"Az első rész sokkal több félelmet és rémületet okozott a nézőknek, mint a második, de persze ezzel sincs baj, hisz a műfaji besorolása akció- és sci-fi, ezzel viszont a maradandó jelenetek száma sem volt annyira kiugró."

Sok minden lefolyt a tengereken, míg Max újra összeszedte magát családja elvesztése után. Jobb híján egy kiskutyával járja a nagyvilágot, amely leginkább már a vesztét járja. Míg az első részben érezhető volt, hogy a civilizáció azért még nyomokban fellelhető, Az országúti harcosban azonban már teljes a kihalás, az emberek jobb híján csapatokba tömörülnek, hogy együtt védjék meg magukat a motoros bandák ellen.

Ekkor jön a képbe karakán főhősünk, aki felajánlja az egyik csapatnak, hogy védelmezi őket, cserébe annyi benzinért, amennyit csak elbír. Mert ebben a világban már nem a pénz, vagy az arany az úr, hanem a benzin, mert csak így lehet életben maradni.

Mint már a Twitteren is sebtiben jeleztem, a film olyan pörgősen és szórakoztatóan indult, hogy egy pillanatra sem mertem mással foglalkozni. Ezt az állapotot kb. a játékidő háromnegyedéig sikerült fenntartania, a húsz perces autós üldözés, ami pedig a csúcspontnak számított, átmegy teljes unalomba, sőt, rátesz egy lapáttal, hogy érezhetően kevesebbet foglalkoztak az akciójelenetekkel.

Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy ne lennének benne jól megkoreografált, tesztoszterontól duzzadó izgalmas verekedések, de a minőségből látszólag jócskán alábbhagytak, néhány jelenetben például egyértelműen látszott, hogy az autókat utólag gyorsították meg. Persze butaság lenne ezt felróni, mint hiba, hisz 1981-et írunk, csak azért vagyok kicsit meglepett, mert a két évvel ezelőtti első részben az akciójelenetek szinte tökéletesek voltak.

Érződött, hogy az első felvonásban inkább arra törekedtek, hogy magát, ezt a különös, utópisztikus világot ismerjük meg, amelybe belecsöppentünk, míg most leginkább azt boncolgattuk, hogy milyen személyiség is pontosan Max, és mit érezhet azok után, hogy galád módon elvették tőle a két legfontosabb személyt az életében.

A forgatókönyv a maga nemes egyszerűségével tökéletes, hisz a Mad Max filmek sosem arról voltak híresek, hogy bőbeszédűek lettek volna a karakterei, a címszereplőre is leginkább a hallgatag, nyugodt és a megfonolt jelző illik, Miller viszont, hogy ezt a "némasági egyensúlyt" kissé helyrerakja, Gibson kapott egy szószátyár társat, aki viszont leginkább idegesítő és felesleges.

Továbbá az első rész sokkal több félelmet és rémületet okozott a nézőknek, mint a második, de persze ezzel sincs baj, hisz a műfaji besorolása akció- és sci-fi, ezzel viszont a maradandó jelenetek száma sem volt annyira kiugró.

A három Mad Max film közül talán leginkább ez hasonlítható egy igazi "filmhez", hisz maga a trilógia egy teljesen lehetetlen világot teremt meg, de mivel Az országúti harcos leginkább a két, egymással szembenálló csapatot mutatja be, sem mint a Földet, így egy kicsit hihetőbb is tud maradni. Talán emiatt sem éreztem annyira a varázsát.

A fellelhető negatívumok ellenére viszont közel sem lehet nevezni a második részt egy felejthető alkotásnak, hisz a játékidő nagy részében szórakoztató, ami igaz az akciójelenetekre is, a párbeszédek is összetettebbek voltak, de tagadhatatlanul sok, apró hibája van, aminek következtében a bűvülete sem akkora, mint a '79-es Mad Max-nek, de egyszeri megnézésére teljesen kiváló, aki pedig kíváncsi a fiatal Mel Gibson-ra, amint őrült, punkhajú, száguldó motoros bandát gyilkol, garantáltan tetszeni fog neki.

Értékelés: 10/7

 

 

 

 

 

Megosztás a facebookon