"Már magát az ötletet nem értem, minek kell a Die Antwoord nevű Dél-afrikai rap-rave együttest beinvitálni egy igazi, kézzel fogható filmbe."

Nem gondolnám, hogy Neill Blomkamp direktort M. Night Shyamalan-hoz kellene hasonlítani, hiszen az egyik már több mint egy évtized óta ontja magából a rosszabbnál rosszabb filmeket, és az egész filmográfiáját egy alkotásra építette, a másik pedig az egész filmes karrierjét 2009-ben kezdte, a District 9 című világsikerrel. Egy kicsivel később mindenki izgatottan várta Blomkamp következő munkáját, az Elysium-ot, ami aztán óriási csalódás lett. (Inkább a nézőknek, mint a kritikusoknak, a Rotten például 68%-ra értékelte, ami a nézhető kategóriába tartozik, de persze ez a District után édeskevés.)

Az Elysium viszont olyannyira elvette az emberek kedvét a Blomkamp névtől, hogy már esélyt sem adtak új alkotásának, a Chappie-nek. És hogy jól tették e? Jól.

Az egyik nagy gond, hogy a rendező nem jött rá arra, hogy a nézők nem egy újabb District 9 filmet akarnak, hanem egy olyan minőségűt, mint az volt. (Vagyis nem olyat, mint az Elysium.) A helyszín ugyanaz, azaz Johannesburg, ami pont olyan közel áll Neill Blomkamp szívéhez, mint Sharlto Copley, aki Chappie hangját szolgáltatta. Aztán visszavette maga mellé feleségét és társíróját, Terri Tatchell-t, akivel együtt készítették el a District 9 szkriptjét, és ugyan most idegesítő kamerarángatások ritkán voltak, az alapkoncepció ugyanaz volt, és ez pont elég ahhoz, hogy a néző azt higgye, a rendező kifulladt az ötletekből.

Pedig én egyáltalán nem hiszem ezt.

Az effektek természetesen most is a legjobbak voltak, és egyes jeleneteket valóban eltaláltak, például azt, amikor Yo-Landi mesét olvas az ágyban a robotnak, viszont ezeket teljesen lerombolja a borzasztó karakterépítés, és maga, a karakterek. Már magát az ötletet nem értem, minek kell a Die Antwoord nevű Dél-afrikai rap-rave együttest beinvitálni egy igazi, kézzel fogható filmbe, de mit is várunk egy olyan énekes-színészektől, akiknek az a nevük, hogy Ninja, vagy Yo-Landi Visser. Talán Blomkamp hangsúlyozni akarta, hogy ez egy vérbeli Dél-afrikai film, de pont nem ezzel kellett volna.

Aztán pont a rendezőtől nem várnám, hogy egy klisés filmet készítsen, mivel akkoriban a District 9-ról mindent el lehetett mondani, csak azt nem, hogy közhelyes lenne, aztán itt van nekünk Dev Patel, az esetlen okostojás, aki már a Marigold Hotel óta mindig ugyanazt a szerepet hozza, Sigourney Weaver-nek csak egy-két tiszteletjelenet jutott, Hugh Jackman-nek meg jól állna a gonosz szerep, de a rettentően szürke és unalmas forgatókönyv az ő karakterét is tönkre teszi.

Leginkább a buta szóval lehetne jellemezni a filmet, amiben az elejétől a végéig érződik a potenciál, amit csak ritkánként használnak fel, egybevéve pedig egy néhol unalmas, banális, de nem mindennapi filmet kapunk, az pedig, hogy ennire nincs kereslet a Chappie iránt, csak Blomkamp-nak és csapatának köszönhető.

Kár, mert az ötlet jó volt.

Értékelés: 10/4,5

 

Megosztás a facebookon