"Annyi baki van benne, hogy két kezemen nem tudnám megszámolni, aztán a Sharknado-ban koherensebb operatőri munkát láttunk, mint itt, a rendezés pedig olyan kusza, hogy azt sem tudják eldönteni, hogy melyik történetszálat folytassák."

Ennél feleslegesebb film azt hiszem, hogy a világon nem készült. Tisztában vagyok vele, hogy manapság már nagyon nehéz egy forradalmi ötletet a vászonra vinni, klisé és közhely nélkül, hiszen évről évre egyre több film készül, és az "új", mint fogalom, veszendőben van a mozgóképalkotásban. (Nem arra kell gondolni, hogy új, mint új film, hanem mint új ötlet.) Ez viszont még koránt sem azt jelenti, hogy ami nem megszokott, az jó is.

Na most, a Kék lagúnát 1980-ban mutatták be, tehát több mint harminc éves, viszont már ekkor is túlzásba vitték ezt a "hajótörést szenvedünk jaj mi lesz velünk" műfajt, és ebből csak arra tudok következtetni, hogy a rendező és a stúdió egyszerűen nem volt hajlandó megerőltetni magát, és valami épkézláb alkotást összehozni.

A meglepő viszont az, hogy az a Randal Kleiser rendezte a Kék lagúnát, aki az 1978-as Grease-t is, Olivia Newton-John és John Travolta főszereplésével, ami viszont egy kellemes darab a musical-ek között. Ezért is nem értem, hogy ilyen nagy sikerű film után, mint a Grease, egyáltalán ki gondolta, hogy szükség van ilyen elcsépelt, unalmas, iszonyúan vontatott filmre, mint a lagúna.

Egyrészt kezdjük ott, hogy ki rakta képernyőre Brooke Shields színésznőt, aki ezzel a filmmel teljesen elrontotta a karrierjét? Miért is? A filmes palettája nem túl színes, leginkább csak B-kategóriás romantikus vígjátékokhoz adta a nevét.

A kék lagúna talán egyetlen pozitívuma a két színész közötti összhang, kémia. Látszik, hogy igazán egymásra találtak, leginkább azért is, mert mindketten bűn rosszul színészkednek, úgyhogy még a sors is összehozta őket.

 

A legidegesítőbb viszont az, hogy tudtommal a film egy csodálatos tájon látszódik, amiből a néző viszont gyakorlatilag semmit sem lát. Néha mutatják a tengert, a szigetet felülnézetből, de leginkább csak Shields és Atkins kínlódását mutatják kilencven percen keresztül.

És most nem a tinédzserek meztelenkedése vagy a szexuális élet a probléma, hiszen emberek vagyunk, és ez nálam nem számít tabunak, de ez a film egyszerűen rossz.

Annyi baki van benne, hogy két kezemen nem tudnám megszámolni, aztán a Sharknado-ban koherensebb operatőri munkát láttunk, mint itt, a rendezés pedig olyan kusza, hogy azt sem tudják eldönteni, hogy melyik történetszálat folytassák. (Arra egyébként szavak nincsenek, hogy a film operatőrét jelölték az Oscarra. Milyen felhozatal volt ott??)

A film viszont akkora siker volt, hogy egyértelműnek tűnt a folytatás. Aztán váratott még magára egy kicsit a második rész, 1991-ben viszont Milla Jovovich és Brian Krausera főszereplésével elkészült a Visszatérés a Kék lagúnába. Bele se merek gondolni, minden esetre a 0%-os Rotten értékelés elég sokat elmond magáról...

Az utolsó jelenet, amin igazából meg kellett volna lepődni, vagy sírni, inkább csak nevetni volt kedvem.

Értékelés: 10/1

 

 

Megosztás a facebookon

"Értem én, hogy ez a film már olyan kínos, hogy sírva lehet tőle nevetni, és igen szórakoztató, de fogjuk már fel, hogy ennyi nem elég! A Sharknado-ról már az első percben lerí, hogy egy dilettáns rendező készítette el dilettáns színészekkel, egy dilettáns stúdióval karöltve."

Manapság már ember legyen a talpán, aki el tudja kerülni az Asylum stúdió által készített filmeket. Igaz, olyan mazochista ember sincs a világon, mint én, aki akarattal nézi meg eme "világhírű" cég legendás alkotásait. Ők keltették életre a mockbuster kifejezést, és adtak a világnak olyan gyöngyszemeket, mint a Titanic 2, a Megacápa az óriáskrokodilok ellen, vagy az Abraham Lincoln, a zombivadász. Rendszerint ezeket nagyobb stúdiók alapötleteiből készítik, csak egy kicsit változtatnak benne: emiatt több nézeteltérés is akadt például a Fox stúdióval, és meg is szívták rendesen. (Az én kedvencem egyébként a Transmorphers című filmjük, nem is tudom, miről mintázták..)

De elég a jópofizásból. Az Asylum filmek nem elég hogy pofátlanul és szemrebbenés nélkül kopizzák le a nagy filmstúdiók igazi ötleteit, ezt még botrányosan rossz módon is csinálják. Valahogy úgy tudnám elképzelni az egészet, hogy az alapítók rájöttek, hogy fikarcnyit sem értenek a filmkészítéshez, és ahelyett, hogy legalább próbálkoztak volna, direkt egyre mélyebbre süllyedtek, hogyha már valami minőségit nem tudnak letenni az asztalra, beszéljenek róluk az emberek.

És ez be is jött. 2013-ban az emberek nagy része, azaz a normálisabb részük az Argo-akciótól, a Pi életétől, vagy a Lincoln-tól voltak bezsongva, de volt ám egy fontosabb mérföldkő is ebben az évben: az Asylum elkészítette eddigi mesterművét, a Sharknadó-t, azaz a Cápavihart. (Sokan Cápanádónak is hívják.)

Most szépen sorjában bontogassam ki, hogy milyen gondok vannak a filmmel? Azt hiszem, két év múlva is itt írnám a sorokat, és aláznám szénné ezt a kultuszfilmnek nevezett mocskot, de megígérem, nyugodt vagyok, és szépen lassan próbálom kibontakoztatni, miért is lett ez egy katasztrófa, azon kívül persze, hogy Asylum.

Az igazán nagy probléma egyébként nem a filmmel, hanem a mai társadalommal van: lehet, hogy én vagyok a begyepesedett, és nem értékelem az olyan filmeket, amibe látszólag nyolc óránál több munkát nem áldoztak, de az már nálam is kiveri a biztosítékot, miszerint hogy kaphatott ez a förtelem 82%-ot a Rotten Tomatoes kritikai oldalon, ahol fizetett kritikusok és újságírók osztják az észt, és gyakran olyan filmeket értékelnek le, amik egyáltalán nem érdemlik ezt meg.

Értem én, hogy ez a film már olyan kínos, hogy sírva lehet tőle nevetni, és igen szórakoztató, de fogjuk már fel, hogy ennyi nem elég! A Sharknado-ról már az első percben lerí, hogy egy dilettáns rendező készítette el dilettáns színészekkel, egy dilettáns stúdióval karöltve.

Annyi aberrált és botrányos jelenet van a filmben, hogy én éreztem magamat hülyének a laptop előtt, hogy komolyan, én most ezt nézem? (Leginkább ez az utolsó résznél jött ki, amikor a főszereplő, Fin "kibújik" a cápa testéből.)

Aztán a történet: milyen sablonos, nem? Cápák potyognak az égből, és teszik tönkre a világot. Az RT konszenzusában arra hivatkoznak, hogy ez már az annyira rossz, hogy jó kategória, ami szerintem nem igaz. Ez annyira szánalmas, annyira borzasztó, annyira undorító, hogy ehhez képest az "Unalmas", és a "Rossz" igazi dicséret.

A forgatókönyv mintha nem is lenne, amit én már el sem vártam, ismerve az Asylum stúdió "kiváló" íróit, a színészekről pedig addig nem vagyok hajlandó beszélgetni, amíg Tara Reid-et ki nem űzik Amerikából.

A nagy siker tehát érthetetlen számomra. Sokszor feltettem már a kérdést, hogy egy rossz film miért is kult, de már beletörődtem, hogy nem válaszol senki, mert ők maguk sem tudják. Ebbe a filmbe nincs semmi jó, punktum.

Értékelés: 10/1

 

Rendező: Anthony C. Ferrante

Szereplők: Tara Reid, Ian Ziering, John Heard, Cassie Scerbo, Jaason Simmons, Alex Arleo

Hossz: 1:85

Megjelenés:: 2013

Megosztás a facebookon