Kritika: Sicario - A bérgyilkos (Sicario, 2015)

"Sokkal-sokkal többet vártam tőle és Villeneuve korábbi alkotásait elnézve nem hinném, hogy hiba lenne magas elvárásokkal nézni a filmjeit. Minimum egy Fogságban hatást vártam tőle, sajnos csak minimális csalódást kaptam."

Nem kétséges, hogy Denis Villeneuve neve kevesebb mint fél tucat film alapján egyet jelent a minőségivel. A 2013-as Fogságban az év egyik legjobb alkotása, azon belül is személyes kedvencem, és utánanézve műveinek, leginkább az tetszik benne, hogy bármilyen klisés történetet eredetivé tud tenni néhány elképesztően hatásos jelenet, zene és operatőri munka által. A Sicario minden bizonnyal rajta volt a “legvárósabb filmek” listámban, a rengeteg pozitív visszajelzés pedig csak még biztosabbá tett, hogy Villeneuve ugyanolyan jó filmet tett le az asztalra, akár csak korábban.

A helyzet az, hogy a legnagyobb sajnálatomra mégsem tudtam azt mondani, hogy ugyanolyan maradandó élményeket és lelki sebeket okozott volna, mint mondjuk a Fogságban. A dolog persze nem az összehasonlításra megy ki, hisz a kettő között ég és föld a különbség, sokkal inkább azt kerestem a Sicarióban, hogy mennyire tud belemenni a lelkembe, mennyire tudja átjárni és a testemet és mennyire jó film ahhoz, hogy több évvel később is megemlíthessük majd egy kellemes meglepetés során, mint Villeneuve egyik legjobb filmje. Szerintem semennyire.

De vajon miért nem gyakorolt rám nagy hatást? Elsőre fogalmam sincs. Gondoljunk csak bele, már az ötödik percben annyi megrázó és hányingerkeltő képsorokat kapunk, hogy csak fogjuk a fejünket, mi lesz itt még, a brutális és pattanásig feszült jelenetek azonban nem érnek véget: sőt, szinte nincs olyan pillanat, amikor ne gondolnád azt, hozzáteszem jogosan, hogy itt valaki, akár a barátja, lepuffanthatja az egyik főszereplőt, annyira misztikusak és kiismerhetetlenek karaktereink.

Akkor meg mi a fene a baj? Talán ott lehet a hiba, hogy nem tudta fenntartani az érdeklődésemet. Az alapsztoriból, mexikói drogkartell, meg minden, rengeteg lehet kihozni, csak a rendezőn és a forgatókönyvön múlik, hogy átugrunk-e “itt senkiben sem bízhatsz” stílusú kliséhalmazzá vagy eredeti, érdekes, ízig-vérig piszkos bűnügyi alkotássá.

 

A megnyugtató hír, hogy Villeneuve az első perctől a végéig az utóbbit hozza, kivéve azt a bizonyos “érdekes” jelzőt, mert az valahol a hetvenedik perc környékén teljesen eltűnik és egészen a záró jelenetig vissza sem jön. Pedig az első órára tényleg nem lehet panasz, remekül vezetik fel a történetet, a karaktereket, ugyanakkor a második felében már fogalmam sem volt a legtöbb megemlített szereplőről, hogy ki a fene és hogy kerül be a sztoriba, pedig, már csak tiszteletből is a direktor iránt, semmi másra nem figyeltem a film közben.

A történet egy FBI-ügynökről, Kate Macer-ről szól, aki az egyik akciója során falba rejtett halottakat talál a Diaz klán házában. Nem sokkal később megbízzák egy szigorúan titkos akcióra, mely klán lebuktatását és elfogását tűzte ki célul. Nem sokkal később egy olyan közegben találja magát, ahol sehol nem lehet biztonságban és ahol kicsit sem tisztelik a törvényt.

A színészek egyszerűen letaglózóak. Emily Blunt majdnem száz százalékban megbirkózott a feladattal, Josh Brolin, akit lassan kötelező minden új filmbe betenni, szintén fantasztikus, Benicío Del Toro pedig már sokadjára hozza a lappangó pszichopata, aki már a tekintetével és puszta lélegzetvételével ölni képes, de ennek ellenére mindig jól áll neki.

A filmet egyébként abban az Új-mexikói Albuquerque-ben forgatták, ahol többek között a Breaking Bad, magyarul Totál Szívás és a Better Call Saul is játszódik. Már azon sem csodálkoznék, ha egy kis cameóban megjelent volna mondjuk Saul, mint az egyik drogkereskedő ügyvédje.

Összefoglalva a Sicario egyáltalán nem egy rossz film, sőt, a legjobb 15-be biztos benne van, amit idén láttam eddig, de viszont mégis csak azt kell mondanom, hogy sokkal-sokkal többet vártam tőle és Villeneuve korábbi alkotásait elnézve nem hinném, hogy hiba lenne magas elvárásokkal nézni a filmjeit. Minimum egy Fogságban hatást vártam tőle, sajnos csak minimális csalódást kaptam.

Értékelés: 10/7,5

 

Cím: Sicario - A bérgyilkos
Rendező: Denis Villeneuve
Forgatókönyvíró: Taylor Sheridan
Vágó: Joe Walker
Operatőr: Roger Deakins
Szereplők: Emily Blunt, Benicío Del Toro, Josh Brolin, Jon Bernthal, Victor Garber

 

 

 

 

Reznor111 vagyok, a Filmmániás szerzője. Ha érdekelnek a filmek és a kritikák, kérlek olvasd, valamint oszd meg ismerőseiddel a posztjaimat, ha pedig véleményed van az írásokkal kapcsolatban, vagy csak egyszerűen melegebb éghajlatra szeretnél küldeni, komment formájában teheted meg. Ha privát kérdésed van, a fent látható email címen írhatsz nekem.

Ajánló
Kommentek
  1. Én