"A karaktervezetésből is jócskán megbukott a film, egyedül a sorozatgyilkost mutatta be normális módon, a többiekről viszont halvány lila gőzünk sincs, mit akarnak, mi a céljuk, mi a vágyuk, így szurkolni sem tudunk nekik."

A filmművészet egyik legkülöncebb és legkülönlegesebb alkotója Kevin Smith. Első filmje 1994-ben a Shop Stop igazi üde színfolt volt, hisz kevés pénzből készült, fekete-fehér, és a forgatásairól ódákat lehetne zengeni, aztán Jay és néma Bob történetének második része már nem ütött akkorát, Smith pedig most jutott el arra a pontra, hogy már ő sem tudja, miért is csinál filmeket. A Két koppernél is már volt valami a levegőben, de a Tusk minden feltett kérdésemre válaszolt.

Smith alkotásai általában bővelkedik káromkodásokban, 18+-os jelenetekben, egyszóval minden van benne, amivel biztosan elkerüli az Akadémia figyelmét, és látom rajta, hogy ebbe ő már beleunt. Le akarja venni magáról ezeket a jelzőket, és a 2014-es Tusk volt ennek az első lépcsőfoka. De lehet, hogy az utolsó is.

A kategóriája alapvetően horror akar lenni, viszont két olyan jelenet is volt, amikor felnevettem. Már magát a műfaját sem tudja eldönteni, hogy ő most valóban komoly akar lenni, és brutalitást látunk a vásznon, vagy paródiát, amit kicsit sem lehet komolyan venni.

Mert így csak egy katyvaszt kapunk, ami csak azért nem marad meg maradandó horrorfilmnek a memóriában, mert elhülyéskedi a dolgot. Na meg azért, mert végtelenül buta és nevetséges.

A történet két podcaster-ről szól, akinek egyig tagja épp egy interjúra igyekezett Kanadába, amikor az alany meghalt. Hamar keresni kellett egy érdekes személyiséget a következő adásba, így kerül kapcsolatba a sorozatgyilkos Howard Howe-val, aki először kedves öregembernek mutatja magát, igazából azonban rozmárrá, igen, jól hallod, ROZMÁRRÁ szeretné változtatni a fiatal férfit.

Nekem nem az volt a problémám, hogy beteg sztorival operál Smith új darabja, hisz a filmművészetben már sok mindent megéltünk, és ez mégis csak egy horror akar lenni, amin általában borzongani szoktak, hanem az, hogy ezt iszonyú rossz módon teszi.

A hosszú jelenetek és dialógusok mind unalmasabbá és érdektelenebbé teszik a Tusk-ot, viszont fontos megemlíteni Michael Parks színészi játékát, aki a beteg elméjű gyilkost alakítja, Haley Joel Osment-nek annyi szerep se jutott, amivel megmutatta volna nem létező sármját, Justin Long, a film igazi főszereplője pedig gyakran túljátszotta a szerepét. (Nem a fókásat.)

Annyi pozitívum még elmondható, hogy legalább nem használ idegesítő feszültségkeltő zenéket, sőt, pörgős és friss muzsikája volt. Azt hiszem, ennyi az érdemi része.

A forgatókönyv kimerül a "holy shit-ben", meg a "what-ban", amit J. Long legalább tizenötször kimond a 100 perces játékidő alatt, viszont néha joggal: kifejezetten vicces volt, hogy fogadta a hírt, hogy amputálták a lábát, vagy rozmárt akarnak csinálni belőle.

Szerintem könnyen túl lehet esni azon, hogy beteges. Valóban nem szokványos még egy horrorhoz sem, hogy ilyen sztorija legyen, viszont ha volt már szerencséd egy Emberi százlábúhoz, vagy Pier Paolo Pasolini valamelyik filmjéhez, akkor tudod, mi a beteg szó jelentése, viszont amellett már nehezebben megyek el, hogy egy ilyen ócska szkripttel bárki is pénzt adott volna, hogy leforgassák ezt.

Továbbá látszik rajta, hogy nagyon sokat akart mutatni, és elhitte magáról, hogy ez lesz az év legdurvább és legőrültebb horrorfilmje, ehelyett viszont kapunk több mint másfél órányi hülyeséget, ami inkább nevetségesnek, mint sem durvának és őrültnek tűnik.

A Tusk kevés pénzből, mindössze három millió dollárból készült, így elsőre úgy tűnt, lehetetlen, hogy meg fog bukni, azonban mégis csak sikerült neki, egy kicsivel több mint a másfélszeresét hozta vissza. Se Michael Parks, se Kevin Smith neve nem viszi már a nézőket a moziba, viszont legalább vigasztalódhatunk az ötletes és félelemkeltő poszteren.

A karaktervezetésből is jócskán megbukott a film, egyedül a sorozatgyilkost mutatta be normális módon, a többiekről viszont halvány lila gőzünk sincs, mit akarnak, mi a céljuk, mi a vágyuk, így szurkolni sem tudunk nekik.

Annyi agyament dolgot belekevernek a történetbe, hogy már követni sem lehet: valamikor Ernest Hemingway és Howard Howe barátságáról beszélnek, máskor egy őrült nyomozó, Guy Lapointe próbálja kideríteni a kusza szálakat, sőt, és akkor még nem is beszéltünk a fókává változtatásról.
Smith azonban nem adja fel, nagyrészt ugyanazokkal a szereplőkkel és karakterekkel 2015-ben is folytatja pályafutását a Yoga Hosers című filmmel, ez lesz a második alkotás a rendező "True North" trilógiájából, az első a Tusk volt, a harmadik pedig Moose Jaws lesz.

Még egy plusz pont az, hogy Lapointe szerepét Johnny Depp játssza a megismerhetetlenségig maszkírozva, de komolyan! Ez a pasi durvább mint egy kaméleon...

Értékelés: 10/3

 

 

 

Megosztás a facebookon