"Se altesti poén, se meztelenség, cserébe viszont nevetni se fogunk."

Hát igen. Semmi jóra ne számítson az, aki önszántából, teljesen egyedül ráveszi magát, hogy megnézze Adam Sandler legújabb filmjét, a Pixelt. Nagyjából nyolcvan százalékban hibáztatom meg, és a maradék húszban a film készítőit. Hogy miért furcsa ez? Csak szerintem kínos, hogy a néző önmagát okolja, és nem a filmet, amiért az bődületesen rossz? Annak ellenére, hogy tudtam, mi fog rám várni az elkövetkezendő száz percben, elképesztően szégyellem magam, hogy az időmet erre az unalomtengerre pazaroltam, ahelyett, hogy mondjuk egy IMDb Top 250-ből szemezgettem volna.

Egy nagy beismerő vallomást teszek: én szeretem Adam Sandler filmjeit! Nyugi, ez nem igaz, ilyen szavakat ember nem mondott még ki bűntudat nélkül, de komolyra fordítva a szót, tényleg el kell mondanom valamit: kíváncsi voltam rá. Nem, nem elvárásaim voltak, csak minimális szinten érdekelt a sztori, hisz mégis csak gyerekkorunk méltán szeretett játékai fognak visszaköszönni a képernyőn. Az persze már más tészta, hogy a Sandler/James duó adja hozza az alapot, ami eddig még sosem jelentett bármi jót.

Chris Columbus, akit leginkább családi, könnyed alkotásaiból ismerni, legtöbbször hozza azt a minőséget, amit elvárunk tőle, nagyon úgy tűnik azonban, hogy a Pixelbe még az ő bicskája is beletört. Ez amúgy nem túl meglepő, ha Sandler a főszereplő, a rendkívül tehetséges Tom McCarthy is kegyetlenül elbukott a Cipőbővülő című, eléggé lapos filmjével. De visszatérve Columbusra, többek között rendezett két Harry Potter filmet, de az ő nevéhez fűződik a Home Alone széria is, ezért bíztam benne, hogy a Grown Ups-féle istentelenül rossz, még Sandler filmográfiájában is botrányosan sz*r-kategóriát el fogjuk kerülni.

Elkerültük, se altesti poén, se meztelenség, cserébe viszont nevetni se fogunk. Jó, persze olyanoknak, akik Sandler filmjein szocializálódtak, elég lesz az a húszpercenként egyetlen jó poén, ami tényleg nagyot üt, másoknak viszont egy végeláthatatlanul unalmas és gyenge eresztés, ami csak egy fokkal nevezhető jobbnak, mint a Blended.

Nem nagyon akarok kitérni a történetre, hisz harmat egyszerű, dióhéjban annyi, hogy a ‘80-as évek videojátékai egy félreérthető üzenetet magukra vesznek és hadjáratot indítanak a világ ellen. Az egykori nagy Tetris és PacMan bajnokok pedig visszatérnek, hogy legyőzzék kedvenc játékait a Föld megmentése érdekében.

Annyi helyen leírtam már, hogy mennyire is gyűlölöm ezt a pasit, és bármennyire is szeretném, ezúttal nem fogom újra lekörmölni. Elég, ha azt az mondom, eleget szenvedett már a nép, hagyja abba végre a filmkészítést. A bevallása szerint a Blended sem készült volna el, ha nincs a kalandvágyó kedve és az ötlete, ha már itt ez a szép táj és mindig is el akartam utazni, miért is ne lehetne pluszba kijönni a végén?

Az egész Pixels egyébként egy azonos nevű, néhány évvel korábbi rövidfilm alapján készült, és szerintem egyáltalán nem túlzok, ha azt mondom, sokkal több örömömet leltem abban a néhány percben, az pedig pláne kiborít, hogy az alkotás ugyan majdnem száz millió dollárba került, a látványvilág felszínes és átlagos: pontosabban csak kockákból áll.

Most mondjam azt, hogy a Pixel egy jó film Sandlerhez képest? Talán, bár a Cipőbűvölőt még mindig szívesebben nézem a maga melódramatikus hangulata miatt, és az az igazság, kezd elegem lenni abból, hogy Sandler még csak komolyabb erőfeszítéseket sem tesz, hogy feljöjjön abból a bűzölgő, fekáliával teli szennyvízcsatornából, amiben nagyjából már húsz éve benne van.

De miért is tenné? Ez a helyzet nagyjából vetekszik a korrupt politikusok helyzetével: szidjuk őket, hogy zsebre teszik a pénzt, pedig ha mi lennénk az ő helyükbe, valószínűleg nem döntenénk másképp. Tisztelet a kivételnek, persze. Láthatóan Sandler is jól elvan azzal, hogy filmeket csinál a haverjaival, jól szórakozik, és még pénzt is kap érte. A minőség meg.. Kit érdekel?

Ja, és még valami nagyon-nagyon fontos dolgot nem is mondtam. Kevin James az elnök!!! Amúgy kiráz a hideg, amikor egyes emberek felkiáltójelekkel próbálnak drámai hatást kelteni, de ezt most egyenesen kiált ezért. Mégis milyen vígjáték ez? Columbusnak szerintem volt egy rém egyszerű, és ha jobban belegondolunk, nem is rossz ötlete: mivel a Pixel egy vígjáték, azon belül is az esztelen kategóriába tartozik, így nem kell foglalkozniuk bármivel is, ami kicsit is élethűbbé tenné. Így a néző lesz a hülye, amiért kifogásolja, hogy egy sárga pólós alak jár-kel a Fehér Házban és sörözik az elnökkel, amíg kint az emberek tüntetnek ellene.

Na jó, a Pixel már így is sokkal kevesebb karaktert érdemel, mint amennyit én neki szenteltem, összefoglalásként annyi, hogy nem egy eget verően rossz alkotással van dolgunk, de unalmas, elképesztőn buta és mégsem felejthetjük el, hogy itt van Sandler, szóval a legjóindulatúbban is azt kell mondanom, az átlagos jelző is túlzó lenne rá.

Értékelés: 10/4

 

 

Reznor111 vagyok, a Filmmániás szerzője. Ha érdekelnek a filmek és a kritikák, kérlek olvasd, valamint oszd meg ismerőseiddel a posztjaimat, ha pedig véleményed van az írásokkal kapcsolatban, vagy csak egyszerűen melegebb éghajlatra szeretnél küldeni, komment formájában teheted meg. Ha privát kérdésed van, a fent látható email címen írhatsz nekem.

 

Megosztás a facebookon

"Ez a film pont olyan, mint egy kiadós nátha: már az elején érzed, hogy ebből nagyobb baj lesz, de még nem veszed komolyan és reménykedsz benne, hogy érthet még meglepetés. Kicsivel később persze már tudod, hogy ez nem az a fajta, ami elmúlik, és ami a legfontosabb: mindkettő olyan fájdalmakat tud okozni, hogy azt csak gyógyszerekkel lehet csillapítani."

Nem tudom, hogy A pláza ásza Vegasban megtekintése után még valaha is képes leszek nevetni egy vígjátékon, hisz minden áldott pillanatban Kevin James taszító arcára és jellemére, a pénzhajhász stúdióra és stábra, na meg Paul Blart tekintetére fogok gondolni, melyek folyamatosan csak azt kiabálják: “vedd meg a jegyet, vedd meg a jegyet!”. Annak ellenére tud undorító lenni mind a 94 hosszú-hosszú perce, hogy disznóviccek nincsenek is benne. Igen, ezen én is alaposan meglepődtem, főleg úgy, hogy James nagy barátja az erre szakosodott poénok “királya”, Adam Sandler. Nyugi, nincs cameo. Annyi minden idegesít ebben a filmben, hogy valószínűleg egy könyv terjedelme sem lenne elég eme hibák kibontására, de azért megpróbálom dióhéjban összefoglalni, mennyire is utálom 2015 (és talán az évtized) legrosszabb vígjátékát.

Persze az se normális, aki az egészen elképesztő negatív kritikák után bármennyi pénzt is kiad ezért a vállalhatatlan mocsokért, sőt, ha még ez sem lenne elég, egyenesen azoknak az embereknek kellene hálát mondania a készítőknek, akik vették a drága idejüket és elejétől a végéig kibírták hányás és mindenféle egészségügyi probléma nélkül. Ez a film pont olyan, mint egy kiadós nátha: már az elején érzed, hogy ebből nagyobb baj lesz, de még nem veszed komolyan és reménykedsz benne, hogy érthet még meglepetés. Kicsivel később persze már tudod, hogy ez nem az a fajta, ami elmúlik, és ami a legfontosabb: mindkettő olyan fájdalmakat tud okozni, hogy azt csak gyógyszerekkel lehet csillapítani.

A történet szerint, melyet a treatment írója valószínűleg egy félig kifújt papír zsebkendőre írt, Blart a pláza megmentése után meghívást kap a Biztonsági Őrök Expójára, ahova a lányát is elviszi, egy műkincstolvaj azonban alaposan keresztbe tesz az önfeledt nézelődésnek és kikapcsolódásnak.

Szánalom. Legszívesebben csak ezzel az egy szóval tölteném ki az egész bejegyzést, mert ez az, amit annyira erősen érzek a film iránt. Elképesztő, hogy ez a szenny 2015-ben egyáltalán elkészülhet. A 4,4-es IMDb pont, mellyel sok jobban kinézőbb B-film magasabb helyezést ér el, mint Blart legutóbbi kalandja, sok mindent elmond magáról. Már az első rész is tömegpusztító fegyverként hatott az emberiségre, Kevin James viszont azt hiszem, most ért fel a csúcsra.

“Amúgy James a való életben biztos vicces, ez csak egy karakter és ő nem szólhat bele semmibe..” Hát de. Sandler öribarija nem csak ezt a borzasztóan idegesítő karaktert, hanem magát a szkriptet is ő írta. Nem hazudok, ha azt mondom, kétszer mosolyodtam el az egész film alatt. Azért tudom ennyire, mert direkt számoltam, az eredmény pedig megdöbbentő: rengeteg a viccnek szánt benyögés, mondat vagy tett és egy elképesztően hosszú matematikai számolás után minden negyvenhetedik percben vicces egy vicc.

Persze ez relatív dolog, ha életben nem láttál még olyan vígjátékot, melyben abból csinálnak poént, hogy a molett főszereplő elesik és többek között felrúgja egy ló, akkor minden bizonnyal tetszeni fog.

Az alkotók mintha direkt kerülték volna, hogy bármiféle olyan elemet tegyenek a filmjükbe, amitől kicsit is szórakoztatóvá válik. Tipikusan az az alkotás, ami baromira humorosnak gondolja magát, a szomorú igazság viszont az, hogy ennyire rossz és klisés filmet az utóbbi évtizedekben nagyon ritkán találunk, ami nem azt jelenti, hogy Hollywood csupa jóval ajándékoz minket, csak azt, hogy a Pláza ásza Vegasban valami elképesztően gagyi.

Főgonosznak kiválasztották az egyetlen tényleg félelmetes arcszerkezetű férfit, aki csak feltűnt a casting során, (nem, nem Ron Perlman az), készítettek valami mondvacsinált indokot, hogy Kevin James futkározhasson egy kiürített hotelben kalóriaégetés céljából és már kész is van a “nyár vígjátéka”.

Andy Fickman-t, aki munkáiból ítélve elég nagy összhangban lehet az előző Blart film rendezőjével, Steve Carr-rel, leginkább szintén ehhez hasonló családi vígjátékokból ismerhetjük, például a Gyerekjátékból, mely a plakát alapján komplett hülyét csinál Dwayne Johnson-ból, de hozzá fűződik a Már megint te? is. Hasonló színvonal mindegyik.

A pláza ásza Vegasban tehát visszatért és kegyetlenebb, mint valaha. Paul Blart mindig is értette, hogyan lehet az emberek IQ-ját mindössze száz perc leforgása alatt drasztikusan lecsökkenteni, így van ez a folytatással is, melynek egyes jelenetei fájdalmasabb hatást tudnak adni, mint bármelyik működő pisztoly, így a végére a készítők nevében bocsánatot szeretnék kérni ezért a mértéktelen szánalomtengerért, magamat pedig legszívesebben kitüntetném, hogy a kritika megírása közben egyetlen káromkodást sem használtam, azaz minden olyan jelzőt, ami a legpontosabban ráillik Kevin James legújabb agymenésére.

Értékelés: 10/1

Reznor111 vagyok, a Filmmániás szerzője. Ha érdekelnek a filmek és a kritikák, kérlek olvasd, valamint oszd meg ismerőseiddel a posztjaimat, ha pedig véleményed van az írásokkal kapcsolatban, vagy csak egyszerűen melegebb éghajlatra szeretnél küldeni, komment formájában teheted meg. Ha privát kérdésed van, a fent látható email címen írhatsz nekem.

 

 

Megosztás a facebookon