"A legtöbb pillanatában nem vicces, és nem is érint meg, viszont az egyik legszürkébb foltja Robin Williams filmográfiájának, és sajnos az utolsó is."

Nagyon nehéz volt végignézi ezt a filmet. Nem csak azért, mert brutálisan rossz, mert ez benne van a pakliban, hanem mert egy olyan színész a főszereplő, aki sajnos már nem lehet közöttünk. Tavaly nyáron mindenkit megdöbbentett a hír, hogy Robin Williams öngyilkos lett a betegsége miatt. A Brooklyn legmérgesebb embere egyáltalán nem attól lesz maradandó, mert esetlegesen jó a forgatókönyv, vagy a történetvezetés, hanem Williams-től, akinek neves filmográfiája van, mégis ilyen kaliberű alkotásoknál végezte.

Maga a film is egy tragikomédia, vagy csak az akar lenni, azzal a tudattal viszont, hogy a színészlegenda egyik legutolsó szereplése ez, meg az Éjszaka a múzeumban 3., még melankolikusabb és szomorúbb lesz a hangulata.

Sokszor szoktam mondani egy-egy jó mozgóképre, hogy úgy érzem, nincsenek benne szereplők, vagy forgatókönyv, mivel annyira életszerű és magával ragadó. Nos, itt is ugyanígy éreztem, csak most nem az előbb felsoroltak miatt, hanem mert a nézése közben nem marad más, csak a keserű tudat, hogy egyes emberekkel, legyen az híres vagy nem, nagyon ki tud babrálni az élet.

Olyan volt, mintha a film Williams-ről szólna. Lehet, hogy ő is ugyanilyen helyzetbe került, mint a film főszereplője, azaz eltávolodott a családtagjaitól, és semmi más nem maradt neki, ami számít, és amiért élnie kellene. Leginkább viszont az fájt, hogy az alkotás egyik utolsó jeleneteiben, amikor már az általa megformált karakter tudja, hogy néhány pillanat múlva meghal, azt mondja, hogy a sírkövére az 1951-2014 fog felkerülni, pontosan, ahogy Robin Williams-nek is.

A Brooklyn legmérgesebb embere története Henry Altmanról szól, aki fia halála után mindenkivel gorombáskodik, és folyton ideges. Amikor egy nap elmegy orvoshoz, a helyettestő orvost, Sharon Gill-t annyira felidegesíti és megbántja, hogy a lány azt mondja neki, csak 90 pere van hátra. A férfi vesszőfutásba kezd az idővel, hogy mindent rendbe tegyen az életével, mielőtt végleg eltávozna..

Már magában a sztoriban is hemzsegnek a hibák: dr. Gill-nek rengeteg magánéleti problémája van, például meghalt a macskája, és a szüleivel is rossz a kapcsolata, de könyörgök, hogy praktizálhat egy olyan elmeállapotba lévő orvos, aki azt mondja egy betegének minden baja ellenére, hogy másfél órán belül meg fog halni?

Nem nagy pozitívum, de azért tetszett, hogy Peter Dinklage végre egy "normális" szerepet kapott a magassága ellenére, és nem az új X-Men filmbe vagy a Narnia Krónikáiba kell egy földönkívüli szerepet játszania.

Viszont kettő iszonyúan idegesítő tényező is van a filmbe, amivel nagyon kiverték a biztosítékot: először is Mila Kunis konkrétan a játékidő minden egyes percében ORDIBÁLT! Kislány, nem ettől leszel színész.. Aztán itt van a teljesen felesleges narrálás, amin látszik, hogy poénforrásnak szánták a dráma mellett, de ehelyett csak kínos volt és unalmas.

Phil Alden Robinson, aki a filmet is jegyzi, nem túl termékeny alkotó, de az ő nevéhez fűződik a Mindenem a tied című Steve Martin film, a Baseball álmok, vagy a Komputerkémek. A 2000-es években viszont ontja magából a rosszabbnál rosszabb filmeket, a Királynő titkosügynökei például egy kiállhatatlanul rossz és idegesítő darab, és a Brooklyn legmérgesebb emberéről sem lehet elmondani, hogy egy leányálom.

Az orvost játszó Mila Kunis-szal érdekes a "kapcsolatom": nem tartom rossz színésznőnek, de rendszerint a direktorok nem engednek neki nagyobb teret, így megmarad a Jupiter felemelkedése, meg az Annie szintjén, pedig van benne lehetőség, hiszen az Óz, a hatalmasban és a Ted-ben is jól játszott.

Azért jó pillanatok is voltak a filmben, kettő jelenet maradt meg bennem, amire azt mondtam, hogy tetszett. Az egyik, amikor Henry fejét vesztve próbál kamerát venni egy embertől, aki koránt sem mondható túl gyorsnak. A másik a film záró része volt, az tényleg megható és ugyanakkor mosolyt keltő is.

Vége is van minden pozitívumnak, ami elmondható a Brooklyn legmérgesebb emberéről, hiszen a legtöbb pillanatában nem vicces, és nem is érint meg, viszont az egyik legszürkébb foltja Robin Williams filmográfiájának, és sajnos az utolsó is.

Értékelés: 10/3

 

Megosztás a facebookon

"A karaktervezetésből is jócskán megbukott a film, egyedül a sorozatgyilkost mutatta be normális módon, a többiekről viszont halvány lila gőzünk sincs, mit akarnak, mi a céljuk, mi a vágyuk, így szurkolni sem tudunk nekik."

A filmművészet egyik legkülöncebb és legkülönlegesebb alkotója Kevin Smith. Első filmje 1994-ben a Shop Stop igazi üde színfolt volt, hisz kevés pénzből készült, fekete-fehér, és a forgatásairól ódákat lehetne zengeni, aztán Jay és néma Bob történetének második része már nem ütött akkorát, Smith pedig most jutott el arra a pontra, hogy már ő sem tudja, miért is csinál filmeket. A Két koppernél is már volt valami a levegőben, de a Tusk minden feltett kérdésemre válaszolt.

Smith alkotásai általában bővelkedik káromkodásokban, 18+-os jelenetekben, egyszóval minden van benne, amivel biztosan elkerüli az Akadémia figyelmét, és látom rajta, hogy ebbe ő már beleunt. Le akarja venni magáról ezeket a jelzőket, és a 2014-es Tusk volt ennek az első lépcsőfoka. De lehet, hogy az utolsó is.

A kategóriája alapvetően horror akar lenni, viszont két olyan jelenet is volt, amikor felnevettem. Már magát a műfaját sem tudja eldönteni, hogy ő most valóban komoly akar lenni, és brutalitást látunk a vásznon, vagy paródiát, amit kicsit sem lehet komolyan venni.

Mert így csak egy katyvaszt kapunk, ami csak azért nem marad meg maradandó horrorfilmnek a memóriában, mert elhülyéskedi a dolgot. Na meg azért, mert végtelenül buta és nevetséges.

A történet két podcaster-ről szól, akinek egyig tagja épp egy interjúra igyekezett Kanadába, amikor az alany meghalt. Hamar keresni kellett egy érdekes személyiséget a következő adásba, így kerül kapcsolatba a sorozatgyilkos Howard Howe-val, aki először kedves öregembernek mutatja magát, igazából azonban rozmárrá, igen, jól hallod, ROZMÁRRÁ szeretné változtatni a fiatal férfit.

Nekem nem az volt a problémám, hogy beteg sztorival operál Smith új darabja, hisz a filmművészetben már sok mindent megéltünk, és ez mégis csak egy horror akar lenni, amin általában borzongani szoktak, hanem az, hogy ezt iszonyú rossz módon teszi.

A hosszú jelenetek és dialógusok mind unalmasabbá és érdektelenebbé teszik a Tusk-ot, viszont fontos megemlíteni Michael Parks színészi játékát, aki a beteg elméjű gyilkost alakítja, Haley Joel Osment-nek annyi szerep se jutott, amivel megmutatta volna nem létező sármját, Justin Long, a film igazi főszereplője pedig gyakran túljátszotta a szerepét. (Nem a fókásat.)

Annyi pozitívum még elmondható, hogy legalább nem használ idegesítő feszültségkeltő zenéket, sőt, pörgős és friss muzsikája volt. Azt hiszem, ennyi az érdemi része.

A forgatókönyv kimerül a "holy shit-ben", meg a "what-ban", amit J. Long legalább tizenötször kimond a 100 perces játékidő alatt, viszont néha joggal: kifejezetten vicces volt, hogy fogadta a hírt, hogy amputálták a lábát, vagy rozmárt akarnak csinálni belőle.

Szerintem könnyen túl lehet esni azon, hogy beteges. Valóban nem szokványos még egy horrorhoz sem, hogy ilyen sztorija legyen, viszont ha volt már szerencséd egy Emberi százlábúhoz, vagy Pier Paolo Pasolini valamelyik filmjéhez, akkor tudod, mi a beteg szó jelentése, viszont amellett már nehezebben megyek el, hogy egy ilyen ócska szkripttel bárki is pénzt adott volna, hogy leforgassák ezt.

Továbbá látszik rajta, hogy nagyon sokat akart mutatni, és elhitte magáról, hogy ez lesz az év legdurvább és legőrültebb horrorfilmje, ehelyett viszont kapunk több mint másfél órányi hülyeséget, ami inkább nevetségesnek, mint sem durvának és őrültnek tűnik.

A Tusk kevés pénzből, mindössze három millió dollárból készült, így elsőre úgy tűnt, lehetetlen, hogy meg fog bukni, azonban mégis csak sikerült neki, egy kicsivel több mint a másfélszeresét hozta vissza. Se Michael Parks, se Kevin Smith neve nem viszi már a nézőket a moziba, viszont legalább vigasztalódhatunk az ötletes és félelemkeltő poszteren.

A karaktervezetésből is jócskán megbukott a film, egyedül a sorozatgyilkost mutatta be normális módon, a többiekről viszont halvány lila gőzünk sincs, mit akarnak, mi a céljuk, mi a vágyuk, így szurkolni sem tudunk nekik.

Annyi agyament dolgot belekevernek a történetbe, hogy már követni sem lehet: valamikor Ernest Hemingway és Howard Howe barátságáról beszélnek, máskor egy őrült nyomozó, Guy Lapointe próbálja kideríteni a kusza szálakat, sőt, és akkor még nem is beszéltünk a fókává változtatásról.
Smith azonban nem adja fel, nagyrészt ugyanazokkal a szereplőkkel és karakterekkel 2015-ben is folytatja pályafutását a Yoga Hosers című filmmel, ez lesz a második alkotás a rendező "True North" trilógiájából, az első a Tusk volt, a harmadik pedig Moose Jaws lesz.

Még egy plusz pont az, hogy Lapointe szerepét Johnny Depp játssza a megismerhetetlenségig maszkírozva, de komolyan! Ez a pasi durvább mint egy kaméleon...

Értékelés: 10/3

 

 

 

Megosztás a facebookon

"Vannak megmosolyogtató dialógusok benne, de az évek során annyi horror- és vámpírparódia látott már napvilágot, hogy csak fogod a fejed a klisés poénok láttán."

A vámpírfilmeket egészen a XX. század elejéig is vissza lehet vezetni, sőt, a Lugosi Béla által megformált Drakula című film 1931-ben, még mai szemmel is korszakalkotó műnek számít. Aztán jött a 9-es terv az űrből, Ed Wood "mesterműve", ami az egész akkori filmkészítést romba döntötte, de azt majd máskor.. A vámpíros műremekek közé tartozik a Nosferatu, a Vámpírok bálja, a Vámpír árnyéka, de én kedvencemet is ide sorolnám, az Alkonyattól pirkadatig-ot, hiszen kevesebb olyan alkotás létezik a földön, amiben annyi maradandó beszólás és remek jelenet lenne.

A mostani évezredben azonban látszólag megunták a komoly vámpírsztorikat, így jobb híján paródiákba kezdtek bele a filmstúdiók. Ezek közé tartozik Richelle Mead írónő könyvének filmváltozata is, a Vámpírakadémia.

Az a baj ezzel az egész műfajjal, hogy ennyi év után már a legtehetségesebb rendezők sem tudnak újat felmutatni. Ott van Mel Brooks 1995-ös Drakula halott és élvezi című darabjával, mely se nem vicces, se nem maradandó, viszont remek példának szolgál, hogy ilyen elismert filmeseknek is könnyen beletörik a bicskájuk a vámpírfilmekbe.

Így van ez a Vámpírakadémiával is. Sokak számára már elvárás sem volt, hogy felmutasson valami olyat, amit előtte még nem láttunk, viszont akkor legalább szórakoztasson. Vígjátéknak van titulálva, másutt drámának, viszont már az első húsz percben látod, hogy mindkettőnek csapnivaló. (Hozzá kell tenni, leginkább az előbbi dominál, dráma kb. annyi van benne, mint Selena Gomez tinifilmjeiben.

Annyiban viszont pozitív a helyzet, hogy legalább vannak benne dhampyr-ok, amit már Uwe Boll 2005-ban olyan hitelesen a vászonra vitt a Bloodrayne-nel, sőt, még azt is meg merem kockáztatni, hogy Zoey Deutch próbált színészkedni, a többiek viszont förtelmesek voltak.

Az a legszebb az egészben, hogy alig tíz perc alatt, ha nem kevesebb, ledarálják nekünk az egész sztorit, a szereplőket, a kapcsolatokat, hogy kik is pontosan a dhampyr-ok és a momák, és ha nem érted, akkor bocsi, lehet innen elmenni - Gyurcsány Ferenc szavaival élve.

Vannak megmosolyogtató dialógusok benne, de az évek során annyi horror- és vámpírparódia látott már napvilágot, hogy csak fogod a fejed a klisés poénok láttán, amin a készítők valószínűleg nevettek, és ezzel nincs gond, de nekünk had ne kelljen.

Az akciójeleneteket ostoba kamerarángatással próbálták "élethűvé" tenni, amivel csak annyit értek el, hogy többször is liftezett a gyomrom, és ennek tetejébe még úgy éreztem magam, mintha egy Michael Bay filmben lennék. (Hányinger és Michael Bay film? Hívja valaki az orvost!)

Mark Waters, a rendező egyáltalán nem ismeretlen a szakmában, ő jegyzi többek között a Mr. Popper pingvinjeit az Excsajok szellemét, de olyan kiváló alkotások is a nevéhez fűződnek, mint az 500 nap nyár. Waters-re tehát közel sem lehet azt mondani, hogy tapasztalatlan, vagy hogy rossz, csupán annyira bugyuta és felesleg a Vámpírakadémia, hogy ostoba dolog volt egyáltalán elkészíteni.

Értem én, hogy azoknak a tinicsajoknak készült, akik már a könyv borítójától is a mennyekbe voltak, és gyanítom, nekik tetszett is, de az összes többi ember, aki önszántából vagy "erőszakkal" végig ülte a filmet, valószínűleg stroke-ot, vagy különféle rohamokat kaptak a moziból kijövet. (Ezért ajánlatos egy kórház aulájában megnézni a Vámpírakadémiát.)

Értékelés: 10/3

 

Rendező:  Mark Waters
Forgatókönyvíró:  Daniel Waters
Zeneszerző:  Rolfe Kent
Operatőr:  Tony Piere-Roberts
Vágó:  Chris Gill
Szereplők:  Zoey Deutch, Lucy Fry, Olga Kurylenko, Sarah Hyland

 

 

 

Megosztás a facebookon

"Az alaptörténet önmagában érdekes lett volna, ha nem látszana annyira, hogy miért is készült el ez a film. Nem a bevétel miatt, sem azért, hogy a kritikusok agyondicsérjék: ez egy legális agymosás akart lenni az ateisták részére."

Szerintem nagy hiba, amikor a filmek állást foglalnak egy adott téma kapcsán. Olyannak kéne lennie, mint egy bírónak: pártatlannak maradnia, ugyanakkor végighallgatni a vádlottat és a perest is, aztán döntenie. Nos, egyértelmű, hogy a God's not dead, szabad fordításban Isten nem halott, egyáltalán nem akar bírósdit játszani, ehelyett az orrunk alá dörgöli, hogy Istenbe hinni kell, és aki nem hisz, lecsap rá a gonosz.

A majdnem kétórás játékidő alatt úgy éreztem, mintha a film megkérdezné tőlünk, hogy hiszünk e Istenbe, és ha a válaszunk nem, akkor pofán csap egy hatalmas téglával. Mert az is magától értetődik, hogy a God's not dead készítői hívők, és ezzel nem is lenne semmi baj egészen addig, amíg másra nem szeretnék ezt a hitet rátukmálni.

Görcsösen próbálja az ateistákat meggyőzni, hogy nincs igazuk, miközben ember nem létezik a földön, aki meg tudná mondani, hogy ebben az igen megosztó témában kinek is van pontosan igaza. (Mondjuk erősen kétlem, hogy az ateisták egy ilyen című filmet megnéztek volna.)

Én magamat se ateistának, se hívőnek nem mondanám, valószínűleg a "nem járok vasárnaponként a templomba, viszont a focimeccseken sem szoktam Istent szidni" kategóriába tartozom, szóval nézhetjük úgy is, hogy objektíven szenvedtem végig ezt az indokolatlanul hosszú alkotást.

Viszont meg kell vallani, hogy a filmnek vannak nagyon erős jelenetei. Szám szerint azt hiszem három, és mind a tanteremben játszódik, az egyetemen. Akkor, amikor a főszereplő, Josh Wheaton próbálja megmagyarázni erősen ateista tanárjának és a többi diáknak, hogy Isten létezik, és nem halt meg, ahogy azt állítják ők.

Egyedül ebben a néhány percben éreztem azt, hogy igenis, a színészek odatették magukat, a forgatókönyv jó volt, és hogy egyáltalán, feszültséget éreztem. Persze ezek a jó érzések rögtön lementek a béka segge alá, amikor rájöttem, hogy ez igazából egy tinifilmekre hajazó propaganda lenne, amit inkább egy fiókba kellene zárni, a kulcsot pedig bedobni a tengerbe, sem mint, hogy emberek ezt lássák.

Az alaptörténet önmagában érdekes lett volna, ha nem látszana annyira, hogy miért is készült el ez a film. Nem a bevétel miatt, sem azért, hogy a kritikusok agyondicsérjék: ez egy legális agymosás akart lenni az ateisták részére.

A színészek nem véletlenül névtelenek a szakmában, egyedül David A.R. White arca volt ismerős valahonnan, bár a filmográfiáját elnézve nem hinném, hogy egyetlen alkotást is láttam tőle, a főszereplő srácról, Shane Harper-ről pedig mindent elmond, hogy a God's not dead előtt néhány évvel a Sok sikert, Charlie! című Disney sorozatban "remekelt".

Összességében tehát tagadhatatlan, hogy van hat perc jó rész benne, hozzáteszem, a film 113 perces, sőt, a hossza ellenére néhol beteges jelenetek vannak benne, főleg az verte ki nálam a biztosítékot, amikor a két lelki pásztor, miután elütöttek egy elején hívő, a halála pillanatában azonban megtérő embert, mosolyogva és megkönnyebbülve fogadják a tragédiát, hogy "huh, de jó, hogy megtért, mielőtt megdöglött szerencsétlen, így biztos a mennybe kerül, ünnepeljük meg.."

Amúgy tényleg nem viccelek, a pasi az élettelen test felett, akit előtte néhány perccel ütöttek el, tényleg azt mondja, hogy ünnepeljük meg. Hát, ez majd a tárgyaláson kiderül barátom...

Ha két órát el akartok pazarolni az életetekből, vagy valami rosszat tettetek, és vezekelni szeretnétek, hát rajta, sebtibe töltsétek le a filmet, de ezen kivételekkel senkinek nem ajánlom.

Értékelés: 10/3

 

 

 

Megosztás a facebookon