"Végre egy alkotás, mely nem az amúgy hangulatos zenéjével próbál jó kedélyállapotot teremteni, hanem a muzsika csak egy része a kiváló szórakozásnak, amit igazából maga a film nyújt."

 Gyakran gondolkodtam már azon, hogy nézne ki egy vígjáték Pedro Almodóvar-tól? A tabukat nem ismerő spanyol rendező eddig leginkább csak megrázó filmdrámáiról volt híres, ezek közé tartozik a Bőr, amelyben élek, a Mindent anyámról, vagy az Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén. És hogy válaszoljak is a kérdésre: pont úgy néz ki, mint ahogy az Eszeveszett mesék!

Igaz, a mester csak produceri kreditet kapott, de a műfaji besorolás ellenére minden megvan benne, amit csak felszokott használni a direktor a komolyabb hangvételű filmjeiben: sőt, egyes részeknél éreztem, hogy ilyen "elképesztő" jeleneteket az elsőfilmes Damián Szifron még tuti nem mert volna betenni, szóval voltak dögivel Almodóvar pillanatok is.

A nagyon gyatra magyar előzetes nem, a remek kritikák és a szkeccsfilmek szeretete miatt viszont annál inkább dúlt bennem a kíváncsiság, milyen az, amikor egy alkotásban egyszerűen mindenki elveszti maga felett a kontrollt.

Az Oscar-t és Cannes-t is megjárt film olyan furcsa történeteket mesél el, amelyek biztos, hogy a való életben nem történhetnek meg, de mégis olyan emberinek érezzük őket. Legközelebb talán a mérnök története áll a valósághoz, akinek szinte az egész élete tönkremegy csak amiatt, mert szabálytalankodott az autójával az utcán.

Fontos leszögezni, ez nem egy vígjáték, és ne úgy üljetek le megnézni, hogy kaptok két órányi tömény poénáradatot, mert egyrészt csalódás fog érni, másrészt nem is fog tetszeni. Ezek nagyon komoly történetek rettentően nagy mennyiségű abszurditással és fájóan találó viccekkel, mely az egész világra egy korrajz.

Van, amikor egy megcsalt feleség bőrébe bújhatunk, aki pont az esküvője napján tudja meg, hogy férje mit is művelt azzal a nővel, akit igazából meghívott a lagzira, máskor egy mérnök kálváriáját követhetjük nyomon, és a rendőrségi szervezetét, ami teljesen fittyet hány a férfi véleményére, mert ha "elvitték az autót, akkor bizony fizetni kell." (Annyi különbsége van ezeknek a történeteknek, hogy a végkifejleten érezni némi meseszerűséget.)

Most az egyszer dicséret éri a cím fordítóját, mert remekül megtalálta a megfelelő címet: nincs is rá jobb szó, mint hogy eszeveszett! Szifron és Almodóvar őrült agymenése, mely egy páratlan filmélmény lehet, ha túl tudod magad tenni azon, hogy ebben a filmben senki sem százas, és a lehető legostobább sztorik történnek meg velük.

Az Eszeveszett mesék még arra is képes, hogy az említett ostoba történeteket okosan mutassa be. A remek színészi játék, a briliáns és szavakkal le nem írható operatőri munka és a hangulat.. Végre egy alkotás, mely nem az amúgy hangulatos zenéjével próbál jó kedélyállapotot teremteni, hanem a muzsika csak egy része a kiváló szórakozásnak, amit igazából maga a film nyújt.

Talán az első kettő-három cselekmény mondható igazán viccesnek, azokon lehet többször is felnevetni, de a film másik fele érezhetően átmegy drámaibb vonalakba, a szerencséje viszont az, hogy mindkét műfaj megállja a helyét a két órás játékidőben, így ezért sem lehet kritizálni.

Pörgős, szórakoztató, és kicsit sem szokványos: ez a három nagy titka az Eszeveszett meséknek, melynek ugyan nem volt esélye az Oscaron a Leviathan és az Ida mellett, de amúgy egy nagyon lebilincselő fekete komédia, aminek minden másodpercéről lerí, hogy alaposan, gondosan van megtervezve, de mi mást is várunk a dráma nagymesterétől, Pedro Almodóvartól?

Értékelés: 10/8,5

Megosztás a facebookon