Kritika: Psycho (1998)

"Ha mondjuk nem próbált volna olyan görcsösen ugyanaz lenni Hitchcock remekművével, lett volna értelme, így viszont egy teljesen felesleges és kihagyható darab, amivel se a néző, se maguk a készítők nem fognak túlságosan dicsekedni."

Sajnos Gus Van Sant nem tudott rájönni arra, hogy az 1960-as, Alfred Hitchcock rendezte Psycho egyszeri és megismételhetetlen volt, hiába készült belőle azután még három rész, egyáltalán nem aratott nagy sikert. A negyedik fejezet után nyolc évvel készített belőle egy újabb alkotást a Good Will Hunting rendezője, ami olyan kínosan törekszik arra, hogy a tökéletes mása legyen a régi verziónak, hogy csak egy összecsapott, furcsa katyvasz lesz belőle, aminek egyes jelenetein inkább már nevet az ember, sem mint megijed.

Mert látszik, hogy a '98-as Psycho-t a készítők véresen komolyan gondolták, sőt, Vince Vaughn is próbálta a félelmetesebbik énjét megmutatni, ami nagyjából kimerült a furcsa és megdöbbentő nézésében, amit az elejétől a végéig rendületlenül nyomat, csak azt felejtette el, hogy eközben színészkedni is kellene.

Nem hiszem, hogy a sokat látott történetet még valaki ne ismerné, a mostani szereposztás viszont sokkal több izgalmat rejt magában, mint a sztori: azon essünk túl, hogy Vaughn teljesen átformálta negatív értelemben Norman Bates karakterét, itt van még például Milton Arbogast, akit a Fargóból is ismert William H. Macy alakít, hozzáteszem, jól, aztán itt van Lila Crane, Marion testvére, avagy Julianne Moore egyik legrosszabb alakítása, és Viggo Mortensen, mint Sam Loomis, akinél maradjunk annyiban, volt már jobb szereplése is.

Gus Van Sant Psycho-ja remek példa arra, mennyire is szükség van egy jó forgatókönyvre, egy jó rendezésre, hogy maga a színész is kiválóan tudjon teljesíteni a kamerák előtt, ezeknek a hiányában viszont senki nem tud úgy elkápráztatni, ahogy azt várom ettől az isteni szereposztástól.

A filmnek még a zuhanyzós jelenetet is sikerült, ha nem is teljes egészében, de jócskán lerombolni. Borzasztó fájó volt látni, hogy a két film között 38, még egyszer mondom, 38 év a különbség, és mégis, Van Sant jelenete ezer mérföldkőnyire le van maradva Hitchcockétól, azokkal a kínos késdöfésekkel és kicsit sem vérre hasonlító piros izével pedig csak magát hozza kínos helyzetbe.

A Psycho végén is tanúbizonyságot tesz az, hogy Gus Van Sant valószínűleg tiszteletből készítette el ezt a remake-t, pedig talán azzal mutatta volna ki a legnagyobb tiszteletét, ha már mindenképpen a Psycho-t akarta újraforgatni, hogy egy teljesen más oldalról közelíti meg a skizofrén Norman Bates történetét, úgy, ahogy az első négy alkotás nem.

Kíváncsi lettem volna, mit hoz ki egy ilyen helyzetből az amúgy tehetséges rendező, hisz a Milk és a Good Will Hunting is az ő nevéhez fűződik, de jobb híján bármelyik névtelen direktor is nyugodtan megrendezhette volna, hisz kiköpött mása a '60-as verziónak, pontosabban a kiköpött mása akar lenni, pedig minőségileg összehasonlíthatatlan különbség van a kettő között.

Nem is Psycho film lenne, ha legalább hússzor nem sütnék el ugyanazt a feszültségkeltő és félelmetes zenét, de ez a sok hiba mellett már fel sem tűnik. Vince Vaughn sajnos a vígjáték szerepeihez nem tudott felnőni, nem hogy egy komoly horrorhoz, a kérdés már csak az, mi lesz ezzel az emberrel a True Detective-ben?

De visszatérve a filmre, ha mondjuk nem próbált volna olyan görcsösen ugyanaz lenni Hitchcock remekművével, lett volna értelme, így viszont egy teljesen felesleges és kihagyható darab, amivel se a néző, se maguk a készítők nem fognak túlságosan dicsekedni, de jelen esetben Van Sant direktor úr talán azzal van elfoglalva, hogy kitörölje a filmográfiájából a Cannes-ban csúnyán kifújolt Sea of Trees-t, ami jelenleg 0%-on áll a Rotten Tomatoes oldalán.

Értékelés: 10/4

2015-06-08

Cím:  Psycho
Rendező:  Gus Van Sant
Forgatókönyvíró:  Joseph Stefano
Zeneszerző:  Bernard Herrmann
Operatőr:  Christopher Doyle
Vágó:  Amy E. Duddleston
Szereplők:  Vince Vaughn, Viggo Mortensen, Julianne Moore, William H. Macey, Anne Heche