Kritika: A bőr, amelyben élek (The Skin I Live In, 2011)

"Az elejétől a végéig, egy kis kihagyással érdekfeszítő marad, az operatőri munka fantasztikus, és a furcsa és nem mindennapi történet ellenére egy többször-nézős Almodóvar filmként marad meg az emlékezetemben."

Pedro Almodóvar egy olyan rendező, aki sosem ad ki félmunkát a kezéből. Megdöbbentő, furcsa, elgondolkodtató alkotásai már több évtizede színesítik a filmművészet széles palettáját. Ha tehát egy kellemes, szombat esti kikapcsolódásra vágysz, akkor ne az ő filmográfiáját vedd elő. Én leginkább a spanyol David Fincher-t látom benne, de felesleges a hasonlítás, mert Pedro Almodóvar maga Pedro Almodóvar, a filmes művészet egyik legmegosztóbb alakja.

Az a ciki, hogy még én is a Bőr, amelyben élek című darabján agyalok, miközben pár értelmes sort kéne ide leírnom. Úgy éreztem a film vége előtt harminc perccel, hogy ha egy órán belül nem lesz vége, akkor én öngyilkos leszek. Persze, nem azért, mert rossz lett volna, hanem mert annyira nyomasztó, fárasztó, hogy a kevéske életkedvem is elment a film egyes jelenetei közben.

A megrázó élményhez már hozzá kellett volna szokni, hiszen a mester már nagyon régóta ontja magából a jobbnál-jobb alkotásokat, ezek közé tartozik a Volver, a Beszélj hozzá, vagy a Mindent anyámról. Ezeket a filmeket, hozzáteszem, teljesen megalapozottan, az Akadémia és más filmes társaság is bőven elárasztja díjakkal, de Almodóvar nem hagy alább, sőt, durvább, mint valaha.

Antonio Banderas-ból végre újra kihozta az állatot. Szegénynek a karrierje lassacskán oda süllyedt, hogy Zorro jelmezében kellett ide-oda ugrálnia, a Kémkölykök epizódokról meg már ne is beszéljünk. (Az Expendables szereplését csak azért nem szidom, mert mégis, ott van minden sztár, aki csak számít, szóval ő sem hiányozhat.)

Ami még rendkívül megfogott a filmben, az a nagyon különleges összhang a főszereplők között. Ez természetesen remek színészi alakításokat is kívánt, de a film számos pillanatába úgy éreztem, hogy nincsen kamera, forgatókönyv, meg díszlet, hanem csak Antonio Banderas és Elena Anaya, azaz Robert Ledgard és Vera.

A történet is már maga nagyon abszurd, a már említett Ledgard minden idejét a munkának, vagy is az emberi bőr kutatásának szenteli, miután felesége megégett egy autóbalesetben. Hamarosan elkészít egy szövetet, mely kiáll minden sérülést. Marilia, a segítője mindent megtesz neki, az alany pedig nem más, mint egy nő, Vera, aki rabságban él már több éve.

Banderas-nak nagyon jól áll a gonosz szerepe, továbbá remekül bontakoztatták ki a karakterét is, hiszen szinte mindent megtudunk róla, az életét, a munkáját, de mégis van benne valami kiismerhetetlenség, ahogy az egész filmben is.

Kissé úgy éreztem, a főszereplőnőnek egy Almodóvar film még nagy falat, de lehet ez csak amiatt van, mert a spanyol sármőr nagyságrendekkel jobban nyomja. A bőr, amelyben élek egyetlen gondja az volt, hogy a játékidő fele után mintha ellaposodott és leült volna, aztán egy darabig csak állt és állt egymagába, a záró jelenet viszont mindezt begyógyítja, sőt, rá is tesz egy lapáttal.

Az elejétől a végéig, egy kis kihagyással érdekfeszítő marad, az operatőri munka fantasztikus, és a furcsa és nem mindennapi történet ellenére egy többször-nézős Almodóvar filmként marad meg az emlékezetemben. Nézd meg, de aztán éld túl!

Értékelés: 10/8

 

Cím:  A bőr, amelyben élek
Rendező:  Pedro Almodóvar
Forgatókönyvíró:  Pedro Almodóvar, Thierry Jonquet
Zeneszerző:  Alberto Iglesias
Operatőr:  José Luis Alcaine
Vágó:  José Salcedo
Szereplők:  Antonio Banderas, Elena Anaya, Marisa Paredes
Ajánló
Kommentek
  1. Én