Kritika: Alelnök (Vice, 2018)

"A Vice nem rengeti meg a világot, nem is akar mélyebb értelmezéseket keresni, de elég pontos látképet ad a demokrácia fellegvárának gondolt, a fékek és ellensúlyok országának politikai helyzetéről."

Adam McKay korunk egyik legérdekesebb rendezője, Dick Cheney pedig az USA történelmének egyik legellentmondásosabb politikusa. Ebből csak jó sülhet ki, nem? A 8 Oscarra jelölt Alelnök alaposan feladja a leckét a megítélésével kapcsolatban, hiszen a direktor alapvető célja, hogy szórakoztató legyen, teljesen megvalósul, de mindezt egy kimondottan hamis formában, önismétlő módon teszi meg. A végén látható magas értékelés sokkal inkább szól a filmélménynek, mint az alkotás kerek egészének.

A Vice kreativitása mintha a Cheney életében bekövetkezett események tankönyvszerű felmondásáig tartana és ezt próbálja McKay a kétségtelenül sajátos, de már megszokott stílusjegyeivel takarni. Ez most azoknak, akik A nagy dobást egy istentelen királyságnak tartották a lendületességével, frissességével együtt, nem fog túl jól esni, hiszen McKay egy az egyben ugyanazt a történetmesélési módszert vette át, csak brókerek helyett most politikusok gátlástalanságait kell néznünk, én viszont az Alelnök esetében jóval működőképesebbnek tartom ezt a formátumot elsősorban azért, mert amíg a szintén Oscarra jelölt A nagy dobás minden súlyát elveszítette azáltal, hogy Margot Robbie egy fürdőkádban világosított fel bonyolult pénzügyi machinációkról, addig a Vice-ben a főszereplők, különösen Cheney tetteinek jelentősége az elejétől a végéig komolyak maradnak a humoros stílus ellenére is. Kár, hogy a rendező összekeverte a gyors cselekményvezetést az inkoherenciával, így pedig nem egyszer előfordul, hogy önmagukban pokoli szórakoztató jelenetek ritmustalan váltakozása történik, ami rengeteget ront az élményen.

A Vice viszont elkerüli Spike Lee filmjével, a Csuklyásokkal ellentétben, hogy felszínes módon aktuálpolitizáljon csak azért, mert Trump, illetve az alkotók határozott állásfoglalását sem lehet republikánus lejáratókampánynak nevezni, számomra sokkal inkább beszélt önmagában a politika megrontó erejéről és a politikusok gondolatnélküliségéről (érdemes figyelni, Cheney hogyan lett republikánus) az Egyesült Államok történetelmének egyik meglehetősen kétes hírű pasasát megtéve szimbólumnak.

Elkerülhetetlen felhozni az eufemisztikusan már említett határozott állásfoglalást, amiért az utóbbi időkben minden oldalról kemény pofonok érik a filmet: az USA XXI. századi történelmének teljes körű ismeretével nem büszkélkedhetek, így messzemenő következtetéseket sem akarok levonni semmiről, de a film stílusából és az abban látott hajmeresztő dolgokból kifolyólag érdemes feltenni a kérdést, nem több-e a Vice egy lazább köntösbe bújtatott rögtönítélő bíróságnál? 

Hollywood elitjének politikai hovatartozása aligha kérdés, olyannyira nem, hogy a médiában hetekig téma, ha egy sztár elszólja magát a republikánus vagy trumpista mivoltával kapcsolatban. A film megtekintése után az sem talány, hogy Adam McKay és társai milyen véleménnyel vannak az általuk bemutatott egykori alelnökről, amivel alapvetően nincsen semmi probléma. A gond ott kezdődik, hogy azontúl, hogy McKay saját maga hangsúlyozza, hogy nem 100%-ig valósághű a cselekmény, olyan, mintha az ő és alkotótársai saját elképzelése, "Így is történhetett volna"-elemzése lenne a film, ami egy biopic esetében több, mint problémás.

Lassan mutatkozó tendencia, hogy a filmkészítők egyre inkább szabadkoznak megosztó, esetleg polkorrekt dolgokról beszélni, mert egyetlen rossz mondat is karriereket tehet tönkre. Nem tartom elképzelhetetlen antiutópiának, hogy a következő években a már említett gondolatnélküliség pont úgy kihat majd a moziba járó tömegek egészére, mint most politikusainkra, így éppen ezért szükséges, hogy minél több olyan film készüljön, ami egy alapot ad a korrekt vitatkozásra és a vélemények ütköztetésére. A Vice egy ilyen alkotás minden hibája ellenére, amelyet élvezni legfőképp akkor fogunk, ha a helyén kezeljük és minden előzetes várakozást vagy elvárást félreteszünk. 

We need to talk about Christian Bale. Egyszerűen zseniális. Fogalmam sincs, hogy repülőgépekből való kiugrás vagy a tőle megszokott brutális alakváltozások a megterhelőbbek egy szervezet számára, de alighanem itt az idő, hogy Oscar bácsi újra jöjjön. (Ebbe talán Rami Malek még beleszólhat).

Elég a szereposztásra tekinteni és egyből nyilvánvalóvá válik, hogy a film legerősebb pontjait találjuk itt: Bale mellett Amy Adams, mint a felesége, hozza a szokásos színvonalat, Carell egy neki testhezálló, korrekt játékot nyújt, Sam Rockwell pedig a csekély játékidő ellenére is maximálisan megérdemli a jelölést.

A Vice nem a morális dilemmázások filmje. Mintha szükségszerűnek gondolná, hogy a politikus, mint olyan, korrupt és hazudozik, ezért annak a pontnak a bemutatása sem történik meg, ahol az alkoholista, lezüllött, a politika után alig érdeklődő Cheney egyre dörzsöltebb és hatalommániásabb emberré válik. Ebből következik az is, hogy az elkerülhetetlen bukás sem hat annyira drámainak, mint ahogy azt McKay szeretné, hiszen nem vagyunk birtokában annak a fontos tudásnak, hogy mégis miért lett ilyen ez az ember? (A film egyetlen morális felvetése Cheney lányának esete, aki leszbikus, viszont a republikánus kampányba érthetően a melegházasság ellenzése kerül).

Összefoglalva McKay filmje bár megmaradt a felszín egyszerűségénél, úgy bemutatva Cheney karrierjének fontosabb állomásait, hogy kérdéseket sem tesz fel, amiket meg kéne válaszolnia, de a lassanként megunt stílus azért tartogat még magában egy kazal potenciált, miközben vitathatatlanul szórakoztató látni a sokadik teljesen elmaszkírozott szerepben lubickoló Christian Bale-t. A Vice nem rengeti meg a világot, nem is akar mélyebb értelmezéseket keresni, de elég pontos látképet ad a demokrácia fellegvárának gondolt, a fékek és ellensúlyok országának politikai helyzetéről, miközben van egy ellenállhatatlan bája, ami miatt nem tudtam levenni róla a szemem.

Értékelés: 8/10

Cím: Alelnök
Rendező: Adam McKay
Forgatókönyvíró: Adam McKay
Vágó: Hank Corwin
Operatőr: Greig Faser
Szereplők: Christian Bale, Amy Adams, Sam Rockwell, Steve Carell, Jesse Plemons, Tyler Perry, Alfred Molina

Twitter: Filmmániás

Kritika: Vice (2015)

"Brian A Miller dilettantizmusa, a színészek élettelen és iszonyúan kínos játéka, valamint a rém ostoba forgatókönyv mind elősegítik azt a tényt, hogy a Vice az év egyik legrosszabb filmjévé avanzsáljon."

Nem váratott sokat magára 2015 egyik legrosszabb filmje, a főszerepben pedig nem meglepő módon Bruce Willis tetszeleg egy nagyon díszes társaságban. Lassan már megszoktuk, hogy a '90-es évek akciósztárja, mindenki John McClane-je ostoba B-filmekhez adja a nevét, több éve nem tudott összehozni egy épkézláb filmet, amiben főszereplő lenne. (Egyetlen talán a Looper, amiben az elmúlt években szerepelt, a Don John-os Joseph Gordon-Levitt-tel.) Ehelyett előszeretettel vállal ilyen Vice típusú akciófilmeket, amikben semmi nincs meg, ami egy jó filmhez kell, idegesítő puskaropogás viszont annál inkább.

Az ötödik elem és a Hatodik érzék sztárja nem csak a filmjei, hanem az alakításai minőségén is jócskán csökkentett, és nem a Vice-tól lesz az új Mihael Keaton. Azért kíváncsi lennék, hogy mi húzza jobban oda egy ilyen projekthez: a "jó" forgatókönyv vagy a zsíros csekk?

Ami nagyon idegesít, az az, hogy még csak próbálkozni sem próbálkozik, évek óta csak egy helyben áll, és minden felkérést elfogad olyan filmekre, aminek a költségvetése 70%-a Willis fizetése volt.

Pedig kétségtelen, hogy tud színészkedni, és az Expendables csapatból azon kevesek közé tartozik, akikben még van remény és potenciál, de mivel én ilyen naiv vagyok, bízom benne, hogy előbb-utóbb csak magára talál.

A történet egy olyan világban játszódik, ahol mindent szabad. Első ránézésre úgy néz ki, mint a Sin City, de közel sem erről van szó. Az eredetiséget és az ötletességet még hírből sem hallották a készítők, az pedig már a filmművészet szégyene, hogy egy ilyen F kategóriás "izé" stúdióra és pénzre talál egy olyan világban, ahol rengeteg tehetséges fiatalt még csak kamerák közelébe sem engednek.

Tagadhatatlanul Bruce Willis nevével próbálták eladni a Vice-t, arra azonban nem jöttek rá, hogy jó ideje csak riasztja az embereket a moziból, mint beviszi őket. A többiekről pedig inkább ne is beszéljünk, legalább tíz éves eltiltás kellene minden szereplőnek, aki megfordult a filmben.

Az csak hab a tortán, hogy a Vice olyan komolyan és hitelesen akarja magát bemutatni, hogy az már botrányosan nevetséges. A száz perces játékidő alatt kétszer hangosan felnevettem, sőt, először azt hittem, hogy ez egy vígjáték lesz, így elég nagy pofára esés volt, amikor megláttam az IMDb oldalán, hogy ez igazából egy akcióthriller akar lenni.

Ami végül megmenti a teljes bukástól Bruce Willis legújabb őrültségét, az Yaron Levy, és a fényképezése. A nyitó jelenet valóban borzasztó volt, néha már idegesítően hatott az ide-oda keringő kamera, , de amúgy rendben volt az operatőri munka, és az már hatalmas dicséret egy ilyen kaliberű filmnél.

Brian A Miller dilettantizmusa, a színészek élettelen és iszonyúan kínos játéka, valamint a rém ostoba forgatókönyv mind elősegítik azt a tényt, hogy a Vice az év egyik legrosszabb filmjévé avanzsáljon. 2015 azonban tizenkét hónapból áll, és még csak március van, szóval ez a lista még igen csak bővülni fog.

Értékelés: 10/2

 

Cím:  Vice
Rendező:  Brian A Miller
Forgatókönyvíró:  Andre Fabrizio, Jeremy Passmore
Zeneszerző:  Hybrid
Operatőr:  Yaron Levy
Vágó:  Paul Harb, Rick Shaine
Szereplők:  Bruce Willis, Thomas Jane, Ambyr Childers, Bryan Greenberg