Kritika: Bíborhegy (Crimson Peak, 2015)

"A Bíborhegy egy elegáns, a színekkel bátran játszadozni merő, emellett pedig gyönyörű képeket szolgáltató film."

A kritikák elég megosztók voltak Guillermo del Toro új filmjével, a Bíborheggyel kapcsolatban, a lelkesedésem azonban ennek ellenére sem hagyott alább és kíváncsian vártam, hogy mit tud kihozni egy rém egyszerű, ugyanakkor a brutálisan szép látvány és díszletek miatt roppant érdekessé váló történetből. Azt kell mondanom, minden lehetséges elvárásomat teljesítette, egyáltalán nem lehet okom panaszra, sőt.

Egyértelmű, hogy a film teljes mértékben azért fog megmaradni az emberekben még hosszabb ideig is, mert nem elsősorban arra ment ki, hogy a néző a film első percében összecsinálja magát a székében, a kidolgozottság, a gyönyörű képek és a szépen lassan, ugyanakkor mégis érdekfeszítően építkező alapsztori pedig rendkívül ritkává váltak az évek során, főleg amikor a found footage-k korát éljük.

Így tehát a Bíborhegy úgy tud eredeti lenni, hogy igazából mégsem az, hisz ha azt nézzük, minden olyan elem megvan benne, amit már valószínűleg ezerszer láttunk más filmekben: kísértet, kastély, titokzatos testvérpár, én viszont már úgy ki voltam éhezve egy épkézláb, jól kinéző kosztümös-szellemes horrorra, hogy számomra meglepően üdén és frissen hatott.

Történetünk Edith Cushing-ról szól, a feltörekvő írónőről, akinek nem elég, hogy meghal az apja, régen elhunyt édesanyját is látja szellemként. Úgy dönt, egy nemrég megismert férfival és annak testvérével indul útnak. A célállomás egy kastély. Szellemek és titokzatos misztikumok vannak abban a kastélyban, melyet Edith az elég nyilvánvaló óva intés ellenére sem tud megkerülni: “Óvakodj a Bíborhegytől!”.

A hó piros, a kastély sötét, a kandalló pedig mindig ég. Nagyjából így lehetne összefoglalni a Bíborhegyet, de azért ne felejtsük ki a bravúrosan jól játszó színészeket is, név szerint Mia Wasikowska-át, aki a naiv, szerelmes Edithet alakítja, aztán itt van Tom Hiddleston, aki a Thor filmekhez hasonlóan itt is (legtöbbször) egy elég negatív karaktert játszik, Jessica Chastain, a testvérpár másik tagja pedig annyira furcsa és sok helyen félelmetes, hogy elsőre kétségbe vontam: biztos, hogy ezt a szerethető, legtöbbször pozitív szerepeket kapó színésznőnek kellene eljátszania? Aztán megláttam az első jelenetben, és minden kétségem eltűnt.

A casting tehát, szinte tökéletes. A felvezetéssel adódtak kisebb-nagyobb problémák, ami akármennyire is jól volt felépítve, sok helyen mégis kissé unalmasnak hatott, ám az apa halála után a film egy teljesen más irányt vett: otthagyta az addig megismert környezetet és a jelenetek 90-95 százaléka csakis a kastélyban játszódott tovább. Három szereplő, három különböző karakter abban a rohadtul nagy házban: na, végre a néző tényleg elkezdhet félni!

 

Nem éppen. Akármennyire is vannak olyan részek, amikor tudod, hogy jönni fog valami és összeszorított ajkakkal várod a kísértet újbóli megjelenését, a Bíborhegy egyszerűen nem elég félelmetes ahhoz, hogy borzongj is rajta. Ez persze sokszor a brutálisan bénán és teljesen jellegtelenül kinéző szellemeknek is köszönhető, amik nem tudom, hogyan sikerültek ilyenekre, de sokkal inkább azzal nézetném egy életen át, aki ilyet kitalált. Ha ettől az elég bizarr ténytől eltekintünk, hogy minden másra figyelj, csak magukra a kísértetekre ne, a film felétől kezdve szinte egyszer sem tudtam levenni róla a szemem.

Nagyban köszönhető ez a szinte kifejezhetetlenül szép helyszíneknek, díszleteknek, ami egyértelműen Oscar-t ér, valamint, mivel mégis csak egy gótikus-romantikus-horrorfilmről beszélünk, a hangulat és a feszültség is gyakran a tetőfokára hág. A direktor úr, del Toro, azok után, hogy a Hellboy 3-at még mindig nem tudta elkészíteni, megajándékozott minket egy ízig-vérig látványos, a színekkel bátran játszadozni merő, érdekes filmmel, melynek sokkal több mondanivalója van egy egyszerű kísértetsztorinál.

Számomra a főszerepben nem Edith, hanem Thomas és Lucille áll, a testvérpár, és azon belül is utóbbi irányítását és a testvére ellen elkövetett lelki gyötrelmeket mutatja be a film. Vajon Thomas miért lett olyan, amilyen? Látszólag ő a férfi, ő viseli a nadrágot, a látszat azonban csal és minden egyes tettet és cselekményt más ember határoz meg az életében. (Gondolhatunk Lucille-ra, de akár Edith apjára is.)

Összefoglalva del Toro hozza a szokásos szintjét és remek látni, hogy néhány mostanában elkészült filmje után, mely szép szóval is hagyott némi kívánnivalót maga után, össze tudott hozni egy ilyen elegáns, a színekkel bátran játszadozni merő, emellett pedig gyönyörű képeket szolgáltató filmet.

Értékelés: 10/8

Cím: Bíborhegy
Rendező: Guillermo del Toro
Forgatókönyvíró: Guillermo del Toro, Matthew Robbins
Zene: Fernando Velázquez
Operatőr: Dan Laustsen
Szereplők: Mia Wasikowska, Tom Hiddleston, Charlie Hunnam, Jessica Chastain, Jim Beaver, Burn Gorman

Reznor111 vagyok, a Filmmániás szerzője. Ha érdekelnek a filmek és a kritikák, kérlek olvasd, valamint oszd meg ismerőseiddel a posztjaimat, ha pedig véleményed van az írásokkal kapcsolatban, vagy csak egyszerűen melegebb éghajlatra szeretnél küldeni, komment formájában teheted meg. Ha privát kérdésed van, a fent látható email címen írhatsz nekem.

 

Ajánló
Kommentek
  1. Én