email címen írhatsz nekem.
"A Dől a moné egy fájdalmasan rossz film, amin nem rágódni kell, legfőképpen nem írni róla, hanem gyorsan elfelejteni, hisz valószínűleg a stáb nagy része is ezt csinálta a premier után nem sokkal."
Michael Hoffman remek helyzetben volt a színészek kiválasztása terén: csak fel kellett lapoznia az elmúlt évek egyik legbizonytalanabb lábon álló művészek listáját, nevezetesen Cameron Diaz-t, aki már a Rossz tanárban és a Dobozban is bizonyította, hogy nem kell neki jó filmeket csinálni ahhoz, hogy sikeres legyen, aztán itt van Colin Firth, aki nem hasonlítható össze az előbb említett hölgyeménnyel, de tagadhatatlanul becsúsztak neki olyan alkotások, mint Az utolsó légió, vagy a Dorian Gray. Alan Rickman pedig, mióta vége a Harry Potter sorozatnak, egyre mélyebbre csúszik a filmművészet pöcegödrében.
A lényeg tehát az, hogy itt vannak a hívogató színészek, a furcsa, ugyanakkor potenciálban gazdag sztori, valamint az a tény, hogy Ethan és Joel Coen írta a forgatókönyvet, a végeredményből pedig valami jó is sülhet ki. Pontosabban, sülhetett volna.
Nem túlzok azzal, ha azt mondom, hogy a nevetés halvány szikrája sem merült fel bennem a 90 perces játékidő alatt, sőt, konkrétan egy épkézláb poént nem tudtak megírni a fivérek, akik érezhetően egy különc vígjátékot, egy különc világot akartak megteremteni, miközben már rég van nekik ilyen. (A Nagy Lebowski, Fargo)
Valahogy úgy képzelem el ezt az egészet, hogy Cameron Diaz elvállalta a filmet, aztán amikor Alan Rickman megtudta, hogy lesz csókolózós jelenetük, ő is belement, Colin Firth pedig együtt akart dolgozni Rickman-nel. Kb. így képzelem el, hogy mehettek bele ebbe a rém ostoba alkotásba a színészek.
De amellett, hogy nincs benne egy darab poén se, komoly műfaji identitás zavarban is szenved Coen-ék 2012-es agymenése. Milyen egy vígjáték? Kikapcsol, megnevettet, szórakoztat. Nem véletlen adtam 8 pontot az Argo folytatásának, hisz az előbb említett három jellemző mind nagy vonalakban benne volt a filmben. De itt.. Egyáltalán miért is vígjátéknak van ez titulálva?
Azért, mert a sokadjára is úriember szerepét játszó Colin Firth gatya nélkül szaladgál egy tágas hotelben, és a portás utána kérdez, hogy nem felejtett-e el valamit? Ez a vicc? Ráadásul azzal próbálják elterelni, hogy mennyire is ostoba filmet lát a néző, hogy különböző képzőművészeti ágakat mutatnak be, vagy legalábbis az a kiindulópontja mindennek, egy festmény, ettől pedig pont olyan érzésem támad, mintha Dan Brown egyik regényének filmadaptációját látnám.
A történet szerint Harry nagy bosszút akar állni főnökén, akinek egyik legnagyobb hobbija, hogy meztelenül ténfereghet a saját irodájában. Haha.. A férfi pontosan tudja, hogy főnöke egy Monet festményre pályázik, ezért készíttetett egy hamisítványt, amivel ki akarja fosztani. De ez még nem elég, beszervezi a Puznowski-t, igen, Puznowski-t, aki meglepően nem egy különc lengyel műgyüjtő, hanem maga a szexi rodeóslány, Cameron Diaz, aki elhiteti a főnökkel, hogy nála van a festmény.
Meglepő, de sokszor igaz az a tény, hogy csak meg kell nézni egy film poszterét, és el tudod dönteni, hogy jó vagy rossz. Nem mindig igaz, de speciel a Dől a moné esetében tökéletesen így van. Nézzük csak meg: ott a három főszereplő, Puznowski igazi rodeós csajnak felöltöztetve, hogy a férfiak is bejöjjenek a moziba, aztán Rickman, aki a magabiztos nézésével a Harry Potter rajongók szívét akarja megdobogtatni, majd Colin Firth, aki a flegmaságával azt érezteti, hogy újra a Büszkeség és balítéletben vagyunk. Az igazi filmrajongóknak pedig ott van viszonylag nagy betűkkel a felirat, hogy a forgatókönyvet Ethan és Joel Coen írta. Ennyi erővel már azt is rá lehetett volna írni mondjuk a cím helyett, hogy "Jobb, mint a Fargo!".
Plusznak még ott egy oroszlán, csak hogy legyen.
A Dől a moné tehát egy fájdalmasan rossz film, amin nem rágódni kell, legfőképpen nem írni róla, hanem gyorsan elfelejteni, hisz valószínűleg a stáb nagy része is ezt csinálta a premier után nem sokkal.
Értékelés: 10/3
"A DreamWorks álomszerű meséje kicsiknek és nagyoknak egyaránt felhőtlen szórakozást nyújt, mert a legegyszerűbb poénoktól kezdve a felnőtteknek szánt humorig mindenfajta komédia van benne."
A Sherk egyértelműen egy meghatározó pillanata volt a rajzfilmkészítésnek. Felesleges lenne minden animációs alkotást eme filmmel összemérni, hiszen azon kevés mozgóképek közé tartozik, amelyekre bátran rá lehetne vágni a tökéletes jelzőt. Sőt, egykori kedvencemet, a Toy Story trilógiát is sikerült ezzel felülmúlniuk.
A Shrek manapság már beivódott a popkultúrába, és minden idők legsikeresebb rajzfilmje lett. Az Akadémia 2001-ben vezette be a Legjobb animációs film kategóriát, pont akkor, amikor a zöld ogre kalandjai is megjelentek, így nem volt kérdés, hogy ki fogja elvinni a legjobbnak járó ragyogó szobrocskát a díjátadón, maga mögé utasítva ezzel a Szörny Rt. és a Jimmy Neutron, a csodagyerek című filmeket. (Igen, jól látod, akkor még csak három jelölt volt, bár akármennyi lehetett volna, a Sherk-től képtelenség elvenni a díjat.)
A DreamWorks álomszerű meséje kicsiknek és nagyoknak egyaránt felhőtlen szórakozást nyújt, mert a legegyszerűbb poénoktól kezdve a felnőtteknek szánt humorig mindenfajta komédia van benne. Emellett pedig fricska gyakorlatilag az összes mesének, ami valaha készült, Hófehérkérkét például "halott csajnak" hívja, és abba a meglepő helyzetbe kerültem, hogy a magyar szinkron is nagyon jól sikerült, Shrek és Szamár hangjára tökéletes választás volt Gesztesi Károly és Kerekes József. (Ez persze inkább a szinkronrendező érdeme, mint a filmé.)
A történet szerint Shrek, a zöld ogre egy elhagyatott mocsárban éli mindennapjait, egészen addig, amíg különös mesebeli lények nem kezdenek el letelepedni a háza előtt. Elhatározza, hogy csacsogó barátjával, a mindig jókedvű Szamárral elindul Farquaad nagyúrhoz, aki kitelepítette ezeket a figurákat.
De nem eszik olyan forrón a kását. Farquuad nagyúr csak akkor hivatalos király, ha elvesz egy igazi királylányt. Alkut köt Shrek-kel és a "paripával", hogyha elhozzák neki a királylányt, Fioná-t, megkapja a mocsarát pont úgy, ahogy régen volt.
A történet a maga egyszerűségével nagyszerű. Sokan kritizálták amiatt, mert inkább megmosolyogtató, mint megnevettető, pedig én ezt nem így látom: kevés film mondhatja el magáról, hogy Tibi5000 sírva röhögött rajta, de ha egyáltalán van is ilyen alkotás, akkor az a Shrek.
Igaz, hogy van egy-két idegesítő karaktere, mint például Monsieur Hodd, de ez simán felejthető tényező a látványa, az ötletessége, a kreativitása, és a kedvessége mellett. Nem akar többet nyújtani, mint egy kellemes, szombat esti kikapcsolódás, sok érzelgős rajzfilmmel ellentétben, viszont pont azért marad meg sokáig a fejedben, mert egyáltalán nem ez a célja.
Hanem, hogy szórakoztasson, és ez a legnagyobb erénye.
Amikor valamire azt mondjuk, hogy mese, tágabb értelemben is fogalmazhatunk. Mese, mint egy mesekönyv, mese, mint egy rajzfilm, vagy mese, azaz nem hiszem el, amit mondasz. A Shrek viszont ízig-vérig egy bájos mese, mely nem sokat akar nyújtani, viszont mégis a rajzfilmtörténelem meghatározó alakja lett a fülzsírjából gyertyát készítő zöld ogre története.
Értékelés: 10/10
