"Megszámlálhatatlan potenciál volt benne, már maga az ötletben, hogy Irán, meg horror, meg elsőfilmes rendezőnő, de az egész egyszerűen nem áll össze egy szórakoztató mozgóképpé."

Egyes esetekben valóban nem szükséges meghatározni egy film műfaját: a Csadoros vérszívó például horror is, dráma is, western is, az viszont már más tészta, hogy mind a háromban alaposan megbukik. Hatalmas kár érte, mert én speciel imádom, ha valami nem a megszokott, ez a film pedig valószínűleg maga a különcség mintapéldája, sőt, talán egy kicsit már túlzásba is viszi a szokatlanságát.

Ana Lily Amirpour, a fiatal rendezőnő egyszerűen nem bírt el ezzel a filmmel. No, nem mintha egy tapasztaltabb direktornak könnyebben ment volna felépíteni ezt a Bad City-s világot, ami világában majdnem ugyanolyan, mint Sin City, csak itt nem mondja el minden pillanatban Bruce Willis, hogy "Nancy.. Nancy..", és Iránban játszódik.

Minden adott volt, hogy lássak száz percnyi nem mindennapi eseményeket a képernyőn, és szentül meg voltam győződve, hogy ez nekem baromira tetszeni fog, már csak a jó kritikák miatt is, de miután felocsúdtam a befejezés után nem sokkal, rá kellett jöjjek, hogy gyakorlatilag elpazaroltam több mint másfél órát az életemből a semmire.

Ebben a filmben egyszerűen nem történik semmi kulcsfontosságú. Olyan érzést váltott ki, mintha nem is foglalták volna keretbe a történetet, csak spontán történt volna a cselekmény, semmi bevezetés és lezárás nélkül.

Sokakat lehet az tántorított el a megnézéstől, hogy fekete-fehér. Üzenem azoknak, hogy a Csadoros vérszívónak remekül áll, hogy nem színes, hisz ez adja az amúgy baromi jó atmoszféráját, amire még rátesz egy lapáttal a mesteri operatőri munka, ami tényleg minden képzeletet felülmúl. (Szóval nem az van, mint a Nebraskánál, hogy nem is érted, miért van szükség a fekete-fehér látványra.)

Hangulata tehát tagadhatatlanul van, és kb. fel is soroltam az összes pozitívumát. Látszott rajta már rögtön az első percekben, hogy ez egy művészfilm lesz, aztán kiderült, hogy ez nem egy művészfilm, viszont görcsösen akarja annak tudni magát, ez pedig alaposan rányomta a bélyegét a későbbiekre.

Ha kivennénk belőle a teljesen felesleges, ugyanakkor 100%-ban unalmas részeket, talán még az Oscar-díj legjobb rövidfilmjei közé sem kerülhet be a csekély játékideje miatt, na nem mintha ez Oscar-ra való lenne.

Azt bánom a legjobban, hogy megszámlálhatatlan potenciál volt benne, már maga az ötletben, hogy Irán, meg horror, meg elsőfilmes rendezőnő, de az egész egyszerűen nem áll össze egy szórakoztató mozgóképpé, helyette viszont olyan bódult állapotba kerül a néző, hogy kínjában már a bárányokat számolja, vagy a körmével foglalkozik. Jobb híján..

Ha a világ megteremtése nem sikerül, akkor nem csoda, ha a világon belüli emberek történetét sem tudja a film normálisan átadni. Nagy probléma, hogy rendkívül kevés szereplőt vonultat fel, abból is lehet, hogy sokat mondok, ha nyolc megszólal. És most nem az a baj, hogy kevés a dialógus, csak míg mondjuk a Sin City-nél a látványos effektek mellett azért működött a világ, mert érezted, hogy azon a helyen tényleg élnek emberek, tele van a kocsma, tele van a bordélyház, szóval megy az élet.

Itt viszont olyan feelingje van az egésznek, hogy a városban él húsz ember, ebből a csadoros vérszívó már nyolcat megölt, így aztán igazából semmi sincsen, ami megfogna Bad City-ben.

Nem mondom azt, hogy ne nézd meg, mert ez a visszafogottság a horror műfajon belül lehet, hogy sok embernek betalál, többek között neked is, én viszont még mindig fintorgok, és nagyon esélyes, hogy egy darabig nem fogok iráni horror-western-drámát nézni. Már ha lesz több ilyen..

Értékelés: 10/4

 

 

 

 

Megosztás a facebookon