"Minden kis részlet, minden kis apróság remekül ki van dolgozva, a pattanásig feszült hangulat, a kiborító zene és az ütemezett vágás mind azt a tényt segítik elő, hogy az Űrodüsszeia maradandó alkotás legyen Kubrick filmográfiájában."

Nagyon érdekes beszélgetés kerekedne ki, ha egymás mellé ültetnénk egy Kubrick rajongót, és egy Kubrick utálót. Míg én egyértelműen az előbbi kategóriába tartozom, teljesen megértem azokat is, akiknek nem jön be, vagy már a direktor filmjei címétől is hidegrázást kapnak, mert egy nagyon megosztó személyiség. Vagy nagyon szereted, vagy nagyon gyűlölöd, de biztos nem fogod rá azt mondani, hogy "átlagos", vagy "egyszerű".

Mert valószínűleg rossz DVD-t tett be a lejátszóba az az ember, aki azt mondja Kubrick alkotásaira, hogy átlagos: sőt, a valaha volt legkülöncebb és legfurcsább filmeket is az ő nevéhez lehet kötni, például a Mechanikus narancsot, amitől garantáltan öngyilkos akarsz lenni, vagy a Ragyogást, ami a '70-es évek egyik legfélelmetesebb horrorfilmje, vagy akár az 1968-as 2001: Űrodüsszeiá-t is.

Szinten minden darabja filmművészeti mérföldkőnek számít, kivéve talán a Nicole Kidman és Tom Cruise főszereplésével készült 1998-as Eyes Wide Shut, ami igazából teljesen feleslegesen készült el, plusz a pletykák szerint a Kidman-Cruise házasár is ezért vált el. (Kubrick azért tudta, hogy tegyen rossz fát a tűzre.)

Biztos vagyok benne, hogy a 2001: Űrodüsszeia a legfurcsább és egyben a legjobb a filmélményem, mióta a szerves részét töltik ki az életemnek a mozgóképek. Folyton azon járt az agyam, a '60-as években hogy lehetett ilyen precízen és szinte hibátlanul megalkotni ezt a különleges világot, amiért később Oscar-t is kapott a film?

De nem csak a látványelemek kötik le teljesen a figyelmed: minden kis részlet, minden kis apróság remekül ki van dolgozva, a pattanásig feszült hangulat, a kiborító zene és az ütemezett vágás mind azt a tényt segítik elő, hogy az Űrodüsszeia maradandó alkotás legyen Kubrick filmográfiájában. Sőt, az egyik legjobb, ha nem a legjobb.

Különlegessége, hogy egyáltalán nem avatja be a nézőket a történésbe, ha egyáltalán lehet történésnek nevezni az eseményeket, mert a 148 percéből kb. két óráig azt sem tudod, mi történik a képernyőn, a film egyszerűen magával ragad, és sodor az árral, miközben pislognod sem szabad, nehogy lemaradj valami kulcsfontosságú pillanatról.

Nem látsz benne félmeztelen nőket. Nem látsz benne véres jeleneteket. Nem látsz benne izgalmat. Igazából a fene tudná megmondani, mitől működik ennyire az Űrodüsszeia, hiszen szinte minden dolgot mellőz, ami az átlagos filmekből kihagyhatatlan lenne, ráadásul beszélni is csak annyit beszélnek benne, hogy legalább a történet 20%-át próbáld megérteni.

Nem kétlem, hogy ha nem Stanley Kubrick írta volna a forgatókönyvet, akkor a stúdió simán elküldte volna melegebb éghajlatra a személyt, így viszont egy páratlan élményt kapunk, amit nem hogy gyerekek, de a felnőttek nagy része sem tud megérteni, szóval ha a legutóbbi kritikámban a Predestination-t kérdőjelnek neveztem, ez viszonylag százezer kérdőjelet hagy maga után.

Fogalmam sincs, kinek tudnám ezt a filmet ajánlani. Tény, hogy elég érettnek és tapasztaltnak kell lenni, hogy egyáltalán rávedd magad a megnézésre, viszont az is tény, hogy ha látod az Űrodüsszeiá-t, egy nagyon különös élménnyel leszel gazdagabb, ami vagy pozitív lesz, vagy negatív, de mindenképpen adni kell neki egy esélyt.
Kezdetét veszi egy nagy utazás, amelyben gyönyörködni kell, sem mint értelmet keresni, továbbá át adni magadat a filmnek, kiterülni a kanapén, és a lehető legjobb minőségben élvezni Kubrick 1968-as alkotását.

Értékelés: 10/10

 

Megosztás a facebookon