"Már megint kaptunk egy átlagos, kockázatoktól, kísérletezésektől teljesen mentes filmet, ami nem árul zsákbamacskát azt illetően, hogy mit tartogat a nézőnek, de ettől függetlenül újra és újra legyártani ugyanazt a filmet jelen pillanatban egyvalakinek kifizetődő, a stúdiónak.

Talán eljön még az az idő, amikor az eredetiség letaglózó erejének elismeréseképpen fogunk nagyokat csettinteni egy Collet-Serra-Neeson film után, de ez - hála istennek - még nem most jött el. A rendezőzseni és a nyugdíjas akcióhős negyedik kollaborációja lett a The Commutter - Nincs kiszállás az Ismeretlen férfi, a Non-stop és az Éjszakai hajsza után, melynek alapvető koncepciója, hogy minél kisebb költségvetésből minél nagyobb csinnadrattával a lehető legkevesebbet hozzák ki a sztoriból, mit sem változott az előzőekhez képest.

Liam Neeson az Elrabolva első részének megjelenése idején, 2008-ban 56 éves volt. Igen, ez még egy olyan időszak, amikor a neve hallatán hamarabb ugrott be Oskar Chindler vagy Qui-Gon Jinn neve, sőt, kifejezetten nagy fantázia kellett ahhoz, hogy az észak-ír színészt golyók elől ugrándozó badass jófiúként képzelje el az ember pláne egy olyan életszakaszában, amikor kortársai inkább a nyugodt, karosszékben ülő nyugdíjas nagypapa szerepekre készülnek. 

A történet további részét már ismerjük: ahogy az lenni szokott, az "addig üsd a vasat, amíg meleg" felfogást a filmstúdiók előszeretettel alkalmazták, a gyalázatos folytatások és önmagukban nagyon kevésnek számító, de az Elrabolvát másoló további Collet-Serra-filmek pedig nem épp azt mutatják, hogy az utolsó lélegzetvételét élné ez a formula. (Legalábbis valószínű, hogy nem az az egyetlen oka a folyamatos egy kaptafára épülő akciófilmek futószalagon gyártásának, mert Collet-Serra újra és újra át szeretné adni a nézőnek azt a mély, csaknem elsőre felfoghatatlan üzenetet, amiért megéri kétévenként 100 percig nézni, ahogy Liam Neeson pont ugyanúgy ugrál, mint '16-ban, '14-ben, '12-ben...) Persze az már látszik, hogy a Nincs kiszállás bevétele közelébe sincs a nagy elődnek, a dicső Elrabolvának, ami lassan a Bibiliája lesz ezeknek az elcsépelt, sótlan, de legalább szórakoztató popcornmoziknak, Neeson pedig az első számú prófétája.

A Nincs kiszállás történetében, stílusában, megvalósításában szinte tökéletesen ugyanazokat a jegyeket hordozza, amiket Collet-Serra lassan féltucatnyiszor elsütött az előző etapokban, de érezhetően még mindig azt gondolja, hogy szinte semmin nem kell változtatnia ahhoz, hogy a siker biztos legyen. Érdemes összevetni a Nincs kiszállás utolsó perceit a Non Stopéval, amiben szinte pontról pontra ugyanúgy történik minden: a hihetetlen hőst, a vakmerő harcost, Neesont mindenki egy bűnözőnek tartja, vagy mert egy repülőgépet, vagy mert egy vonatot térített el, sőt, még élő közvetítést is mutatnak a galádról, majd a végén könnyes tekintettel beszélnek a rendőröknek az állítólag túszai, hiszen megmentette az életüket. Igen, ezekért az ötletekért még mindig "story" meg "screenplay" krediteket kapnak a kedves alkotók.

 A kiakadásom tulajdonképpen nem is a film nézhetetlen mivoltának szól, hiszen Collet-Serra mindig hozta azt az átlagos szintet, amit ő tud, néha többet is, de - és elnézést, hogy még mindig ezen rugózok - az, hogy lassan beállnak arra a munkafolyamatra, hogy kicserélik az előző produkciójuk szereplőinek nevét, egy más környezetbe helyezik és újrahasznosítják, a nézőközönség teljes lenézése.

Michael, a zsaruból lett biztosítási ügynök nyugodt, de problémáktól sem mentes életét éli: a nyugodt jelzőt azonban kivehetjük, ha a reggeli és esti ingázásaira gondolunk, amit a távolság miatt vonattal kell megtennie. Még átgondolni sincs ideje a történteket, nevezetesen azt, hogy kirúgták a munkahelyéről, egy titokzatos nő arra utasítja a vonaton, hogy pénzért cserébe a régi rendőri húzásait bevetve találjon meg egy utast, amíg a vonat a végállomásra ér. Michael hamar rájön, hogy ennek a kis játéknak a tétjeit életekben mérik. 

A film kezdeti szakaszában pedig még remény is volt arra, hogy a Neeson által játszott mindenen és mindenkin átgázolni képes karaktertípus a Nincs kiszállás esetében már nem lesz olyan profi, lévén közelebb van a hetvenhez, mint a hatvanhoz. Szerintem a legvadabb akciójelenetek után sóvárgóknak sem esett volna annyira rosszul, ha nem csak ugrál és verekedik, de a dolog elméleti részére is fektet némi időt. Az elején kicsit esetlennek látjuk, semmi nem jön össze neki és azt sem mondaná meg az ember, hogy ez a pali egy óra múlva szerelvények között fog ugrándozni. De így történik, vagyis Collet-Serra miután kifogy az érdekfeszítő alaphelyzeteiből, egyből a látványhoz és az akcióhoz nyúl.

De mi az, amihez ért Jaume Collet-Serra? 

Például ahhoz, hogy egy érdekfeszítő, kételyekkel teli misztikus helyzet megteremtése után milyen sokáig fenn tudja tartani a feszültséget, még akkor is, ha ez egy dupla adag teljesen irracionális és érthetetlen jelenettel párosul. A filmélményemet persze rontotta, főleg miután bele is gondoltam, miket láttam épp, de azt nem lehet elvitatni tőle, hogy a nézés pillanatában van benne annyi suspense, hogy csak később lógjon ki a lóláb. 

A színészekről tényleg felesleges beszélni: Neeson hozta azt, amit elvártak tőle, a többiek pedig csak apróbb epizódszerepeket kaptak. Verga Farmiga, Patrick Wilson, Jonathan Banks és Sam Neill is feltűnik kisebb szerepekben, és bár a cast elég jól hangzik, de ilyen szereplőgárdának aligha volt kihívás eljátszani ezeket a faék egyszerű karaktereket.

Inkább az a kérdés merült fel a film kapcsán bennem, hogy Neeson vénségére - lassan tényleg hetven lesz, elsőre én se hittem el - mit szeretne kezdeni a karrierjét illetően. Az elismert drámaszínészből középkorú (akkor még) akcióhőssé avanzsálódó Neeson láthatóan pokolian élvezi ezeket a filmeket és nincs kétségem afelől, hogy tényleg király lehet a forgatás, de végeredményében a megannyi próbálkozás és cím felgyűlése mellett a filmográfiájában alig olvasható néhány tényleg jó film az utóbbi évekből és ami van is, például A némaság, nyilvánvalóan elnyomja a Nincs kiszállás-féle thriller és akció cunami. (Az, hogy nekem tetszett a Hogyan rohanj a veszTEDbe az én saját lelki nyomorom, amit a köz véleménye miatt inkább nem számítok a jók közé.)

Összességében már megint kaptunk egy átlagos, kockázatoktól, kísérletezésektől teljesen mentes filmet, ami nem árul zsákbamacskát azt illetően, hogy mit tartogat a nézőnek, de ettől függetlenül újra és újra legyártani ugyanazt a filmet jelen pillanatban egyvalakinek kifizetődő, a stúdiónak. De vajon meddig?

Értékelés: 5/10

Cím: The Commuter - Nincs kiszállás
Rendező: Jaume Collet-Serra
Forgatókönyvíró: Byron Willinger
Vágó: Nicolas De Toth
Operatőr: Paul Cameron
Szereplők: Liam Neeson, Vera Farmiga, Sam Neill, Patrick Wilson, Jonathan Banks

Megosztás a facebookon