Kritika: Grindhouse: Halálbiztos (Grindhouse: Death Proof, 2007)

"A Halálbiztos a szó szoros értelmében egy tisztelgés a régi kor stílusa előtt, mondhatni nem azért készült, hogy hatalmas kassza vagy kritikai siker legyen."

Quentin Tarantino bevallottan sokat csíp, csúnyán szólva lop el más rendezők filmjeiből, arra viszont kevesen voltak felkészülve 2007-ben, amikor ő és haverja, az innovatív vagy máshogy szólva bizarr ötleteitől (is) híres Robert Rodriguez úgy döntött, visszahívják a ’70-es-’80as évek trash hangulatát, de nemcsak egy-két jelenetben, hanem KÉT egész filmben.

Ez lett a Halálbiztos és a Terrorbolygó. Most az elsővel fogunk foglalkozni.

Kezdjük ott, hogy sok helyen ezt tartják Tarantino leggyengébb alkotásának, sőt, valahogy úgy hallottam, saját maga is így gondolja ezt. Nos, ezzel lehet vitába szállnék, de megértem azokat, akiknek nem nyerte el a tetszését, hiszen annak ellenére, hogy azok a bizonyos fontos elemek, amik az ő filmjeit képzik, nagy mértékben jelen vannak a Halálbiztosnál is, egyáltalán nem meglepő, ha valaki nem kapkod a „direkt rossz” stílus után.

Ugyanakkor nálam pont ez a régi, mégis újszerűnek ható hangulat varázsolt el igazán. Valamint az sem ártott, hogy a rendező szokásához híven megint brillírozott a párbeszédekkel. Sajnos lassan tényleg ő lesz az egyetlen olyan író, akinek karakterei akár A bostoni teadélutánról is beszélhetnének tíz órán keresztül, akkor sem lenne unalmas.

A történet szerint Kaszkadőr Mike, a kissé beteg, szabadidejében lányokat gyilkolászó sebhelyes arcú hapsi éppen a hobbijának szenteli idejét és egy újabb csapatot akar becserkészni. Cseppet sem bizalomkeltő autója és annál veszélyesebb tekintete egy alkalommal sikerrel jár, de a második turnusban olyan meglepetések érik, hogy saját maga is veszélybe kerül.

De tisztán látszik, miért is a Halálbiztost tartják a leggyengébb művének: se egy olyan beszólás nincs benne, ami felidézhető lenne egy-egy beszélgetés alkalmával vagy csak egyszerűen emlékeznénk rá, továbbá Kaszkadőr Mike karakterén kívül egyetlen olyan szereplő sincs, aki bárminemű érdeklődést is keltett volna bennem. (Persze csak akkor, ha szigorúan a szakmai dolgokat elemezzük.)

Fontos megemlíteni az akciójeleneteket, amik az utolsó húsz percre érkeztek csak meg, de olyan jól estek, mint egy falat kenyér. Imádom, ahogy Tarantino játszik a feszültséggel: a csajok beszélgetnek, semmi látnivaló, majd nem sokkal később lecsap Kaszkadőr Mike és olyan testrészekről is vér folyik, amiknek létezéséről tudomásom sem volt.

Aztán repülünk nagyjából egy évet és újra visszadob néhány csacska lány traccspartijába és átlagos, bulizós mindennapjaiba. A végére pedig megtörténik a nagybetűs PARÁDÉ, vérrel, gyilkolással, akcióval, káromkodással, vagyis mindennel, amit Tarantino addig szépen lassan előkészített nekünk.

Ugyan a rendező azt ígérte, nem sok idő múlva visszavonul, de minden reményem abban, hogy ezekben feltétlenül szerepelni fog Kurt Russell. Megdöbbenve láttam, hogy ez volt az első közreműködésük, legutóbb pedig az Aljas nyolcason dolgoztak együtt.

Azt kell mondjam, egyszerűen lubickol ebben a szerepben. Persze olyan hatalmas színészi kvalitások nem kellenek ahhoz, hogy félelemkeltően mosolyogj és közöld, „te ebből a kocsiból nem szállsz ki”, de nagyon illik a szerepéhez, amúgy is nagyon gyakran játszik rosszfiúkat a vásznon, fel is háborodnék, ha a morgós, vészjósló hangját egy imaházban hallanám viszont.

A Halálbiztos összefoglalva tényleg nem egy kiemelkedő darab Tarantino filmográfiájából, de nem is nagyon érdemes összehasonlítani a többi alkotásával, mivel a szó szoros értelmében egy tisztelgés a régi kor stílusa előtt, mondhatni nem azért készült, hogy hatalmas kassza vagy kritikai siker legyen. Csak amíg más rendezők beszélnek a rajongásuk tárgyáról, addig Tarantino le is forgathatja.

Majdnem kifelejtettem: a zene tökéletes.

Értékelés: 10/8

Cím: Grindhouse: Halálbiztos
Rendező: Quentin Tarantino
Forgatókönyvíró: Quentin Tarantino
Vágó: Sally Menke
Operatőr: Quentin Tarantino
Szereplők: Kurt Russell, Sydney Tamiia Poitier, Rosario Dawson, Zoe Bell, Vanessa Ferlito, Rose McGowan, Jordan Ladd, Marley Shelton, Eli Roth, Quentin Tarantino, Michael Parks, Mary Elizabeth Winstead, Tracie Thoms

Ajánló
Kommentek
  1. Én