"Az Aranypolgár eredménye egy időtálló klasszikus/mestermű, mely korát meghazudtoló módon képes szórakoztatni és elgondolkodtatni az élet keserű és fájdalmas dolgain.

Nem véletlen, hogy az Aranypolgár minden idők 100 legjobb amerikai filmje között az első helyet foglalja el, megelőzve olyan klasszikusokat, mint a Casablanca, a Keresztapa, vagy az Ének az esőben. A legtalálóbb mondat Orson Welles alkotására talán az, hogy egy egyszeri és megismételhetetlen filmélmény, mely az első perctől rabul elejt, és az utolsóig el sem enged.

Egy mozgóképnek lehetnek hibái, gyakran olyanok, amelyekért nem lehet kérdőre vonni. Ezek közé tartozik az, amikor egy több évtizedes film egyszerűen már nem tud szórakoztató vagy érdekfeszítő maradni, főleg mai szemmel, de ez az Aranypolgár esetében teljesen nem így van.

Kegyetlen, megdöbbentő, ugyanakkor szomorú is, hogy egy '41-es film jobban tudott szórakoztatni és lekötni, mint sok mostani alkotás, pedig a technika kimerült akkoriban a fényekkel, amellyel Welles félelmetesen jól játszott.

Ahogy egy-egy arc eltűnik a sötétségben, majd újra megjelenik, vagy ahogy a rikító díszletek vannak kialakítva, érzed, hogy egyre hangulatosabb lesz a film, és ez a jó kedélyű állapot addig tart, amíg teljesen derékbe nem törik Charles Foster Kane élete.

Az Aranypolgár nem csak egy történet és nem csak egy film. Fontos és megválaszolatlan kérdéseket vet fel a gazdagsággal, a politikával, vagy a társadalommal kapcsolatban: ilyenkor elgondolkozik az ember a szegényebb és a tehetősebb emberekről is.

Személy szerint az egyik legjobb filmes kezdése van az Aranypolgárnak, ami csak létezik a világon, hisz az első tíz percben szinte mindent megtudunk Kane-ről, pedig nem is találkozunk vele, ráadásul eközben egy remek társadalom- és korrajzot mutat be az akkori életről.

Nem véletlenül jelölték rengeteg Oscar-díjra jelölték, amelyből azonban csak egyet tudott szobrocskára váltani, mégpedig a forgatókönyv kategóriában. A frappánsan és fordulatosan megfogalmazott jelenetek mind színesebbé teszik az amúgy fekete-fehér filmet, melynek az összes kis apró jelenetén érezni, hogy fontos mondanivalója és jelentősége van.

Az egyik legszívszorítóbb és ami még fontosabb, legemberibb jelenet, amikor a frissen házasodott Kane az elején még minden szép szóval árasztja feleségét, beszélget vele, kikéri a véleményét, majd lassanként egyre jobban hidegülnek el egymástól, a végén pedig már egymáshoz sem szólnak, csak némán olvassák az újságot egymás mellett.

Egy nagyon különös és ellentmondásos élet bontakozik ki az Aranypolgár képsoraiban: itt van Charles Foster Kane, az egyik leghíresebb politikus az országban, akinek utolsó kimondott szava a rózsabimbó, melynek jelentését senki sem tudja. Egy újságíró indul el megkeresni a választ a nagyvilágban, mi köze volt a halott milliomosnak és a rózsabimbó szónak egymáshoz.

A film a hozzá közel álló emberek visszaemlékezésien alapul, innen látjuk meg a kicsi Kane-t, akit egy szebb és jobb élet reményében elszakítanak a családjától. Majd amikor felnő, újságírásba kezd, aztán politikus lesz, az élete azonban egy csapásra megfordul, hisz a magány és az ármány lassan őt is utoléri.

Orson Welles megtalálta a megfelelő utat, hogyan kell egy ilyen csapongó életet elkészíteni a '40-es években, az eredmény pedig egy időtálló klasszikus/mestermű, mely korát meghazudtoló módon képes szórakoztatni és elgondolkodtatni az élet keserű és fájdalmas dolgain.

Értékelés: 10/10

�

 

 

Megosztás a facebookon