"A kiinduló cselekményt a film elején elhadarják négy percben, amit leginkább a semmitmondó jelzővel lehetne ellátni, és ha már az alapsztori sem érdekel, vagy semmi érdekfeszítő nincs benne, akkor van igazán nagy baj."

Shawn Levy igazi Hollywood-i rendező: bugyutábbnál bugyutább filmjei vannak, amik persze rendszerint franchise-ok lesznek, de legalábbis sokat hoznak a konyhára. Az ő nevéhez fűződik a 2006-os Rózsaszín párduc Steve Martin ripacskodásával a főszerepben, aztán Vince Vaughn és Owen Wilson alá is ő adta a lovat a Gyakornokokban, illetve mind a három Éjszaka a múzeumban is az ő filmográfiájához köthető. Én egy igazán szórakoztató filmet láttam tőle, még pedig a Párterápiát, Tina Fey és Steve Carell főszereplésével, de több mint tizenöt alkotással a háta mögött ez nagyon kevés teljesítmény.

Az Éjszaka a múzeumban első része 2006-ban nagyot durrant, több mint ötszáz millió dollárt hozott a konyhára, ezzel pedig rögtön egyértelmű volt a folytatás. A rajongóknak három évet kellett várni a következő részre. A filmet több mint négyezer moziba küldték be, a bevétel azonban így is kevesebb volt, mint az első résznél, ezért kicsit pihentették a sorozatot.

A trilógia záró része is szépen termelt, de a bukás elkerülése végett pont jókor fejezték be Larry és a múzeumi állatok/személyek kalandjait.

Meglepően jól és látványosan indul. Például az kifejezetten vicces, amikor a macskás videót nézik, és elküldik hozzászólásba, hogy LOL, hiszen ez a mai társadalom, amihez alkalmazkodik is a film. A gond csak az, hogy ezt könnyed módon lerombolja azokkal a gusztustalan, és egyáltalán nem vicces, poénoknak szánt valamikkel, amit előszeretettel elsütnek. Ennyi felesleges és ostoba karaktert én még életemben nem láttam, Sir Lancelot-tól pedig konkrétan kirázott a hideg, ha megláttam.

Ben Stiller évek óta ugyanazt a szerepét hozza, a faarcú, földön maradt negyvenes férfit, akit vagy elhagynak, vagy megcsalnak, vagy a nászútján találkozik élete szerelmével.. a lényeg az, hogy ennyi idő után ez már nagyon unalmas.

Vígjátéknak nagyon gyenge, kevés értékelhető poénnal, kalandfilmnek bugyuta és rossz felépítésű, és csak azért nem gyalázom meg jobban a filmet, mert tudtommal hivatalosan nem az Éjszaka a múzeumban 3 Robin Williams utolsó szerepe, hanem a Brooklyn legmérgesebb embere, amiről azt mondják, hogy szintén rossz, de azt még nem volt szerencsém megtekinteni.

Szomorú, hogy így ér véget egy csillogó karrier.

Az operatőri munka kiváló és rendezett, a látványeffektek remekül vannak megcsinálva, kár, hogy ezt a rettentő rossz sztori, a blődli karakterek, és az élettelen színészi játék csúnyán lerontja. Pedig valóban mindenki itt van, aki becsalogatja az embereket a moziba, és elhiteti, hogy ez tényleg egy jó film lesz: Amy Adams, Steve Coogan, a 2013-as Philomena egyik főszereplője, Dick Van Dyke, Stiller, Robin Williams, vagy Owen Wilson.

A kiinduló cselekményt a film elején elhadarják négy percben, amit leginkább a semmitmondó jelzővel lehetne ellátni, és ha már az alapsztori sem érdekel, vagy semmi érdekfeszítő nincs benne, akkor van igazán nagy baj.

Értékelés: 10/4,5

 

 

Megosztás a facebookon

"Nem akarunk mi fetrengni a röhögéstől, vagy hosszú hónapokon át rágódni a befejező jeleneten, valahogy a középutat kellett volna megtalálni, de így, poén sem lett benne, és két nap alatt elfelejtjük az egészet."

Amikor először meghallottam, hogy Ben Stiller filmet rendez, és a főszerepet is ő fogja játszani, negatív és pozitív gondolatok is kavarogtak bennem, hiszen ne felejtsük el, rendezett már egy Trópusi vihar-t, ami a nézők és a kritikusok körében is nagy siker lett, nekem csak ímmel-ámmal jött be.

De nem is ez a lényeg! Walter Mitty életét már filmre vitték egyszer, egész pontosan 1949-ben, Danny Kaye főszereplésével, most azonban a fejesek újra elővették ezt a, "gondolkodjon a néző és közben lásson szép tájakat" műfajt, ez a film pedig összegyúrva, egy unalmas, erőltetett, giccses alkotás, mely gondolkodtatni próbál, de ehelyett maga is bezavarodik a történetvezetésbe. Ebbe még Ben Stiller nem létező bicskája is beletört.

Van nekünk egy Walter Mitty-nk, aki egy igazi álmodozó, szinte már saját maga sem tudja megkülönböztetni, mi az álom, és a mi a valóság. Ezzel nem is lenne semmi gond, hiszen mind álmodozóak vagyunk, azonban Walter egy elveszett negatívot keresve, bejárja az egész világot, és közben észreveszi, nem csak az álmok lehetnek izgalmasak és érdekfeszítők, hanem maga az élet is.

Aztán lesz itt minden, szerelem, Sean Penn, erőltetett társkeresős poénok, macskamentés, verekedés a főnökkel, bár utóbbi kettő csak Walter barátunk fejében történt meg.

Nos, ebből az alaptörténetből egy igazán jó filmet lehetett volna kihozni, a mai kornak megfelelően. Stiller azonban rettentően rosszul adagolta össze az álmot és a valóságot, valamelyik másodpercben még szerelme jelenik meg egy elhagyatott kocsmában, aztán meg megy autót bérelni egymaga.

Ebből a nézőnek kell ugye eldönteni, hogy mi igaz és mi nem, ez egy filmben pedig nem működik. Nem baj, hogyha a film megmutatja, hogy Walter egy álmodozó, de azt ne össze-vissza tegye, hanem szánjon rá egy negyedórát a játékidőből, aztán meg mehet tovább az unalmas élet.

Tudni illik, Walter egy magazin kiadójánál dolgozik, és mivel a cég az utolsó kiadására készül, azt akarják, hogy pont az a negatív legyen a címlapon, ami elveszett. Így főhősünk elindul a messzi-messzi földön, hogy előkerítse a képet, közben még itt van egy iszonyúan idegesítő és beképzelt főnök, Walter anyja, akit Shirley MacLaine alakít, valamint Sean Penn, aki csak a film vége felé jelenik meg, de igazán fontos szerepe van a cselekményben.

Ez az álomutazás azonban két órán keresztül nagyon hosszú, és minden egyes verejtékcsepp érződik rajta, beleértve a látványos jeleneteket is. Semmi újat nem ad, kalandra hív, vagy legalábbis próbál kalandra hívni, de felemás sikerrel megy neki. 

Láthatjuk, hogy szenved Walter Mitty a valóságban, és a film egyetlen igazi tanulsága: mindannyian szerencsétlenek vagyunk a világban, de ha megálmodunk valamit, és véghez visszük, pontosabban ha van merszünk véghez vinni, nagy emberek leszünk, mivel semmi sem lehetetlen. 

A mozipénztáraknál sem ütött a film, a bevétel két harmadát, ha visszahozta, de vélemény szerint nagy bátorságra vall, hogy ilyet tett a Fox, hiszen karácsonykor más stúdiók futószalagon gyártják a bombabiztos filmeket, és itt volt most 90 millió dollárt, Ben Stiller és a stúdió kezében, ami könnyedén elpocsékoltak. 

Aki beült rá moziba, nagy részük pontosan tudta, mit akar ettől a filmtől: nem akarunk mi fetrengni a röhögéstől, vagy hosszú hónapokon át rágódni a befejező jeleneten, valahogy a középutat kellett volna megtalálni, de így, poén sem lett benne, és két nap alatt elfelejtjük az egészet.

Ez a film tehát 2013 karácsonyakor úgy eltörpült a többiek mellett, mint egy tacskó, aki felé egy dán dog közeledik, szóval se maradandó nem lett, a kritikusoknak és a közönségnek sem tetszett, így nyugodtan kijelenthetjük, hogy a Walter Mitty titkos élete megbukott a nézői, és pénzügyi szemszögből is. 

A kérdés már csak az, mikor adnak Ben Stiller kezébe újra egy ilyen nagy költségvetésű filmet.

Értékelés:

10/4,5

Megosztás a facebookon