Belépés Facebookkal
[ Ablak bezárása ]
"Korántsem a csúcsán levő Sacha Baron Cohen kézjegyéről vall ez a néhol unalomba fulladó, közepes vígjáték."
Ritka és egyben dicséretes dolog, hogy Sacha Baron Cohen évről-évre jobban próbálkozik, hogy valami hasonlóan sikeres karaktert tudjon letenni az asztalra, mint amilyen Borat volt 2006-ban és nem különböző folytatásokon agyal vele kapcsolatban. Persze eléggé halott ötlet lenne, hiszen lassan nincs olyan ember a világon, aki ne ismerné fel bárhol a kazah bajuszkirályt.
Cohen a dokumentarista stílust is elhagyta, a Grimsby egyetlen árulkodó jele, hogy Ali G és Aladeen egykori sztárja (is) készítette, az a szokásosan beteg humor. Teljesen mindegy, hogy milyen rendező kerül Cohen mellé, Larry Charles vagy mondjuk a Szemfényvesztők rendezője, Louis Leterrier, a megbotránkoztató humorforrások maradnak a helyükön.
Az tehát tisztán látszik, hogy A Diktátor és a Brüno ugyan ért el apróbb sikereket, de elődjük hatalmas bevételét, a kétszázmillió dolláros határt egyikőjük sem tudta megugrani, sőt, nem kevéssel alul maradtak. Ennek ellenére a mi drága komédiásunk csinálja ugyanazt, amit sok-sok évvel ezelőtt elkezdett: különféle állati belekben járkál némi nemi váladékkal az arcán, szóval csak a szokásos.
Ő még nem unja, én már annál inkább.
Történetünk főszereplője a tökkelütöttnek nyugodtan nevezhető Nobby, aki testvérét keresvén egy jótékonysági napra téved, ahol a találkozás egy nem várt balesettel végződik. A rég nem látott testvér gyanúba keveredik és menekülnie kell, és hol máshol bújna meg, mint régi városukban megannyi emlékkel és baráttal együtt.
Igazából teljesen mindegy, mi a sztori, a vége úgyis licitálás lesz a két forgatókönyvíró, Sacha Baron Cohen és Phil Johnston között, hogy melyikűjük tud nagyobb gusztustalanságot kigondolni. Aki ismeri a régebbi filmjeit, az nyilván tudja, hogy mire számíthat, és sajnos pont ez a legnagyobb baj.
Az elején mondtam, milyen jó dolog, hogy Cohen nem a Borat nagy sikerét akarja folytatásokkal elérni, hanem új karaktereket próbál kitalálni. A gond még csak nem is a viszonyítási alappal és a „magasra tett léccel van”, ellenben egyre inkább azt érzem, újra és újra és újra ugyanazokat a poénokat halljuk, csak kicsit máshogy.
Maga a koncepció nyilván változott, ezúttal James Bond-szerűen csapatja Cohen és Mark Strong, a tesó az üldözést. Jó látni azért, hogy olyanok is bevállalnak egy-egy ilyen szerepet, akikre nem igazán gondolnánk, ha mondjuk a beteg, undorító humorra asszociálunk. Ő egyébként király volt az elejétől kezdve, de keménysége ellenére ő is tud olyanokat húzni, hogy csak néz az ember. Igen, a hereszívásra gondoltam!!
Emellett egy igazi Hardcore Henry-t kapunk, vagyis néhány pillanat erejéig belső nézetből láthatjuk, ahogy Strong gyilkolja az ellent, szóval vannak olyan részek az Agyas és Agyatlanban, amik löketet adhatnának a megfáradt vicceknek, de önmagában egy vígjátékban elég nagy probléma, ha lát egy-két jó akciójelenetet de amúgy egy fikarcnyit sem nevet.
A színészekről: Az új Melissa McCarthy, azaz Rebel Wilson szokás szerint hozza a királyt tapló formáját, Isla Fisher személyében a titkos segítőt kapjuk, az elképesztően jól kidolgozott főgonosz emlékeztetne, hogy nem a sztori a lényeg, hanem a poénok.
Na jó, ez egy kicsit túlzás, vannak olyan részek a filmben, amikor hangosan nevettem a röhögéstől, de amíg a Borat 100% jó humort képviselt, addig a Brüno már csak 60-40-et, a Grimsby-vel pedig eljutottunk a negyvenhez nagyjából.
Az a nagy szerencséje, hogy egy lélegzetvétellel végig lehet nézni, a maga 83 percével pedig tud szórakoztatni egy keveset, de korántsem a csúcsán levő Sacha Baron Cohen kézjegyéről vall ez a néhol unalomba fulladó, közepes vígjáték.
Értékelés: 10/5
"A nagy kérdés pedig: vajon Sacha Baron Cohen a pénz miatt akarta ilyen sürgősen elkészíteni ezt a mozit, a minőségre nem is figyelve, vagy a 2009-es évben egyszerűen ennyi tellett tőle?"
Teljes mértékben megértem azokat, akik idegrohamot kapnak pusztán attól, hogy meghallják Sacha Baron Cohen nevét. Az a szórakoztatási műfaj, amit ő képvisel, sokakat inkább kiborít és megbotránkoztat, az emberek másik része viszont, aki szereti és értelmet lát abban a mérhetetlenül nagy polgárpukkasztó viselkedésben, amit Baron Cohen már évek óta űz, nem kétséges, hogy a Brüno esetében is látni fog társadalomkritikát és humort. Mások viszont meg se közelítsék!
Mielőtt belekezdünk mostani filmünkbe, elemezzük ki egy kicsit régebbi alkotásait: a 2006-os Borat akármennyire is egy rétegfilm, elképesztő hasznot hozott, hozzáteszem jogosan. Vicces, elgondolkodtató és tudtam, hogy a könyvklubba, ahova én sosem járok, a hetvenes nagynénik és nagybácsik megvetően fognak rám nézni az ízlésem miatt, de nem érdekelt. Jó volt. Aztán a Brüno már hagyott némi kívánnivalót maga után, hamarosan erre is kitérünk, a 2012-es A diktátor pedig legnagyobb sajnálatomra semmilyen áldokumentumos feelinget nem mutatott, így az megint nem nyerte el a tetszésemet.
Ezek után nézzük, mi is a legnagyobb baj a Brüno-val: elsősorban maga a karakter. A Borat számomra azért volt olyan könnyen befogadható és szerethető, mert a címszereplő egy naiv, elég buta, de alapvetően nem egy rossz természetű ember volt az elég sokszor feltűnő rasszizmusán kívül. Brünoban viszont semmit nem láttam, ami kicsit is vicces vagy szimpatikus lenne. Nem azért, mert meleg, hanem mert elképesztően beképzelt és nagyképű, lekezelő, így pedig hamar teljesen érdektelenné vált a szememben.
Mondhatnánk azt is, hogy Baron Cohen a nagy siker után egy szinte teljesen ugyanolyan filmet akart letenni az asztalra, amit majd hasonlóan kajálni fog a nép. Nem így lett, pedig még az alapanyag sem változott sokban. Egy furcsa, idegesítő akcentussal bíró főhős, aki valamilyen oknál fogva felmegy a nagy Amerikába, hogy ott kamatoztassa tudását.
Cohen egy újabb Boratot akart teremteni hasonló motívumokkal, az eredmény azonban mégsem sikerült. Az persze dicséretes, hogy a 2006-os film elképesztő sikere után nem jött egyből folytatás, és nagyon úgy tűnik, nem is lesz, a Brüno mégis értelmezhető Borat-filmként, csak éppen vérszegényebb változatban.
Cohen a film minden pillanatában arra törekszik, hogy a néző kínosan, megbotránkoztatva érezze magát, szóval a cél teljesen ugyanaz volt, mint a Borat esetében, csak épp ott egyáltalán nem volt feltűnő, itt pedig minden egyes pillanatban érezni, hogy “na, ez a seggmutogatás már megint csak azért kellett, hogy botrányos legyen”.
Azt kell mondanom, a poénok is nagyon ritkán találnak be, ami Cohen esetében legtöbbször a társadalmi sztereotípiák kifigurázását, más módon bemutatását jelenti, egyes jelenetek pedig, főleg a vége felé a ringben, borzasztóan unalmasak és erőltetettek voltak.
A nagy kérdés pedig: vajon Sacha Baron Cohen a pénz miatt akarta ilyen sürgősen elkészíteni ezt a mozit, a minőségre nem is figyelve, vagy a 2009-es évben egyszerűen ennyi tellett tőle? Őszintén fogalmam sincs. Vannak vicces részek, meg kell hagyni, és olyankor érezni, hogy Brüno is sokkal szimpatikusabb, csak kár, hogy a következő helyszínen már megint egy tuskó, csak magával törődő divatdiktátor.
Larry Charles, Cohen állandó rendezője a Borathoz hasonlóan tulajdonképpen megint egy road-movie-t csinált: a főhős elhagyja hazáját és ahogy épp a szituáció adja, különböző helyekre megy mondjuk kigyógyulni a homoszexualitásából vagy megmutatni a színes bőrű gyermekét egy show-műsorban.
Van a filmben mondjuk úgy öt-hat jelenet, mely remekül működik és tényleg érezni belőle, hogy egyszerre figurázza ki az emberek viselkedését váratlan helyzetekben és nevetteti meg a nézőt. Ezért is nem értem, hogy a számomra a világ egyik legjobb vígjátékának főhőse és szellemi atyja, Cohen, miért akar indokolatlanul obszcén, magamutogató és folyton meztelen lenni a Brünoban.
Összefoglalva azt kell mondanom, egy hatalmas nagy csalódás a film, főleg úgy, ha olyan elvárásaid vannak, mint a Borat esetében. Ha azt nézzük, persze polgárpukkasztó, szóval ilyen tekintetben sikerrel jár, de azért valljuk be, ez nem túl nagy teljesítmény.
Értékelés: 10/5
Rendező: Larry Charles
Forgatókönyvíró: Sacha Baron Cohen, Dan Mazer
Forgalmazó: Fórum Hungary
Zeneszerző: Erran Bahon Cohen
Szereplők: Sacha Baron Cohen, Alice Evans, Bono, Sandra Seeling, Gustaf Hammarsten
Reznor111 vagyok, a Filmmániás szerzője. Ha érdekelnek a filmek és a kritikák, kérlek olvasd, valamint oszd meg ismerőseiddel a posztjaimat, ha pedig véleményed van az írásokkal kapcsolatban, vagy csak egyszerűen melegebb éghajlatra szeretnél küldeni, komment formájában teheted meg. Ha privát kérdésed van, a fent látható email címen írhatsz nekem.
