Kritika: A hangok (The Voices, 2014)

"A hangok nem mindenkinek való. Ha viszont szeretsz rágódni a látottakon és érdekelnek az intelligens, sokkal inkább a lélekre reflektáló filmek, tetszeni fog. Na meg akkor, ha Reynolds-ot tényleg valami jó szerepben akarod látni."

Ryan Reynolds. Tökéletes érzéke van, hogyan lehet elrontani egy amúgy teljesen ígéretes karriert néhány szánalmas, teljes érthetetlen filmmel, amivel nem csak a stúdiókat fogja előbb-utóbb eltántorítani, de a nézőket is: persze még sokat javíthat a 2016-os Deadpool-lal, aminek már az előzetes előzetesén teljesen felrobbant az internet, nem hogy majd amikor teljes egészében kijön a film. Egyébként én bírom Reynolds-ot, a Fogoly és a Hölgy aranyban sem olyan rossz, mint amire számítottam, de a nagy áttöréstől még mindig messze van. Kár, hogy nem kapott akkora figyelmet Marjane Satrapi A hangok című alkotása.

Persze egyik stúdió sem számíthat túl nagy kasszasikerre egy olyan filmnél, ahol a főszereplő egy macskához és egy kutyához beszél miközben emberi fejeket gyűjt a hűtőjében, de bármennyire is sok ember nevezte betegnek és furcsának, sokkal inkább egy fontos mondanivalóval bíró különleges hangulatú, meghatározhatatlan műfajú gyöngyszem, ami ugyanúgy magával ragad az első és az utolsó percben is.

A történet főszereplője Jerry, aki első ránézésre egy kissé félénk, amúgy rendes ember, az igazság azonban az, hogy hallucinációi vannak, és amikor nem szedi a gyógyszerét, hangokat hall. Méghozzá állatoktól. Kutyája és macskája egyaránt testesíti meg a lelkében zajló ellentmondásos gondolatokat és döntéseket, valamint alátámasztja azt a tényt, hogy ezek az emberek, bármit is követtek el, nem börtönt vagy kötelet érdemelnek, hanem rendes gyógykezelést és segítséget, mivel nem ők követik el az esetleges bűncselekményeket, hanem a lelkükben zajló elképesztő méretű zűrzavar, esetleg egy gyerekkori trauma, mint például főhősünknél is.

A film további erényei között van az, hogy egyáltalán nem fájdalmas módon akarja bemutatni Jerry történetét, hanem egy fekete komédia keretében, hisz többször is viccet csinál az állatokkal való kommunikálásból és a levágott fejekből, akik folyamatosan új és új barátokat akarnak keresni.

Furcsa. Tagadhatatlanul furcsa, és aki nincs hozzá szokva, esetleg nem szimpatizál az ilyen típusú filmekkel, valószínűleg borzasztó élménnyel kel fel a film végén a székéből, rosszabb esetben a közepénél. Ha viszont ráérzel a hangulatára és erre a furcsa, abszurd humorra, akkor garantáltan élvezni fogod minden pillanatát.

Viszont beszéljünk egy kicsit a műfaji keveredésekről, melyek számomra egyáltalán nem voltak zavarók, egyes portálokon hozzászólók 90%-a azonban ezt hozta fel negatívumnak. Nem nevezhető se horrornak, se vígjátéknak, se drámának, egyfajta keveréket képvisel a három között, ettől pedig (meglátásom szerint) csak még üdébben hatott, na meg a színek játéka, melyet a fényképezés sok helyen dicséretre méltóan kiemel.

A direktori székben ezúttal egy nő, bizonyos Marjane Satrapi ül, aki 2007-ben a Persepolis című filmjével vált ismertté, a forgatókönyvet jegyző Michael R. Perry pedig a Parajelenségek második részét is jegyzi. De ha már itt tartunk: az egyik legnagyobb probléma A hangok-kal talán a szkript, azon belül is a párbeszédek, amik szó szerint ordítottak egy alapos átdolgozásért, ezen kívül viszont egy páratlan élményt nyújt azoknak, akik tesznek(!) érte, hogy szeressék.

Mert tenni kell érte. Minden pillanatban oda kell figyelni rá, mert gyakran eltér egy kicsit a tárgytól és akkor könnyen el lehet veszíteni a fonalat, és ha valaki nem pont arra az elgondolkodtató, ugyanakkor abszurd poénokkal is operáló furcsa fekete komédiára vágyik, inkább hagyja ki.

A Kutya:

A Kutya vonultatja fel a rendesebbik, normális énjét főszereplőnknek. Gyakran ő próbálja eltántorítani egy újabb baklövéstől és felesleges gyilkolástól, a végén pedig, spoiler nélkül, ő győzedelmeskedik, és nem a macska.

 

A Macska:

A Macska bizony egy alattomos, gonosz állat a fejében és minden erejével azon van, hogy vegyenek egy újabb és újabb hűtőt, hogy még több fejet raktározzanak el benne. Jerry-be is ő táplálja bele azt a hazugságot, hogy gonosz, miközben egyáltalán nem az, csak beteg és emiatt teljességgel kiszámíthatatlan.

 

Fiona és Lisa

Érdekes dolog, hogy Fiona és Lisa, a két “nagy” szerelmét kénytelen megölni, pedig pont őket nem akarja. Ez felteszi a kérdést, vajon minden ember így járt volna, aki kicsit is közelebb kerül Jerry-hez, vagy mindkettő egyszerűen csak a hallucinánáció következménye. Én sajnálom, hogy mondjuk húsz perccel nem hosszabb a játékidő, hisz egy ilyen elgondolkodtató és mellőzött téma mellett érdekelt volna Jerry teljes énje és jelleme, viszont így is remek karakterábrázolásokkal van dolgunk.

 

A színészek is remekül teljesítenek, ugyan se Gemma Arteton, se Anna Kendrick karaktere nem kap sok szerepet, hisz a fő hangsúly Jerry-n van, mégis, ezt a kis szerepet is jól alakítják, Ryan Reynolds karrierjében pedig egy maghatározó pont mind a film, mind a kivételesen érdekes alakítása. A cselekmény is érdekes, csak azt találtam kissé furcsának, hogy a rendőrség tényleg csak az utolsó pillanatokban vesz részt, pedig azóta már három ember is eltűnt, beleértve Jerry-t is, négy.

Összefoglalva A hangok nem mindenkinek való. Ha viszont szeretsz rágódni a látottakon és érdekelnek az intelligens, sokkal inkább a lélekre reflektáló filmek, tetszeni fog. Na meg akkor, ha Reynolds-ot tényleg valami jó szerepben akarod látni.

Értékelés: 10/8

 

Cím: A hangok
Rendező: Marjane Satrapi
Forgatókönyvíró: Michael R. Perryr
Producer: Roy Lee, Matthew Rhodes, Adi Shankar, Spencer Silna
Operatőr: Maxime Alexandre
Szereplők: Ryan Reynolds, Gemma Arteton, Anna Kendrick, Jacki Weaver

 

Ajánló
Kommentek
  1. Én

  1. szilard.gasparszilagyi
    2015. augusztus 18., kedd 11:09
    Válasz

    Megnézzük!