Kritika: Halálos iramban 7 (Furious 7, 2015)

"Nem a történetben, vagy a forgatókönyvben kell keresni az értelmet. Egyszerűen át kell adnod magad a brutálisan látványos jeleneteknek, Jason Shatham félelmetes tekintetének, és a szívfacsaró utolsó néhány percnek."

2013 novemberében mindenki megdöbbent a hír hallatán, hogy Paul Walker, a Halálos iramban filmek sztárja egy autóbalesetben örökre lehunyta a szemét. A 7. rész stábjának újra kellett írnia a forgatókönyv nagy részét, Walker-t pedig digitálisan rajzolták meg, vagy a testvére helyettesítette. Bevallom, én sosem rajongtam a szériáért, én hülye a király autók és a jó nők mellett értelmet is kerestem, de azt sajnos nem nagyon találtam.

Ennek ellenére a Furious 7 az egyik legjobb darab a sorozatban, ami leginkább James Wan-nak, a film rendezőjének köszönhető. A direktor eddig leginkább horrorfilmekhez adta a nevét, ő készítette például a Démonok között-et, ami az elmúlt évek egyik legjobb horrorja, de emellett vállalhatatlan produkciók producereként is tevékenykedett. (Fűrész sorozat).

Amikor először megtudtam, hogy a Halálos iramban 7 rendezője lesz, kissé kételkedtem, hisz egyrészt még nem olyan tapasztalt, mint elődjei, és eddig csak horrorokat készített, viszont hál' Istennek egyáltalán nem éreztem azt, hogy nagy falat lett volna neki.

Sőt, az első perctől az utolsóig olyan magabiztosan száguld Wan, hogy legszívesebben most rögtön leszerződtettem volna még két rész erejéig. A Halálos iramban hetedik része talán még sosem volt ennyire halálos, ennyire pörgős, ennyire élénk, az pedig egy plusz piros pont, hogy a nagy költségvetésnek "köszönhetően" pedig még az olyan jobb napokat látott előadókat is rá tudta venni a színészkedésre, mint például Kurt Russell, Jason Statham, vagy Dwayne Johnson.

De még James Wan sem tudja kikerülni azt, amibe eddig minden Halálos iramban film bicskája beletört. A vágás gyakran idegesítő, a kamerarángatás leginkább hányást idéz elő, az akciójelenetekből pedig nemes egyszerűséggel már SOK. Elég nagy butaság megvádolni a szériát, hogy sok benne az akció, de néhány ultracool-nak beállított verekedős jelenetet már tényleg untam. (Nem a csajbunyót.)

Sosem az volt az elvárásom a hét rész alatt, hogy élethű legyen, hiszen a film minden harmadik percében történik valami olyasmi, amit leginkább a lehetetlenséggel lehetne jellemezni, de valószínűleg csak én tartottam megint csak soknak azt a részt, amikor Walker és Diesel kb. három felhőkarcolón repülnek át egy kocsival.

A történet szerint Dominic és Brian visszatér az Egyesült Államokba, miután kegyelmet kaptak. Egyikőjük sem tud átlagemberként viselkedni, Walker karakterének például nem az autók, vagy a nők hiányoznak, hanem a golyók. Utóbbi már nem is jöhet szóba, hiszen házas, és egy gyermeke is született. Deckard Shaw, a főgonosz azonban nem sokáig hagyja, hogy békében és nyugalomban legyenek, hadjáratát pedig Han meggyilkolásával kezdi. Természetesen több se kell a csapatnak.

Mint már mondtam, nem a történetben, vagy a forgatókönyvben kell keresni az értelmet. Egyszerűen át kell adnod magad a brutálisan látványos jeleneteknek, Jason Shatham félelmetes tekintetének, és a szívfacsaró utolsó néhány percnek.

Vin Diesel nem csak a filmben, hanem a való életben is barátja volt Walker-nek, a búcsú pedig olyan szép és megható lett, hogy sok embernél eltört a mécses a moziban.

Összefoglalva tehát, a Halálos iramban 7 minden hibája ellenére egy szórakoztató, sokszor vicces akciófilm, mely bebizonyította, James Wan nem csak a horrorokhoz ért, Jason Statham pedig kíméletlen pszichopatát is ugyanolyan jól tud alakítani, mint egy igazságos, magabiztos szállítót.

Értékelés: 10/7,5

 

Cím:  Halálos iramban 7
Rendező:  James Wan
Forgatókönyvíró:  Chris Morgan, Gary Scott Thompson
Zeneszerző:  Brian Tyler
Operatőr:  Stephen F. Windon
Vágó:  Christian Wagner
Szereplők:  Vin Diesel, Paul Walker, Dwayne Johnson, Jason Statham, Kurt Russell, Ludacris, Tyrese Gibson, Michelle Rodriguez, Lucas Black

 

 

Ajánló
Kommentek
  1. Én