"Az alaptörténet önmagában érdekes lett volna, ha nem látszana annyira, hogy miért is készült el ez a film. Nem a bevétel miatt, sem azért, hogy a kritikusok agyondicsérjék: ez egy legális agymosás akart lenni az ateisták részére."

Szerintem nagy hiba, amikor a filmek állást foglalnak egy adott téma kapcsán. Olyannak kéne lennie, mint egy bírónak: pártatlannak maradnia, ugyanakkor végighallgatni a vádlottat és a perest is, aztán döntenie. Nos, egyértelmű, hogy a God's not dead, szabad fordításban Isten nem halott, egyáltalán nem akar bírósdit játszani, ehelyett az orrunk alá dörgöli, hogy Istenbe hinni kell, és aki nem hisz, lecsap rá a gonosz.

A majdnem kétórás játékidő alatt úgy éreztem, mintha a film megkérdezné tőlünk, hogy hiszünk e Istenbe, és ha a válaszunk nem, akkor pofán csap egy hatalmas téglával. Mert az is magától értetődik, hogy a God's not dead készítői hívők, és ezzel nem is lenne semmi baj egészen addig, amíg másra nem szeretnék ezt a hitet rátukmálni.

Görcsösen próbálja az ateistákat meggyőzni, hogy nincs igazuk, miközben ember nem létezik a földön, aki meg tudná mondani, hogy ebben az igen megosztó témában kinek is van pontosan igaza. (Mondjuk erősen kétlem, hogy az ateisták egy ilyen című filmet megnéztek volna.)

Én magamat se ateistának, se hívőnek nem mondanám, valószínűleg a "nem járok vasárnaponként a templomba, viszont a focimeccseken sem szoktam Istent szidni" kategóriába tartozom, szóval nézhetjük úgy is, hogy objektíven szenvedtem végig ezt az indokolatlanul hosszú alkotást.

Viszont meg kell vallani, hogy a filmnek vannak nagyon erős jelenetei. Szám szerint azt hiszem három, és mind a tanteremben játszódik, az egyetemen. Akkor, amikor a főszereplő, Josh Wheaton próbálja megmagyarázni erősen ateista tanárjának és a többi diáknak, hogy Isten létezik, és nem halt meg, ahogy azt állítják ők.

Egyedül ebben a néhány percben éreztem azt, hogy igenis, a színészek odatették magukat, a forgatókönyv jó volt, és hogy egyáltalán, feszültséget éreztem. Persze ezek a jó érzések rögtön lementek a béka segge alá, amikor rájöttem, hogy ez igazából egy tinifilmekre hajazó propaganda lenne, amit inkább egy fiókba kellene zárni, a kulcsot pedig bedobni a tengerbe, sem mint, hogy emberek ezt lássák.

Az alaptörténet önmagában érdekes lett volna, ha nem látszana annyira, hogy miért is készült el ez a film. Nem a bevétel miatt, sem azért, hogy a kritikusok agyondicsérjék: ez egy legális agymosás akart lenni az ateisták részére.

A színészek nem véletlenül névtelenek a szakmában, egyedül David A.R. White arca volt ismerős valahonnan, bár a filmográfiáját elnézve nem hinném, hogy egyetlen alkotást is láttam tőle, a főszereplő srácról, Shane Harper-ről pedig mindent elmond, hogy a God's not dead előtt néhány évvel a Sok sikert, Charlie! című Disney sorozatban "remekelt".

Összességében tehát tagadhatatlan, hogy van hat perc jó rész benne, hozzáteszem, a film 113 perces, sőt, a hossza ellenére néhol beteges jelenetek vannak benne, főleg az verte ki nálam a biztosítékot, amikor a két lelki pásztor, miután elütöttek egy elején hívő, a halála pillanatában azonban megtérő embert, mosolyogva és megkönnyebbülve fogadják a tragédiát, hogy "huh, de jó, hogy megtért, mielőtt megdöglött szerencsétlen, így biztos a mennybe kerül, ünnepeljük meg.."

Amúgy tényleg nem viccelek, a pasi az élettelen test felett, akit előtte néhány perccel ütöttek el, tényleg azt mondja, hogy ünnepeljük meg. Hát, ez majd a tárgyaláson kiderül barátom...

Ha két órát el akartok pazarolni az életetekből, vagy valami rosszat tettetek, és vezekelni szeretnétek, hát rajta, sebtibe töltsétek le a filmet, de ezen kivételekkel senkinek nem ajánlom.

Értékelés: 10/3

 

 

 

Megosztás a facebookon