Kritika: St. Vincent (2014)

"A St. Vincent semmiben sem emelkedik ki a mostani vígjátékok közül: a forgatókönyv olyan, mintha nem is lenne, sőt, néha úgy éreztem, mintha az egészet improvizálták volna, a másik főszereplő, a kisfiú is elég irritáló volt, valamint a film gyakorlatilag minden klisét előhúz a kalapjából, amit az elmúlt évekből elsütöttek."

Bill Murray már többször is bizonyította, hogy a vígjáték nagymestere, a Szellemirtók, az Időtlen időkig, vagy az Elveszett jelentés is ezt bizonyítja. Továbbá jól állnak neki az idős, mogorva, életunt karakterek is, a St. Vincent című filmben például pont egy ízig-vérig komor és mufurc férfit alakít.

Számomra nagyon megindító a gyerek-felnőtt barátság, mely leginkább azt bizonyítja, hogy a felnőtt emberek is egy szempillantás alatt lurkók tudnak lenni, és ez persze fordítva is igaz. Kár, hogy ezt a St. Vincent teljesen jellemtelen módon mutatja meg.

Na már most, a gyerek-felnőtt barátság az About a boy-nál kezdődik. A 2002-ben bemutatott film számomra ugyanolyan kedves és szívet melengető volt, mind a 12 évvel későbbi sorozat adaptálása, Will "sorozatpestis" Walton és Minnie Driver főszereplésével.

Kár lenne ezekhez viszonyítani Theodore Melfi első alkotását, hisz Bill Murray ide-oda, nem tud kitűnni a mostani dramedy műfajból, csak egy középszerű, gyorsan felejthető film marad, pedig ilyen két komikával a főszerepben, mint az említett Murray és Mellisa McCarthy, ez elég meglepő. Annyi szükségtelen jelenet és szereplő tűnik fel a 100 perces játékidő alatt, hogyha ezeket mind kivágnánk, rövidfilmnek is kevés lenne.

Lehet, hogy velem és az én furcsa ízlésemmel van a baj, de a fenéért nem tudom felfogni, hogy jelölhették két kategóriában is a filmet az idei Golden Globe díjátadón. Murray hozta a formáját, se többet, se kevesebbet, mint amennyit a szerep megkíván, de ezt még jobban megértem, mint a St. Vincent jelölését a Legjobb zenés vagy vígjáték film kategóriában. WTF?

Tagadhatatlanul vannak jó és megható jelenetei a filmnek, az utolsó rész például tényleg nagyon szívhez szóló és kedves, de ahhoz képest, hogy 10 perc igazán jó, 90 perc pedig unalmas, kissé erőltetett jelenetekből áll, ez édeskevés.

Be kell látni, a St. Vincent semmiben sem emelkedik ki a mostani vígjátékok közül: a forgatókönyv olyan, mintha nem is lenne, sőt, néha úgy éreztem, mintha az egészet improvizálták volna, a másik főszereplő, a kisfiú is elég irritáló volt, valamint a film gyakorlatilag minden klisét előhúz a kalapjából, amit az elmúlt évekből elsütöttek.

De fontos, hogy ne csak egy egyszerű vígjátékként tekintsünk rá, mert akkor még jobban rontani fog az összképen. Tény, hogy egy-két poén azért nagyon ütött, és mosolyt csalt az arcunkra, de ugyanennyiszer azért komoly és létjogosultságú problémákat is feszegetett. (pl. McCarthy karaktere, aki nem tud összhangba lenni a munkával és a magánélettel.)

A film egyik pozitívuma viszont a karakterábrázolás. Megismerjük Vincent, Maggie, és Olivér, a kisfiú jellemét is mind belülről, mind kívülről. Az ilyen típusú gyerek-felnőtt haverságban egyébként egyik fél sem találja a helyét a világban, és mivel nem vannak egy hullámhosszon a velük egykorúakkal, így a fiatalabban/öregebben keresik a társaságot, gyakran mindkettejük zárkózott, vagy antiszociális. (Ez mind igaz a St. Vincent-re, és az About a boy-ra is.)

A filmmel tehát lehet tenni egy próbát, a külföldieknél és kishazánkban is sikere volt, szerintem nem hogy egy nem jó film, de nagy butaság kijelenteni, hogy Bill Murray nagy visszatérése ez, mert egyrészt nem igaz, másrészt meg nincs miért visszatérnie: számomra azon kevés színészek közé tartozik, aki még ebben a nehéz világban is jól választja meg a szerepeit.

Értékelés: 10/5,5

 

Cím:  St. Vincent
Rendező:  Theodore Melfi
Forgatókönyvíró:  Theodore Melfi
Zeneszerző:  Theodore Shaphiro
Operatőr:  John Lindley
Vágó:  Sarah Flack
Szereplők:  Bill Murray, Melissa McCarthy, Terrence Howard, Naomi Watts